2013/01/26

Karen Chance - spoileres újraolvasás 1.

A POSZT SPOILERES, ÍGY KÉRETIK OLVASNI.
SPOILERMENTES OLVASÁSRA JAVASLOM A MÁSIK POSZTOM,
SŐT, GRETTY IS ÍRT EGY KIS KEDVCSINÁLÓT.

Mivel jön a negyedik kötet, úgy döntöttünk néhánya, Gretty és én, (nem tudom, Zenka végül hogy döntött), hogy újraolvassuk Cassie Palmer történetét. Azt hiszem, a bloggerek között én voltam az első nagy rajongója, és csalódottan vettem tudomásul, hogy csak nagyon kevesen akarnak csatlakozni ehhez a szerelemhez. Érdekes, Moning könnyebben rabul ejti az embert, mint Chance, pedig én őszintén szólva, nem nagyon tudnék választani a két sorozat között.
Titti bloggerina kívánságára most egy keményen spoileres ismertető következik, de azért óvatos leszek, és igyekszem nem lelőni az igazi fordulatokat, bár ez így három könyvvel a hátam mögött elég nehéz lesz, viszont ha nem akarjátok újraolvasni (miért nem?!), akkor ez egy jó kis összefoglaló lehet az emlékezet felfrissítésére.

A történet úgy kezdődik, hogy egyből a mély vízbe, ezt aztán majd tartja is Chance végig, éppenhogy csak kidughatjuk a fejünket a vízből, már sodor is tovább.
Cassie látja a szellemek, vannak látomásai, és egy klubban kamatoztatja tarot-vető tehetségét. Egyébként menekül Tony, egy vámpírúr elől, aki vérdíjat tűzött a fejére. Van egy lakótársa is, Tomas, akiért általában rajongani szoktak az olvasók, és akit én ki nem állhatok az első pillanattól kezdve. Van szerelem első látásra (ez volt Ryodan), és van utálat is, ez lett Tomas. Azt hittem, a második olvasására változni fog, de nem. Biztosan azért, mert hosszú a haja. Na szóval, a klubban megtámadják a vámpírok Cassiet, és miközben próbálja a lakótársát és az életét menteni, egészen érdekes felfedezést tesz Tomasról. Engem érdekelne azért, hogy előtte miért nem tűnt fel neki.
Tomas egyébként érdekes fazon, és először fel sem figyeltem rá, hogy Chance is nagyon tud erotikusan hatni, talán mert annyira tudni akartam, mi fog történni, hogy nem merengtem el az apró részletek felett. Pedig érdemes ám, merthogy Tomas rendesen letámadja Cassie-t a nagy zűrzavar közepette. Végül a konzul előtt kötnek ki, jónéhány magas rangú vámpír társaságában, egy lakájosra kialakított barlangban
A konzul hangja áthasított az egész termen, szinte a bőrömön éreztem. A szavainak elképesztő energiája volt, őszintén örültem, hogy nem nekem címezte a mondanivalóját. Egyelőre. A konzul nem a szokásos hófehér lenvászon ruhát és arany fejdíszt viselte, de feltételeztem, ha valaki ennyire hatalmas, nincs szüksége külsőségekre. Persze azért nem kellett csalódnom a megjelenésében, hisz az öltözékét gyakorlatilag kizárólag tekergőző kígyók alkották. A több színben pompázó állatok olyan sűrűn borították be a testét, hogy csak itt-ott villant elő egy pillanatra a bőre. Az állatok pikkelyein megcsillant a fáklyák fénye, ettől úgy látszott, mintha az asszony élő ékszerekbe burkolózott volna. Ezüst, jade és smaragd árnyalatai váltakoztak, néhol fel-feltűnt egy rubinvörös szempár is. 
Itt találkozunk először Pritkinnel és Mirceával. Mircea mindenképpen figyelemreméltó alak, nem csak külsőleg, de a viselkedése is, ami nem meglepő, elvégre Vlad Tepes bátyja, bár Vladdal ellentétben Mircea igencsak jóképű volt, mármint akinek tetszik a hosszú fekete hajzuhatag férfiemberen. Egyébként halk szavú, és bársonyos hangú, ami biztosan a bensőségesség érzetét kelti az emberben, ha egy ágyba kerül vele, viszont veszélyes körülmények között inkább bársonyos halált ígér. Várakozásommal ellentétben érdekes alak. Mint általában Chance vámpírjai, akiket a mostanában dúló nagy pornólázzal ellentétben sötét és veszélyes alakoknak állít be, akik rendelkeznek ugyan némi vonzerővel, de messze vannak a kívánatos egyedektől, inkább illúziók (ettől eltekintve Mircea és társai nem mondhatóak éppen csúnyának, vagy taszítónak, sőt):
Mindig megmosolyogtam, amikor a moziban fess, szexi alakokként ábrázolták a vámpírokat, akik hatalmas, csupa drága darabból álló ruhatárat tartanak. Pedig a tény az, hogy ha meghalsz, pont ugyanúgy fogsz kinézni, mint életedben. Pár száz év alatt az ember megtanulhat néhány szépségápolási trükköt, de a legtöbb vámpír nem foglalkozik ilyesmivel. A fiatalabbak még csak-csak próbálkoznak, mivel ez könnyebbé teszi a vadászatot, ám az idősebbek nem tulajdonítanak jelentőséget a külsejüknek. Ha gyakorlatilag bárkivel el tudod hitetni, hogy te vagy Marilyn Monroe, vagy éppen Brad Pitt, csupán a szuggesztió erejével, akkor a sminkelés joggal tűnik felesleges pénzkidobásnak.
Nem csodálom, hogy Pritkin felett elsőre átsuhantam. Berobog a tanácsterembe egy őrült, szőke hajú pacák, állig felfegyverezve, hadonászva és követelőzve, mintha nem is az én csendes mágusom lenne, akire emlékszem, hanem valami hibbant varázsló, akinél félresikerült az egyik bűbáj. Ja, és persze Cassiet akarja. Úgy tűnik, mindenki Cassiet akarja, csak szegénynek fogalma sincs, hogy miért. Mert a dolgok kezdenek szétesni, azért, és a helyrehozáshoz kell egy Pythia, vagyis Cassie. Pritkin egyébként az Ezüst Kör tagja. A mágusok különböző Körökbe tömörültek, képességeik és hajlandóságuk függvényében: az Ezüst kör tagja fehér mágusok voltak, a Fekete köré értelemszerűen sötétek. Pritkin egy különlegesen kiképzett Ezüst, akinek az a feladata, hogy elpusztítsa az illetéktelen mágiahasználókat, ezért éppúgy kiképezték emberi, mint mágikus harcokra. Mostanra megbarátkoztam a hadmágus kifejezéssel is, mert eddig eléggé idegesített, és Pritkin nevével szinte összeforrt, annyit van emlegetve ez a szókapcsolat.

Aztán megérkezik Billy Joe is, és a társalgásukból, és Cassie magában gondolkodásából megismerjük a vámpírok hierarchiáját, és a Szenátusok működését, amiből az egész világon 6 van, és mindenki alájuk tartozik valamilyen úton-módon. Billy Joe segít Cassie-nek megszökni, és Jimmy felé veszik az irányt, aki anno megölte a szüleit, és most Tony haragja miatt a Dante alagsorában raboskodik. Hja, kérem, üzletben nincs barátság. De nem csak Jimmy van rács mögött, hanem egy tündér is. A tündérekről tudni kell, hogy  a vámpírok között legalább akkora legendák, mint az emberek között, és leginkább nem is hisznek a létezésükben, ami a vámpírság ténye mellett elég vicces. Az, hogy Tony rács mögé dugta egyiküket, semmi jót nem jelentett.
De hiába próbál Cassier meglépni Pritkin és Mircea elől, a a jelvető varázslatok segítségével szinte pillanatok alatt megtalálják, aztán megjönnek a vérpatkányok, és megkezdődik a harc. (Itt van az, amikor Cassie belekerül Tomas testébe, az övébe pedig Billy Joe költözött, Tomas meg ki tudja merre járt addig.)
Eddig is nagy volt a pörgés, de ez a harc... hát ez nagyon izgalmas volt. És utána újabb utazás visszafelé az időben, amikor ugyanott kötött ki Cassie, mint előzőleg. Valamiért Louis-César, a kor, a hely, és a nő összekapcsolódik, és nagyon jókat lehetett volna kombinálni közösen, hogy miért, ha ez akkor eszünkbe jutott volna, bár igazság szerint Chance szinte az összes felmerülő kérdést megválaszolja előbb-utóbb, nem tud olyan sejtelmes és titoktartó lenni, mint Moning.
Mire Cassie visszatér, a vérpatkányok halottak, viszont egy másik csatába csöppent, a két Kör mágusai harcoltak egymással. (Cassie itt kápráztatja el először Pritkint az egyetlen védelmező varázslattal, amit ismer.)
Utána következett a Nagy Kajálás, ami egyrészt érdekes volt, másrészt feleslegesen hosszúra nyúlt. Pritkin hisztizik (istenem, de megvertem volna néha), és a vámpírok vérivása miatt aggódik, miközben Mirceáék próbálják demonstrálni neki, hogy nem gáz az egész, amit persze ő nem így vél. Érdekes volt, mert volt benne egy nagy adag infó a vámpírszokásokról, és persze a nélkülözhetetlen erotikáról, ami a vérivás mellékhatása, és bár jó hosszan ecsetelték a különböző módozatokat mindenféle alanyon, de totál felesleges volt, mert Pritkint nem lehetett meggyőzni. Inkább olyan érzésem volt, hogy nem is Pritkinnek demonstrál, hanem csak bennünket akar Chance elszórakoztatni kicsit. Részemről, ha vámpír lennék, Pritkin azt gondol, amit akar, én tuti nem próbálnék neki bebizonyítani semmit.
És itt igazából azért kiderült, hogy nem is csak a rengeteg történéstől olyan nagyon mozgalmas ez a regény, hanem a sztoriba belesimuló rengeteg információtól is, amitől olyan érzésünk van, hogy nagyon pörög, pedig egyszerűen csak soha nincs alkalmunk unatkozni, mert mindig megtudunk valami érdekeset és hasznosat.
Aztán sorra kerül Cassie és a feladata: megakadályozni, hogy Raszputyin közbeavatkozzon a Szenátus bajnokának megszületésénél. Ehhez vissza kell mennie a múltba, és be kell avatkoznia, ami egyáltalán nem kellemes, viszont jó veszélyes. Cassie Pythia mivoltáról is kiderül pár dolog, nekem például most állt össze a kép, miért üldözte a Kör. Elmondta ezt akkor Mircea is, de hát ki figyel oda ilyen apróságokra.(Igen, nem árt a tudatos olvasás és információk magunkévá tétele még egy urban fantasynál sem, mennyivel érthetőbbek így utólag dolgok...) Meg nem véletlen volt az sem, hogy kétszer is ugyanoda repültek vissza az időben. A fontos csomópontok vonzzák az Idő Őrzőjét.

A látomások és az időutazások mesterien vannak felépítve. Egyrészt nagyon plasztikusak a leírások, másrészt köteteken át az oda-visszautalás nagyon egyértelmű, feltéve, ha pontosan emlékszünk minden jelenetre. Másodszori olvasásra már fel fog tűnni, mi az ami ismerős más kötetből. Az első látomás például először is eléggé szíven ütött, de így, hogy tudom, hogy meg fogjuk ismerni a háttértörténetét is, sokkal hatásosabb volt.
Cassie működése közben átad egy csomó ismeretet a mágikus védelmekről, a mágusokról, meg úgy en block a világban létező lények különböző hierarchiájáról, képességéről, szövetségeikről, és céljaikról.

Másodszorra Mircea is egészen más hatást váltott ki belőlem. A vámpírok személyisége a legapróbb részletig ki van dolgozva, mintha szinte látnám őket magam előtt, a legapróbb rezdülésüket, a mimikájukat, a stílusukat. Az egymás között feszülő erőkről már nem is beszélve, amikor kitört egy-egy indulat, olyan érzésem volt, mintha tényleg valami szélviharba kerültem volna.
És jujj, olyan izgalmas még mindig, néha lúdbőrözök, máskor meg nagyon vigyorgok, mert a humora is nagyon helyén van.


Vége az első résznek, hamarosan jövök a folytatással.
Share:
Olvass tovább... ->

2013/01/18

Megjelenések a CorLeonisnál

Azt hiszem, most már mindenkinél rutin, hogy figyeli a CorLeonis híreit (ugye, rutin?!), mert egyrészt jönnek az előzőleg félbemaradt sorozatok folytatásai, másrészt jönnek új könyvek is.

Először a sorozatokról:


Karen Chance: A hajnal átka (Cassie Palmer 4.)
Megjelenés: 2013. január 31.
Csodaszép a magyar borító. Annyira jó lenne az előző hármat is hasonló stílusban a polcon látni.

Karen Chance: Holdvadász (Cassie Palmer 5.)
Megjelenés: 2013., elvileg a Könyvhét, de ez még változhat, a lényeg, hogy jönni fog.
Fordító: Bertalan György

Jasper Fforde: A Jane Eyre-eset (Thursday Next 1.)
Megjelenés: 2013. február 15.
Érdekessége, hogy a sorozat akkora lesz, mint Nevada Barr Pigeon-sorozata. Nagyon helyes kis méret.

Jasper Fforde: Lost in a Good Book (Thursday Next 2.)
Megjelenés: Könyvfesztivál (április 18-21.)
Fordító: Tóth Tamás Boldizsár

Ami nem sorozat:

Junot Díaz: Így veszítheted el...
Megjelenés: 2013. Könyvfesztivál (április 18-21.)

Syrie James: Jane Austen elveszett kézirata
Megjelenés: 2013. Könyvfesztivál (április 18-21.)

Nevada Barr: Oroszlánkörmök
Megjelenés: 2013. ősz

Én a két sorozatot nagyon várom, Chance és Fforde teljesen a szívemhez nőtt. Junot Diaz nevét pedig  újabban egyre több helyen olvasom, kíváncsi vagyok a regényére.
Share:
Olvass tovább... ->

2013/01/12

Marissa Meyer - Cinder

Hamupipőke elég formabontó feldolgozása a Holdbéli krónikák nyitó kötete. Cyberpipőke lett, a teste nagy része nem áll másból, mint fémből és huzalokból. Akkoriban, vagyis a IV. világháború után, teljesen elfogadott módszer volt (lett) a sérült testrészek pótlása, és Cinder valamikor elég nagy felületen megsérült, de arra már nem emlékezett, mi történt. Mostohaanyja, akit a férjének adott szava kötelez, hogy a férfi halála után is tovább nevelje Cindert, mindenki elől eltitkolja, hogy a lány kiborg, otthon viszont nem teljes jogú családtag, és mindene felett ő rendelkezik, nagyjából, mintha háztartási robot lenne.
Cinder Új Peking legjobb műszerésze, és egyszer arra eszmél az egyik heti piac alkalmával, hogy Kai herceg, az ország trónörököse áll előtte, álöltözetben. Elhozta az egyik androidját, amivel az udvari szerelők nem tudtak mit kezdeni. Kainak nagyon fontos lenne, hogy életet leheljen Cinder a robotba, mert életbevágó információk vannak rajta Levana, a holdkirálynő unokahúgával kapcsolatban.
A holdon élnek ugyanis a holdlakók (döbbenetes, mi?:)), akiktől az összes földi retteg, hiszen egyetlen pillantásukkal uralmuk alá tudják hajtani bárki elméjét, és azt tesznek velük, amit akarnak. Ha Levana terve beválik, ő lesz az egész Nemzetközösség uralkodója, azt pedig senki nem szeretné, Kai a legkevésbé, mert az ő feladata lenne, hogy elvegye a királynőt. A földön dúl a pestis, aminek nem találják az ellenszerét, a császár is megbetegedett, és Kai tisztában van vele, hogy hamarosan minden döntést neki kell meghoznia, és nem is gondolta volna, hogy Cindernek majd ekkora szerep jut az események sorában.

Én viszont gondoltam, szinte már a legelején rájöttem a csavarra, de szerencsére ettől még nagyon is tudtam élvezni, mert jó-jó, fontos dolog, de nem ez adja a történet lényegét.
Sokkal érdekesebb volt Cinder személyisége. Mindig is úgy élt bennem Hamupipőke, mint aki nagyon kedves, aranyos, csendes, szerény, és engedelmes, levegőt is csak utólag mer venni, nemhogy bárkinek ellentmondjon, és mit ne mondjak, egyáltalán nem szerettem már kicsinek sem ezt a bamba szőke szépséget.
Viszont Cinder ezzel ellentétben nagyon is akaratos, végzi a maga kis dolgait a mostohája háta mögött, és bár nem lehet önálló teljesen, az adott lehetőségeket nagyon is kihasználja.
A mesebeli hercegről meg tudnivaló, hogy szereti a csillogást, a bálokat, a táncot, és a szép nőket, ezért is akadt meg Hamupipőkén a szeme ... de mit akarok én a mesével? A Cindernek néhány alapötleten kívül semmi köze a meséhez. Itt is van bál, gonosz mostoha, meg elnyomás, herceg és cipellő, de egy teljesen más történetté lettek összegyúrva a klisék.
A Cinderben nem Hamupipőke élete a tét, a mesével ellentétben ezek az önző célok, mint nagy szerelem meg boldog élet, itt átértékelődtek, hiszen rengeteg ember sorsa múlik Cinder vagy Kai herceg döntésén. A mesével ellentétben elég bonyolult ügybe keveredtek mindketten, a várakozással ellentétben nincs (még) boldog vég sem - és ahhoz képest, hogy Cinder 16, a herceg meg 19, nagyon is éretten álltak a helyzethez. Szóval lehet, hogy ez ismét egy sikeres YA, de ezzel együtt mégis egy kortalan történet. Végre valaki úgy írta meg a mesét, hogy ideges voltam, mikor megjelent a gonosz banya, meg kedveltem a herceget is, és izgultam, hogy Cindernek összejöjjön, amit eltervezett.

Valamiért azt gondoltam, hogy a sorozat kötetei külön mesefeldolgozások lesznek, és amikor vége lett, hiányoltam is, hogy miért az én fantáziámra van bízva, hogyan tovább, mert ez így nem csak folytatásért sikolt, de elég féligkész érzésem is volt. De jön Piroska (Scarlet), akinek a nagymamája titokzatos módon eltűnt, és úgy tűnik, Cinder története fogja keretbe a többi mesehős sztoriját, aminek örülök, mert nagyon bíron Cyberellát.
A csillagozásról kicsit: aggódtam rajta, hogy 4 vagy 5, vagy közötte, de eltelt jónéhány nap, és annyira jólesik visszagondolni a történetre, meg a szereplőkre, hogy megérdemli a csillagot.

Kiadja az Alexandra.
Kép innen.
Részlet a könyvből.


Share:
Olvass tovább... ->

2013/01/11

2013/01/03

Sylvia Day - Melléd láncolva (Crossfire 2)

Nem is tudom, hogy kiírjam-e, hogy szigorúan 18 éven felülieknek, hiszen ez olyan, mint méheknek a virágpor, azonnal rácuppan az összes 18 év alatti. Na mindegy, ez már csak ilyen.

Eva és Gideon nyűglődése, II. felvonás.
Ami okozott is egy pici csalódást, ugyanis tényleg sok volt nekem most a nyűglődésből, bár ebből kifolyólag meg kicsit felpörögtek az események, már ha ezt annak  lehet nevezni, így talán ez mozgalmasabb is volt, mint az első rész.

Nagy vonalakban annyi történik, hogy Eva rajong Gideonért, imádja bámulni, imádja a farkát, és nagyon szeret vele dugni, Gideon pedig imádja önmagát, vagyis imád önmagában létezni, azzal a tudattal, hogy Eva ott van mellette, mindig kéznél, de alapvetően nem nagyon osztja meg magát vele.
Először is, Gideon nagyon szervezkedik, Evának semmit nem mond, Eva ezért kínlódik és szenved, hiába mondja neki Gideon, hogy bízzon benne. De hát hogyan is bízhatna, amikor a netfigyelő, ami Gideonra van kalibrálva, sorra ontja a Corinne-nal készült találkozók, vacsorák és rendezvények képeit, ahol Eva nem volt ott, sőt mi több, amikor ilyenkor hívta, Gideon mindig el is passzolta. De ezt már csak utólag rakta össze, akkor csak furcsa volt neki, hogy megint nem ér rá, meg megint, meg megint.
Gideon meg nem győzi hárítani Eva féltékeny kirohanásait, mert ő nem csalta meg, azt higgye el, de azt nem mondhatja el, hogy mi történt. Időnként jól megkeféli, aztán lelép, hogy aztán így vagy úgy, de megint jól összevitatkozzon Evával. Még a kulcsokat is visszaadták, bár igaz, hogy Gideon megint alakított álmában, és azt hitte, ettől Eva majd nagyobb biztonságban érzi magát, és Eva szépen össze is omlott, mikor meglátta a lakáskulcsait a konyhapulton.
Aztán addig-addig, hogy Eva úgy döntött, szakítanak, leadta a portán Gideon kulcsait és a gyűrűt, de aztán persze a szakításhoz két ember kell, és Gideon meg úgy döntött, hogy ők biza' nem szakítottak. De hogy miért is volt szükség erre a kavarásra, az nagy spoiler lenne, és nem lőném le a poént, de a lényeg, hogy mivel ország-világ megtudta a Corinne-nal töltött időnek, meg az újságíróknak hála, hogy Gideon már nem Evával van, ez nagyon is jól jött Gideonnak, amiatt a  bizonyos ok miatt.

És ami miatt csalódás nekem ez a rész: a fene nagy gyötrődésben valahol elsikkadt a könyv erotikus bája. Oké, kefélnek itt is rendesen, de valahogy nem volt ugyanaz a hatás, mint az első részben, de nem kizárt, hogy gyorsan edződök, nem tudom.
Gideon még mindig nagyon férfi, és csípem a stílusát, viszont Evát olykor nem értettem, mintha nem tudná, hogy milyen pasit választott magának. Merthogy egy ilyen fickó mellett egyáltalán nem mindig kellemes, és tényleg nem árt neki ellentmondani néha, ahogy azt Eva nagyon helyesen teszi, de sajnos nem csak a társadalmi státusza követel lemondásokat, de a gondolkodása is.
Viszont Eva reagálása meg nagyon is általános, épp ezért érthető, mert más tudni, hogyan kellene gondolkodni, és más úgy gondolkodni, ahogy kellene.
Végre megtudunk egy picit Gideon nyomasztjó múltjáról is, és bár Eva volt az, aki elkezdi a semmiből felgöngyölni a szálakat, azért nem ártott volna ezt a tudását valahogy megalapozni. Nagyjából minden második mondata blöff, és az adott reakciókból szépen kikövetkezteti, mi történhetett, de hogy hogyan pattant ki a szikra, az homályos. Gideon viszont nagyon jól mulat, ahogy Eva szépen előveszi az emberkéket, és elszámoltatja őket. tetszett Gideon reagálása, mert nem sok férfi tűrné el, hogy kis túlzással leordítsák az anyja haját a fejéről.

Cary és Eva kapcsolata sztem roppant egészségtelen. Úgy csinálnak, mintha testvérek lennének, közben nem azok, úgy is élnek, úgy is viselkednek, és Cary biztosan nagyon dögös, vonzó, és szépséges pasas, akiért a fickók és a nők is odavannak, de engem a hideg ráz tőle. Az első részben valahogy még meg tudtam barátkozni a baromságaival, hogy mindig elrontja, ami jó, de mostanra már sok lett kicsit belőle.
Nem tudom, hogy Gideon ellenérzése minek szól: csak szimplán nem bírja, mert Eva lakótársa, mert olyan a személyisége amilyen, vagy mert Carynek is van farka, amivel bármikor megközelítheti Evát.

Nagyon tetszett, amikor elvonultak egy hétvégére arra a lakatlan szigetre. Hú, hát azt én is el bírnám viselni. Nagyon kis hangulatos hely lehet.
Nagyon tetszett a humor, ami szerencsére nem lett kevesebb a sok nyíg ellenére sem, mint az első részben. (amikor egymást ellenőriztették, az nagyon megmaradt bennem.:D)

Viszont kicsit sok volt Gideon tulajdonaiból, úgy néz ki, hogy nagyjából a fél világ az övé, teljesen konkrétan. Mintha Day nem tudna mit kezdeni velük egy semleges, Gideon ellenőrzésén kívüli terepen, pedig ott lenne csak igazán izgalmas Gideon személyisége.
Nem értettem Evát Brettel, a régi pasijával kapcsolatban sem. Igazság szerint olyan mindegy, hogy mit gondol az emberről egy Brett, ha ott van mellette egy Gideon, nem? Rendben, az első találkozás, ami bunyóba fulladt, véletlen volt, de a következőknél volt egy olyan érzésem, hogy Eva mézesmadzagot csinált magából, hogy aztán odébb pöckölje a pasit, de Brett ebből nem nagyon vett észre semmit.

A netmókusok vesszőparipái igencsak sokszor szerepeltek, és elég nagy jelentőséggel bírnak: birtoklási mánia, kóros megfigyelési és irányítási kényszer, leginkább Gideon részéről, de azért Eva sem marad el mögötte, csak kisebb apparátus áll a rendelkezésére. Ez olykor játék, olykor meg véresen komoly, és tény, hogy kicsit megbillent a mérleg, de szerintem amíg nem a tettlegesség és a düh a válasz rá, addig nincs komolyabb baj egyiküknél sem.  

És amit hiányoltam, hogy az a finom d/s vonal, ami az első rész végén felvillant, itt most nem került elő. Gideon a maga dominanciájában létezik, de azon kívül, hogy szexmegvonást alkalmaz, és a teljes odafigyelést és önátadást egy esetben mellőzi, a d/s elő sem kerül. Egyszer fordul meg Eva fejében, hogy Gideonnak igaza lehet, hogy neki az alárendelődés biztonságot ad, de aztán ezzel sem kezd semmit Day. Kíváncsi vagyok, a harmadik részre felbátorodik-e annyira, hogy újra előveszi a témát, mert azért a most történtek alapján már egy egészen másfajta kapcsolati szintre kellene, hogy lépjenek egymással.
Valamit kifelejtettem, de már fogalmam sincs, hogy mit.

Kiadja az Ulpius.


Share:
Olvass tovább... ->

2013/01/01

Scott Westerfeld - Leviatán

1914-et írunk, Ferenc Ferdinándot meggyilkolják, ezzel felborul Európa törékeny politikai egyensúlya, és a háború felé sodródunk. Ferenc Ferdinánd fiát, Sándor herceget a Volger gróf és Otto Klopp, a gépmester és néhány emberük kimenti a palotából, és egy hatalmas lépegetőn induénak útnak Svájcba, miközben Angliában a darwinisták hadmozdulatokat gyakorolnak hatalmas mesterséges bestiáikon, ahová Deryn Sharp, egy skót lány fiúként lép be, mert rettentően vonzza a repülés, és apja halála óta nem volt rá lehetősége.
Az alternatív múltban Európa két részre oszlik: a barkácsokra és a darwinistákra. Az angol seregben a darwinisták eszméi és teremtményei, az osztrákoknál és a németeknél a barkácsoké az uralkodó.
Deryn és Sándor Svájcban találkoznak egymással, ami Sándoréknak végcél volt, Deryn viszont egy titkos küldetés során ott zuhan le. És nagyon klisés így befejezni egy ismertetőt, de megkezdődnek a kalandok...

Nekem már az eleje is hatalmas kaland volt. Olvastam már másnál, hogy a darwinista részek voltak a kedvencei, de nem nagyon értettem, miért. Aztán amikor Dery gyakorlásképpen végrehajtja az első repülését egy légbestián, a huxley-n, akkor megértettem.
A huxley-t medúzák és más mérgező tengeri élőlények életláncaiból készítették, és maga is éppoly veszedelmes volt. Egy rossz fuvallat is megijeszthette, ami ha megtörtént, gilisztára lecsapó madárként bukott a földre. A teremtmény halszagú belsőségei szinte minden zuhanást túléltek, de az utasok már nem voltak ilyen szerencsések.
És az összes darwinista teremtmény ilyen különlegesen furcsa és visszataszító volt. Amikor Dery és a huxley-ja elszabadul, többórás repkedés után a Leviatán szedte fel őket.
Gigászi volt - nagyobb, mint a Szent Pál székesegyház, hosszabb, mint az óceánjáró Orion csatahajó, amelyet előző héten a Temzén látott. A csillogó henger zeppelinre hajazott, de oldalán csillók mozgása pulzált, és körülötte szimbióta denevérek és madarak rajzottak.
Nagyon irigyeltem Deryn, hogy ilyen lények között ügyeskedhet.
Deryn egyébként egy nagyon rátermett lány. Eleve nem kis bátorság fiúnak álcáznia magát egy háborúban, és beilleszkedni egy fiúközegbe, de nagyon jól megoldja.
De a barkácsok teremtményei is legalább ennyire elvarázsoltak, a birodalmi lépegető különösen, amit egyáltalán nem volt egyszerű vezetni.

   

Remek kalandregény, ami tényleg korhatár nélküli. Annyi történés és akció van benne, hogy fel sem tűnik, hogy 15-16 évesek a főszereplők. Ráadásul nagyon reálisra sikerültek a karakterek, bár Sándor nem volt igazán szimpatikus elsőre, végül őt is megkedveltem. De a nagy kedvencem Deryn volt, nagy belevaló kiscsaj.
Részemről nem tudok választani a darwinista teremtmények és a barkácsok gépezetei között, mindegyiknek megvan a maga sajátos bája, ami belevarázsol bennünket a regénybe.
Amit még mindenképpen meg kell említenem, a fekete-fehér illusztrációk, amik segítenek elképzelni a furcsa teremtményeket. Teljesen bele tudtam feledkezni az aprólékosságába.


A kedvenc könyvborítóm. 
Szép a magyar is, de ez sokkal jobban illik a regény hangulatához.

Kiadja az Ad Astra.
Az illusztrátor, Keith Thompson oldala
Az író honlapja.


Share:
Olvass tovább... ->