2013/09 - Keményfedél

2013/09/30

Dan Wells - Szörnyeteg úr


A Nem vagyok sorozatgyilkosban John Wayne Cleaver megmentette a városát egy olyan hidegvérű mészárostól, aki még az általa bálványozott sorozatgyilkosoknál is rettenetesebb tetteket vitt végbe.
De úgy tűnik, a démon nem volt egyedül, és az eltűnése egy új fenevadat hozott Clayton megyébe. Lassan újra gyűlni kezdenek az áldozatok a hullaházban, és John egy új rejtéllyel találja szemben magát, amely megoldásra vár.
John azonban már megízlelte a gyilkolás ízét, és lehet, hogy a sötétebbik oldala, amit eddig fegyverként használt a harcban - az a rémisztő alteregó, akit csak Szörnyeteg úrként emleget - most átveszi az uralmat.
Claytonban senki nincs biztonságban, amíg John le nem győzi két legádázabb ellenfelét: az ismeretlen démont, akit meg kell ölnie, és a belső démonját, aki elől nem menekülhet.
Ez a díjnyertes kötet még több borzongást és izgalmat ígér, mint a trilógia előző része. Dan Wells előre is bocsánatot kér a rémálmokért.  


Gondolom, nagy titkot nem árulok el, hogy John és a Szörnyetege mostantól kéz a kézben éldegélnek egy bőrbe bújva. Hol John az úr, hol a Szörnyeteg, ezt lesz, aki megbánja. (cenzúrázott rész.:D) Hogy én hányszor kívántam, hogy vesszen az a macska... na mindegy.
Azzal, hogy John kiengedte a börtönből a saját démonát, fel is nőtt. Az előző kötethez képest csak egy év 5 hónap telt el, mégis úgy tűnt, hogy a srác éveket öregedett. Talán mert eddig megpróbált normális tininek látszani, akkor is, ha más nem látta, ez most megszűnt. Amikor egyedül volt, azzá vált, akit mindig is el akart nyomni magában, és ettől felszabadult, bár tudta, hogy helytelen minden, amit az erejének engedelmeskedve tesz.
Az egyik démon elmegy, jön helyette másik, és közben volt egy olyan érzésem, hogy a felszínen remekül szolgálja a cselekményt ez a szál, a mélyben viszont ott van a valódi jelentése: a Johnban, és a hozzá hasonlókban megbújó erők jelképe és tükörképe. Hogy szinte az első könyvet írta át Wells, megismételve az összes lényegi aspektust? Kit érdekel? Én elvesztem Johnban. Annyira szuggesztíven írta meg, hogy teljesen bevonzott, és amikor felnéztem a könyvből, kinézve az ablakon az jutott eszembe először, hogy mi a francot keres már megint az a kurva macska az ablakban. (Nekünk is van macskánk.) Veszélyesen hatásos a lélektani része, és az mondjuk nem teljesen igaz, hogy az első könyv pepitában, mert csavar a történeten itt-ott, de megmaradt a biztonságot jelentő első könyv keretein belül.
Részemről értékelném, ha írna egy teljesen reális regényt egy szociopatáról, és bár nincs kifogásom a misztikus démonos szál ellen, ez sokat elvett a történet éléből. Annyi előnye viszont volt, hogy az emberi gonoszság válláról kicsit levettük a terhet, és átruházva azt a démonokra, a kínzások és bántalmak okai a személyesből átmentek valami determináltba, amit az ősi gonosz hoz magával, és igazából nekünk, embereknek ehhez nincs is sok közünk.
Merthogy ezzel élesen szembeállítva ott volt a gyönyörű Brooke, akit John emberfele mélységesen szeretett. A szörnyeteg fele is, csak nagyon eltérő dolgokat akartak vele csinálni. Egy pontig csak a tűz volt képes megnyugtatni John-t, aztán eljött a pillanat, amikor Brooke mellett is biztonságban érezte nem csak magát, de maga mellett a lányt is.
Viszont a legvége csúcs. Nagyon remélem, hogy nem csak egy része lesz még neki, mert ezt a vonalat lehetne folytatni, ha nem is a végtelenségig, de ilyen lélekből, mint amilyen John is, simán kijön még jópár rész. Talán Wells is lát még benne fantáziát, és visszanyúl a témához egyszer.

Kiadja a Fumax.


2013/09/28

Dan Wells - Nem vagyok sorozatgyilkos


John Wayne Cleavernek hívnak.
15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.
A terapeutám szerint szociopata vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.
John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…
Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket.
Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír.



A fülszöveg igen enyhén fogalmaz John-t illetően. Azt a látszatot kelti, mintha lehetne választása, pedig nincs. John szociopata, és ez nem attól függ, hogy szeretné-e vagy sem. Annyit tehet, hogy próbál beilleszkedni, de inkább kevesebb, mint több sikerrel. Szabályokat állít fel magának, hogy ne tudjon ártani senkinek: nem figyel meg hosszabb ideig konkrét embereket, és ha rosszat gondol bárkiről is (vagyis ha lelki szemeivel beissza az illető elvágott nyaka és felvágott belei elképzelt látványát), inkább bókol egyet, minthogy ezt tovább pörgesse magában.
Szóval nincs egyszerű dolga, de működnek a mindennapjai, még ha unalmasan is, és a szörnyetegét rácsok mögött tudhatja. Bár vannak témák, amik megszállottan vonzzák, imádja a sorozatgyilkosokat, és rengeteg párhuzamot is talál önmaga és közöttük. Ezek nem légből kapott, bebeszélt dolgok, ez inkább segít neki, hogy tudja, mi a rossz, és hogyan nem kellene tennie és gondolnia. De mindez csak elméletben megy, magát az érzést, az empátiát nem tudja megépíteni ezekből az adatokból. 
Aztán megtörténik az első gyilkosság. Megkapják a hullát, és mivel szinte minden szociopata magas intelligenciával rendelkezik, John sem kivétel, nagyon gyorsan meglátja a sémát ebből az egyetlen esetből is.

Hátborzongató, ahogy belelátunk ebbe a cseppet sem 15 éves agyba, ahogyan küzd magával, hogy legalább a normálisságnak a látszatát megőrizze. Hogy egyszerűen minden egyes lépésénél, reagálásánál vagy annak hiányánál érzi, hogy nem teljesen ép. Ahogy fáradhatatlanul kutatja az érzelmek fizikai jeleit, hogy a másik reakcióját be tudja sorolni a megfelelő helyre. Ahogy mindent pontosan analizál maga körül, és elhelyezi magát abban az érzelmi káoszban, amit nem tud átélni, csak a jeleit látja. Hogy pontos-e tudományosan? Én határozottan annak mondanám, de ki tudja. John minden szörnyetegsége ellenére jóindulatúnak minősül, mivel minden szabálya arra van kihegyezve, hogy ne tegyen semmi rosszat. Hogy ezt a távolságtartó falat lebontotta, és kiengedte a ketrecből, amit eddig ott fogva tartott - a világra szabadítva önmagát... nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog ezzel megbirkózni a második részben.

Kedvelem Johnt. Mert okos. Hogy nem érez... hát ez van, de annyira vág az esze, és annyira pontosan képes a valóságot látni épp emiatt, hogy ha élő ember lenne, valószínűleg nagy veszélyben lennék mellette, mert cseppet sem érezném magam veszélyben. Az, ahogyan átengedte a sötétségnek önmagát, szinte megkönnyebbülés volt nekem is, nem csak neki. Érezni lehetett a különbséget, hogy eddig csak szeretett volna valamilyennek látszani, de csak egy héj volt, míg onnantól már önmaga volt, és a világ, valahol nagyon messze tőle.
John-nak fanyar, morbid humora van, amit imádtam. Egyszerűen nem lehet nem szeretni ezt a srácot. Wells képes volt úgy megjeleníteni, hogy egy csepp negatív hatást nem váltott ki belőlem.
– Bárcsak tudnám, miért!
– Mit miért?
– Miért vagy a sorozatgyilkosok megszállottja.
– Mindenkinek van valami hobbija.
A sorozatgyilkolásos rész átment ugyan misztikumba, de ez inkább csak az izgalmakat fokozta, semmit nem vett el a hitelességből. Annyira izgultam Johnért, hogy jó lépéseket tegyen, nehogy lebukjon, mert akkor nem tudtam volna mit kezdeni a nagyon okos agyával sem.
Dan Wells nélkül nem lehet meg senki, akit egy kicsit is érdekelnek a deviáns személyiségek. Pedig nem látszik rajta, hogy ilyesmiket agyalgatna...:)
Ideje volt kiereszteni a szörnyeteget.
Visszaszálltam a biciklimre, és hazakerekeztem, az úton egyesével téptem szét a szabályaimat. Tégláról téglára hullott le a fal, és a szörnyeteg kinyújtotta a lábát, behajlította a karmát, megnyalta a száját.
Holnap vadászunk.
Ó, és nem beszéltem még másik kedvencemről, a terapeuta dr. Neblinről, aki igazán kaphatott volna egy kicsit több szót, és jó lett volna belenézni a jegyzeteibe is. Kár, hogy esélyünk sincs már rá, és akkor megint ott tartok, hogy hátha majd a következő kötetben lesz egy csomó válasz, mert azt tudom, hogy lesz egy csomó új kérdésem.
Igazából egy kicsit ijesztő volt nekem John agyában ennyire elmerülni, mert egyrészt olyan volt, mintha már ismerném, másrészt teljesen logikus volt minden gondolata, tette és hozzáállása. Szeretném azt hinni, hogy mindez azért volt, mert Dan Wells valójában teljesen normális. Annak tűnik.

Gondolom látszik, hogy hatott rám a könyv és John is rendesen. A második résszel szemben hatalmas elvárásaim vannak ám, szóval remélem, hogy Wells nem esett ki a szerepéből ott sem. Gretty nagyon aggódott a macskáért, és ismerve Grettyt, ez hatalmas szó, úgyhogy nagyon nem aggódom.

Kiadja a Fumax.


2013/09/23

Sarah J. Maas - Üvegtrón


Az ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára.
Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.
A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.

Celaenát tehát kihozza a kőfejtőből Westfall kapitány, de nem a saját döntése volt ez, mert erre a hosszú útra elkísérte a trónörökös, Dorian is, hogy kiszabaduljon szigorú királyapja felügyelete alól. Nem volt nehéz Celaenát rábeszélni az egyességre, mert végülis az élete volt a tét. Ha engem falhoz állítanak, hogy küzdök, és a király külön bejáratú orgyilkosa leszek, vagy életem végéig (ami nyilván elég rövid lenne) a bányában kell senyvednem, én is ráállnék.
Dorian trónörökös létére egészen jól viseli Celaena szemtelenkedését. A lánynak jól felvágták a nyelvét, mindig beszól neki is, meg a kapitánynak is, de a kapitányt, Chaolt látszólag jobban bosszantja, mint kellene.
Megérkeznek a hatalmas üvegpalotába, ami pont olyan grandiózus, mint amennyire ronda. Dorian se szereti, és Celaena szerencséjére a lakását egy kőépületben jelölte ki. Gondolom, nem minden hátsó szándék nélkül, ugyanis Dorian nagy nőcsábász, folyton kacsintgat a csajokra, és már végigment mindenkin az udvarban, aki csak megállt neki. Chaol ezzel szemben igazi katona, halál komolyan veszi a hivatását, és nagyon szigorú Celaenához. Ő a kiképzőtisztje, szóval ez ellen nincs is kifogása a lánynak. Főleg, merthogy 13 hét alatt 24 másik rettentőséget kell legyőznie. Van, aki igazi hegyomlás, van, aki szintén orgyilkos, mint ő, van, aki csak egyszerű tolvaj, és van, akiről fogalma sincs, mit keres ott. A lényeg, hogy a győztes lesz a király bajnoka, és Celaena mindenáron nyerni akar. Dorian és Chaol is azt szeretné, ha ő nyerne, ezért eltitkolják, ki is ő valójában.
Résvárban a lánynak jó dolga van, saját lakosztályt kap, azzal tölti a szabadidejét, amivel akarja, és ő leginkább olvas, vagy a kapitányt akasztja ki, esetleg a herceggel felesel, és időnként, általában heti egyszer, részt vesz a bajnokságon, ahol minél kisebb feltűnéssel igyekszik nem kiesni. Ezt azért a büszkesége nehezen viseli, mert álcája szerint gyémánttolvaj, és ezt alantasnak tartja Adarlan legjobb orgyilkosának titulusához képest. (mellesleg megértem.) Közben megdobál egy ellenszenves szépséget virágcseréppel, akinek a személyében örök ellenséget szerzett magának. Nem a virágdobálás miatt, hanem úgy egyébként. A nő tipikusan az a csaj, aki mindenkit utál, aki nem a trónörökös.
Megismerkedik Nehemiával, Eyllwe trónörökös hercegnőjével, aki egy hatalmas egyéniség: okos, határozott, akaratos, és nagyon ravasz. Bár Celaenának csak az álcáját ismeri, de gyanús neki valami, viszont a lehető legjobb támaszra találtak egymásban.

De ez még mind semmi, mert a lényeg mindig az, amiről nem lehet beszélni, vagyis a mágia. Amikor kiterjesztették Adarlan határait, a vidékekről kitiltották a mágiát, elégették a bölcsességeket és tudást rejtő könyveket, a varázserdőket, a tündérek lakhelyét elpusztították, őket pedig száműzték. Annyira sikeres volt a tisztogatás, hogy mára már inkább csak babona szintjén félnek a varázslástól, de senki nem is meri sem gyakorolni, sem beszélni róla, mert minimum halálbüntetés jár érte.
Celaena sem tudja, hogy boszorkányvér csörgedezik az ereiben, szinte semmit nem tud a képességekről, a más népek is csak estimese szintjén élnek az emlékezetében.
Aztán egyszercsak különös (és nagyon izgalmas) körülmények között felkeresi őt az ezer éve uralkodott tündérkirálynő, és megbízza egy feladattal: pusztítsa el a kastélyban található ősi gonoszt.

Tudni kell, hogy Celaena 18 éves, amikor kihozzák a bányából, vagyis 17 évesen került oda, és ilyen fiatalon vált Adarlan leghírhedtebb orgyilkosává. Hihetetlen? Az hát. Nem is értem, mit gondolnak az írók, amikor ilyen fiatal embereket felruháznak olyan dolgokkal, ami egy jó 50esnek is tisztességére válna. Szóval nekem igencsak el kellett tekintenem a konkrét számoktól, hogy ne akarjak sikítani a hitetlenségtől. De már megszoktam, a legtöbb YA könyvnél ez egy óriási hiba, de tudom, hogy ettől YA. Úgyhogy ahogy nemes egyszerűséggel átlendültem ezen a konfliktusforráson, én és a könyv nagyon jóban lettünk. Még az sem érdekelt, hogy az egyik oldalon felkelt, aztán egy oldallal később megint feltápászkodott. Mellékes volt, mert tényleg elbűvölt a világ.
Rémjelek, világok közötti átjárók,  óratorony vízköpőkkel, és különböző tiltott feliratos vésetekkel, másik világból átlátogató tündérkirálynő, szellemek, titkos folyosók, kiszívott agyvelejű kibelezett hullák vártak rám, és annyira érdekes volt, hogy fene bánta, hogy mindenki ilyen fiatalka. Ráadásul a szereplők hármasa (Dorian, Chaol és Celaena) nagyon szórakoztató volt. Mindig húzták egymás agyát, és olyan dumákat lenyomtak, hogy azon muszáj volt hangosan nevetnem. A félelmetes részek is hatásosan voltak megírva. Általában nehéz rám hatni ilyen téren, de most még én is lúdbőröztem időnként.
A titkok is nagyon jól lettek adagolva, mert bár senki nem beszél már mágiáról, mindig előkerül egy-két utalás, infó vagy ember, aki tud valamit.
Minden aprócska hibája felejthető a könyvnek, és ha egy kicsit többet szeretnétek megtudni a szereplőkről, vagy a történet hátteréről, érdemes Kristina posztjától elindulni, mert a többi blogon vannak elejtve érdekességek a könyvről.


2013/09/19

Lakatos Levente - Bomlás



"Kalandozások a szexuális tabuk és sokkoló gyilkosságok világában. Egy feltörekvő írónő és egy férfi prostituált bizarr munkakapcsolata. Hol a határvonal a túlfűtött szenvedély és az abnormalitás között? Élvezhető-e a megalázottság? Mi történik a felső tízezer asszonyaival a hotelszobák zárt ajtajai mögött? Az események középpontjában a sikeres kriminálpszichológus, dr. Lengyel áll, akinek amellett, hogy egyszerre két gyilkossági ügyet kell megoldania, meg kell küzdenie élete egyetlen, ám csillapíthatatlan démonával: a szexuális vággyal.
Az amerikai erotikus thrillerek erős idegzetű rajongói véres és buja regényt kapnak kézhez, modern mesét szexről és halálról - szigorúan 18 év feletti olvasóknak."

Fogalmam sincs, hogy az el sem olvasott, csak hírből ismert LoveClub meg Barbibébi után mire számítottam, de az biztos, hogy nem erre.
Itt alant már kérdeztem, hogy vajon miért ilyen idegesítően ütnivalóak a női főszereplők: mindegyik akaratos, hisztis, sértődékeny, időnként zsarolós, mindezt úgy, hogy néhány merev formasággal letudható pozitív tulajdonság társul csak melléjük, amitől cseppet sem lesz kellemesebb a személyiségük.
A pasikra ugyanez igaz: Farkas pont, mint a csajok, csak pepitában. Kovács szintén, de szerencsére őt inkább csak emlegetik, bár abban sincs köszönet.
Mindezek után azt gondolhatjátok, hogy ez egy rossz könyv, pedig nem. Inkább azzal védeném, hogy a könyv témája megköveteli az ilyen személyiségeket - nem egy olyan történet, amit túlzottan lehet élvezni, és ezt nem akarják tompítani a karakterek sem.

A könyv központi alakja egy alapvetően gazdag férfiprosti, Flórián, akiről hihetnénk, hogy hobbija domot játszva sok pénzért gazdag és unatkozó idősödő nőket perverz módon kielégíteni, de ettől sokkal bonyolultabb a dolog. Bár Flórián pszichopata démoni tévképzetekkel, azt mondanám, hogy ő volt az egyetlen, akitől nem kaptam hülyét. Hiteles volt, mint személyiség (már amennyire én ezt tudhatom), és egyszer sem zökkent ki a szerepéből. Nála lehetett tudni, hogy sose lehet tudni, hogy reagál. A nyomozónő, Laura hangulatingadozásai, dühkitörései és káromkodásai, Dóra átlátszó manipulálásai, Farkas taplósága és Szilvia végtelen naivitása és ostobasága mellett az egyetlen biztos pont Flórián volt, aki szilárdan, eltökélten és módszeresen igyekezett megvalósítani céljait: kiűzni a világra szabadult és gazdag nők bőrébe bújt démonokat a gazdatestekből.
Ebben rendre kapott segítséget, most épp Szilvia volt a soron, aki csúnya válása után le akarta valamivel foglalni magát, és úgy döntött, egy férfiprostiról írva fog a romantikus regénypályázaton indulni. Annyira elszánt volt, hogy Flórián lakásában elbújva lebukott, és nem volt más választása, engednie kellett a férfi követeléseinek, ha meg akarta írni a regényt.
Flórián fogságba ejtette Szilviát, leszoktatta a gyógyszerről, helyette önmagát adta függőség gyanánt.
Nade nem is itt kezdődik a regény, hanem ott, hogy megtalálják Flórián holttestét egy erdőben, kiherélve, és megindul a nyomozás, ami során egy nagyon picit beleláthatunk, hogy működnek gazdagéknál a mindennapok.
Laura, a nyomozó, egy helyben toporog, az emberek nem akarnak neki megnyílni, rossz embert tartóztattak le, a magánélete romokban, nem akarnak neki összejönni a dolgok.
Aztán bekerül a képbe dr. Lengyel, a pszichológus, aki lévén maga sem teljesen százas mentálisan, remekül rá tud érezni a mentális defektekre. Dóra segít neki érdekből, bár azt meg kell mondjam, nagyon jó meglátásai voltak a lánynak, részemről többre becsültem, mint Laurát, pedig neki kellett volna az okosabbnak lennie.

Itt ez a rengeteg félresikerült szereplő egy beteg ember köré csoportosulva, és olyan érzésem volt, hogy itt senki sem normális, mindenkit utáltam, mégis egy remek történet volt, talán pont emiatt.
Amivel viszont komoly bajom volt, mármint úgy komoly, hogy oké, a szereplők ilyenek, az én bajom, ha annyira finnyás vagyok, hogy nem tudok kedvelni senkit, szóval amivel tényleg bajom volt, az a stílus. Monoton volt, tárgyilagos, egyhangú és lélektelen. Az agyam érzékelte a drámákat, a lelkem viszont nem.
Lehet, hogy Levente technikailag beleírta magát a könyvbe (dr. Lengyelnek gondolom őt, és valamennyire Flóriánnak), de valahogy a mélyebb, lelki része kimaradt. Nekem kell az, hogy belefeledkezzek mások gondolataiba, érzéseibe, tökmindegy, hogy az egy pszichopata vagy egy szerelmes királykisasszony, de úgy legyen megírva, hogy én is érezzem. Hogy a szereplőknek saját hangjuk legyen.
Itt inkább saját külsőt kaptak, hangok nélkül. dr Lengyel egy Benedict Cumberbatch-féle Sherlock Holmesra emlékeztetett, Florian pedig egy pornószínészre, akinek szintén gombszeme van, és nem tudom a nevét. Ez a gombszem olyan kis gonosz jelző, nem?
A többiek elvesztek a tömegben.

Ez egy pszichothriller, szexuális és mentális aberrációkkal megspékelve, és azt kell mondjam, jó könyv. Nem egy Caleb Carr, de az elvárásaimat messze felülmúlta. Néha jól járnak az írók, ha negatív előítélettel veszem a kezembe a könyveiket, mert csalódhatok pozitívan is, mint ahogyan most történt.

A könyvet nagyon köszönöm Leventének!
E-ben megvásárolható a Book&Walk áruházban.

Zenka is olvasta


2013/09/17

Egy röpke kérdés

Kedves Levente, 
miért ilyen iszonyatosan tenyérbemászóan ellenszenvesek a női szereplőid?


2013/09/16

Játssz az Atlantic Press-szel könyvért!

Az OLVASÁS ÉJSZAKÁJA alkalmából az Atlantic Press Kiadó egy játékot indított, amire bárki benevezhet, aki kedvet kap hozzá.

Amit tenned kell:

Olvasd el bármelyik Atlantic Press vagy Aba könyvkiadós könyvüket, írj róla néhány sor gondolatot, és azt, hogy ki volt a kedvenc szereplőd. ( A könyvek megtalálhatóak a Facebook albumainak valamelyikében, vagy a www.atlanticpress.hu oldalon. )
Mindezt küld el november 15-ig egy levélben az atlantic.jatek kukac gmail pont com címre, és kisorsolják két könyvüket a válaszadók között:


Benkő László: A spanyol grófnő 

Elena grófnő a második világháború éveiben az olasz és a német titkosszolgálat engedelmes eszközeként a férjétől kapott villában a náci főkolomposok által összerabolt gyémántokat rejtegeti, de közben ugyanott zsidó gyermekeket is bujtat az Észak-Olaszországot elözönlő németek elől. Ilyen nincs, és mégis elhiszed, hogy megtörtént, pedig háború és szerelem, kaland és szenvedély még így is csak kulissza az ifjú grófnő igazi drámájához képest, mely egy apácazárdában kezdődik a múlt század harmincas éveiben, ahol zsarnoki hajlamú apja, Morante gróf tartja a spanyol polgárháború kitöréséig, amikor is üzleti érdekből egy olasz kalandor karjaiba löki. Ám, ahogy előrébb jutunk a grófkisasszony sorsának megismerésében, kiderül, hogy minden, amit ez a fiatal teremtés csinál, egyetlen célt szolgál: az ugyancsak Morante gróf által elrabolt és titkos helyre költöztetett törvénytelen gyermekének visszaszerzését. A hajmeresztő fordulatokkal teli történetet a szerző a már idős Elena grófnő sevillai otthonában hallottak és a tőle kapott naplójegyzetek alapján írta meg. A spanyol grófnő nem egyszerűen háborús kalandregény, noha ebben a műfajban is minden összehasonlítást kiáll annak legnagyobb amerikai és brit mestereivel. Csakhogy egyvalamiben, Elena jellemfejlődésének ábrázolásában a szerző a műfaj elitje előtt jár: a kötet végére érve az olvasó aligha fog vitatkozni azzal a merésznek tetsző állítással, mely szerint: „Lehetséges, hogy a háborúk is a női lélekben dőlnek el”.

és

Ferenczik Adrienne: Incognito 

Az Incognito egy hangulatos hotel valamelyik nyugat-magyarországi város határában, melyhez Lexit gyermekkori emlékek fűzik, csupán ürügy és helyszín három különböző korú hölgy egyéjszakás lelki egymásra találása számára. Egyikük az elhunyt férjét siratja, másikuk azért jött ide, hogy végre elhatározza magát a házasságából való kimenekülésre, Szandra, a legfiatalabb, szerelmi csalódásában öngyilkosságra készül. Mindannyiuknak oka van a keserűségre, s ha másként is látják saját párkapcsolatukat, az Incognito bárjában kiderül, hogy a sokévnyi korkülönbség és az egymástól eltérő problémáik dacára sokkal több bennük a közös, mint amennyit a fantázia felölelni képes. Mármint az olvasói fantázia, mert az írónő képzelőereje viszont lenyűgöző és a legrafináltabb fantasy-szerzőket megszégyenítően bizarr, mégis teljesen hiteles történetet tár elénk a női lélek kimeríthetetlen gazdagságának bizonyságaként.


2013/09/10

James S.A. Corey - Leviatán ébredése


Az emberiség már meghódította a naprendszert – eljutott a Marsra, a Holdra, a Kisbolygóövbe és még távolabbra –, a csillagok viszont továbbra is elérhetetlenek. Ám a kolóniák közötti kapcsolat cseppet sem feszültségmentes.
Jim Holden a Szaturnusz és az Öv között ingázó egyik jégbányász hajó tisztje. Amikor véletlenül rábukkannak egy elhagyott űrhajóra, a Scopulira, olyan titok birtokába kerülnek, amiért egyesek gyilkolni is hajlandóak – méghozzá Jim és a legénységre számára felfoghatatlan méretekben. Olyan események láncreakciója indul el, amely az egész Naprendszert háborúval fenyegeti.
Eközben Miller nyomozó egy lány után kutat. Egyetlen lány után a több milliárd lakosú rendszerben, a szülei azonban dúsgazdagok, és mindig a gazdagok diktálnak. Amikor a nyomok a Scopulihoz és a lázadókkal szövetkező Holdenhez vezetnek, a szálak összefutnak…
Holdennek és Millernek a Föld és a Mars kormányzata, a Külső Bolygók forradalmárai és a nagyvállalatok titkos érdekkörei között húzódó vékony határmezsgyén kell egyensúlyozniuk – és nem túl jók az esélyeik. Ám odakint, az Övben mások a szabályok, és egyetlen kis űrhajó a világmindenség sorsát döntheti el.
2011-ben üstökösként robbant be a James S. A. Corey álnevű szerzőpáros az angol nyelvű piacra bemutatkozó regényével, amelyet az elsöprő siker mellett, több díjra is jelöltek, és nem csak a sci-fi rajongóknak vált kedvencévé.

A könyv indítása olyan, mintha Lara Croftot ráeresztették volna az alienekre. Nem mondom, hogy nem tetszett, sőt, és szerencsére nem sok időnek lapnak kellett eltelnie, míg ugyanezt az izgalmat érezhettem.
Kiküldenek egy kis hajót az űrbe, hogy mentsen meg egy másik hajót, ami ott lebeg egy hatalmas űrszikla mellett, tök üresen, oldalán egy lyukkal, és izgulok, hogy Holdennek (akit valamiért már az első pillanattól szimpatikusnak találok) nehogy valami baja essen. Mert ki tuja, mi van az űrhajóban egy ilyen kezdet után - cuppogó, nyálkás életforma, vagy valami drabális, ami az ember nyakába esik, ha rosszkor van rossz helyen, esetleg valami, ami láthatatlanul felzabálja, aki  a hajóra téved. Valami mikroszkopikus. Mert én szoktam ilyeneken agyalni olvasás közben.
Naná, hogy csapda. Jönnek is valakik, akik úgy szétlövik a mentőhajót, mint annak a rendje. A túlélők kapitánya (Holden) összeesküvést sejt a háttérben egy hátramaradt alkatrészre alapozva, ami persze az egyébként is folyamatosan egymásnak feszülő bolygóközi hatalmakat azonnal egymásnak ugrasztja. Kitör a háború.

Eközben Miller nyomozó a Ceresen magánfeladatot kap (mintha ki akarnák vonni a forgalomból, hogy ne nyomozzon a maffiatevékenység visszaszorulásának különleges körülményei után), meg kell találnia egy önszántából távozott milliomoscsemetét, és effektíve visszalopnia a szüleihez. De közben bekavar Holden üzenete, amiben érintőlegesen ugyan, de a marsi flottát hibáztatja a támadásért, emiatt a Ceres világa felfordul: mivel a jégtömböt szállító hajót szétlőtték, ezzel megfosztották őket egy nagy adag víztől, energiától és levegőtől, lázadások törnek ki, amit meg kell fékezni, és a nagyobb lázadás fellobbanásának elejét venni. A nyomozások háttérbe szorulnak, de Miller mégis egyre jobban beleássa magát az ügybe, és halványan ugyan, de lát valami összefüggést az események között.
És jól gondolta, mindent, ami történik, Julie köt össze.

Így váltakozik a nézet, hol Holdennel vagyok az űrben, hol Millerrel valahol a nemtudomhol (tényleg, fogalmam sincs, hogy ezek a bolygók? csillagövek? hol helyezkednek el a Földhöz képest. Biztosan valahol a közelben, mert a Föld még mindig számottevő erő, beleszólása van dolgokba, és bár elég rasszista módon viszonyulnak a nehéz gravitáció alatt felnövőkhöz (logikus módon azonnal szembetűnik a testalkatról. akkoriban nem a bőrszín miatt fogják majd elvágni senki torkát, hanem mert sűrűbb, mint kellene.), attól még a földlakók megtalálhatóak itt-ott ezeken a meghódított helyeken.

De mindez közjátéknak tűnik csupán a folytatáshoz képest.
Többmillió fényévvel és nagyjából kétmillió évvel távolabb valakik, egy idegen életforma, útjára indított egy programozott bombát, hogy kipusztítsa, vagy átformálja a földi létformát. A célja és a működése egyelőre ismeretlen. Minden emiatt az apró, majd végül hatalmas méretűvé növő vírus miatt történik, ami úgy tűnik, megállíthatatlan, mert rossz kezekbe került.

Az egész regény nagyon mozgalmas lesz a váltakozó nézőponttól, egy percet nem unatkoztam, és lassan, de biztosan megkedveltem Millert is. Pedig elég klisés figura a nagyon depis lelkivilágával, a kalapjával, meg a volt asszonya árnyékával a háta mögött. Piás is, szóval hozza a tipikus lepukkant zsarut, akinek megkopott a hírneve, de még  mindig van elég esze ahhoz, hogy összerakja a darabkákat, másokkal ellentétben.
Holden meg ugye első pillanattól szimpi: okos, teli van kételyekkel, de próbál jó vezető lenni (vagyis hallgat a beosztottaira), egyenes, és igen nagy a morális érzékenysége.
A harcleírások plasztikusak, lényegre törőek, akárcsak a karakterek; az egyetlen, amit sajnálok, hogy az űr leírása elmaradt. Hiányérzetem volt, mert az volt az érzésem, hogy egy töküres, légüres térben ténferegnek a hajók, ahol semmi nincs az égadta világon, míg az érzékelők ellátnak, kivéve egy-két nagyobb kavicsot, meg az ellenséges hajót. Nem volt térugrás, de lehet, hogy azért, mert olyan kicsi távolságokra nem érdemes, de nem tudom. A hajók belsejéről is csak nagyon vázlatos képet kaptam, bár az tény, hogy a Donnager, a maga felborult felhőkarcolós alakjával érdekesre sikerült, konkrétan nem tudom elképzelni, hogy érdemes lenne ilyen formát építeni űrutazás céljából. Az állomások helyzetéről vagy kinézetéről pedig végképp semmi leírás, folyosók, kabinok mindenfelé, hogy ez most a Tychón van, vagy az Eroson, az igazából elkülöníthetetlen, csupán a nevük változik a leírások során.
Miller és Holden lépései valószínűleg választásra késztetik az olvasókat, hogy ők vajon mit tettek volna ebben vagy abban a helyzetben, melyikük döntött helyesen olyan helyzetekben, ahol minden döntésnek következménye van, és nem lehet jól dönteni. Örülök, hogy a csaták és az új létforma mellé még ezek is belefértek. A regény hosszú, pont ezért, de nincs benne egyetlen felesleges sor sem.

Két dolog, ami a kiadással kapcsolatos.
Előfordultak benne magyartalan mondatok, főleg az elején. Sok esetben egy névelő vagy más szórend segített volna a dolgon.
Csak egy példa: 'A kabin hajókhoz mérten nagynak számított' - gondolom, hogy úgy általában véve a többi hajón található kabinokhoz képest számított nagynak, de lehet, hogy a hajón található többi kabinhoz képest, mert biztos vagyok benne, hogy egy hajó és egy kabin nagysága nem összemérhető adat, legalábbis nem olyan, aminek értelme lenne, hacsak nem egy hajó méretű kabinnal állunk szemben. Van benne jópár ilyen, és meg kell mondjam, zavartak.
A másik, ami szintén zavart, hogy a snittek nincsenek elválasztva. Megnéztem az eredetit, abban sem voltak, de én ahhoz szoktam, hogy ha Miller otthon ül, majd egy sorral alatta már a kocsmában keresi a társát, akkor azt ne az én lélegzetvételem jelezze, hanem legyen már közte legalább egy üres sor. Attól, mert külföldön nem nézik át a könyvet, nálunk még lehetne.
És ami szemet szúrt, hogy az összes 'mint' előtt hiányzott a vessző. Ciki.

Egyébként egy igazán remek regény, teli ötletekkel, remek karakterekkel, csatákkal és lelkiélettel. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.
És baromi jó a borító.

Kiadja a Fumax
Zad is írt róla egy tök jó posztot.


2013/09/09

Kezdet

Szeretnénk megköszönni minden kedves barátunknak, hogy az elmúlt napokban együttérzéssel gondoltak ránk, támogattak bennünket, írtak, üzentek, érdeklődtek, kérdeztek... 
Akiknek a vállukra borulhattunk, akikkel együtt dühönghettünk az igazságtalan vádakon, akikkel néma döbbenettel ültünk egymás mellett... Virtuálisan és a való életben is. 

Ti tudjátok, hogy kik vagytok, nekünk meg nem kell felsorolni a neveiteket, és nem a megtorlás miatt, hanem mert semmit nem kell bizonyítanunk másoknak a létezésetekről. 

Szeretnénk elnézést kérni, ha ezekben a vészterhes napokban valakit akaratunkon kívül megbántottunk, pedig nem szolgált rá, és azoktól is, akiket miattunk indokolatlanul bántottak mások. 

És szeretnénk azért is bocsánatot kérni, amiért a jövőben nem kívánjuk szellemi ”termékeinket” egy üzleti vállalkozás számára tovább elérhetővé tenni, bárminemű ellenszolgáltatás nélkül. Értjük ezalatt az értékeléseinket, polcainkat, karcainkat... azaz TELJES tartalmunkat a Moly.hu oldalán. 

Legőszintébb elnézésünket kérjük az érintett íróktól és kiadóktól, de legfőképpen e tartalmak egykori és leendő olvasóitól mindezért, de remélem megértitek, hogy a továbbiakban nem kívánjuk olyan helyen tárolni értékeinket, ahol az íróikat nem látják szívesen. 

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden kárba vész. Szavaink továbbra is emléket állítanak majd olvasmányainknak blogjainkon, és ott is, ahová ezek után megyünk.

Elhagyjuk a süllyedő hajót! Ugyanis ez a hajó süllyed, mint ami jéghegynek futott. Elhagyjuk, ahogy a patkányok teszik. Mint tudjuk, sok mindennek neveztek bennünket az elmúlt napokban, így talán még találó is a hasonlat. Hiszen távol áll tőlünk, hogy azt higgyük magunkról, mi vagyunk a jéghegy. Legfeljebb csak a csúcsa, ami látszik, de mind tudjuk, mit rejt ilyenkor még a mélység. 

Ez a hajó süllyed. Talán nem oly látványosan, mint most hisszük, hanem lassan, csendesen, de nagyon biztosan. S talán nem egy hét, hónap vagy év kell neki, hanem több, de idővel mások is megérzik majd, hogy hideg vízben áll már a lábuk. Aztán még magasabban, s végül ők is elkezdenek menekülni. 

Mi már akkor nem leszünk ott, nem fogjuk ezt látni, de biztosan hallunk majd róla! Az emberi tévedhetetlenség megdőléséről ugyanis mindig emléket állít az utókor, remélve, hogy legközelebb nem esik az önteltség csapdájába. 

Mi most elmegyünk, és a keserűek mellett rengeteg szép emléket viszünk magunkkal. S bár most elmegyünk, ez mégsem búcsú, hanem egy új kezdet, új horizontok felé hajózás. Hiszünk abban, hogy az ember változik, és a változás jó, és mi most épp ezen jó részeivé válunk. Sőt, mi magunk is változunk. 

De bármi változzon is, egy dolog azért megmarad: Mi elmondjuk a véleményünket! Könyvekről, élményekről, az életről… Mindenről! 

Gretty, Szee, Titti, Zenka és Nima


2013/09/08

Goodreads-es widgetek használata

Gretty írt már róla, hogyan kell regelni a Goodreads-re és hogyan kell elindulni rajta, miket kell beállítani, én most azt szeretném bemutatni, milyen widgeteket tudtok beilleszteni a blogotokba.
Ezeket a widgeteket lehet egy htm-dobozba is másolni, lehet mindegyiket másikba (szerintem ez a célszerűbb, mert jobban elkülönül.) A blogon a html-doboznak nem kell címet adni, mert a widget már eleve meg van címezve a saját dobozán belül.
Igyekeztem érthetően és részletesen leírni, melyik sor mit jelent, de ha valami nem világos, kérdezzetek, mert én nem vagyok olyan profi ebben, mint Gretty.
(a képek kattra remélhetőleg olvasható méretűre nőnek)

1 - Maga a widget a 'My books'-ra kattintva érhető el:


2 - A személyre szabás menete és módja:


Nem hiszem, hogy bővebb kifejtést igényelne. Itt tetszőleges számú lista összeállítható tetszőleges összetevőkkel. Az a lényeg, hogy ha szeretnétek mondjuk listát a blogra a kedvenceitekről, a várólistáról, és az aktuális olvasmányról, minden egyes blokkot külön-külön be kell másolnotok a blog html-dobozába. A 'select shelf' a saját címkéitekből fog válogatni, indításként csak az alapok vannak meg: az olvasottak, az aktuális olvasmányok, és a 'want to read', ami a várólistának felel meg. 
A könyveknél mindenki maga adhat saját címkéket a könyvekhez, de sztem erről Gretty majd írni fog. (ha nem akart, akkor most megtudta, hogy akar.:D)

3 - Legfrissebb mozgásod a GR-en


Ez a widget megmutatja a legutolsó tevékenységeidet, kit jelöltél be, mit olvastál el, melyik könyvön mozogtál, ennél is minál magasabb a mutatószám, annál többet ad ki.

4 - Könyvek képes listázása


Ez a widget is témára listáz, csak egészen sok könyv megjelenítését be lehet állítani (akár 50-et is, nem tudom, mi a felső határ). Érdekessége, hogy borítókat jelenít meg, összezsúfolva egymás mellé, szélesvásznon vagy keskenyen, beállítás kérdése.
Alapból a borítók mögött az egyes könyvek linkjei vannak, de ezt ki lehet szedni a pipával, mint ahogyan a doboz címmegjelenítését is.

5 - Általános widgetek


Ki lehet tenni a kis gr-es képet a blogra, be lehet illeszteni a gr-es oldaladra mutató linket az email láblécébe, és a gr-re felvitt idézeteidet random módon hozza az oldaladra.

6 - Az éves kihívás

Be lehet állítani, hogy egy év alatt, hány könyvet akarsz elolvasni, és az elolvasott könyvek frissítésével naprakészen látod, mennyi van még hátra, és hány százaléknál tartasz. 
A kép két részből áll, a felső rész maga a widget, az alsó a használata, ami a főoldalról működik.

Van még egy csoport-widget is, ami egy linkkel van kiemelve. Arra katt, és egy ugyanolyan felületre jutsz, mint a fenti widget, be lehet állítani mindent, mint az előbb, és ott a kód, ami a csoportlistát adja.



Linkek egy helyen:

2013/09/07

James Swallow - Deus Ex



Vajon többé válik-e az ember a korlátlan testmódosításoktól? Megéri lecserélni szerveinket emberfeletti képességeket biztosító bioaugmentációkra?
2027-ben, a káosz és az összeesküvés között őrlődő világban Anna Kelso, a felfüggesztett titkos ügynök és Ben Saxon zsoldos, az SAS volt tisztjének magánnyomozása akaratukon kívül keresztezi a világtörténelem legerősebb és legveszedelmesebb szervezetének útját. Életveszélyes kutatás kezdődik Moszkvától Londonig, Washingtontól Genfig a minden képzeletet felülmúlóan sötét igazság nyomában, amelynek felderítését minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközzel igyekeznek meggátolni a világ valódi urai.
A kultikus Deus Ex videojátékok világában játszódó, önállóan élvezhető regény.

A Deus Ex egy cyberpunk világ, amit a gamerek már jól ismerhetnek, és Swallownak hála, most már az olvasók is élvezhetik az összeesküvés elméletekre alapozott, nagyon pörgős és akciódús sztorit. Elöljáróban csak annyit, hogy soha nem hittem volna, hogy játékvilágra alapozva lehet ennyire jó regényt is írni, bár nyilván csak írói tehetség kérdése, és a többi játéknak nem volt valami nagy szerencséje. Apám, ennek a pasinak nem csak fantáziája van, de úgy tud írni, hogy csak na. (nincs eléggé szuperlatívuszos jelzőm.)
Ebben a regényben minden benne van, amit egy akcióregénytől elvárok: tökéletesen elkülöníthető, remekül megrajzolt karakterek, izgalmas történetvezetés, nagyon logikus, már-már hihető háttérvilág, harci leírások, reális és hihető érzelmi vonal, és ami a legfontosabb, egy nagyon okos vezérszál, ami mindent és mindenkit megmozgat. És persze az igényes és színvonalas írói stílus, ami mindezt megkoronázza.
Ezt a könyvet igazán azok fogják értékelni, akik szeretik az összeesküvés elméleteket, persze, ha valaki jó kis harci effektekről, küldetésekről, és különféle fegyverekről szeretne olvasni, az sem fog csalódni.

Kezdeném azzal, aki a legtöbb ilyen típusú regényben a gyenge pont szokott lenni: a női főszereplő. Anna Kelso titkosügynök, akinek egy bevetés alkalmával kivégzik az egységét, a szeme előtt lövik szét a főnöke fejét, és mivel csodával határos módot őt életben hagyják, úgy érzi, tartozik annyival a férfinak, hogy kideríti, ki a gyilkosa.
A regény egyik szála az ő nyomozása egy név után, aztán jóval többet is kap, mint szeretne. Ám a kutakodása nem hoz neki túl nagy szerencsét, felfüggesztik, és lejárató hadjáratba kezdenek ellene.
Általában ott rontják el, hogy a karakterrel valamilyen szempontból túlzásba esik az író: vagy túl keménynek próbálják beállítani, vagy csak hátráltató tényező az érzelmi hatások miatt. Itt szerencsére egyik sem történt meg. Anna kemény csaj, de nem esik át a ló túl oldalára, vannak gyengeségei, amin elcsúszik egy-két dolog, de ettől inkább csak reális lesz az egész. Kedvelhető szereplő, de az én kedvencem Saxon volt.

Ben Saxon a könyv egyik keményfiúja. Kiszolgált katona, a csapata a Zöld Harkály művelet közben megsemmisül, ő viszont életben marad, és megfogadja, hogy kideríti, ki áll a művelet kudarca mögött.
Bár úgy tűnik, mintha egymást ismételgetnék a minták, végül nagyon gyorsan eltérő irányt is vesz az útjuk. Saxont beszervezi egy elit katonai egység, Anna viszont magára marad. Saxon időközben kénytelen felnyitni a szemét, és megválaszolni magának a felmerülő kérdéseket, és bár nagyon igyekeznek, hogy elfojtsák a kétségeit, Saxon nem tudja meghazudtolni önmagát. Katona, de nem gyilkos, és amikor rájön, hogy "milyen urat szolgál", akkor is hű marad az elveihez. Nehéz út, de Annának sem könnyebb, akit elárulnak, elrabolnak, meg akarnak ölni, és csak idegenek cseppet sem önzetlen segítségére támaszkodhat.

Isten nem létezik – válaszolta Namir. – Éppen ezért kell nekünk cselekednünk. Éppen ezért létezik a csoport. – Sóhajtott. – Ezért jöttek létre az Illuminátusok. Az emberiség jövője túl törékeny ahhoz, hogy múlandó királyok és despoták szeszélyére bízzák. Túl összetett ahhoz, hogy a tömegek döntsenek felőle. Az elitre hárul annak a terhe, hogy képes legyen uralkodni, hogy a kezébe vegye a világ irányítását egy stabil egység felé.

És most jön a könyv legszebb része: az az összefonódás, ahol az elmélet találkozik a még nem létező valósággal, a világ leigázásáról szóló pletykákkal.
Ha van egy emberfeletti katonai egységed, pénzed és titokban tudod tartani a kiléted, te vagy a világ ura.
Ha hekker vagy, mindezt meg tudod mutatni a világnak.
Az elmélet lehet sokféle, céltól függően, és itt egységen belül is lehet látni olyan célokat és megvalósításokat, amik ellentmondani látszanak egymásnak. De nem minden a látszat, ami sokszor csalóka.

Saxon egy olyan csapatba kerül be, akik látszólag ugyanazokkal az elvekkel rendelkeznek, amit Saxon sokra becsül: egyrészt katonák, de ezen felül megvan a hatalmuk a világ rendjének fenntartásához, és a rosszfiúk kiiktatásához. Nagyobb szabadságot élveznek, mint Ben előző egysége, de ennek ára van, amit Saxon csak későn vesz észre - a Tirannusok nem azok, akiknek Ben először gondolta őket.
Anna helyzete némileg jobb, neki nem kell a saját ellenérzéseivel megküzdenie, a gyászon túl csupán a bizalmatlansága az, ami irányítja . A nyomozás során kapcsolatba kerül hackerekkel, míg végül ki nem köt a világ egyik legnagyobb ellenállási mozgalmánál, a Juggernautnál. Nézőpont kérdése, hogy ők most cyberbűnözők, vagy az emberiség érdekeit szolgálják, mindenesetre legalább olyan hatalmuk és technikai hátterük van, mint ellenfeleiknek.
Kelsón és Saxonon keresztül ez a két, világot irányító (vagy próbáló) hatalom csap össze, a szereplők csak sakkfigurák, felhasználható és eldobható kis pontok egy olyan játszmában, aminek a kimenetelét egyikük sem sejtheti.

A világuralom mindig arról szól, hogy van valamid, ami másnak nincs, és képes vagy sakkban tartani vele mindenkit, és úgy intázni a dolgokat, hogy azok a te hasznodat szolgálják.. Ez itt most az augmentált katonaság. A szimpla seregben és a titkosszolgálaton is vannak augmentáltak, de a Tirannusok olyan fejlett rendszerrel rednelkeznek, amivel nehéz felvenni a versenyt.
Saxon csak most lett figyelmes a férfi két karjára. Olyanok voltak, akár a régi orvosi tankönyvek illusztrációi: acélcsontokon tömör műanyag izomkötegek feszültek, bőr nélkül. A legkiválóbb minőségű, csúcstechnológiás gépkarok.
Saxonnak is vannak pótalkatrészei (a két lába, és az egyik karja pótlás, nem beszélve a belső rendszerről, amiről sajnos nem tudunk meg túl sokat), Annát is kisegítették egy optikai látóegységgel, meg még van pár járulékos szerelvénye. De ez semmi ahhoz a technikához képest, amivel a Tirannusok katonái fel vannak szerelve.
És ez az a lehetőség, amit nem engedhetnek ki a kezükből azok, akik a hatalmat birtokolni akarják. Nem rendelkezhet mindenki szabadon a teste felett és rakathatja magát teli mindenféle hiperszuper kütyükkel, mert ha kicsúszik a humánaugmentációs technológia a kezükből, nem lesznek képesek befolyásolni az eseményeket.
És itt jönnek képbe a hackerek, akik minden eszközükkel ezt a ködbe burkolózó, névtelen és arctalan tekintélyt igyekeznek aláaknázni és ellehetetleníteni, változó sikerrel. 
És most nézz körül, és gondold át, mit tudsz a világról...



Titti és Zad, nektek mindenképpen ajánlom.:)

2013/09/06

Még egy utolsó, aztán részemről ennyi

Mivel tőlem indult a dolog, úgy érzem, kötelességem, hogy a molyos tálalásra reagáljak, főleg, mivel ott már nem szólhatunk hozzá, és a kommenteket látva nem kicsit félre lettek tájékoztatva az eseményeket illetően, akik csak azt olvashatják. Hangsúlyozom, ott nincs már lehetőségünk reagálni semmire. Tetszik, nem tetszik, így blogra hozom, és így mindenki mindent látni fog egyben.

A molyos állásfoglalás:

Másfél éve, amikor belecsöppentem az adminisztrátorok csapatába, számomra az volt a legmegdöbbentőbb, hogy @Bence – aki ezt az egész oldalt a saját szabadidejéből és zsebéből működteti és fejleszti, mintegy hobbiként – mennyi időt tölt el azzal, hogy miként lehetne a Molyról, a Molyon dolgozó emberekről vagy épp az ő személyéről terjedő hazugságoknak gátat szabni. Kérdezhetnétek, minek ezeknek gátat szabni, hiszen vannak emberek, akik úgy veszik ezt, hogy a rossz reklám is reklám. Nekünk a Moly viszont inkább szívügy, mint üzlet, ezért nem tudunk a rágalmazásokra így tekinteni.
A tapasztalataink azt mutatják, könnyű megfeledkezni arról, hogy a Molyt is emberek működtetik. Amikor valaki mindenféle valós alap nélkül hazugnak nevezi a Molyt, akár kollektíven, akár valamelyik moderátort vagy adminisztrátort, akkor valójában épp egy őérte dolgozó ember becsületébe gázol bele.
Az ilyen rágalmak és a felszámolásuk rengeteg hasznos időnket és energiánkat felemésztette már, és egyszer és mindenkorra szeretnénk, ha megszűnnének. Rengeteg jó ötletet kaptunk már, hogyan lehetne a Moly még klasszabb hely, miket lehetne fejleszteni, javítani és a felszabaduló időt szívünk szerint ezzel töltenénk.
Ennek érdekében többféle moderációval is próbálkoztunk már, és a mostani rendszer remekül be is vált az olyan tagoknál, akik amúgy szeretik a Molyt, csak nehezen illeszkednek be, mert például olyan környezetben nőttek fel, ahol a káromkodás vagy a rasszizmus megengedett, sőt elvárt.
Azonban meglepő módon vannak olyan emberek is a Molyon, akik nem szeretik az oldalt, vagy nem értenek egyet az itteni szabályokkal, mégis naponta használják, anélkül, hogy kérnék, változtassunk, vagy elfogadnák, hogy bizonyos dolgokon nem fogunk. Az ilyen emberekkel nehéz bármit is kezdeni, mert nem is akarnak beilleszkedni, hiszen egy olyan oldalon vannak, ami nem elfogadható számukra, és ezt minduntalan ki is nyilvánítják.
Persze tudjuk, hogy a Molyt szapulni nagyon megtérül, hiszen egy blogger legalább tízszer annyi kommentre számíthat, mintha egy könyvről írna. És ez sajnos úgy működik, mint a drogok: aki egyszer így tesz, utána már vágyni fog a nagy figyelemre.
Tegnap írtunk öt levelet öt tagnak, akik arról beszélgettek, mennyire nem szeretik a Molyt, miért nem törlik még magukat, milyen hazug társaság is vagyunk. Az ilyen hozzáállás nem összeegyeztethető a molyos tagsággal. Kértük, hogy ha szeretnék megbeszélni az őket ért sérelmeket, vegyék fel velünk a kapcsolatot, azonban sajnos nem kaptunk konstruktív választ egyikőjüktől sem. A levél azt is tartalmazta, hogy ha továbbra is olyan viselkedést tanúsítanak, amivel azt támasztják alá, hogy ők nem is akarnak beilleszkedni a Moly közösségébe, profiljukat törölni fogjuk az oldalról, miután lementették a számukra fontos tartalmaikat. Őszintén sajnáljuk azoknak a molyoknak a veszteségét, akik jó barátságban vannak velük, és hiányolni fogják őket az oldalról, ugyanakkor biztosak vagyunk benne, hogy a jó barátságok a Moly nélkül is megmaradnak.
Sajnos be kell látnunk, hogy véges a mi időnk is, és a továbbiakban nem akarunk olyan emberekért hobbiból és szeretetből dolgozni, akik örülnek, ha árthatnak nekünk. Ellenük pedig pláne nem.
Aki szereti a Molyt, annak köszönjük. Örülünk, hogy itt vagytok és részesei vagytok a legjobb magyar könyves projektnek.
Aki nem szereti a Molyt, az is normális érzés. Nem mindenki szereti ugyanazt. Írja meg nekünk, hogy miért, és ha tudunk rajta változtatni, változtatunk és minden rendben lesz. Ha nem tudunk rajta változtatni (ahogy például nem fogunk változtatni azon, hogy a politizálás tiltott dolog az oldalon), akkor vagy elfogadja a Molyt olyannak, amilyen, vagy nem. Aki elfogadja az oldalt, az ne rágalmazza, és ez nekünk éppen elég. Aki nem fogadja el, és kényszert érez rá, hogy minduntalan panaszkodjon róla, és valótlanságokat állítson az oldalról vagy a készítőiről, az ne használja.
Kérdezzetek, ha van kérdés.        by imma


No, az a helyzet, hogy nem minden igaz így.
Nem vitatom el az első néhány sort. Nyilván saját időből, saját (eleinte) saját pénzből létrehozni egy ilyen oldalt, nem volt kis dolog. Emlékszem, ott voltam. Arra is emlékszem, amikor körbekommentelték a blogokat, hogy segítsük terjeszteni az oldal hírét. Megtettük.
Azóta van kemény pénzekért megvásárolható PRO-tagság, amivel élnek is elég sokan. Hogy mire elég, engem nem túlzottan érdekel, de nyilván pénzen sok minden megvásárolható.
Az teljesen konkrétan igaz, hogy rengeteg jó ötletet kaptak, mivel lehetne még feldobni a molyt. A töredékével éltek, a nagy részét figyelmen kívül hagyták. Nyilván a priorotási sorrendet az határozza meg, aki az oldalt szerkeszti, de nagyon sokan kaptak nagyon sok esetben érdekes választ egy felmerülő problémájukra: "ne itt kérdezd, hanem a másik topicban." Ennyi volt a problémamegoldás.

"Ennek érdekében többféle moderációval is próbálkoztunk már, és a mostani rendszer remekül be is vált az olyan tagoknál, akik amúgy szeretik a Molyt, csak nehezen illeszkednek be, mert például olyan környezetben nőttek fel, ahol a káromkodás vagy a rasszizmus megengedett, sőt elvárt."
Hú, ez egy érdekes mondat. És érdekes szellemiséget takar. Hogy hogyan jön ez a mi esetünkhöz, azt el nem tudom képzelni, de azok a rasszista molyok, akik káromkodásokkal tarkították a könyves értékeléseiket és a karcaikat, biztosan hálásak. Részemről nem érdekel, ki hogy kezeli a rasszizmust, bár a tapasztalat azt mutatja, hogy az a biztos, ha senki nem ír ilyesmit, ezt ugyanis nem illik toreláni. Nem zsidózunk, nem cigányozunk, ha valakit érdekel, miért nem, majd arról is írok posztot.
A mi esetünkben erről szó sincs.

Aztán a következő csodás meglátás, hogy egy-egy molyszapuló poszttal egekben a látogatottság. Ez csak részben igaz. Egyrészt majdnem egy éve írtam a molyról egy másik posztot, az messze elmarad látogatottságban a leglátogatottabb könyves bejegyzésemtől. Egyébként meg én nem szeretek szemetelni a blogomra, max ha nincs más lehetőségem. A moly pedig nem ad felületet a véleménynyilvánításhoz, csakis akkor, ha azzal senki nem megy szembe a tömegízléssel és tömeggondolkodással.

Egy helyes megállapítás: vannak, akik nem szeretik az oldalt, mégis használják. Így van. És? mi ezzel a probléma? Én utálom a facebookot is, aztán mégis ott vagyok. Utálok csekket is fizetni, aztán mégis kell. Az élet teli van nemszeretem dolgokkal, amikkel meg kell békülnünk, mert egyébként nyugodtan fel is akaszthatnánk magunkat az első fára. És igen, én tudomásul veszem, hogy olykor én vagyok a nemszeretem tényező, és mégis létezni kell velem. Nem szerethet mindenki mindenkit, mert az már nemromális. És nem építő.
Az, hogy molyon kívül hogy viselkedem, nem kellene, hogy bárhol máshol is téma legyen azon kívül, ahol épp vagyok. A molyon már nagyon nagyon rég szóltam bármi lázítót, nem volt ellenvéleményem, nem kötöttem bele senkibe, nem kritizáltam az oldalt, (a diktatúrás posztomban kiírtam, amit gondoltam), az meg, hogy a blogomon mit írok, maradjon az én magánügyem. Nonszensz erre hivatkozni. Olyan, mintha a főnököm azért vonna le a fizetésemből, mert nem mosogattam el.
Az meg pláne nonszensz, hogy bárkit is amiatt szankcionáljanak, amiket nálam írt. Vagy bárhol másutt, mert ez innentől kezdve bárkivel megeshet. Elég egy rossz helyen elejtett félreérthető félmondat, és annyi. (ez lenne a lázítás a moly szerint, pedig ez nem más, csak helyzetfelismerés.)
Már írtam facebookon is nekik, hogy részemről nem szeretnék egy olyan szellemiséggel rendelkező oldal tagja lenni, aki ezt a fajta problémamegoldó módszert normálisnak és követendőnek tartja, így nem láttam értelmét reagálni a levelükre. Karcokat töröltek, blogbejegyzéseket tüntettek el szem elől, csak hogy a vitának  és a többieket ért igazságtalanságnak (nálam lévő komment miatti törlés), ne legyen semmilyen nyoma.
Az meg elég vicces, hogy töröltem magam elvileg, gyakorlatilag meg még mindig nem. Megint megfosztottak attól, hogy én dönthessek. Ejnye.

De igaz, a barátságok a molyon kívül is megmaradnak, főleg, mivel soha nem korlátozódtak a molyra. Azt hiszem, ez egy nagyon fontos dolog ebben az esetben. Ugyanis azzal a döntésemmel, hogy nem kívánok a közösség tagja lenni ilyen feltételek és ilyen szellemiség mellett, együtt jár azzal, hogy a csak molyra épülő kapcsolataim meg fognak szűnni. Ez sajnálatos, de törvényszerű.

"örülnek, ha árthatnak nekünk" - ez azért magyarázatra szorulna. Mivel ártunk? Hogy egy megtörtént eseményt, (képekkel tudom alátámasztani kérem, előrelátó vagyok :), a nyilvánosság elé tárva megbeszéljük, hogy mi is történt? Ha ezzel árt bárki is egy oldalnak, ott hatalmas gondok vannak. Igen, történtek dolgok, van róla véleményünk, és mivel ott nem lehet ezt kitárgyalni, hát megtesszük máshol. Aki ezt nem tudja elfogadni, az ne olvasson inkább semmit a neten.
Írjam meg, hogy mi a baj? Nem volt egyértelmű? Szerintem az volt. Akarnak változtatni? A tiltó levélben egyértelműen kifejtették, hogy nekik így jó az irányelv is, és a szabályzat is, azon nem fognak változtatni. Akkor miről beszélünk?
Hosszú hónapokon keresztül könyörögtem, hogy legalább egy alternatív színsablon legyen, hogy ne ezt a gyomorforgató bilikéket kelljen nézegetni. Semmi reakció. Mert nem lényeges. És még ezer másik felhasználó ezeregy másik dolga sem volt lényeges. A sablonszín lópikula a molyos felületen kívüli mondatok és vélemények miatti kitiltáshoz képest.
Beszélgessünk? Hát beszélgessünk.

Respect

Hát, mit mondjak, rettentően sűrű volt az elmúlt két nap.:D

Elindult egy lavina, aminek egyelőre nem látni a végét, de úgy érzem, hogy mindenképpen megérdemeltek egy külön posztot.

A molyra már nem megyek vissza, úgyhogy nem tudok listázni ismerősöket, figyelőket, figyelteket, és tekintve az eseményeket, nem is szeretném senkire felhívni a nagy testvér figyelmét.

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki kiállt mellettünk ilyen vagy olyan formában (és persze megkapta vagy megkapja majd érte a maga büntetését), mert úgy gondolom, ekkora megmozdulás egymásért még soha nem volt bloggerek és szimpatizánsok között.

Köszönöm nektek!


És álljon itt alant Shizoo verse, aki megörökítette az eseményt a maga utánozhatatlan stílusában:

Molyirtás

Elmúlt a nyár és önként múlok innen
bocsesz agyő moly, agyő kis agymosás
egy máshol vésett komment miatt várom
hogy kitiltsátok végképp a párom
szószütyőm hát én is tágra tárom
hogy hasson itt a lázas lázadás -
mert beszóltanak a harcos bloggerek
feszítve szörnyű bilentyűzetet
szókkal sorozva szárny felett a főt
oh pardon bloggerinák mindenekelőtt
kik mintha molyfőfőből főztek volna sültet
boszorkamódra erre egyesültek -

Elmúlt a nyár és más is múlt vele,
sok múlt ezen s nem tetszik ez a múlás,
hisz hullva hull a tiltott férgese
ez így helyes? Ez így megy, nincs mese?
Hát önként múlatom majd máshol az időt,
bár a reggel rítusába szépen belenőtt
hogy elmolyolok itt a más szavával,
kelő napocska kávé és madárdal
mellett - mint kinek
más dolga nincs
mint lapozgatni ó a frisseket -

Elmúlt a nyár és foszlik ez meg az,
elvesztek így tán többet is mi látszik -
nem érkezik majd haikuban vigasz,
kevésbé látom, mit csinál a másik,
a többi, akinek a szó éppoly létezés,
pénzen vett betegség gyógyszere
ahogy nekem -
de másféle fény a rokon lelkeken
majd eztán máshol játszik:
háromszor hajnalban az alkonyat,
három ízű három búcsú látszik
persze zavar, ha mást talán nem is -
s ilyenkor minden összegzés hamis.

Elmúlt a nyár és nem múlik a mérgem
így, tyúkperekre csurgatom a szót -
mint egy idiót
de elhallgatva nem hallgatok mégsem:
viszlát kis hadnagyom,
pá kis aranyom pá,
nem a kedvetekért moderálom magam,
válok immár nyomban nyomtalanná -
mert innen szempontokon és érveken
legalább ott legyek elves és ne elvtelen,
ahol nem fizetnek hogy milyen legyen
a mondat íve és hogy miről szóljon
kettőspont, a vessző és a pont
ezzel ne nyerjek, és ezért ne bókolj -

úgyhogy kivárom
míg törlitek a párom
aztán agyő Moly.

2013/09/05

molyos update

Kaptam kedves levelet.:)

"Kedves @Nima,
Sajnálattal láttuk, hogy komoly problémáid vannak a Mollyal, mégsem keresel meg minket, hogy segítsünk, inkább szítod az indulatokat a Moly ellen. A Moly egy közösség, és a destruktív szembefordulásod azt jelzi számunkra, hogy nem akarsz ennek a közösségnek a tagja lenni.
Mivel ennek ellenére mégsem törölted a profilodat, mi fogjuk ezt elvégezni helyetted. A mai naptól számítva még 3 napig biztosítunk lehetőséget számodra, hogy lementhesd az oldalról a generált tartalmaidat.
Ha mégis szeretnéd megbeszélni velünk a sérelmeidet, kérlek, írj nekünk az Üzenet a Molynak oldalon keresztül. Örülnénk, ha kiderülne, hogy megoldható a problémád.
Előrebocsátom, hogy sem a Közösségi irányelveken, sem a moderáción nem kívánunk változtatni, ezért ha ezek nem elfogadhatóak számodra, akkor sajnos nincs miről beszélnünk.
Üdvözlettel,
...
moly.hu"

Nem nagyon tudtam erre mit írni, úgyhogy inkább töröltem magam. (hehe, inkább én, mint ők.)
Nem hiszem, hogy meg lehetne ezt beszélni, mivel ha véleményem van, nem mondhatom el, vagyis elmondhatom, de kábé tesznek rá, ha meg elmondom, akkor meg szítom a kedélyeket.
Akkor és ott próbáltam megbeszélni, de elég egyoldalú volt a kommunikáció. Az, hogy én kérek neveket, ami süket fülekre talál, mondván nem lehet, és a szabályzaton nem is változtatnak... miről tudnánk akkor így beszélni?  Hogy de jó, hogy még süt a nap? Mert ahhoz a játékhoz nem vagyok elég hülye, hogy bizonyítékot kérek, ők meg a szabályokra mutogatnak, hogy dehát nem adhatnak. És én még mindig kérek, és ők még mindig nem adhatnak. Merthát a szabályzat.
Mellesleg erre a privire nem is lehetett válaszolni,  gondolom, így próbáltak a molyos üzenőizére terelgetni.

Szal csá, moly,  ha kellek, a blogon vagyok. meg goodreadsen. meg facebookon. meg mélben. meg telefonon. Szóval egy csomó helyen.:)

És mivel megtudtam, hogy nem is csak én kaptam ilyen üzit, hanem az is, aki csak nálam kommentelt, de soha nyíltan egy rossz szót nem szólt a molyra,  abszolút megérett a dolog, hogy megpattanjak onnan.hogy a molyon nem lehet a molyról beszélni, oké, ők tudják. De elég nonszensz, hogy molyon kívüli megmozdulásokért szankcionálnak.
Érdekesek az irányelvek. Ha ragaszkodsz a molyos létedhez, ne kommentelj.;) Nyilván arra megy ki a dolog, hogy aki hozzám szól, ugyanúgy nem kívánatos személy ott, mint én.

Titti is kapott levelet
Gretty is
meg Zenka is
meg szeee is

2013/09/02

Shannon Messenger - Vihar szeli ketté


Vane Weston 17 éves, átlagos kamasznak tűnik: a szüleivel ugyan jóban van, de a randijai sorra csődöt mondanak, és nem igazán tetszik neki egy lány sem. Hol egy felborult kóláspohár, hol egy fing szól közbe, de valamin mindig elcsúszik a dolog. De Vane-t ez nem is igazán zavarja, ő azt a lányt keresi mindenkiben, akit álmaiban lát, de mivel egyikük sem ő, így nem is foglalkozik túl sokat egyik csajjal sem.
Audra az, aki megjelenik Vane álmában, hozva magával egy réges régi emléket egy tornádóról, ami elpusztította Vane családját, és amire Vane egyáltalán nem emlékszik. Nem tudja, kik voltak a szülei, és mi történt azelőtt, mielőtt feleszmélt volna csodás megmeneküléséből. Audra feladata, hogy vigyázzon Vane-re, amit a lény lelkiismeretesen teljesít is, már 10 éve. Óvja Vane-t, hogy véletlenül se csókoljon meg egy lányt sem, mert az végzetes lenne mindenkire.
Aztán Audra elkövet egy hibát, és elárulja rejtekhelyüket a szeleknek. Kevés az idejük, és sok feladat vár rájuk, hogy Vane felkészülten várhassa az ellenségüket.
Mert Audra és Vane szilfek, légelementálok, akik uralják a szeleket. Audra a keleti szelekhez tartozik, Vane viszont az utolsó nyugati, de nem csak ezért olyan értékes.
Audra kénytelen felfedni magát Vane előtt, akinek nem csak azt kell feldolgoznia, hogy ő nem ember, hanem azt is, hogy az álmaiban látott lány valóságos, kézzelfogható, megcsókolható. Ebből persze lesznek majd még gubancok később, de Vane egyelőre igyekszik megfelelni Audrának.
Egyesül három széllel, megtanul földet érni, szeleket összefonni, beléjük kapaszkodni, uralni őket, de még hátravan a negyedik nyelv, mire hirtelen elfogy az idejük, megtalálták őket a viharhozók.

Hát tudjátok, ez egy olyan könyv volt, amire azt mondom, hogy az egyik legjobb ifjúsági fantasy. Amikor nem találom a szavakat, az jó, bár ilyenkor, mikor írnom kellene róla, nem túlzottan előny. Nem is tudom, melyik jósággal kezdjem, a történettel, vagy a karakterekkel, vagy a világgal.
Nagyon kevés olyan könyvet olvastam idáig, amiben az elementálok játsszák a központi szerepet. Szerintem nem is nagyon jelent még meg ilyen. A varázslók használják némelyiket, de az más. Ahogyan a szilfeket megjeleníti, az felülmúlta minden várakozásomat. Igazából el is felejtettem olvasás közben, hogy ez egy ifjúsági regény, mert annyira profin volt tálalva minden, a képességektől kezdve a személyiségekig, hogy külön örültem, hogy a szereplők csak 17 évesek. Gondolom, a sorozat folyamán majd felnőnek, és az lesz majd csak az igazán érdekes, hogy akkor miket fognak művelni, erejük teljében.
Mert a másik, ami miatt a 'legjobb' jelzőt lehet a könyvre aggatni, azok a karakterek.
Audra is csak 17 éves, de már 10 éve őrzi Vane-t, fejleszti a képességeit, és teljesen hihetőek azok a dolgok, amiket tesz. Nyilván, mert hozzá tartozik, szilfként a része, de azért is, mert elszánt, teli van bűntudattal, és ez ahhoz is erőt ad neki, amiknél mások már feladnák.
Vane az utolsó nyugatiként, elveszett emlékeivel, emberek között nevelkedve fel sem fogja először, micsoda veszély leselkedik rájuk Raiden személyében, akinek világuralmi tervei megkoronázásához már csak Vane-re van szüksége.
Tudja ő, hogy valami nincs rendben vele, de igyekszik beilleszkedni a többi 17 éves közé, próbál csajozni, és olyan dolgokat csinálni, amiket a többiek, de túl nagy energiát nem fektet az egészbe. Amikor aközött kell választani, hogy Audrával eddzen, vagy a haverjaival mászkáljon, gondolkodás nélkül Audrát választja. Egyrészt, mert tetszik neki a lány (álmai nője, teljesen konkrétan), másrészt mert szépen lassan leesik neki, hogy ő az utolsó a fajtájából, és bármit megtenne, hogy Audrát megvédelmezze. Ha azon múlik Audra élete, még arra is képes lenne, hogy ösztönei ellen cselekedjen.

Ami igazán zseniális Vane karakterének megjelenítésében, hogy tisztán látható a folyamat és a motiváció végeredménye. Valóban bármire képes Audráért.
Ennek ellenére rám Audra sokkal nagyobb hatást gyakorolt már a kezdetektől. Vane valahogy minden különlegessége és egyedisége ellenére nekem teljesen átlagosnak tűnt, ezzel szemben Audra már az első pillanatban felkeltette a figyelmem. Mivel ilyen fiatalon lett őrző, nyilván van tehetsége a harchoz, és rengeteg elszántság és erő is van benne ahhoz, hogy megpróbálja a legtöbbet kihozni magából. Az, hogy nem feltétlen sikerül 100%-ot nyújtani, nem az ő hibája.
Viszont visszagondolva, honnan indult és hová jutott Vane, minden elismerésem neki, főleg, amiért kiállt a szerelem mellett a szokásokkal és az eleve elrendeléssel szemben.

Tűkön ülve várom a következő részt. Belopta magát a szívembe, nem csak a két szereplő, hanem az egész elementálos-szeles világ, és akkora lehetőségek vannak ebben a könyvben, hogy nem szabad kihagyni a folytatást. Érzésem szerint még csak most jön a java.

Kiadja a Merit.
Az írónő blogja


 
Copyright © 2014 Keményfedél. Template Designed by OddThemes - WP Themes