2015/06 ~ Keményfedél

2015/06/29

Témázunk - Kiadók meg a járatlan utak

Mindenki tudja, milyen érzés, amikor kiadók nem folytatnak sorozatokat, esetleg éveken keresztül csak ígérgetik egyes könyvek megjelenését. Finoman szólva nem szoktuk őket szeretni érte.
De a kiadókhoz kapcsolódó érzéseknek van egy másik oldala is, amikor éppen örülünk, vagy elhűlünk egy-egy nyitás láttán.
Remek dolog, amikor olyan könyveket hoznak, amiktől kinyílik bennem egy újabb ajtó, és még több ilyet akarok.
Igyekeztem rövid lenni, de tényleg, csak hát nem sikerült.

Az Agave nálam sok szempontból etalon. Újabban baromi jók a borítóik, frissek, színesek, érdekesek, jó rájuk nézni. (a régi Lawrence Block-os vonal sztem borzasztó volt). És nagyon jól próbálják terelgetni az olvasóikat a rögös úton, a felfedezésre váró könyvek között. Olyan írókat hoznak, mint Scalzi, Robert Jackson Bennett, Kim Stanley Robinson, Blake Crouch, stb, mindenki tudja, kik a kedvenceik tőlük, és határozottan tudom, hogy hiányozna az életemből a Horzsolások vagy a Wayward, ha nem ismerhettem volna meg.

Azzal is nagyon jól jártunk, hogy a Fumax kilépett a képregényekből, és nyitott a sci-fi és a fantasy felé. Hogy a szépirodalom és a Fumax név mennyire párosítható össze, azt még nem tudom. Benioff könyve ugyan szépirodalom, de egy idő után mindenki megtudja, hogy ő a Trónok harcás fickó, ami miatt egészen más kategória lesz. A Térség sorozatuk mindenképp hiánypótló, a Széthullott birodalmat is nagyon köszönöm nekik, a Deus Exet meg főleg, de ez a vonal valamiért meg is szakadt azzal a lendülettel, ahogy elindult. Kár, bár nem tudom, mekkora lenne rá a kereslet.

Azt gondolom, többek között azért is, mert átalakultak, költséget csökkentettek, hogy az Ad Astra valamit nagyon rosszul csinált. Hoztak populárisabb, meg nagyon rétegkönyveket is, és amilyen ígéretesek voltak, annyira meglepődtem, hogy végül mégsem nőttek nagyobbra, sőt, összementek.

A Könyvmolyképző egy fura képződmény. Alapvetően gyerekkönyvkiadó (a tinik is azok), így aztán abszolút nem tudnak betörni a felnőttkönyvek világába, viszont rendületlenül próbálkoznak mindenfélével. Hoznak néha kiemelkedőket, Abercrombie és Brent Weeks egyértelműen jó ötlet voltak, ahogyan a Kór is, de az alapján, hogy felnőtt könyvek között szinte nincs elsöprő siker, azt gondolom, hogy ez a gyerekkönyv-vonal egy olyan határ, amit az olvasókkal nem tudnak átléptetni. Nincs meg az éles határvonal, ami alapján bármelyik felnőtt is határozottan tudna nyúlni a könyvükért úgy, hogy biztos legyen benne, neki való lesz a könyv, nem pedig a gyerekének.
Lehet rajta gondolkodni, hogy mekkora siker lehetett volna pl. Kevin Hearne vagy Carriger, ha nem ők hozzák ki, és kinek kellett volna megjelentetni, ha kaszálni akartak volna (és valószínűleg már az összeset olvashattuk is volna). És morgunk is mindig a meg nem jelent könyvek miatt, de néha eljátszom a gondolattal, hogy mi lett volna, ha a másoknál sikeresen futó sorik, amik ki is jönnek szépen, rossz kezekbe kerülnek. Ugye, mennyivel jobb így nekünk.

Bár fogalmam sincs számokról, költségekről, bevételekről, az alapján, hogy milyen sokan várják a Gabo sci-fi és fantasy könyveit, azt gondolom, hogy megérte nekik a nyitás a téma felé. Remélem tényleg így van, elég nagy lemaradásban vagyunk a külföldhöz képest, kellenek a bátor, bevállalós kiadók.

Sorolhatnám még a többieket is, akiknek vagy volt kísérletező kedvük, de kudarcba fulladt, vagy nem is próbálkoznak nyitni, megmaradnak a saját kis kitaposott útjukon, de amíg van mellettük egy Agave meg egy Gabo, addig ez nem probléma. Kellenek az új hangok, az új stílusok, mert jók a megszokott sémák, de gyorsan bele lehet unni a kaptafára írt könyvekbe.

Amire most mindenki törekszik: magyarokat kiadni. Ez is egyfajta nyitás, bár én óvatos vagyok a magyar írókkal. Mondjuk a külföldiekkel is, csak a magyarokból kevesebb van, még a magam számára is feltűnőbb és észrevehetőbb, hogy mennyire megszűröm őket.
Mivel a romantikus tábor kiemelkedően magas, ezért azt gondolom, megérheti ebbe az irányba is nyitni, de mivel ez most a pornóvonalat jelenti, nem biztos, hogy egy Blake Crouchot komolyan venne az ember mondjuk egy csupasz seggű borító mellett, ha ugyanaz a kiadó van mindkettőre nyomva. Valahogy olyan érzése lesz tőle az embernek, hogy nem veszi komolyan magát se, meg az olvasóit se. Van az a nyitás, ami nem szerencsés, ezért nagyon okosan az Agave is másik kiadót alapított a silányabb könyvek kiadására.
Aki az Ulpius legutóbbi kínálatában szívesen szemezgetett és talált is magának kedvére valót, nem fog zavarba jönni egy James Corey-től, de aki Scalzit vagy Gemmellt keres, nem szeretne pucér seggekkel meg mellekkel szembesülni, mert előítéletesek vagyunk. Ez már csak ilyen. De ugyanez igaz a gyerekkönyvekre is, nem véletlenül két kiadó a Gabo meg a Cicero, és nem véletlenül sikeresek így, külön-külön.

A másik, ami elözönli a polcokat, a young adult könyvek. Van egyfajta bája, amikor a tinik helyett felnőtt nők kezében látom ezeket a könyveket, de na, mi közöm nekem ahhoz, ki mit olvas. Külön iparág, valószínűleg megéri nyitni efelé is, eszméletlenül sok könyv van a témában, mindenféle minőségben. Ha a gr-en egy felnőtt horrortól elindulok, egészen biztos, hogy két kattintáson belül ya-kat fog nekem ajánlgatni. Halálba is idegesít vele.

Keltett most egy kis negatív visszhangot az olvasók között az Athenaeum újfajta érdeklődése a reality celebek munkássága iránt. 
Kezdjük ott, hogy átlagolvasót nem érdeklik a kiadók. Nagyrészt fogalmuk sincs, milyen kiadók léteznek, talán ismernek egyet-kettőt, akiknek véletlenül gyakrabban vásárolják a könyveiket, netán többet szerepelnek könyves hírekben. Ilyen volt nekem régen az Európa, a Palatinus, meg az Ulpius - az Európa stabilan hozza azokat a könyveket, amiket mindig is, az Ulpiusszal meg mindenki tudja, mi lett.
De nem is ez a lényeg, hanem hogy senki nem kiadót keres, ha könyvet vesz, hanem könyvet. Az egy mostanában jött plusz, hogy mivel neten általában elérhető a kiadók kínálata egy helyen, a saját oldalukon, azonnal átlátható a profiljuk. Persze van, akinek olyan trükkös a weboldala, hogy ember nincs, aki ott egy könyvet megtaláljon, de ez sem véletlenül van így, abban biztos vagyok.
Szerintem (persze nem kell velem egyetérteni), újabban kétféle kiadó van: van, akinek profilja van: romantikus, fantasy-scifi, szépirodalom, és ezeken belül kijöhet akár kalandregény, akár krimi, a kiadó megítélése semmit nem fog változni.
És vannak azok, akik megpróbálnak minden igényt kielégíteni, de ez csak egy kiadónak megy nagyon, az Alexandrának, mivel százával adja ki a könyveket. Ebbe a mennyiségbe aztán tényleg belefér minden, és nem is próbálkozik meg senki címkézni őket, mert nem lehet.

Szerintem a nyitással vigyázni kell. Műfajon belül azt hiszem, bármi lehetséges, a sci-fi és fantasy olvasók vannak annyira nyitottak, hogy az elsőre furának tűnő könyveket is megszeressék. A kardigános szépirodalmárok már eleve fura könyveket olvasnak (:D), nem tudom, náluk lehetséges-e nyitásról beszélni, ott max az olvasó tud műfajt bővíteni, a romantikaolvasók látókörét pedig már jó régen elkezdték szélesíteni a pornóirodalommal.
De azt gondolom, hogy ezek más-más szintek, nagyon nehéz az átjárást kivitelezni mondjuk a fantasy meg a pornó között, még úgy is, hogy vannak a pararománcok, amikben valahol keveredik a romantika és a fantasy, de ezt mégsem olvassák a keményvonalas fantasy-olvasók, mert közelebb áll a pornóhoz, mint bármi máshoz. És meg kell mondjam, elég nagy felzúdulást keltene, ha mondjuk egy Delta Vision-nél vagy egy Fumaxnál szembejönne velünk egy rakat szexkönyv.
Amit  mindig döbbenetes látni, ha egy színvonalas szépirodalmi kiadó szépen lassan oda szorul, hogy rúdtáncosokról és albérletesekről adjon ki hiánypótló műveket. Nyilván akik ezekre a könyvekre vártak már nem is tudom, mióta, azok most nagyon örülnek, mert biztosan nagyon széles az a réteg, akik rapper-gengszterekről akarnak olvasni meg prostikról, meg ilyenekről, de akiknek egy kiadó neve egészen mást mondott, minthogy egy hasonló könyvön szembesüljenek vele, az majd furán fog nézni, és még furábbakat fog gondolni... Össze lehet egyeztetni a Vörös sátort az albérletes könyvvel? Emlékszik még valaki Anita Diamantra? Egyáltalán kell, hogy ezt a kettőt összehasonlítsuk? Kell az olvasóknak a Diamant-féle színvonal? Mert végülis a piac nagy (nem, nem nagy), elvileg elférne rajta mindenféle könyv, és nem igazságos, ha egyik könyvet a másik alapján ítéljük meg, csak mert ugyanaz a kiadó, legyen szó bármelyikről, mégis, nagyon sok következtetést le lehet vonni, ha egy ilyen furaság megjelenik a piacon. (remélem, mindenkinek feltűnt, milyen szépen fogalmazok)
Van az a mondás, hogy a név kötelez. Voltak nevek, amikhez elvárásokat támasztottunk, és sztem addig a jó, amíg elvárások vannak. Aztán mostanra már megtanultunk nem támasztani semmit, legalábbis én, egyszerűen csak figyelem, ki hova alakul. Hogy nekem tetszik-e vagy sem, az halál mindegy, egyszerűen ez a mostani piac rákényszeríti a változást mindenre. Aztán majd kiforrja magát, messziről figyelni még mindig lehet.

Lehetne rajta hangosan gondolkodni, hogy mi az, ami oda vezetett, hogy pl. egy Athenaeum (mármint a régi kiadó, ami még él bennem, de már nem sokáig) adja a nevét egy lalihoz. Lehetne az olvasókra mutogatni, hogy erre van igény. De ez nem igaz, nincs erre igényünk. Az a réteg, aki nyálcsorgatva kukkolja, hogy a valóvilágban vagy az édenhotelben most épp kinek mije látszódott ki, pucéran zuhanyzik-e, vagy hagyja-e magát megerőszakolni (a netes pornó világában ehhez minek a tévé előtt ücsörögni?), annak a rétegnek nincs igénye könyvekre, ők a vizuális ingerek hatása alatt állnak. Maradjanak is ott, a könyvek egy egészen más világ. Lehet, hogy milliós a nézettsége, de nehezen hiszem, hogy az olvasottsága is az lesz. (Egyébként az is egy érdekes téma lenne, hogy a társadalmi változások hogyan jelennek meg az irodalomban a könyvkiadásban, tényleg egy valós igény-e az ilyenek jelenléte, ez most fejlődés vagy visszafejlődés, mennyi benne a közvetített érték, és mennyi a könnyű megélhetés reménye.)
Ha viszont ez tényleg olyan hatalmas, fizetőképes réteg, akkor itt komoly bajok vannak társadalmi szinten. Konteózhatunk, hogy vajon hányféle irányultságból kiknek áll érdekében ostoba birkákat csinálni mindenkiből, és valószínűleg jól szórakoznánk az ötleteken. Mert én azt gondolom, hogy amíg léteznek másfajta könyvek, és a kiadók azokat is hozzák, addig ezeket nem kell feltétlenül komolyan venni. Ha majd nem lesz más, na az majd probléma lesz.
Az biztos, hogy egy magyar szerző sokszorosan olcsóbb minden szempontból, mint egy nívós külföldi.

Van azért valami, amit soha senki nem fog tudni befolyásolni: az a hozzáállásom. Kiadók jönnek-mennek a látóteremben, némelyikkel megéri foglalkoznom hosszútávon és rendszeresen, másokról pedig lemondok az érdektelenségem okán, de még ez sem a kiadónak szól, hanem egyszerűen csak annak, hogy ha nem hoznak olyan könyveket, amik engem érdekelnek, nincs miért foglalkoznom velük. Mert a kiadónak joga van azt kiadni, amit akar, és szerencsére megvannak azok a kiadók, akik olyasmiket adnak ki, amiket én meg olvasni akarok, a többi meg elfér a periférián.
Mint ebből a posztból is látható, a kedvenc műfajaim az elsődleges szempont, az időnkénti kiruccanásaim, komfortzónából való kilépések, azt hiszem nem mérvadóak, mert pont kétesélyes, hogy bejön-e vagy nem. Abszolút jóindulattal szemlélem a kedvenceim nyitását, ha az a saját műfajaimon/műfajaikon belül történik, elnéző vagyok a mellényúlásokkal is, mert nekem sem tetszik mindig minden még a kedvencektől sem.
Amit nehezen viselek, ha lefelé próbálnak nyitni, mint ahogyan most az Ulpius megszűnése által keletkezett űrt próbálják meg betölteni. Úgy kapkodnak a ki nem adott könyveik jogai után, mintha arany lenne, ráadásul olyan kiadók, akiknek szerintem abszolút nem illik a profiljukba. Egyelőre.
Emberek, az Ulpiust is csődbe vitte ez a sok szar...

Volt idő, amikor ha romantikus sikerkönyveket akart valaki megjelentetni, az nagy valószínűséggel bejött neki, és nyereséget hozott. Mostanra már nem vagyok benne biztos, hogy az ezredik szerelmetes pornókönyv olyan sok pénzt hozna a konyhára, túl sok van már belőlük. Tény, hogy ennek a műfajnak van a legnagyobb olvasótábora, de azért ez is véges.

Lehet, hogy az a baj, hogy nem tudom már ártatlan és naiv szemmel nézni csak magát a könyvet, mindig megnézem, ki adta ki, mert az mostanra garancia, akár negatívan, akár pozitívan értelmezem ezt a szót. Ez jelenti azt, hogy minőséget hoznak-e, szerkesztik-e, mennyi elütés lesz benne, mennyi félrefordítás, megéri-e pénzt és időt áldoznom rájuk.
És ha meghallom egy kiadó nevét, azonnal látom, mi az, ami még belefér nekem tőle, és mi az, amitől súlytalanná válik. Előítéletesnek tűnhetek, de nem számít. Engem elsősorban a könyv érdekel, de azt gondolom, nem érthet egyszerre mindenki minden műfajhoz, úgyhogy ha keresek, azt mindig a tematikus kiadóknál teszem elsősorban. Bennük bízom, azokra meg max csak kíváncsi vagyok, akik mindenki igényét ki akarják elégíteni, abba én valószínűleg úgysem fogok beletartozni.
A kiadók könyveiből mindenesetre látható, hogy mit szeretnének velünk olvastatni.

Lehetne még beszélni arról, mit jelent egy kiadónál a fejlődés, hogy szerintetek melyik kiadónak mi férne még bele, hogyan fog átalakulni (már ha át fog) a könyvkiadás, mi hiányzik a könyvpiacról, mitől válhat valaki kedvelt kiadóvá, vagy épp ellenkezőleg, mi az, amitől egy átlagolvasó is megjegyzi egy kiadó nevét, meg hasonlók, csak már nem akartam hosszabbra nyújtani a posztot.


Share:

2015/06/08

Témázunk - Pasik és csajok, avagy a könyvek sztereotípiái

Mindig annyi gondolatom van erről a témáról, aztán mikor posztolni kéne, csak ülök, és nézek ki a fejemből, hol kéne kezdeni. Szólok, hogy kicsit hosszú lett, csak hogy még mindenki időben le tudja csukni az ablakot.

Kezdem a romantikus regényeknél, bár ezt már egyszer nagyon kiveséztem, új tapasztalatokra azóta sem tettem szert. Ezekben a könyvekben lehet a legerősebb klisékkel találkozni: a pasi mindig jóképű, szinte kivétel nélkül gazdag, csodás teste van (naná), kastélya van, vagy minimum egy felhőkarcolója, autóparkja, és vállalata, esetleg földjei és szolgái. Szóval az átlagos fickótól nagyon-nagyon messzire esik.
Ezzel szemben a nőstények hozzák a butaszőke átlagnőt: ostobaságokon agyalnak (igen, az 5 deka feleslegük nagyobb probléma, mint a klímaváltozás, ezt tudomásul kell venni), hülyeségeket kérdeznek, és fogalmuk sincs, mit is kellene csinálniuk. Sokszor azt se tudják kivel is csinálják azt a valamit, mert az írók szeretik megcsavarni a történetet, összezavarják a butaszőkét, és egy hím helyett kettőt állítanak elé. Vagy hármat. Ha szerencsénk van, a csaj legalább vicces, mert nagy sajnálatomra férfiszemszögből nem lehet ilyen könyveket olvasni, vagy ha mégis, az is a női író gondolkodásmentes világlátását tükrözi.(Kivéve Moning és Chance. De ez már tudvalevő. Főleg, hogy nem is romantikus regényeket írnak, de már rég beszéltem róluk, meg kellett őket említenem.)

A jelenkori romantikusoknál a pasi gyíkagya van előtérben, és előkerül a korbács, a bilincs, meg mindenféle ismeretlen szerszám, amivel a nő feletti uralmat gyakorolja.(Meg kell jegyeznem, sokan ezt zokon is veszik, holott ez egy külön szubkultúra.) Ez a történelmi romantikusoknál nem szükséges, ott a nő már eleve kínzóeszközben járkál (fűző), a pasinak elég, ha csak mindehhez szépen mosolyog, a ruha mindent elintéz helyette. Itt inkább udvariasak, mint uralkodni vágyók (de szerintem csak alattomosan takargatják a valódi szándékaikat), mert a társadalmi helyzetük már eleve betonbiztos felsőbbrendűséggel áldotta meg őket, és a nők igen készségesen szolgálják uraikat. Érdekes módon ebben a korszakban (legyen az bármikor, ami nem a jelen) mindenféle női egyenjogúságra vagy önállóságra való törekvés nevetséges és hiteltelen számomra. A nőnek nincs más eszköze, csak a saját vonzereje és ármányos természete, amit az írók okosságként tüntetnek fel. (Be kell vallanom, számomra ámulatba ejtőek azok a nők, akik képesek kihasználni a lehető legkisebb helyzetet is az intrikára, ha az az előnyükre szolgál. Eligazodni pl. egy királyi udvar szociális útvesztőiben, a megfelelő pillanatban a megfelelő emberbe döfni egy nagykést vagy egy hajszálvékony tűt - csodálatraméltó. Kell egyfajta tehetség ehhez is.) A nőnek semmi szerepe nincs, azon kívül, hogy szépnek kell lennie, és meg kell őt hódítani, a férfi viszont ... hát, nagyobb szerepe neki sincs, minthogy a legjobban hódítson, a legszebb mosolyát villogtassa, a legjobb kocsit vagy lovat tegye a lába közé, az övé legyen a legjobb bor, és a legnagyobb kastély, egyszóval különb legyen a többi hímnél maga körül. Ezeknek a nőknek meg kell adniuk nekünk azt az illúziót, hogy szeretnénk a helyükben lenni, és el kell hogy érjék, hogy nagyon irigyeljük őket társadalmi helyzetük, vagy a pasijuk miatt. Ehhez mérten minden mindig happy end, de a felszíni csillogás az egyedüli érdeme, egyébként tartalmatlan és üres.

A szépirodalom már sokkal komolyabb sztereotípiákat mutat fel: a nő és a férfi évődésén túl valósnak tűnő problémák állnak a középpontban, sőt olykor az a probléma, hogy már évődés sincs. A szereplők halandóak és esendők, átlagemberek, átlagos problémákkal, semmivel sem nagyobb vagy kisebb klisék, mint mi magunk. Drámákat élnek át, amiket nem a pár deka plusz súly okoz, és a női és férfi szerepek sem válnak el olyan élesen, mint a romantikus regényekben. Itt a férfi is éppúgy tud szenvedni, mint a nő, lehet pont olyan ostoba is, hiszen nem kell lenyűgöznie az olvasót a sármos férfiasságával, neki itt egészen más szerep jut. A nők is, és a férfiak is legtöbbször egyformán szürke kisemberek, akikkel a hasonlóságunk azonnal szembeötlő, és cseppet sem kellemes.
Itt a szereplőket már komolyan lehet venni, bár én mindig azt mondom, egyik karakter sem lesz soha okosabb, mint az írója.

És ha már így eszembe jutott Moning, meg Ryodan, meg Mac, meg... (oké, befejeztem), nem mehetek el az urban fantasy mellett sem szó nélkül, itt ugyanis a nemek harcának egy egészen sajátságos kifejeződése jelenik meg, ami nekem, mint teljesen antifeminista szemléletű embernek, igencsak tetszik.
Első és legfontosabb: a férfikarakter egyértelműen alfahím: ő irányít (vagy legalábbis próbálkozik), ő ismeri a dörgést, ő tudja a miként és hogyant, ő ismer embereket, látja a problémákra a megoldást, és a fizikai ereje, intelligenciája felülmúlja a környezetéét. Mivel ezek az ipsék vámpírok, vérfarkasok, vagy démonok, varázslók, netán félistenek, mindezek az előnyös tulajdonságok megsokszorozódnak, így átlag halandó férfiembernek esélye nincs, hogy akárcsak a negyedét hozza annak, amit ezek a pasik nyújtanak. (Azt itt most nem akarom megemlíteni, hogy az ágybeli teljesítményükre ez ugyanúgy igaz, mert szerencsére ezeknek a könyveknek nem ez a lényege, ez csak egy kellemes plusz, hogy elfeledtessék az olvasóval, hogy már szétülte a seggét olvasás közben.)
A csajszereplők mindegyikének van valami előnye az átlagnőhöz képest: okosak, erősek, agyafúrtak, jó alapanyagok a továbbfejlesztéshez. A hozzáállásuk viszont ambivalens. Egyrészről tudják, hogy a fickó mindent jobban tud, másrészről nem adják olyan könnyen az önállóságukat, és képesek életveszélyes akciókba kezdeni, ahonnan aztán a férfiembernek kell kimentenie, ezzel is ráerősítve az alfahím szerepre. Ami nagyon bájos, hogy a pasik hagyják a nőket érvényesülni, nem törik le a szárnypróbálgatásaikat, és csak a végső esetben vágják a falhoz a zongorát. (Cat és Bones, ha valaki nem emlékezne.) Amíg a romantikus regényekben a kapcsolatnak alapvetően nincs tétje, csak az a kérdés, mikor jutnak el a dugásig, az uf-ek szereplőit félteni kell, mert a történetet mindig úgy kanyarítják, hogy valaki életveszélybe kerül. Általában felváltva, ezzel is erősítve a két karakter egymás iránti elköteleződését, és jelezve, hogy a nők is pont ugyanúgy megállják a helyüket ebben a kemény világban, mint a férfiak.
Amiért nekem ez a fajta sztereotípia bejön, az, hogy mindkét nemben meg tud mutatkozni az a pluszt, amit a szereplők képesek előhozni magukból és egymásból olyan helyzetekben, amikor a legkevésbé sem érdekes, mennyire gazdagok, szépek vagy jóképűek. Ezek a fickók képesek úgy férfiak lenni, hogy hagyják a nőket is kibontakozni, és a nők is meg tudnak maradni nőnek még a kardozós jelenetekben is. (de persze az is lehet, hogy csak elfogult vagyok.)

A sci-fikben abszolút megszűnni látszik az az elvárás, hogy egy nő legyen szép, tudjon főzni, meg hasonlók, de meg ne szólaljon, mert abból csak a baj lesz. A nők már nem a ház és az ágy díszei, hanem hasznos szereplői a történet alakulásának, a világ formálásnak, és az esetleg végkifejlet is múlhat rajtuk is elég keményen. Nem szeretem, amikor egy nő minden pasit le- és elnyom maga körül, mert egyrészt hiteltelen, másrészt nem is túl szimpatikus, aki mindenkinél okosabb, pasikat megszégyenítő fizikai erővel rendelkezik, és majd ő megmutatja. Ne mutassa, de mint tudós vagy katona teljesen hasznos tagja lehet egy csapatnak.
Feltűnt, hogy milyen sokszor használom a nőkre a 'hasznos' jelzőt... Számomra ez lényeges, hogy legyen értelme a regényekben a női jelenlétnek (meg a pasikénak is persze), vagy ha nincs, akkor ne is legyen nagyobb jelentősége a szerepének annál, amit néhány mondatba bele lehet sűríteni.

És van még valami, ami mellett nem mehetek el szó nélkül.
A Trónok harca filmsorozattal kapcsolatban most egy picit felzúdult a világ, hogy ott erőszak éri a nőket, és ójaj, ők ezt nem akarják tovább nézni. Hát ne tegyék. (egyébként ehhez tényleg 5 évad kellett, hogy feltűnjön?)
Személy szerint felháborít ez az álszent kettős mérce, mert soha egyetlen felháborodott tiltakozást sem hallani, amíg a férfiakkal történik ugyanez. Tudnék még írni olyan szavakat, amik leugranának a képernyőről, de összefoglalva nekem annyi a véleményem erről a  jelenségről, hogy teljesen komolytalan a dolog, és a tiltakozók elmehetnek a picsába. Nekem senki ne háborodjon fel az egyiken, amíg eltűri, észre sem veszi, netán szórakoztatónak tartja a másikat.
A könyvekben, amiket olvasok, sok az erőszak. Időnként nőket is erőszakolnak, de ez nem jellemző, szerintem erről nem szívesen ír senki, de egyéb, testet-lelket ért atrocitás gyakran szerepel, és a célpontok az esetek nagyon nagy részében férfiak. Általában azért, mert megköveteli a történet, a karakterek, és aki nem bírja ezeket, maradjon a szimpla romantikus cuccoknál. Hogy ezt most vászonra vitték, nyilván olyan emberekhez is eljutott, akik mondjuk a könyvet kézbe sem vették, sőt, lehet, hogy alapvetően nem vesznek könyvet a kezükbe, és valószínűleg csak azért kezdték nézni, mert a csapból is ez folyik, és menő dolog Trónok harcát nézni. Tudom, hogy akik a filmet imádják, úgy érzik, mindent megkapnak a képkockáktól, de ez csak részben van így. A történéseket remekül közvetíti, szinte tökéletesen eltalált a szereplőgárda is, de a motivációk, a jellemek, a karakterfejlődés általában csúszással csapódik le. A könyvben ez egy precízen kidolgozott, fegyelmezett vonal mentén halad, semmit nem bíz az olvasó képzeletére, így esély sincs rá, hogy ne legyünk tisztában a karakterek lelki és szellemi állapotával. Az olvasót nem fogja meglepni egy-egy szereplő durvább, erőszakos megmozdulása, mert tudja, kitől mire lehet számítani. A filmben ez esetleg elsikkadhat, elég, ha egy résznél kimennek a konyhába, és akkor még jóindulatú vagyok, mert esetleg lesznek olyanok is a nézők között, akik csak néznek, de továbbgondolni már semmit nem tudnak.
És azt se felejtsük el, hogy a legtöbb néző a happy endet szereti, a habos-babos meséket, amik messzire állnak a valóságtól. Ezt a valóságot a Trónok harca most betolta az arcukba rendesen, még ha képletesen és túlzóan is tette.
De nem kellene úgy tenni, mintha az erőszak csakis a nőket érintené, és csakis azzal lenne probléma, amikor a nőket érinti.

Ehhez a témához tartozik még egy előző posztom, a tárgyiasításról, sőt, hogy azonnal cáfoljak is mindent, amit ott leírtam, van egy másik posztom is, szintén ehhez kapcsolódóan. Na, most akkor mi az igaz?
Őszintén szólva, én soha nem keresem a regényekben, hogy a nők helyzete milyen a férfiakéhoz viszonyítva, vajon mennyire szexista egy regény (pláne az írója), vagy tiszteletben tartja-e a nőiséget. Az életben sem igazán találkozom azzal, hogy elnyomnának, mert nő vagyok. Persze, én is ismerek olyan fickókat, akik szerint vicces azzal poénkodni, hogy a nő fején vagy a hátán célszerűbb-e a sörösüveget tárolni, meg hasonlók, de szvsz tirpákok a nők között is vannak, igaz, mi mással szoktunk poénkodni. Ez az adok-kapok számomra nem tudja kisebbíteni a saját (vélt vagy valós) nőiességemet, de van egy határ, amin túl nekem már nem férfi, hiába van farka. És mivel az életben is másra koncentrálok az ellenkező nemnél, a könyvekben sem tűnnek fel, amit vérmes feministák azonnal kiszúrnak. Ha én kiszúrom, akkor az tuti nagyon gáz regény, egyébként meg harcoljunk, lovagoljunk meg (:D) sárkányokat, meg meneküljünk egyik bolygóról a másikra, az aprólékos megfigyeléseket meghagyom inkább annak, aki ebben jobban benne van, meg érdekli.

Nem is tudom, van-e még másfajta sztereotípia. Nem túl változatos a felhozatal (mégis sokat lehet róla beszélni, mert rengeteg az árnyalat), sokkal érdekesebb az olvasók rájuk adott reakciója. Van, aki ott is elnyomást lát, ahol nincs, van, aki meg simán átsiklik a másokat megütközésre késztető vagy ellenérzést kiváltó történések, karakterek felett. Az viszont biztos, hogy a műfaj nagyon behatárolja a sztereotípiákat, ami végső soron egyáltalán nem baj, ettől lehetünk biztosak benne, hogy mit várhatunk a könyvtől.

(és mindenkit megdicsérek, aki eljutott a végéig.;)

képek: pinterest

Genderes többiek:
Ilweran
Pupilla
szee 
(akivel baromira nem értek egyet,
de ezzel nincs is gond. :D)

csatlakozók
Bubu

Share:

2015/06/05

Gaiman

Nem szeretem Gaimant. Vagyis nem szerettem.
Vázlatos, kidolgozatlan, félkész könyveket ad ki a kezei közül, és én soha nem imádtam annyira, hogy ezt megbocsájthassam neki. Nem volt miért.
De most utólag is meg van minden bocsájtva. Minden béna karakter, minden elvarratlan szál, minden regénynek álcázott forgatókönyv. Vagy pláne nincs megbocsájtva. Ha már egyszer ilyet is tud, nem kéne kevesebbel is megelégedni.
Az Amerikai istenek egy mestermű.
Kerek egész, karakteres, nagyon férfias és szuggesztív. Annyira, hogy a téli hideg leírásánál takaró alá kellett bújnom a 30 fokos melegben.
Vannak karakterek, akik megmozgatnak így vagy úgy, de Árnyék... nagyon megszerettem. Egyszerűen szeretetreméltó. Férfi és valami sokkal több is. Érzelmei vannak, gondolatai, mégis egy halál egyszerű fazon. Ha az életben ilyen emberrel találkozunk, azonnal megkedveljük, mert annyira egyszerű, hogy képtelen a legelemibb sunyiságra is. Őszinte, nyitott könyv. Egyszerűen muszáj volt a szívembe zárni. Valahova nagyon mélyre bevette magát, és nagyon kíváncsi leszek, tud-e még valaki olyan szereplőt írni, aki hasonlóan bekerül jó mélyre. Védve a világtól, mindentől és mindenkitől.





Share:
Facebook pinterest Email youTube picasa imdb RSS Feed
goodreads imdb

Nima's bookshelf: currently-reading

Briliáns barátnőm
tagged: currently-reading
A Búra alatt
tagged: currently-reading

goodreads.com

Kommentek

Nima want to read

Omega
Witch Hunt
The Immortals
Persepolis Rising
Babylon's Ashes
Waking Forever
The Last Magician
Darkstorm
Malice


Nima's favorite books »

VCS

Nima wants

Véres Arany
Halálmadarak
Maya naplója
Inkarnációk
Lestrapált lelkek
Ingókövek - Sztálingrád másik csatája
Red Sister
The Dark Side
Ravenor visszatér


Nima's favorite books »

Címkék

2011 (42) 2012 (71) 2013 (52) 2014 (33) 2015 (28) 2016 (43) 2017 (8) 21.század (2) 5* (70) Aba (5) Ad Astra (6) Agave (46) Akkon (1) Alexandra (20) Animus (2) Athenaeum (14) bannerek (1) Book&Walk (4) borítóleleplezés (2) campus (3) Cartaphilus (13) Cassie Palmer (11) Cat és Bones (3) Cicero (5) CorLeonis (10) Crossfire (3) cyberpunk (6) dark-fantasy (18) Delta Vision (10) disztópia (8) ebook (6) Egmont (5) életrajz (4) elfeledett könyvek (3) Első törvény (5) epic (12) Erikson (3) Európa (15) évzárás (6) fantasy (114) feminizmus (1) Fever (6) film (2) Főnix (2) Fumax (17) Gabo (19) Galaktika (9) game (6) General Press (3) Geopen (11) Gondolat (3) Göncöl (2) gyenge (17) gyűjtés (5) halloween (3) hírek (31) Holdvadász-hónap (6) hónapzárás (12) horror (5) humor (19) játék (8) K.U.K. (1) kaland (9) Karen Chance (11) Karen Marie Moning (7) kedvenc (48) Kelly (10) képregény (1) könyvekről röviden (3) könyvlista (1) Könyvmolyképző (41) körbeposzt (14) krimi (45) Lektűr (2) Libri (3) lista (10) Lybrum (1) M-Érték (1) Magvető (4) magyar (30) majdnem témáztunk (1) manciregény (2) Maxim (2) megjelenik (15) Merit (1) mese (7) military sci-fi (3) misztika (46) MRC16 (2) MűveltNép (1) NA (3) Napernyő Protektorátus (3) noir krimi (1) novella (2) Novum (1) Őrségek (3) Palatinus (3) pararománc (12) Partvonal (7) PlayOn (2) Polar (1) Pongrác (1) pszichológia (2) régi blogról (102) Rézbong (1) romantika (22) sci-fi (44) Scolar (1) skandináv (8) steampunk (8) szépirodalom (59) szex (11) szösz (98) Szukits (3) szukkubusz (3) Takeshi Kovacs (3) Tarandus (1) témázunk (25) Tericum (1) Térség (4) thriller (32) történelem (36) történelmi romantika (8) Tuan (2) Tündérkrónikák (6) újraolvasás (1) Ulpius (32) urban-fantasy (61) űropera (8) válogatás (4) vcs2016 (7) vcs2017 (4) Victoria kiadó (2) Warhammer (3) Wizard Books (1) YA (33)

Blogarchívum