2016/03/31

Negyedév 1

március 31, 2016 8
Leszoktam a havi zárásokról, de olyan jól beindult ez az év, hogy kicsit merengek pár dolgon.

Először is egy (remélem) mindenkit érdeklő jó hír: hamarosan megjelenik a HEARTLESS Gail Carrigertől. Kicsit nyögvenyelősek ezek a sorozatok nem csak a KMK-nál, hanem mindenkinél. Egyrészről ott van, hogy addig nem szeretünk sorozatot megvenni és belekezdeni, míg nincs kinn az összes rész, másrészt meg a kiadók egy idő után leállnak a folytatásokkal (mint pl. a VASDRUIDA esetében, ami egy baromi jó kis sori, nem is értem, tessék venni és olvasni, kinn van már három rész, emberek, mikor lesz itt a többi? 8 részes már!), mivel úgy látják, senki nem érdekel. Patthelyzet.

Bár nagyon visszavettem a vásárlással, azért néha nem tudom megállni. Hát ott lehet hagyni egy Lépcsők városát? Ugye, hogy nem. Már a borítót is imádom. És természetesen e-ben. Vegyetek e-ket, a világ egyik legjobb találmánya.

Mikor kezdtem összegyűjteni a friss megjelenéseket, akkor akadtam rá James Frey Endgame sorozatára, mindjárt a második részre. Véletlenül vettem észre, hogy az első akciós, úgyhogy azt is muszáj volt. Ha van választásom, inkább e-t veszek, de itt a papírkönyv töredékébe került az e-nek, úgyhogy nem őrültem meg, persze, hogy a papírt vettem meg. Ma még pont kerek 999 forint, ha valakit érdekel.
Tegnap hozta el Kisnima a boltból, és míg elvillamosozott hozzám, beleolvasott, úgyhogy közölte, hogy akkor lehet megrendelni a második részt is. Annyira akkor nem foghattam mellé.

Még valamikor az év elején volt Galaktika akció a Szandiban, akkor vettem meg az Időőrséget, de ez inkább csak rutinból történt, mint szerelemből, mert ha már ott sorakozik a polcon a többi, ez se maradjon már ki. Bár amilyen satnya minőségben dobják ki a könyveket, még a 35%-os árengedménnyel is túl sokba kerülnek, úgyhogy ezennel itt le is zártam az Őrségek vásárlását.

Bár Anne Leckie sorozatát még nem olvastam el, de az első mellé odakerült januárban a MÁSODIK RÉSZ is, persze, e-ben. Jó lenne már erre is sort keríteni, de periodikusan érdekelnek témák, a sci-fi most kifutott nálam, volt egy kis krimis időszak, és végre megint UF-eket olvasok.


Idén a GR-en 57 könyvvel challengelek, amiről akkor, amikor beállítottam, azt gondoltam, hogy valszeg nem fog összejönni. Ehhez képest már több, mint a harmadát elolvastam, úgyhogy nincs miért aggódni. Egyébként sem lenne, de valami picike cél nem árt.
Valószínűleg elbuktam Miamona kihívását, meg a várólistacsökkentést is. Év elején hirtelen elolvastam mindent, ami passzolt a hangulatomhoz, azóta meg nem akadt olyan a listán, amit szívesen kézbe vennék. Bár azért még alakulhat a dolog, nagy reményeket nem fűzök hozzá.
Merthogy, ami a legfőbb ok, amiért nem is teperek a sikerért, hogy lett egy Kindle-m, szótárral, úgyhogy nem kell a gép előtt görnyednem. Imádom. Egy ilyen kis géptől kitárul a világ az ember előtt. (igen, a rengeteg, magyarul meg nem jelent könyvre gondolok. :))

A többiek:

2016/03/25

Ugye, mindenki figyeli a megjelenéseket?

március 25, 2016 6
Lionel Shriver - Nagytestvér  (GABO)
Amikor Pandora kimegy a bátyja, Edison elé az iowai belföldi reptérre, szó szerint nem ismeri meg őt. A négy év alatt, amióta a testvérek utoljára találkoztak, az egykoron karcsú, menő New-York-i jazz zongorista elképesztő módon elhízott. Mi történhetett?
És nem is csak a testsúlyról van itt szó. A magát Pandora világára rászabadító Edison összetöri az asszony férjének, Fletchernek egyik saját kezűleg készített bútorát, irgalmatlan mennyiségű reggelit készít a családnak, és nem csupán arra veszi rá Pandora mostohafiát, hogy ejtse a főiskolát, de arra is, hogy maradjon ki a középiskolából.
Miután a sógora már enyhén szólva túl sokáig élt vissza a vendégszeretetével, Fletcher ultimátumot intéz a feleségéhez: vagy ő, vagy én. Pandora a házasságát és fogadott családját is kockára téve a bátyját választja - aki az ő fogyás terén nyújtott segítsége nélkül holtbiztosan a korai sírba enné magát.
A Shriverre jellemző szellemességekben és dühödt energiában gazdag Nagytestvér a kövérségről - erről az össztársadalmi, ugyanakkor gyötrelmesen személyes problémáról - szól. Felteszi a kérdést, hogy mennyi áldozatot vagyunk hajlandóak hozni azért, hogy egy-egy családtagunkat megmentsük, és hogy vajon a szeretteinket lehetséges-e egyáltalán megóvni önmaguktól.
(nem mellesleg a Beszélnünk kell Kevinről-t is újranyomják)


Mark Elsberg - Blackout (ANIMUS)

Februári fagyok söpörnek végig Európán, amikor a kontinens szinte teljes elektromos hálózata összeomlik. A következmények katasztrofálisak. A sötétbe borult utakon egymást követik a karambolok, leáll a fűtés, a vízszolgáltatás, a mobilok feltölthetetlenek, az internet elérhetetlen. Piero Manzano, az olasz informatikus hackertámadást vél felfedezni a háttérben, de gyanúja a hatóságoknál süket fülekre talál. Az Europol terrorelhárító szakértője, François Bollard végül meghallgatja, ám ekkor olyan e-maileket fedeznek fel Manzano laptopján, amelyek rá terelik a gyanút. A támadók agyafúrtak és kíméletlenek. Európában atomkatasztrófák fenyegetnek, az emberek elegendő élelem, víz, üzemanyag és orvosi ellátás nélkül vegetálnak sötét, fűtetlen lakásaikban. A túlélésért folytatott küzdelem hamarosan oda vezet, hogy a rend már csak a katonaság bevetésével tartható fenn. Napjaink egyik legnagyobb német regénysikere olyan kérdéseket vet fel, melyekre az emberiségnek mielőbb választ kell találnia. Mert holnap talán már túl késő lesz...
(valahogy mindig megtalálnak a hasonló dolgok. most épp csi cybert nézek, abszolút témába vág.)


Ruth Ware - Sötét erdő közepén (GABO)

,,Mérgező barátságok, egy világtól elzárt ház, egy sötét, hófödte erdő... Mindannyiunk legrosszabb rémálmát és a tökéletes hozzávalókat ötvözi ez a feszültséget keltő, hátborzongató regény."
Clare Mackintosh
Nora tíz éve nem találkozott Clare-rel. Egy nap otthagyta az iskolát, és többet vissza sem nézett.
Aztán váratlanul meghívják Clare lánybúcsújára. Ezzel lehetőséget kap arra, hogy végre lezárja a múltat...
De a dolgok rosszul alakulnak. Nagyon rosszul.
Van, ami nem maradhat örökké titokban.
Ruth Ware Lewes városában, Sussexben nőtt fel. A Manchesteri Egyetemen szerzett diplomát, azután Párizsba költözött, majd Észak-Londonban telepedett le. Férjezett, két kisgyermek édesanyja. Volt már pincérnő, könyvesbolti eladó, angolnyelv-tanár és sajtóreferens. A Sötét erdő közepén az első krimije.
(na, az ilyen fülszövegek miatt nem olvasok én fülszöveget, csak ilyenkor. kábé semmit nem mond. viszont a borító nagyon tetszik, emiatt lett kellős kategória.)


James Frey - Nils Johnson-Shelton - Endgame II. Sky Key (LIBRI)

Két kulcs és kilenc játékos maradt.
New York. Aisling Kopp elhatározza, hogy kiszáll, és véget vet a gyilkos játéknak. Mielőtt azonban döntő lépésre szánhatná el magát, a CIA közbelép. Mint kiderül, tudnak az Endgame-ről, és feltett szándékuk, hogy hasznot húzzanak belőle
Etiópia. Hilal ibn Isa al-Salt épphogy túlélte az első menetet. Az Akszúmi törzsnek azonban titkos tudás van a birtokában, amely megállíthatja az idegen lényeket, a halálos Endgame játékmestereit
London. Sarah Alopay találta meg az első kulcsot. Jagóval a győztes oldalon állnak. De Sarah démonai ugrásra készek, már nem szállhat ki, vagy győz, vagy végleg elbukik
Kilencen maradtak játékban. Ki a következő áldozat?
Olvasd el a könyvet.
Kövesd a nyomokat.
Oldd meg a rejtélyt.
Csak egy maradhat.
Amit a kezedben tartasz, az nem csak egy könyv.
Te magad vagy a főszereplő, és ha jól teszed a dolgod, akár a győztes is lehetsz.
A sorsunk a te kezedben van.
(ez már a második része a sorozatnak, és szomorúan konstatáltam, hogy eddig nem is hallottam róla. kicsit a READY PLAYER ONE-ra emlékeztet, csak a könyvekből ítélve ez jóval nagyobb volumenű.)


B.A. Paris - Zárt ajtók mögött (Művelt Nép Kiadó)

A tökéletes házasság? Vagy a tökéletes hazugság?
A pszichológiai thriller, amiért mindenki megőrül.
Mindenki ismer olyan párokat, mint Jack és Grace. Jack jóképű és gazdag, Grace bájos és elegáns. Kedveljük őket, még ha nem is áll szándékunkban.
És szeretnénk Grace-t jobban is megismerni.
Csakhogy ez nem is olyan egyszerű, ugyanis Jack és Grace elválaszthatatlanok.
Van, aki ezt igaz szerelemnek nevezné. Mások talán feltennék a kérdést, hogy Grace miért nem veszi fel soha a telefont. Vagy miért nem lehet vele beülni valahova egy kávéra, jóllehet nem dolgozik. És hogy marad olyan sovány, noha rafinált fogások sorát főzi? És vajon miért van rács az egyik hálószoba ablakon?
(akinek nem tetszett a HOLTODIGLAN, valszeg kerülni fogja ezt a könyvet, de engem még így is nagyon érdekel, hogy a fülszövegből szinte mindent ki lehet következtetni. hátha mégse.) 


April Scott-Monday - Kényszeress (KALLIOPÉ)

"A szerző ajánlata 1 adag szórakozáshoz (kizárólag felnőttek számára):

Előétel:
Ropogós erotika
Frissen facsart humor
Forró szerelem (nem felmelegítve)
Főfogás:
Némi utazás
Hatalmas szenvedély
Hosszúra nyújtott vágyakozás
Nagyadag csalódás, könnycseppekkel dinsztelve
Késhegynyi krimi
Desszert:
Csipetnyi teljes kiőrlésű ármány
Jókora meglepetés
Felhasznált fűszerek:
Perverzió
Trágárság
Szervírozva 415 oldalon.
Tálalási javaslat:
A fogásokat alapos kézmosás után helyezzük tűzzománc tálkákba, majd lehetőleg egy Tiffany lámpa fényénél falatozzuk el.
Fogyasztható a nap bármely szakában, tetszőleges mennyiségben, nemtől függetlenül."
(ötletes fülszöveg, azonnal érdekelni kezdett, pedig nem igazán az én könyvem)

2016/03/21

Semmi se jó, de akkor jön valami

március 21, 2016 8
Így vagyok én az utóbbi időben. Sőt, azt hiszem, ebben az évben idáig szinte csak ilyenem volt. Kínlódom, meg nyígok, hogy valami nagyon jó kellene, de semmi se elég jó, és akkor jön valami, amibe beleesek, és úgy maradok.
Nem is tartom már számon, hány könyvbe kezdtem bele az utóbbi hétben, aztán most végre végre olyanba akadtam, hogy azt sem tudom, hova legyek.

Adva van az 1910-es évek Európája: Monarchia, Ferenc József, Ferenc Ferdinánd, Lenin, szerbek, oroszok, kémek és kémelhárítás. Gróf Eszterházy Richárdnak, aki a császár jobb keze, kell megakadályoznia, hogy hadititkok jussanak az ellenség kezére. Ehhez kap egy segítőt is, egy alacsonyabb sorból származó nyomozót, aki különleges módszereiről lett híres, és ezektől olyan eredményes, Ritter Istvánt. A grófék nem csak az államtitkok kiszivárgását igyekeznek megakadályozni, de úgy érzik, ha nem tesznek lépéseket, kirobban egy hatalmas háború is. (És tényleg.) Amilyen lehetőség csak eléjük kerül, megragadják, mert ha már megtörtént a baj, legalább okozzanak minél nagyobb káoszt. Ezért beszervezik az álnéven szónokló Nyikolájt, akit az oroszok holtan szeretnének látni, és hozzásegítik, hogy kirobbanthassa a nagy októberi szocialista forradalmat. (na, ki lehetett az vajon?:)
Remekül van végigvezetve ez a politikai intrika, egymás ellen szerveződés, kinek milyen érdekei és érdekeltségei vannak, kik mögé bújik. Akkoriban a legegyszerűbb volt mindenért az anarchistákat felelőssé tenni, még ha kormányzati-nemzetbiztonsági döntések voltak is. Bele sem gondolok inkább a mai politikai helyzetbe... Szerencsére a korhangulat ezt nem is hagyja, kétségem sem volt, hogy az 1900-as évek legelején járunk.

Felkaphatnák a blogok ezt a sorozatot, mert eddig még senkinél nem láttam, pedig érdemes a figyelemre. Izgalmas, akciódús, történelmi, magyar, remekül megírt, romantikamentes, egyszerűen jó, na. Remek páros ők ketten, gondolom, az egyikük írni tud, a másiknak meg a tudása nagy, de akárhogy is, nekem ez most a kezemben maradt.
És van honlapja is a sorinak. 

Úgyhogy a szenvedésem most felfüggesztettem egy időre, van két része a sorozatnak szerencsére, elleszek vele most egy darab.
És már azon gondolkodom, mi legyen a következő. Egészen biztosan valami orosz lesz.


2016/03/15

Témázunk - Olvasói rigolyák

március 15, 2016 28
Hú, rengeteg rigolyám van.
Mióta e-ket olvasok, a papírkönyveket hanyagolom, ha csak tehetem, aminek több oka is van.
Sokkal kényelmesebb az olvasóm, nem csak tartás,  olvasás és lapozás szempontjából, hanem látványilag is.
Soha nem voltam kibékülve a szavak elválasztásával, szerencsére az e-k ezt hanyagolják is (vagy legalábbis rá lehet bírni őket).
Utálom a lóbetűket, nagy sortávokat a könyvekben. Sokan panaszkodnak rá, hogy jaj, kicsi a betű, még a nagymamámnak sem kényelmes... nos, vegyenek szemüveget. Éljenek a kisbetűk, és a helytakarékos megjelenés (egyébként se gyilkoljuk feleslegesen a fákat, ami mára eléggé elcsépelt szólam lett, de nekem tényleg fontos). Különben meg ezt is megoldja a reader. Mindenki akkorára állítja be a sortávot, betűméretet, margót, amekkora neki kényelmes. Van lóbetű opció is. Remek dolog, még a nagymamáknak is.
Utálom a dőlt betűket. Belátom, időnként kell, és mondjuk 5-6, dőlt betűvel szedett szót valószínűleg észre sem veszek, de amikor oldalakat kell dőlt betűvel olvasnom, vagy amikor minden ötödik szó dőlt betűvel van szedve, azt nehezen viselem. Ez a minden ötödik szó dőlt betű nem túlzás. Már nem tudom, melyik könyv volt, de volt egy ilyen a kezemben. Nem tudom, mi lehetett a dőlés célja. Lehet, hogy eredetiben az egy másik nyelv volt, és így jelölték a fordítás során, mert egyébként semmi nem indokolta. Nekem a dőlt betű valaminek a hangsúlyozása, kiemelése a szövegből (pl. ha a főszereplő gondolatai szólnak ki hozzám egy E/3-as könyvből), és hát azért ötszavanként ne legyen már hangsúlyos semmi, nem szellemi fogyatékosoknak írnak. (Sok a rigolyám, na.)

A polcom. Régebben imádtam, hogy sok könyvem van, sőt, semmi nem volt elég. Most meg ha végignézem, azt válogatom a szememmel, hogy mit kellene eladni vagy odaadni valakinek, mert sose fogom kézbe venni, nem érdekel, nem volt jó, ne foglalja a helyet.
Nem szeretem a csúnya könyveket. Ez nem csak a borítót jelenti, hanem mindent. Régen rengeteg antikvár könyvet vettem, és mindig ügyeltem rá, hogy ne úgy nézzen ki, mintha a kutyától vették volna el.
Nem szeretem a büdös könyveket sem. Egyszer vettem egy Krúdy kötetet, vadiúj, friss, ropogós, hányásszagú. Ilyen ragasztóval rakták össze. Túl is adtam rajta.
Sajna helyhiányom van, így meg kell bontanom az egysoros szabályom, de ha csak lehet, a könyvek egy sorban legyenek. Mindet látni akarom.
Van egy fél falas könyvespolcom (többek között), ezt mi csináltuk emberemmel, pont méret a legtöbb könyvnek. Nem okés, amikor egy könyvespolcon egymás tetején elfér két sor. Ne férjen el. Így egyébként is helytakarékosabb.

Bár már erről írtam, tudom, hogy kicsit nagyobb fontosságot tulajdonítok a borítóknak, mint általában szoktak. Nem tehetek róla, azonnal elgyengülök egy-egy különlegesség láttán. Nem kell, hogy extra legyen, elég, ha éppen megtalál a színvilág, vagy a betűtípus, vagy egyszerűen csak csodaszép. Amit nem szeretek, ha arcot tesznek az elejére, ezzel is rám kényszerítve, hogyan akarjam elképzelni a szereplőket. Ez még akkor is szerencsétlen választás, ha egyébként esztétikus, de ha minden porcikám irtózik a képtől, akkor menthetetlen a dolog. Érdekes módon, ha mindez rajzolva van, fel sem tűnik, de ha fénykép (ergo élő ember), az nem jön be.
Nem szeretek fekve olvasni, csak ülve, a kanapén, vagy a kényelmes székemben, ami már csak múlt idő sajnos, mert eltört.
Olvasok evés közben is, viszont várakozás közben nem szeretek, nem tudok rendesen belemerülni a történetbe. Ugrok arra, ha meg akarják nekem magyarázni, hogy evés közben ne akarjak olvasni, mert nem illik, vagy káros az emésztésemre, vagy bármi.
Nem szeretem, ha éppen nagyon benne vagyok a könyvben (nehéz varázslatokat csinálok, harcolok, nyomozok, vagy titkok után kutatok), és épp akkor szólnak hozzám, amikor összeállna a kép. Vagy csak úgy van a kép. Szóval egyáltalán ne szóljanak hozzám. (ettől persze szólnak, ezzel együtt kell élnem.)
Nem szeretem féloldalanként olvasni a könyvet. Egy nap nekem legalább 20-30 oldal bele kell, hogy férjen, hogy rá tudjak hangolódni. Sokakkal ellentétben nincs bajom a vastag könyvekkel, sőt, de csak akkor, ha élvezem. Ha jó a könyv, bármeddig el tudom olvasni, de ha leül, lapos lesz és unalmas, akkor ráunok már úgy egy hét után. Pont ezért nem is szeretek sokáig húzni egy-egy könyvet, mert ha több, mint egy hétig kell olvasnom, hiába csak 250 oldal, az már halálra van ítélve.

Nehezen viselem, ha a fordítóváltással megváltoznak egy sorozat közepén bizonyos jellemző szavak, vagy a stílus. Erre a Cat és Bones a legjobb példa. Ahogy Hoppán Eszter kiadta a kezéből, katyvasz és összevisszaság lett benne. Ragaszkodom a szortyintáshoz, bármilyen sokan is kötöttek bele, és a Spádéért vesszőzés járna, de még mindig jobb, mint amit az utána következők műveltek a szöveggel.
Ezt én egyébként sem értem, hogy a fordítók/szerkesztők hogy mernek úgy elvállalni valamit, pláne kiadni a kezükből, hogy fogalmuk sincs az előzményekről, sőt, eszükbe sem jut, hogy volt egyáltalán előzmény, aminek nem ártana utánaolvasni. Ez az olvasók totális hülyének nézése, ami szintén rigolyám, nem annyira vagyok oda érte. Sőt, baromira pipa tudok lenni. Cat és Bones még csak hagyján, de amikor egy évtizedes múltra visszatekintő világ bejáratott szavait hagyják figyelmen kívül, az külön botrányos. (Stalker, Warhammer, de a WOW könyvekben is látni nagy csodákat.) Hogy idejük nincs vagy kedvük az utánajárásnak, az engem hadd ne érdekeljen. Pláne ilyen könyvárak mellett ne.

Eddig még nem sikerült megszoknom a 'zsáner' szó használatát. Fogalmam sincs, miért taszít, de ha egy posztban vagy cikkben meglátom, már meg is alapozta a szöveghez való hozzáállásom.
A másik dolog, amit nehezen viselek, amikor egy könyváruház a főoldalon romana-füzetek tömkelegét nyomja az arcomba, mint újdonságokat, amikre mindenképpen fel kell figyelnem, és nézzem meg, és vegyem meg, és nagyon olcsó, és kelljen, és látod, milyen sok van belőle?. Mióta lehet kapni színvonalas romantikus regényeket is (mert azért, gondolom, lehet kapni ilyet is), ezeknek a füzeteknek még a létjogosultságát is megkérdőjelezem. Sok esetben az olcsóság sem indok, mert némelyik rendes könyvárban van... (persze, ettől még aki imádja, az imádja, nem véletlenül lett belőle külön iparág írói és kiadói oldalon is, úgyhogy nincs jelentősége, hogy én elszeparált részlegbe száműzném, csak ne kelljen kerülgetnem.)
És ha már könyváruház, szeretem, ha egy webshop úgy néz ki, mint egy webshop, és nem vegyülnek a megvásárolható könyvek random blogbejegyzésnek is elmenő gondolatfolyamokkal. És ne is nézzen ki úgy, mint egy blog. És tudom, hogy kemény rigolya, de legyen már az oldal tematikusan elválasztott, normálisan kereshető, és ha beírok egy írónevet, akkor ne kelljen végigmennem az összes olyan könyvön, amiben legalább három betű szerepel a keresettből. (az csak a hab a tortán, ha külön egységben vannak a tervezett megjelenések, pláne, ha van előrendelős részleg is, netán megjelenési dátummal együtt, de kevés kiadó és webshop ilyen profi. persze az is benne van, hogy nekem vannak valóságtól elrugaszkodott, túlzóan maximalista és teljesíthetetlen elvárásaim.)

Más rigolyám nincs, teljesen könnyen kezelhető olvasó vagyok.

Többiek:
FFG

Csatlakozók:
Bubu

2016/03/07

Villámtémázunk - Coelho és én

március 07, 2016 18
A villámtémázás alapját ez a cikk adta, és ha én tényleg próbálnám rábeszélni az embereket Coelhóra, vagy legalább egy kicsit pozitívabb hozzáállást kicsikarni, bőbeszédűbb, részletesebb és konkrétabb lettem volna, jobban magasztalnám az érdemeit, az előnyeit, a bölcsessége mélységét és tudása nagyságát, mint ez a cikk, mert ha úgy gondolom, hogy megérdemli, azt is részletezni tudom, hogy miért.
Előre bocsátom, hogy semmi bajom nincs az öreggel. Épp annyira elfér bárhol, bárki könyvespolcán, mint bármi más. Nem vagyok rajongó, nem vagyok utáló, nem lehet mondani, hogy semmit nem olvastam volna tőle, de azt sem, hogy ismerném az életművét, hogy tudnék róla bármit is, hogy érdekelne, vagy hogy egyáltalán szívesen olvasnám.
Ezek után minden további mentegetőzést mellőzve, és gondolom, sokaknál kiverve a biztosítékot, leírom, csak hogy akinek ez már sok, ne is olvassa tovább, hogy Coelho írásaiba pont annyi, se nem több, se nem kevesebb, értelem szorult, mint a romana-füzetekbe.
Mondanám, hogy ezzel mindent elmondtam, de ennyire azért nem egyszerű.

Szerintem életében az embereket, legyenek bármilyen társadalmi közegben, megérinti valamennyire az okkultizmus, ezoterizmus, miszticizmus szellőcskéje valamilyen formában. Lehet ezzel egyetérteni, vagy tagadni, de az életünk feldolgozásához, a saját bölcsességünk megfogalmazásához, és a sokszor megfoghatatlan dolgok értelmezéséhez és értelmes gondolatokba való öntéséhez ez időnként nagy segítséget nyújt. Sokkal egyszerűbb valamiféle valláshoz vagy okkult irányzathoz fordulva útmutatót keresni akár a gyász, akár a depresszió feldolgozásához, valami "feljebbvaló" által kitalált szabályhoz alkalmazkodni, bizonyos helyzetekre mondatokat keresni könyvekben, mint önmagunkra támaszkodni, és szembenézni azzal, ami volt, van, lesz. Egyedül lenni a baj közepette nem épp megnyugtató.
Tisztában vagyok vele, hogy bizonyos dolgokhoz belső erő, egyensúly, bevállalósság kell; nekimenni az ismeretlennek, szembenézni önmagunkkal, a szavainkkal, tetteinkkel, másokkal, és ezek kombinációjával, nem megy mindenkinek egyszerűen. Van, akinek sehogy.

Coelho az átlagember tökéletes társa. Minden helyzetre van egy bölcsessége, sőt, el tudom képzelni, hogy olvasás közben megadja az aha-élményt, hogy igen, tényleg, velem is ez volt, ezt láttam a kollégán is, és valószínűleg ebből tényleg ez fog következni, és tényleg, én is ezt gondolom! És ilyenkor megnyugszik az ember, hogy ez mással is megtörtént, más is volt ilyen helyzetben, mert könyvet írt róla, okos ember, ugyanazt a következtetést vonta le, mint az olvasó, azzal a különbséggel, hogy ezt Coelhonak át kellett élnie, magáévá tenni, kiszűrnie és megfogalmaznia belőle azt, ami továbbsegíti, az olvasónak meg nem.
Ez olyan, mint amikor apám, engem próbálván megóvni a kudarctól, vagy ki tudja mitől, azt mondta nekem, hogy más tapasztalatából tanuljak. Ez már akkor sem fért a fejembe. Ha velem nem történt meg, ha én nem éltem át, nem vontam le a kellő konzekvenciákat, és mindez nem belülről jött, mit lehetne ezen megtanulni? Meg lehetne tanulni írni-olvasni anélkül, hogy magukat a betűket külön megtanulnánk?
Hogy lehet ezt csinálni, ha helyzetben vagyok? Mit válasszak? Azt ne, mert az xy-nak rossz volt? Amazt se, mert az meg másnak volt rossz? Inkább csináljam emígy, mert az meg valakinek bejött? Gondoljam úgy, ahogy Coelho, és akkor nem érhet semmi baj, mindent meg tudok majd oldani? (akkoriban, amikor még próbáltak nevelni, Coelho szerencsére nem létezett könyv formájában.:D)

Ez a fajta bölcsesség, amit Coelho ont magából egyrészt közhelyes (számomra, de ne kelljen ezt ezután mindig külön leírnom), másrészt teljesen értelmetlen. Hamis hitbe ringatja magát tőle az ember, azt gondolja, megtapasztalta, átélte, és feldogozta, bölcs lett, már tudja, holott nem. Egyszerű, közérthető, mindenki számára elérhető, egyértelmű, és a nyilvánvalót önti szavakba. Ami nem baj, sőt, ahogy olvasom, volt épp elég feldolgozandó a saját életében, egyértelmű, hogy egyrészt neki az írás terápia is lehet akár, másrészt, talán a segíteni akarás is munkál benne. Gondolom, de nem tudom, sose beszéltem vele, csak ezek is olyan általános közhelyek, amiket az ember megállapít. Ha gond van, terápia kell, és erre az írás tökéletes. Ugye, milyen egyértelműen tökéletes közhely?
Valahol irigylem azokat, akik a mondataiba kapaszkodva úgy érzik, túl tudnak lendülni, át tudják adni magukat a felszabadító érzésnek, hogy általa feldolgoznak bármit, és ha egy Coelho kötet a közelükben van, történjen bármi, abban vigaszra találnak, mert baromi egyszerű problémáik lehetnek.
Mindenki menekül a fájdalom elől, próbálja kiiktatni az életéből a 'rossz' dolgokat, és erre ezek a mondatok, amiket Coelhónál olvasni, éppen megfelelnek. Megadják az illúziót, hogy a komoly problémák pár bölcs mondattal és a hozzájuk társított hozzáállással letudhatóak. Ezzel szerintem az emberek csak elodáznak, ahelyett, hogy átélnének.
Ugyanakkor a hatalma épp az egyszerűségében rejlik.

Nekünk is volt nem egy bölcs gondolkodónk, akik hasonlóan próbáltak utat mutatni a problémák feldolgozásában, és ha már irodalom, akkor ne is Csernust vegyem elő, hanem Szepes Máriát (de szerintem mindenki tudna ide egy nevet írni, aki hatással volt rá, és hogy miért). Az irgalmatlan lelkierőt igénylő műveit nagyon kevés ember képes befogadni, a bonyolult ezoterikus szimbólumrendszerét még kevesebben értik meg. Ő nem tud segíteni az átlagembernek, aki, ha bajban van, nem akar elveszni misztikus szövegek útvesztőjében, amik neki jelenthetnek bármit, akár lehetnének hottentottául is. Szepessel szemben, aki nem csak napi életbölcsességeket képes adni azoknak, akik szívesen olvassák, de minden egyes könyve egy különleges (de kemény és nyomasztó) szellemi utazás is egy szűk rétegnek, Coelhóra tömegek tudnak támaszkodni.
Hogy ki adja a nagyobb segítséget? Ezt nem hiszem, hogy el lehetne dönteni. Aki Coelho egyszerűségén túllépett, és nem elégszik meg az üres frázisokkal, az úgyis megtalálja a maga támaszát másban, akinek meg Coelho a kapaszkodó, szerencsére ott van neki bármikor a mester bármelyik bölcsessége. Senki és semmi sem jobb vagy rosszabb a másiknál, egyszerűen csak a személyre szabott igényeket az egyik ki tudja elégíteni, míg a másik nem.

Ha én két könyvét olvastam, mondhatok véleményt, vagy el kell olvasnom az összeset tőle?
Lehet-e bárki is kedvenc íróm egyetlen könyve miatt?
Mennyire fér össze a szubjektivitás és a hitelesség?
Van pár dolog, amitől a falnak megyek. Ilyen az, amikor azt mondják nekem, hogy ne ítéljek meg borító alapján egy könyvet (könyörgöm, azt azért hadd dönthessem el, hogy egy borító alapján vonz-e vagy taszít a könyv), vagy hogy az utálat és a szeretet trendi (ki mikor sorolandó ebbe a csoportba? ha mellettem, vagy ha ellenem van?), vagy ha még a csapból is az folyik, és úton útfélen mindenféle részleteket meg bölcs felvillanásokat lehet olvasni Coelhótól/bárkitől, hogy az alapján senki ne ítéljen.
Ki kell ábrándítanom, akik ezt gondolják. De igen, az idézetek, a szállóigék, amiket az ember arcába nyomnak úton-útfélen itt a neten, igenis adnak egy képet arról, hogy kell-e ez valakinek, vagy nem.
Az egyszerűség szépsége mindenkinek mást jelent.

Többiek villáma:

2016/03/06

Joel Dicker - Az igazság a Harry Quebert-ügyben

március 06, 2016 7
Váratlan esemény dúlja fel az amerikai közvéleményt. A híres író és elismert egyetemi tanár, Harry Quebert kertjében megtalálják a három évtizede eltűnt Nola Kellergan holttestét. A gyanúsított Harry Quebert, aki be is vallja, hogy annak idején, harmincnégy évesen szerelmi viszonya volt a tizenöt éves lánnyal. Marcus, a sikeresen induló fiatal író, aki mesterének és példaképének tekinti Quebertet, képtelen elhinni a vádat, és nyomozni kezd. A kisváros lakóinak beszámolóiból, a börtönbeli látogatásokon elhangzottakból egy lebilincselő személyiségű, érzékeny fiatal lány portréja rajzolódik ki. Queberttel őszintén szerették egymást, és azon a végzetes augusztusi estén arra készültek, hogy együtt szöknek Kanadába. A városka többi lakójáról azonban ugyanilyen nehezen képzelhető el, hogy bármelyikük meggyilkolta volna a kedves és segítőkész Nolát. Valakit mégis érzékenyen érint az ügy, Marcus eleinte csak figyelmeztető levélkéket kap, később felgyújtják a kocsiját, végül Quebert házát is, ahova öreg barátja engedélyével beköltözött a nyomozás idejére. Ahogy halad az egyre szövevényesebb ügy feltárása, úgy bontakozik ki egy tragikus szerelmi történet is, felszínre kerülnek Nola személyiségének újabb és újabb rétegei, és gyanúba keveredik szinte mindenki.
Az utolsó pillanatig izgalmas és fordulatos regény végén aztán eljutunk az egészen meghökkentő megoldásig, amelyre a kritikusok állítása szerint Hitchcock is büszke lehetett volna.
GÖNCÖL
Ha Katacita nem ír a regényről, teljesen el is feledkeztem volna róla, ami igencsak nagy kár lenne. Nem tudom, újabban mi van velem, de annyira kiszámíthatatlan, hogy mi fog lekötni, hogy fogalmam sincs, mire készüljek.
Nagyon jó kis krimi, bár a megszokottól eltérően nem előrefelé, hanem időben visszafelé építkezik. Nem is csoda, elvégre egy 33 évvel ezelőtti, akkoriban eltűntként kezelt lány ügye került elő, amiből mostanra gyilkosság lett. Fogalmam sincs, ennyi idő távlatából mit lehet kideríteni ahhoz képest, ha anno tisztességesen nyomoztak volna, itt most elég sok olyan szál került elő, amit régen figyelmen kívül hagytak, vagy fel sem merült.
Hogy ki a gyilkos, azt majd mindenki megtudja, elvégre ez egy krimi dolga: van egy bűntett, van egy elkövető, a kettő közötti kapcsot meg kell találni. A mostani nyűgös időszakomba, ami miatt a kezemhez ragadt a könyv, az, hogy ez a regény ennél sokkal több.
Először is ott van maga az írás folyamata, ami önmagában is érdekes, így meg főleg, hogy alapvetően egy oknyomozói regény megszületését követhetjük nyomon. Hogy az mennyire reális, hogy egy szimpla író egyszercsak belefolyik egy nyomozásba, az már más kérdés, fogadjuk el, hogy bizonyos rendőrök belátásán múlhat a részvétele.
Aztán ott vannak az írók.
Marcus Goldman írói válsággal küzd, emiatt az ügynökével is, meg a kiadójával is szembekerül, és nagyon nehezen lábal ki belőle. Ha nem beszélik rá, hogy írja meg legjobb barátja, a professzor történetét, valószínűleg sose keveredik ki belőle, és egykönyves csillagocska marad.
Harry Quebert, akinek a megtalált csontváz gazdájához fűződő érzelmeit érdemes nagyon mélyen megpiszkálni. Hogy mennyire perverz vagy pedofil, nekem vannak kétségeim. Igaz, 15 éves volt a lány, a pasi meg 34, de nem igazán tudnám kategorizálni a kapcsolatukat. Állítólag a lány egy lehengerlő személyiség volt, amit nem kétlek, kár, hogy ebből semmi nem jött át. Előttem egy apakomplexusban szenvedő, nem kicsit infantilis, mégis keményen koravén fiatal hölgy képe rajzolódott ki, aki folyamatosan azt hajtogatta Harrynek, hogy ő még egyszer egy nagy író lesz, és ő lesz az ő Nola Quebertje, és meglátja majd, milyen hatalmas író lesz. Napuffneki, a múzsa adja magát, de hogy ebből hogy lehet ihletet meríteni...
Nem igazán tudtam azt sem belőni, hogy mi alapja volt ennek a szerelemnek. Nolát értettem: ott van egy jóképű, határozott fellépésű férfiember, aki mellett biztonságban érezheti magát, és ezt minden módon igyekszik meghálálni. Az, ahogyan ez a 15 éves lány törődött az íróval (odafigyelt rá, enni adott neki, igyekezett mindenben támogatni, bízott és hitt benne), még egy felnőtt nőnek is becsületére vált volna, de lehet, hogy pont emiatt a naivság miatt, ami  a tizenévesek sajátja, volt képes pont azt adni, amire akkor Harrynek épp szüksége volt.
Hogy Harry szerelme min alapult, képtelen voltam megragadni. Vártam a pillanatot, amikor túllépnek az ördögi körön, hogy a lány rajong, és mondja, hogy ő még nagy író lesz, Harry pedig próbálja ráébreszteni, hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövője. Nem látom, hogy ő mit látott a lányban, azon kívül, hogy ő élete szerelme, és hogy ő most már soha senkit nem fog szeretni, és ez így le volt írva.
Ez ennyire a felszínen maradt, soha nem hatoltunk az érzelmeikben ennél mélyebbre, pedig kellett volna. Nolától mindenki annyira ki volt nyúlva, hogy nem ártott volna némi ütős személyiséget varázsolni neki, hogy én is ki legyek, bár tény, hogy nem vagyok 34 éves férfiember, akire még csak azt sem lehetne ráfogni, hogy nagyon kanos lett volna, mert nem volt. Szóval fontos lett volna adni nekik egy kis mélységet, elvégre ezen alapul minden.

A krimiszál remek volt, de a jellemrajzok és a szereplők pszichés megközelítése ezt még jobbá tette. Tökéletesen kiegészítette egymást a kettő. Csavar volt csavar hátán, és a végére jól megbonyolította az egészet, mielőtt mindent letisztázott volna, de ez is jó volt így.
Az egyetlen bajom a rendszeres ismételgetéssel volt, volt, hogy a könyv közepén egy az egyben betett egy oldalt vagy fejezetet, amit már az elején olvashattam, és ezt eljátszotta párszor. Értem én, hogy alapból az pont ahhoz az eseménysorhoz kapcsolódott, ami épp előkerült, de meglett volna nélküle is a történet.
Minden hibája és hiányossága ellenére tényleg nem nyugszik addig az ember, amíg a végére nem jár, hogy mégis, mi a fene történt 33 évvel ezelőtt, ki tette és miért, és kinek milyen szerepe volt a történtekben. És gyanús volt nekem a gyilkos is, de jobban gyanakodtam valaki másra, de nem is nagyon agyalgattam, kit gyanúsítsak, sokkal jobban érdekeltek az emberi kapcsolatok. Nagyon érdekes alakok gyűltek össze ebben a nem létező eldugott városkában.

2016/03/01

Dan Abnett - Ravenor

március 01, 2016 4
A 41. évezred háborúk tépázta jövőjében az Inkvizíció titkos háborút vív az emberi faj legsötétebb ellenségeivel – az idegenekkel, az eretnekekkel és a démonokkal –, hogy megvédje az Ember Birodalmát és az emberiség lelkét.
Gideon Ravenor inkvizítor, a hírhedt Eisenhorn inkvizítor egykori tanítványa, egyike azon keveseknek, akiket ezen háború megvívására választottak ki. Miután rögtön pályafutása elején, a Thracia Primarison, a Spatia Kapunál történt atrocitás során megnyomorodott, Ravenor egy létfenntartó egységben rekedt, amely megvon tőle minden, az univerzummal létesített fizikai kapcsolatot.
Terepen dolgozó ügynökei elit csapatán keresztül tevékenykedve, Ravenornak potens pszichikus képességei segítségével kell nyomozást végeznie az Angelus szubszektorban, ahol egy ismeretlen sötét erő fertőzi a gazdagok és szegények elméjét egyaránt. Csapatát a birodalmi űr határaira és azon túlra vezetve, Ravenor halálos csatát kell vívjon a túlélésért egy ugyanolyan könyörtelen és hatalmas ellenféllel, mint amilyen ő maga.
TUAN

Teljesen meghozta a kedvem a Warhammer univerzumához, bár ez nem a Gaunt-féle military-vonalat követi, hanem inkább akció-sci-fi, és Gaunt szellemeihez képest alig lehet észrevenni, hogy ez a Warhammer világában játszódik. Megvannak persze a világra jellemző alapmotívumok, sokszor emlegetik pl. a halhatatlan Istencsászárt, meg üldözik az eretnekséget (aminek semmi köze a keresztény eretnekséghez, ez valami egészen más), Ravenor inkvizítor, akiknek messzire elér a hírük a világokon át.
PL jobban benne van ebben az univerzumban, szerinte van benne egy csomó világidegen fordítás, de én ezt észre sem vettem, sőt, igazából remekül szórakoztam, mert ezt leszámítva szerintem nagyon rendben volt az egész könyv. Az viszont igaz, hogy a rajongók ízekre fogják szedni, úgyhogy ha már a Szukitstól elvették, és a Tuan megkaphatta  a kiadási jogokat, legalább erre tényleg kellene ügyelniük, kár lenne, ha összecsuknák a folytatásokat emiatt.

Ravenor igazából egy szellem. Az agya egy székbe van zárva, nagyjából ennyi maradt belőle egy tragédiát követően. Megégett. Ha jól gondolom, majd az Eisenhorn sorozatból kiderül (az ez előtt játszódik, nem is értem, miért nem azzal kezdtem, de már mindegy), de amennyi szükséges, annyit ebből a részből is simán meg lehet tudni. Szóval Ravenor csak szellemiekben létezik, a dobozából egy hangtovábbítón keresztül tud kommunikálni, egyébként nagyon szívesen alkalmazza a pszi-képességét, nagyjából bárki testébe bele tud bújni, és átvenni felette az irányítást, de általában csak simán telepatikusan kommunikál. Jobb szeret barátokat viselni, de nagyon érdekes volt látni, hogy mennyire másképpen hatnak rá a különböző elmék: van, akit kifinomultnak talált, van, akit nyersnek, és volt, ahol nagyon otthonosan érezte magát.
Ez a képessége, mint inkvizítor, többfelől jön jól: az elmekapcsolat biztosítja az emberei számára, hogy nagyobb biztonságban legyenek; ha valaki el akar előle titkolni valamit, vagy egyszerűen csak szüksége van egy bizonyos képességre vagy információra, amit más nem birtokol, megszállja az illetőt, és kiolvassa belőle, ami kell; de ugyanez igaz a kihallgatásokra is. Jóval egyszerűbb úgy szóra bírni valakit, ha közben az elméjében azonnal érzékeli, hogy igazat mond-e.
Hogy mindegyik inkvizítor rendelkezik-e ezzel a pszi-erővel, azt nem tudom, de Ravenornak nagyon jól jött a hosszú útja során. Akció volt ugyanis akció hátán, verekedés, lövöldözés, ármánykodás, mindezt csak azért, hogy az úgynevezett flek útját elrejtsék az inkvizíció elől.
A flek egy tudatmódosító. Nem kábítószer, mert nem kell bevenni, de azonnal függővé válik tőle az ember. Ezt kell felkutatniuk Ravenoréknak, hogy milyen úton kerül az Istencsászár birodalmába. Nem kevés véráldozat árán ki is derítik, és jó lenne, ha már lenne folytatása is, mert igencsak olvasnám a hogyan továbbot.