2016/07

2016/07/25

A pasik tényleg nem olvasnak?

14 megjegyzés :
Az Athenaeum kiadó kezdeményezett egy mozgalmat? felhívást?, ugyanis szerintük a pasik nem olvasnak, és nem vesznek könyveket, és segíteni kell rajtuk, hogy ez megváltozzon. A saját statisztikájukat vették alapul, hogy hány követőjük van, és milyen nevű (azaz nemű) emberek vásárolnak náluk.
Alapvetően ez egy jó ötlet, csak ami alapján elindult, az nem a valóságot tükrözi, hanem az Athenaeumhoz való viszonyulását a pasiknak. Most komolyan, olvassanak Jodi Picoultot, vagy esetleg Lalit, netán valami fogyókúrás könyvet? Viszont kizárt, hogy Az ördög naplóját arányaiban több nő olvasná, mint férfi, és az is biztos, hogy ha szeretik a krimit, akkor ők is megtalálják pl. Kati Hiekkapeltot. Esetleg megkérik a feleségüket, hogy vegyék meg nekik.

Azért is nem értem a kezdeményezést, mert ha megnézzük pl a Szukits kínálatát, ott meg az lesz a(z egyik) gond, hogy kevés nő vásárol tőlük. Mármint nem gond ez, nem kell mindenhol romantikus irodalmat terjeszteni, csak nem mindegy, hol néz szét az ember, ha következtetéseket akar levonni. És még ez sem feltétlenül lesz valós, hiszen ha emberem akar valamit, én rendelem meg mindig.

De oké, ajánljunk nekik könyveket.
És milyen szempontok szerint? Tágítsuk a látókörük? Merrefelé? Női irodalom? (csak hogy tisztában legyenek vele, hogy virágra, vacsorára, vagy fehérneműre vágyunk. hirtelen azt se tudom, kihez kellene irányítani őket.:D)
Vagy kérdezzük meg, hogy mi érdekelné őket? De akkor már maguktól tágulnak.
Vagy keressünk nekik férfiaknak való olvasmányt? Miért, eddig nőklapját olvastak?

Szóval ez végülis egy jó kezdeményezés, de inkább csak nekünk, nőknek, akiknek így lehetősége lesz elmerülni egy maszkulin világban, ha képben akarunk lenni, mit is akar ma egy pasi olvasni.
Szerintem sokkal egyszerűbben meg lehetne szólítani egy pasit, ha mondjuk lennének olyan kategóriák akár a kiadóknál, akár a boltokban, hogy "olvasnivaló férfiaknak". De lehetne rendszeres tematikus ajánló is a kiadói oldalakon, amikor egy-egy témára, műfajra hívják fel az olvasók figyelmét, hogy nézzétek, vannak nekünk pasis/romantikus/fantasy/akármilyen könyveink is. Óriási lehetőségek vannak a netben, ha valaki tudná használni, bár tény, hogy a legtöbb kiadó oldala nem feltétlen alkalmas blogolásra is. Márpedig ezt a két dolgot célszerűbb egy helyen tartani, macerás mindig utána menni mindennek.

Egyébként szerintem elég sok pasi olvas, és ebből az következik, hogy rengeteg olyan könyv van, ami nekik íródott. Nem látom vészesnek a helyzetet, hogy minden nagyon eltolódna a női genderek felé, de valószínűleg csak azért érzem ezt, mert kerülöm a női gendereket, így kénytelen vagyok abból választani, amikből a pasik is, és van bőven választék.

YA-(b)irodalom

16 megjegyzés :
Azt hittem, amikor kitaláltam ezt a témát, hogy majd milyen jó kis háborgós posztot fogok én erről írni, de meg kellett, hogy állapítsam, hogy érdektelenség fennállása miatt kiveszett a lendület belőlem.
Elolvastam egy csomó YA könyvet, mármint magamhoz képest egy csomót, és pont ugyanaz a véleményem 30 könyv után is, mint az első után. Mintha a tehetségtelen írók azt gondolnák, hogy ha már normális felnőttkönyvet nem tudnak összehozni, semmi nívónak és igénynek nem képesek megfelelni, akkor majd írnak a fiataloknak. Nekik még kevesebb a tapasztalatuk, nincsenek túlzott igényeik, elvárásaik, nekik könnyű lesz írni. Ami azért bosszantó, mert a legtöbb esetben remek alapötletekkel találkoztam, csak a kivitelezés sikerült a vártnál gyengébbre.
Mostanra eljutottam oda, hogy már menekülök attól a könyvtől, aminek a fülszüvegében meglátom, hogy valaki tizenx éves. A 16 a legrosszabb, abból van a legtöbb. Korilag is ez a legrosszabb - teli vannak kreált problémákkal, amik akkor persze baromira fontosnak tűnnek, anno nekem is azok voltak a sajátjaim (csak én megkíméltem a világot a szavakba öntésétől), de úgy az átlagélethez képest nagyrészt elenyésző prioritással bírnak.


Nem szeretnék igazságtalan lenni, nem ez a legfőbb problémám a YA-kkal. Nyilván minden életkornak megvannak a maguk kis apró-cseprő melléfogásai, világrengető dilemmái, én a tizenévesekéből már réges régen kinőttem. Sőt, sose olvastam szívesen  YA-kat, bár akkoriban nem létezett ez a műfaj.  Voltak pöttyös meg csíkos könyvek, de engem valahogy azok is elkerültek. De nem is hiányzott. Benne éltem, megéltem a sajátjaim, másoké sem szabadított volna fel, ugyanis ezekben a könyvekben nincsenek megoldások. Lehet, nem is kellenek, nem tudom.
Meg aztán tudom, vagy legalábbis nagyjából sejtem, hogy vannak azért jó könyvek is a sok ömlesztett lom között, amiket sokkal egyszerűbb azoknak megtalálni, akik szeretik a műfajt, mert sok ilyet olvasva könnyebben ráakadnak. Bár ez meg hosszútávon azzal jár, hogy az ember tűrésküszöbe kitágul, és már azt is jónak érzi, ami csak kevésbé szar, mint a többi. Szóval nem tudom, a magam részéről az a biztos, ha nem veszek ilyet a kezembe.

Az a fura, hogy aki tud nagyon jó felnőttkönyvet írni, mint pl. Abercrombie, az is nagyon el tudja bénázni, ha YA-t kell írnia. Azonnal kitolódik a logika és a realitás határa, átíródnak szabályok, időnként át is váltanak valami törvényszerű szabálytalanságba, lyukak keletkeznek a történetben. Talán nem is lehet úgy írni a fiataloknak, mint a felnőtteknek, mert akkor nem is YA lesz a végtermék, hanem valami más. Mint Ian Mcdonaldnál, akinek ugyan odabiggyesztették azt a YA-címkét, de nem attól lesz egy könyv YA, mert van benne 3 darab 18 éven aluli szereplő. Viszont így talán vonzóbb lesz a fiataloknak, és kicsit okosodhatnak, tágulhat a látóterük és a fantáziájuk.

Nekem attól lesz vonzó egy YA, ha olyasmivel találkozom benne, ami elkerüli a nagyátlagos tinilét mindennapjait, és mint Marissa Meyer, áthelyezi egy valótlan, irreális közegbe. Csinál belőle egy jó kis cyberpunk sci-fit, és csak annyi különbözteti meg a felnőtt párjától, hogy sokkal kevesebb vér és ondó folyik benne. Nem kellenek szenvelgős tiniszerelmek, világmegváltó érzelmek, elpusztíthatatlan, mindent túlélő karakterek, akiket aztán megmentenek a hercegek valami állaton vagy járművön. Az igazi, hiteles borzongás, egy jó kis akció vagy szellemes történet bármikor jöhet, és egyik sem működne, ha az íróik nem lennének tisztában vele, hogy értelmes, gondolkodni tudó emberek fogják kézbevenni, bár most nyilván hazabeszélek, mert ezeket szerettem. :D

Vannak nagy hypok, amiket jobb nekem elkerülni. Ilyen a Csontváros, aminek már az első részét képtelen voltam elolvasni, pedig teli van állatijó ötletekkel. De lehet, hogy egyszer majd úgy ébredek, hogy nekem Csontvárost kell olvasnom, és lenyomom a sorozatot, mint anno a Vámpírakadémiával tettem, amitől először jól elmenekültem.
Vagy mint Stiefvater - csodásan ír a nő. A semmiről. Komolyan, három teljes könyvet megtölteni gyönyörű szavakkal, ami végülis semmiről nem szól, ehhez tehetség kell. Elismerésem, még akkor is, ha nekem ez már kevés.

És ez a kulcsszó - nekem kevés. Valószínűleg pár generációval visszább (vagy előrébb?) már egészen mást mondanak ezek a könyvek az olvasóiknak, jó esetben nekik mondanak valamit, még ha nekem nem is.

Többiek:
Pupilla

2016/07/17

Max Gladstone - Nagyrészt halott

Nincsenek megjegyzések :
Alt Coulumb városának Kos nevű Tűzistene váratlanul elhalálozik, és a feltámasztását egy nemzetközi halottlátó cég kezdő munkatársára, Tara Abernathyre bízzák. A feladat komolyságát jelzi, hogy az isten nélkül maradt négymilliós metropoliszban bármelyik pillanatban leállhatnak a gőzfejlesztô gépek, így nem fognak közlekedni a vonatok, és pusztító zavargások törhetnek ki. Tara egyetlen segítsége Abelard, a halott isten láncdohányos kispapja, akinek érthető okból válságba került a hite.
Ráadásul kiderül, hogy Kos nem egyszerűen meghalt, hanem meggyilkolták, és az ügy Alt Coulumb bírósága elé kerül. Tara és Abelard hirtelen nagy veszélyben találják magukat, mert valami olyan dologba nyúltak bele, amibe nem kellett volna. Az igazság kiderítésére indított nyomozásuk tétje így már nem csak Alt Coulumb halvány reménye az életben maradásra, hanem a saját életük is.
Max Gladstone úttörő, az epikus fantasyt városi környezetbe helyező, paranormális jelenségekkel és különleges lényekkel keresztező regényében a kőből faragott vízköpők minden eddiginél fontosabb szerepet töltenek be, a mágusok pedig villámokon utaznak, miközben az igazságosztás egy szűk elit kör privilégiuma, akik a jó és rossz közti határvonalat már rég eltörölték.
E-BOOK
AGAVE

Elöljáróban leszögezném, hogy semmi úttörő nincs abban, ha egy epikus fantasyban is van városi környezet, ott is csak kell laknia valahol a jónépnek, általában városokban teszik ezt. Így, ha valaki esetleg urban fantasyra számítana, ne tegye, ez nem az.
Ami úttörő, az a világfelépítés és a mágiahasználat. A mágia ugyanis nagyon cselesen valójában tudomány, de mivel akárki nem tudja űzni, és mégiscsak kell hozzá egyfajta nem emberi képesség, mégsem teljesen tudomány.
Valaha ezeket a képességeket, már amennyire le tudtam szűrni a könyvből, az istenek gyakorolták, az ő kiváltságuk volt. És mivel az emberek között éltek, azok el is tudták lesni a fortélyokat, és megalakult a  Mesterek és Mesternők kasztja, akik gyakorlott mágiahasználók voltak, hosszú élettel, sok bölcsességgel. Rendelkeztek belső látással, de emellett mindenféle praktikákat is tanultak az égbe emelkedett Titkos Iskolában. De az istenek nem nézték jó szemmel, hogy lenyúlják a tudásukat, ezért kirobban a háború, amiben ők húzták a rövidebbet. Sokuk meghalt, néhányan túlélték, de a halott isteneket is feltámasztották, csak már más hatalommal, és más névvel.
A mágia egy kicsit szokatlan. Tarának például a mágikus képességei mellett rengeteg józan észre van szüksége, a mágikus erő nem old meg mindent, inkább csak segíti, (jártas pl. a halottfeltámasztásban, de Gladstone ennek is egy remek tudományos alapot adott, ami a test fizikai működésével, és a lélek feltételezett viselkedésével van összefüggésben), viszont belső látás nélkül szinte nem lenne képes működni. Képes visszapörgetni az időt, de ez inkább csak az események logikus visszavezetése, mint valódi időutazás, ennek ellenére egy másik síkon zajlik, mint a való élet. Szóval egy roppant érdekes és egyedi rendszerrel élnek a mágusok, egyfajta energiahálóban, amit az istenek alkottak.
Nekik ugyanis valódi hívekre van szükség, a szeretetükre, a hitükre, ami nem lehet mondvacsinált, mert abból nem lehet energiát nyerni a létezésükhöz. Kicsit kufárkodnak is az isteni képességükkel: az ember elmegy a templomukba, hitet és szeretet ad (=energiát pl. Kosnak a tűz és minden azzal kapcsolatos dolog működtetéséhez. a temploma alagsora teli van kazánokkal, csövekkel, amik a gőzt szállítják a fűtéshez), cserébe az isten megtesz ezt-azt, amit a delikvens kér. Csodás, nem? Kézzel fogható, esély sincs, hogy az ember kételkedni kezdjen, imáit meghallgatják-e.
A világhoz tartoznak a vámpírok, bár nincs rajtuk túl nagy hangsúly, ellenben a vízköpők nagyon is a középpontba kerültek, és vannak a justitiák, ők a bűnüldöző karhatalom. Imádom a kőembereket, meg az egész világot, és tudom, hogy a sorozat részei más szereplőkkel folytatódnak, azért remélem, Tarát meg a főnökét majd viszontláthatom, mert nagyon bírom őket is.


Keri Smith - Nyírd ki ezt a naplót

2 megjegyzés :
Keri Smithnek támadt egy remek ötlete: tegyünk tönkre egy könyvformájú papírhalmot. Először nagyon lelkes voltam, de aztán nézve a feladatokat, úgy láttam, lelkesedésnél itt többre lesz majd szükségem, elő kell vennem a szunnyadó kreativitásom. Ugyanis hosszútávra tervezem a naplókinyírást, és nehezen viselném, ha pár nap után a vacsorám szaglana ki a könyvből, például, és ez csak egy a sok undi dolog közül, amit művelnem kellene. :D
Előre bocsátom, hogy ennél azért szebben is tudok rajzolni, bár tény, hogy rég vettem ceruzát a kezembe, de direkt próbáltam nagyon egyszerű lenni. Azt még idővel lehet finomítani, ha vissza szeretnék térni egyik-másik feladathoz.
Hatalmas ötlet volt a Maximtól kiadni. Aki egy kicsit is bele van fáradva a betűk monotonitásába, meg csakazért is szereti pl. kihajtogatni a könyvet, mert arra olyan sokan összevont szemöldökkel néznek, és csintalanságot mindig jó móka elkövetni, az semmiképp se hagyja ki. Jut eszembe, kell majd keresnem egy lapot, amit telihajtogathatok szamárfülekkel.

Ez én lennék. A kobold-énem, leginkább, aki lelkesen tapod képzeletben a kötelező olvasmányokon, amik egykor oly sok keserves órával tüntették ki egyébként szórakozáshoz és mókázáshoz szokott olvasói énemet.
Finomítani fogom majd a technikámat, és próbálok majd egy ugrálós megmozdulást is papírra vinni, amivel biztosan nagy rongálást fogok véghezvinni, hiszen ha felemelem egyszerre a két lábamat, a könyv elkezd majd becsukódni...
Hehe, ezt nagyon élveztem. Egyszerre több ceruzával is csináltam, és nagyon röhögtem magamon, hogy képtelen vagyok párhuzamosan tartani őket. Viszont szép színesek, nekem ez tetszik a legjobban.

Óóó, a karikák-körök-szappanbuborékok... és még mennyi hely van, hogy követve a könyv rongáló szellemét, ne csak köröket rajzoljak, hanem mindenféle egyéb formát is. Persze, ez is színes, a művészies fekete grafit kevés lehetőséget tartogat, egyelőre, bár most, hogy írom ezt, rá kell jönnöm, hogy ebben is van még mit felfedeznem.

Vonalfirkálmány.
Itt még nem találtam meg a színeseim.


Természetesen maradt még egy rakat lap mindenféle kreatívkodásnak. Ez egy olyan napló, amivel nem érdemes hamar végezni. Jól meg kell fontolni, mit hova pöttyint rajta az ember, és mivel hol keni össze.
Van egy oldal, ahova oda kéne köpnöm a kávém, és nagyon büszke voltam magamra, hogy kitaláltam, majd inkább festek oda valamit a kávémmal. Lehet vele játszani, hogy az egyik fele feketekávéból lesz, meg lesz benne capuccino, meg tejeskávé is, esetleg kiterjesztem a rongálást kakaóval is. Na, szóval a lehetőségek tárháza végtelen.