Torey Hayden - Szellemlány

Torey Hayden otthagyva klinikai kutatói állását elköltözik egy világvégi kisvárosba, Peckingbe, hogy a helyi iskolában foglalkozzon néhány gyerekkel, akik különleges bánásmódot igényelnek. Van közöttük autista, beszédhibás, hiperaktív, és egy kislány, aki nem beszél, ő Jadie. Torey Hayden nagyon gyorsan szóra bírja, de onnantól sincs azért egyszerű dolga, mert az, hogy nem beszél, az egy dolog, nyilván a környezet számára ez egy súlyos fogyatékosság, de innentől az volt a kérdés, hogy miért nem akar beszélni.

Ez nem egy regény, inkább egy regényformában leírt esettanulmány, persze olyan formában, ami teljesen nélkülözi a tudományos szakszavakat, így az átlagembernek befogadhatóvá, és élvezhetővé válik, de ez élvezhetőség itt azért eléggé idézőjeles, mert ez egy nagyon kemény téma. Pedofília, gyermekbántalmazás, hasadt személyiség, kialakulóban lévő skizofrénia, gyermeki fantázia - nagyjából ezek között a címkék között vergődik mindenki, aki kapcsolatba kerül az üggyel. Én meg csak ülök, és nézek ki a fejemből, verem a billentyűket, és semmi értelmes nem jut eszembe. Mert ilyesminek nem lenne szabad megtörténnie, de mégis megtörténik. Az a legszomorúbb ebben az egészben, hogy ha egy újsághírben olvassuk, akkor megbotránkozunk, ha kicsit vehemensebbek vagyunk vért kiálltunk, ha jobban, akkor fejeket akarunk látni porba hullani, de ha a szomszédról lenne szó, az már nem történhet meg, mert ő nem olyan... és mégis, miért ne lehetne? Sok gondolat motoszkál most a fejemben, de azt hiszem, ezeket nem akarom leírni. Döbbenetesen kétértelmű a bántalmazott gyerekek szimbólumrendszere, amivel kommunikálni próbálnak, már ha sikerül nekik. Jadie-nak szerencséje volt, hogy összeakadt Torey Haydennel. Minden tiszteletem azé a türelemé, kitartásé, mit az írónő ezekkel a problémás gyerekekkel szemben tanusít. Ami számomra meglepő volt, hogy bár kívülről ezek a gyerekek úgy tűnnek, hogy magukba zárkóztak, és nem is akarnak tudomást venni az őket körülvevő világról, nagyon is tudatában vannak egymásnak, annak, hogy ők összetartoznak. Nem úgy kezelik egymást, mint az átlagos gyerekek, sokkal inkább stimulált az ő kapcsolatuk, de ez nem jelenti azt, hogy kevesebb érzéssel viseltetnének egymás iránt. Én mindenképpen más szemmel fogok nézni ezután azokra, akik az átlagtól eltérően viselkednek. Jelentsen ez bármit is. Olvassátok el ... tanulságos. Vannak benne durva részletek, de falni fogjátok az oldalakat.

Az írónő oldala , remélem, fognak még könyvét kiadni, mert én várom a következőt.