Pici mérgelődés, de tényleg csak egy csöpp

Először is, bocs mindenkitől, a kommentelés mostanában picit nyűgösebb lesz, megtalált egy spamgyár, és amíg le nem száll rólam, addig ki kell silabizálnotok azokat a lehetetlenül egymás mellé pakolt betűket.

A másik meg.
Hát én ugye eléggé hadilábon állok a Könyvmolyképzővel. Nem tetszik a marketingjük, nem tetszik sok minden, leginkább az nem, hogy felvásárolnak egy rakat könyvet, aztán meg ülnek rajta, ahelyett, hogy kiadnák. És tudjátok mit? Pont nem érdekel, hogy válság van. Nálam is válság van, nem is kicsi, de ha kell valami, akkor azt megveszem. Mint ahogy most is megvettem volna az Üvegtrónt és a Hounded-et (direkt nincs link a honlapjukhoz, így jártak.) Ráadásul ezt már akkor is játszották, amikor még válságnak híre hamva se volt.
Erre mi van?
Hát, bocsi, de papírhiány van a nyomdában, így azt most nem adjuk ki, majd ősszel.
Az a majd ősszel az általában karácsony lesz, HA szerencsénk van, és nem a következő könyvhétre vagy karácsonyra fognak gyúrni. Mert ugye ez így szokott kinézni. Évente kétszer adnak ki könyvet, mintha máskor nem vásárolnának az emberek. A lehető legrosszabb stratégia, ugyanis havonta kevésbé megterhelő egy-két könyvet megvenni, mint egyszerre húszat, mert azért más kiadók is vannak ám a világon, akik adnak ki jó könyveket. Sőt.
És baromi röhejes az indok, hogy papírhiány van a nyomdában. De most komolyan... ne már. És pont egyetlen kiadó jópár könyvére nem jutott papír. Egy nyomdában.
Én meg nem tudok könyvelni, bocsi, elfogytak a számok.
Biztosan hatalmas szükség van a filmes borítójú World War Z újbóli kiadására, hiszen az előzőt már hónapokkal ezelőtt elkapkodták, ugye? (Nem, egyáltalán nem.) És persze feltétlenül meg kell jelennie keménykötésben is, mert hát abban hatalmas üzlet van, gondolom, rajongók ezrei követelték, hogy nekik úgy kell, mert ha nem, akkor hajjajlesz.

És egyébként meg fene bánná, hogy mik nem jönnek ki most, csak akkor minek belobogtatni egy olyan listát, aminek csak a felével bírnak el, és mindez egy héten belül derül ki? Vagy ez is újabb hülye marketing, hogy elhúzzák a mézesmadzagot, egyen csak a fene minket? Nem, szerintem ez szimplán csak szívatás.

Én a megbízható, kiegyensúlyozott kiadókat szeretem. Cor Leonis. Igen, tudom, sűrűn vannak nálam emlegetve, de ez van. Ők egy jó kiadó, és mielőtt Chance meg Moning kikötött volna náluk, akkor is jók voltak, csak akkor senki nem figyelt oda rájuk. Most meg egyre több jó könyvet jelentetnek meg, sok ember szeme rajtuk van, és szerencsére még nem kellett csalódnom bennük. Chance csúszik, de tisztességesen meg volt indokolva, és nem a papírhiányra fogták. És semmiképpen nem kell fél-egy évet várni, hogy megjelenjen. De tudjátok mit? ha mégis csúszna egy évet, nekik megbocsájtanám. (de remélem, nem fog.:D)
Vagy ott van az Ad Astra. Kiegyensúlyozottan teljesítik, amit ígérnek, nem árulnak zsákbamacskát, lehet hinni a szavuknak. De ugyanez igaz az Agavéra, a Delta Visionre, és még sok másikra is. A Könyvmolyképző nyilván szeret különcködni, bár véleményem szerint van az a sor, ahonnan nem érdemes kilógni.
Szóval egy picit felbaszta az agyam ez a papírhiány, tisztára disztópikusnak érzem azóta a világomat, hogy ezt elolvashattam.

No, ennyi volt a dühöngés, és mint ahogyan egy kedves kommentelő megjegyezte, nálam a pucér pasik a látogatottság növelését szolgálják, kaptok egyet most is, hátha nem elég érdekes a napi kiengedett gőzöm. :>
(Titti kedvééért bevállalok egy picit nagyobb látvánnyal szolgálót.;)



Megjegyzés küldése

32 Megjegyzések

  1. Sö, bahha meg a kutya, ahogy mondod!

    A pasi meg nézettség növelő, valóban, mert már 2x rákattintottam:D
    Egy Jim Carrey film jut róla eszembe, amiben megkérdezik, hogy
    "Hogy ityeg a fityeg?"
    "Kicsit petyhüdt és balra lóg"
    :D

    VálaszTörlés
  2. Milyen érdekes, de úgy tűnik minden bloggernek megvan az a "kedvenc" kiadója, ami miatt úgy berág, mint még soha. :) A spontán hülyének nézés tipikus esete forog fent, és nem a papír fogyott el, hanem a józan ész. Na, ez van!
    Náluk még veszek könyvet, bár nem mostanában, van már elég a polcomon olvasatlanul, de még egy-két ilyen húzás, és bizony tőlük is elbúcsúzom. Tudom, nem fogja őket meghatni, hiszen csak egy vagyok a sokból, de ha volna eszük, nem várnák meg, hogy sokan kövessék az ilyen példákat. Csatlakozom és én is uff! :)

    VálaszTörlés
  3. Tavaly ugyanezt eljátszották a Tündérdallammal. Könyvhétre kellett volna jönnie, erre a mostani Könyvfesztiválra jött ki. Hm. Tényleg érdekes, hogy legtöbbször náluk van az ilyen csúszás, és ez a rossz, hogy beharangozzák, de aztán mégsem adják ki. Ez bosszant a legjobban.

    VálaszTörlés
  4. @reea, a kmk-val az a baj, hogy tényleg bezsákolják maguknak a címeket, más ugye innentől nem fér hozzá, nekünk meg esélyünk nincs rá, hogy valami normális kiadóhoz kerüljenek a normális könyveink.
    el tudom képzelni, hogy az ilyen félrevezetéseket direkt, felmérési célzattal csinálják. kik várják, mennyire várják, hányan várják, stb. azt hiszik, ezzel csigázzák a kedélyeket, de én simán belefáradok a várakozásba, és vagy nem fog érdekelni, mire kijön, vagy elolvasom angolul, és azért nem fog érdekelni. a hounded-sorozat ugye már nálam van, de az üvegtrón is erre a sorsra fog jutni.
    pasira egy szavad se?:D oké, nincs rajta kilt, de más se nagyon...:D

    @Üstökös, ők rendszeresen. a másik ilyen az ulpius, ezek ketten folyamatosan ezt csinálják.

    VálaszTörlés
  5. Bírom, mikor kiborulsz! :) persze nem kívánok ilyet, félre ne értsd :D Nem értem, miért csinálták. Vagyis leginkább azt nem értem, hogy egy héten belül miért kellett meglebegtetni a listát, és utána le is redukálni hirtelen...
    Mondjuk engem egyik se érdekelt, de bosszantó, akit igen. :(

    A pasi egyszerűen nyammm :D
    És jó ez a szegecses domina háttér is XD

    VálaszTörlés
  6. Ám én is arra gondoltam, hogy a Hounded angolul kerül olvasásra, aztán nyasgem:P

    VálaszTörlés
  7. PuPilla, domina háttér?:D A nyammm pasi elködösítette a látóidegedet, ha a nőiesen pöttyösből bdsm lett XD

    VálaszTörlés
  8. PuPi, ezen a kifogyott papíron már két napja mérgelődök.:D basszus, hét hogy lehet már ilyennel indokolni valamit? én a nyomda helyében biztos megkeresném pár keresetlen szóval az illetékest.
    ezen még akkor is kiakadtam volna, ha nem érdekelt volna semmi a listából.
    és most néztem, az a gáz, hogy az üvegtrón előrendelhető, nyilván még abban a státuszban is marad pár hónapig (évig), de a hounded már be se került pl. a szandi adatbázisába. ezt már akkor tudták, amikor az első listát bedobták.

    dominaháttér?:O én azt hittem, jó kis retrós.:D

    VálaszTörlés
  9. Nima, hát ebben egyetértünk. Az a baj, hogy amire ők játszanak, az egyre kevésbé működik. A 11 éves unokaöcsém egész jól megérteti magát angolul, a barátnőm fia hét évesen tisztában van egy csomó alap dologgal. Az ő generációjuk már 14-15 évesen minimum középfokú szinten lesz, és nem feltétlenül lesznek rászorulva a megbízhatatlan könyvkiadókra. Van olyan ismerősöm, aki az érettségi idejére már két felsőfokúval rendelkezett. egyre több ismerősöm kezd el angolul olvasni. Tudom, hogy ez még nem tömeg, de hamarosan lehet.

    A kilt hiányzik. Nagyon direkt a kép, semmit sem hagy a képzeletemnek,ezért hagytam szó nélkül. No meg szemérmesen csak a hasizmaira koncentráltam... :D

    VálaszTörlés
  10. Engem bizony a World War Z keménykötésben érdekel.
    De... már megvan a régi kiadás, ...ha választhatok, nem veszek meg olyat, amin "filmborító" van, ...ez viszont NEM IS VOLT a listájukon, ...és a The Warded Man se volt a listájukon, pedig már másfél éve lebegtetik a köztudat(om)ban. Szóval valóban más könyvekkel is eljátszanak hasonlót.

    Kicsit más:
    Tudod-e, hogy a Cartaphilus-os "Szabadulás 2"-t se kell feltétlenül a közeljövőben a polcra képzelned? Egyáltalán nem 100%, hogy egyáltalán kijön magyarul (náluk). :(
    Nem jön az Alexandrától se Orson Scott Card, se Alaister Reynolds, meg ugye se Steven Erikson. Ott is valami baj van (mani), már olyat is hallottam, hogy abba akarják hagyni a könyvkiadást és a borüzletre feküdnének rá. (A Bookline-Libri összeolvadás miatt, amit kurvára nem értek, mert az Alexandra webshopjához képest a másik kettő még együtt is szar. Nézd meg a Libris heti akciókat (általában 5-10 könyv van 1+1 akcióban, ilyesmik (most mondjuk pont nem, az Agave akció nem rossz pld.) - ez vicc egy ekkora oldaltól). A Szandiban is sok akció értelmetlen, de meglepően sokszor hagyok ott egy pár tízest.)

    VálaszTörlés
  11. @reea, teljesen jól látod, mert jelenleg ugyan nagyon sokan szorulnak a fordításokra, de ez változik, még ha nem is olyan nagyon látványosan. egyszer csak majd azt veszik észre, hogy a tizedére csökkent a könyvvásárlás.
    nekem is hiányzik a kilt, a többit meg inkább töröltem.:D

    @PL, nekem sokszor úgy tűnik, hogy elég new age-es a hozzáállásuk. eljátsszák, hogy ez így baromi nagy siker lesz, (pl. sztem jónéhány kmk-s magyar író megjelenése akkora deficittel járt, hogy sose heverik ki), és innen már marha nehéz beismerni, hogy az alapvető stratégia rossz, amire építenek. nagyon könnyű így csődbe menni.

    aha, hallottam róla, hogy elég nagy szarban van a szandi. akkora cég, bízom azért bennük, hogy talpra tudnak állni.
    viszont azért marha nagy ám a pazarlás mindenfelé. ha csak eszembe jut, hogy nálunk a multiban mekkora helyisége van a szandinak - arra pár lézengőre, aki véletlenül arra téved, és az is üres kézzel jön ki. van évente két-három alkalom, amikor többen mozognak a boltokban, de erre fenntartani ekkora üzleteket sztem baromság. vagy elég, ha csak a kisebb üzletre gondolok. ott mindig több az eladó, mint a vásárló. mindig azt mondják, hogy a netes forgalom semmi a boltihoz képest, de én ezt elég nehezen tudom elhinni.

    VálaszTörlés
  12. Én a Nyugati mellettibe szoktam járni, ami 3 (vagy 4?) emeletes. Az mindig tömve van emberrel, de egy ekkora könyvesbolt azért lehet tényleg túlzás (bár imponzáns). A netes rendeléseimet az Astoria melletti boltba veszem át, ott már kevesebb vásárlót láttam, de a srác, aki a netes rendeléseket átadja ÁLLANDÓAN hatalmas, megrakott bevásárlókocsikon tologatja 100-assával kb. a megrendelt (még szortírozatlan) könyveket. A már kiválogatott megrendeléseket nem látni, de néha nehezen találják köztük az enyémet, szóval egy nagyobb halmot vizionálok oda is. (Ez mindig így van!) Egyszóval, igen, szerintem is pazarolnak sok helyen, és a netes vásárlás biztos kevesebb bevétel, de nem hiszem, hogy nagyságrendekkel kevesebb lenne.
    Lehet, el kellene kezdeniük befejezni a megkezdett sorozatokat... - mielőtt újba fognak! :D (Ez sok másik kiadóra is igaz.)
    A KMK magyar íróiról: Egyet se olvastam bevallom, nem is szándékozok, mert ugye (para)románc főleg az összes, de annyira sokan vannak, és általában (nekem) mind halál ismeretlen, hogy - nem jó ezzel nekik szembesülni -, de szerintem a felük is sok egy ilyen kicsi magyar piacra. Nem mondom, hogy rosszak lennének, és a megoldás az lenne, hogy csak a legeslegjobbakat adják ki, de tény, hogy túl sok írópalánta van ott.

    VálaszTörlés
  13. :D Szegény, sajnálom, hogy kiakasztott a dolog.. és bevallom, hogy nekem ez a papírhiányos infó kimaradt.:))
    én már megszoktam, hogy náluk csak az a biztos, ami már megjelent, és várni sem szabad a megjelenés előtt álló könyveket, mert bármi közbejöhet.:D meg nekem nincs is bajom velük igazából, de elfogult vagyok, mert pont most is épp rajongok egy könyvükért, meg azért tudom, hogy lehet csak 2 év múlva a 4. halogatás után, de ennek is jönni fog a folytatása náluk.:))

    VálaszTörlés
  14. Hűha, jó sok negatív vízió.
    Bízzunk abban, hogy állítólag akinek a halálhírét költik, az sokáig fog élni.:)

    De a tréfát félretéve:
    ha csalódott vagy az elmaradt könyvek miatt, szívesen kiengesztelünk.
    Érzésem szerint érdekelne téged a Wool.

    Ha szívesen veszed, küldünk kéziratot a megjelenés előtt, aztán meg olvasópéldányt.

    Nem muszáj szeretni érte, egyszerűen azt gondolom, tetszeni fog,
    és a bejegyzés nélkül is felajánlottam volna.

    A papírról: megígérem, hogy nem fogunk benneteket a jövőben ilyen iparági részletproblémákkal traktálni.
    De ugye az nyilvánvaló, hogy nem mondanánk ilyet, ha a nyomda könnyedén cáfolná?

    Sok hibánk lehet, de teljesen hülyék azért nem vagyunk.:)

    VálaszTörlés
  15. Egyetértek, hogy nagyon béna indok a papírhiány. :( és persze bosszantó.

    Ööö, akkor benéztem ezt a domina-hátteret :D nekem azok a szegecselt nyakpántok jutottak róla eszembe :D Persze lehet csak nőiesen pöttyös, vagy retó :D (mindenki magából indul ki? :D)

    VálaszTörlés
  16. @sajtika: asszem, igazad van. amit kézbe vehetünk, az a biztos.
    @PuPi: közben kiderült, hogy tényleg van ilyen, hogy nincs papír. kicsit röhejes, de ez van.:D

    @kvmoly: köszi a kommentet.:)
    köszönöm a kiengesztelést, ha már ennyit bosszankodtam, akkor élnék vele.:D

    igazából lehet, hogy az a baj, hogy alig tudunk valamit az iparág kulisszatitkairól. mi csak azt látjuk, hogy ígérgetve vannak könyvek, aztán, hogy miért nem jönnek, miért csúsznak, ráadásul ennyit (mert rátok azért jellemző, hogy sokszor egy évet is csúszik a beígérthez képest), arról max csak ilyen jó kis összeesküvés elméleteket lehet szőni.:)
    valahol lehet, hogy tényleg jobb, és nagyobb megfontoltságot sejtet, ha inkább az utolsó előtti pillanatban van közreadva a megjelenési lista, de akkor annak lehessen hinni.
    mert szerintem fordított helyzetben ez a kiadói dolgozóknak is elvárása lenne, ha csak szimpla olvasók lennének, vagy nem?

    VálaszTörlés
  17. Igen, olvastam, de azért nekem akkor is ilyen szófelhő ugrik be, hogy: tervezés, logisztika, átcsoportosítás, időhatárok, listák, megbeszélés. khm :)

    Engem mondjuk nem is érdekel a kulisszatitok, csak a végeredmény, mert én itt a vásárló vagyok :) Nem? :) (hú de kemény vagyok ma :D)

    VálaszTörlés
  18. Értem én, hogy Karácsonykor vásárolják a legtöbb könyvet, de ha van 5-6 regény, ami érdekel ugyan annál a kiadónál, nem veszem meg egyszerre, hiszen ott a többi kiadó is, tőlük is jön újdonság
    Számomra érthetetlen hozzáállás

    VálaszTörlés
  19. @Pupi, nekem is vannak ilyen fenntartásaim, hogy ha időben elkezdenek valamire készülni, olyan nagy meglepetés nem lehet belőle, de nem akarok már nagyon kötözködni. a kiadóknak is megvan a maguk büntetése, ha sokáig lebegtetik az olvasókat.

    @EgyKönyvmoly: ezt én se értem. állítólag nyáron nem vesznek könyveket. sztem ez nem igaz. csak azt nem veszik, amit nem is tudnak megvenni. az világos, hogy karácsonykor nyilván sokszorosa a bevétel, de hogy nem csak a friss megjelenéseket veszik, az is tuti. szóval logikátlan, és sztem gazdaságilag sem túl kifizetődő.
    de valszeg ez is olyan, mint az öregek, meg a rigolyáik - nem lehet kinevelni belőle senkit, mert szent meggyőződés, hogy azt így kell.

    VálaszTörlés
  20. Akkor mégis én tudom majd meg Tőled, érdemes-e elolvasni! :D
    Egyébként meg igen, 59 oldal a könyv! Gondolom ezért tudják kiadni még papírhiányos időszakban is! :D

    VálaszTörlés
  21. Persze, én se. Meg amúgy is, vannak tök jó könyveik, most vásároltam a nagy gyereknapi akciózásban is egyet :) De alapvetően nem szeretem senkinél a nem megfelelő tervezést vagy hitegetést, még ha nem is rosszindulatból történik. :) De mondom, engem nem is nagyon érdekeltek ezek a könyvek. A Siló egy kicsit, de annyira el vagyok havazódva most recivel, hogy nem mertem azt is kérni előolvasásra (a Tűz már önmagában elég, jó hosszú :))

    VálaszTörlés
  22. @Nima: Oké, akkor kapod holnap.:)

    Az infókról: szívesen válaszolok "kényes" kérdésekre is. Sőt, valójában még tavaly meghívtalak egy zárt csoportba is. Lehet, hogy elfeledkeztél róla, hogy van egy ilyen VIP csatornád.
    Ott sok minden előkerül, szívesen látunk.
    Könyvszalon a neve.
    Ha pedig nem kerül elő olyasmi, ami érdekel, egyszerűen megkérdezheted. Hetente többször látogatom a csoportot.:)

    A csúszásokra, ha tréfára akarnám venni, azt mondanám, amit Bagaméri, hogy "meg vagyunk átkozva".
    Való igaz, hogy vannak csúszások. Ez bennünket bosszant a legjobban.
    Sok oka van, rengeteg ember munkáját kell összehozni, és persze minél több a könyv, annál több az ember és annál nagyobb az esély erre.
    Ez persze az olvasókat nem érdekli, és nem is kell, hogy érdekelje. Illetve joggal várja el mindenki, hogy megjelenjen a könyv, amire számít.

    Azt tudom mondani, hogy a kollégáim minden tőlük telhetőt megtesznek, és mi sajnáljuk a legjobban, ha nem sikerül valamit úgy összehozni, ahogy terveztük.
    És természetesen számunkra a legnagyobb ennek a kára. Nincs benne semmi jó, úgyhogy nem érdemes manipulációkra gondolni.
    Minden szakaszban (jogi egyeztetések, fordítás, irodalmi szerkesztés, tördelés, korrektúra1, korrektúra2, hogy csak a fő dolgokat említsem) lehetnek minőségi problémák - akár vissza is kell adni a munkát vagy átadni másnak egy beütemezett könyv esetén. Vagy egyszerűen csak késik valaki a láncban.

    Az egyik legextrémebb - bár benneteket nagy eséllyel nem érint, de sokan vannak, akik tűkön ülve várják - a Vámpírnaplók 8., aminek a borítójára november óta végre most kaptunk engedélyt.
    Ez is tűnhet dajkamesének, de ez való igaz. Minden ilyen furcsa történet mögött sokféle szövevényes indok feszül, amivel meg kell küzdenünk.
    Persze lehetett volna úgy dönteni, hogy nem lesz filmes a borító.
    De nem úgy döntöttünk.

    És minden egyes döntés éppen olyan, mint a molnár, a fia meg a szamár mese. Van olyan szemszög, ahonnan tökéletes hülyeségnek tűnik.:)

    Abban tudunk bízni, hogy mivel jó könyveket hozunk ki, jó minőségben, ezt értékelik az olvasók.

    Persze PuPillának igaza van, hogy tervezéssel sok mindent el lehet kerülni.

    Idén például teljesen biztosak voltunk benne, hogy azok a könyvek, amelyeket annyira hiányoltok, ki fognak tudni jönni.
    Ha nem is kényelmesen, de elkészültek, nyomdakészen várnak a gyártásra.

    Én éppen azt éreztem, mint ti, hogy ilyen nincs, hogy nincsen papír.
    Sajnos PuPilla szófelhőjéből kényszerítő erővel tolakodott elém az "átcsoportosítás": kb. fél napom volt rá, hogy megtervezzem mi hogyan tud a legoptimálisabban kijönni.
    Ez számotokra nem jó eredményt hozott, ezt sajnálom persze.
    Ajánlom a figyelmetekbe mégis a megjelenő könyveinket.
    A részleteket hamarosan olvashatjátok, kíváncsi vagyok, mi fog megragadni benneteket végül.

    :) jó olvasást!





    VálaszTörlés
  23. @Nima : pedig mennyivel jobb lenne havonta 1-2 venni, elosztva egész évre

    @PuPilla a Siló 59 oldal, max 1 óra és elolvasod

    VálaszTörlés
  24. @kvmoly: igen, tudtam a csoportról (bár azóta tényleg el is feledkeztem róla), mert nem sokra rá töröltem magam fb-ről. pedig most biztosan kérdeztem volna.:D
    igen, azt hallottam már mástól is, hogy a borítókkal szokott gond lenni. mondjuk ebben én sem változtattam volna, ha már az eddigiek is így jöttek ki, ez ne lógjon ki a sorból, mert akkor meg azért lesz háborgás.

    figyi, Ildi, végülis, ha lemegy a könyvhét, a nyomdászok alszanak egy keveset, valószínűleg a papír is megjön hamarosan, és akár már nyár közepén is lehetne belőlük valami, nem?;)

    a wool-t megkaptam, nagyon köszönöm.

    és ha már, akkor kérdeznék egyet, szerintem ez sokakat érdekel, és valszeg nem is top secret: miért csak évente két alkalommal adtok ki könyveket?

    VálaszTörlés
  25. @kvmoly, köszönjük a válaszokat! :) Igen, talán az átcsoportosítás volt a legfájdalmasabb akkor nektek is. Remélem hamarosan lesz papír, és kijön a többi könyvetek is, és Nima (is) megkapja a maga Houndedját. :)

    @EgyKönyvmoly, igen, tudom, hogy nagyon rövid, de hétvégén 100 oldalasával "kellett" fogyasztanom a Tűzet pl, és a Jessie Lambhez még hozzá se kezdtem. :) Nem terhes a feladat, és nagyon élvezem is őket, csak úgy éreztem ez már nem fér bele egyszerűen... szemezek az angol változatával egyébként :)

    @Nima, Akkor te már olvasol Woolt? :) Várom a posztot!
    És végkonklúzió: néha jó szítani a kedélyeket, mert végül jól csapódik le minden. :)

    VálaszTörlés
  26. Keményfedél, ha odacsap
    A tetó is beszakad
    Ha beszakad, úgy is marad
    Lerázzuk a kiadókat :)
    Csak hát az van ám, hogy az ember nem feltétlenül azért olvasna az anyanyelvén, mert külföldiül nem tud. Mondjuk a gyalázatos Éjangyal-fordítás után kmképzőst tényleg inkább angolul... Kifogyhatott volna a papír akkor is, hogy valakinek legyen ideje átnézni.=)

    Nem értem ezt a hatalmas Alexandra-rajongást, emberek. Matyi Dezső egy tipikus poszt-kádári pöcs laza erkölcsökkel és nagyzási hóborttal, aki azt hiszi, bankkölcsönből valakivé vásárolhatja magát. Én is szeretek olcsón jutni könyvhöz, de néhány leárazás kevés ahhoz, hogy minden meg legyen bocsátva, ha elég lenne, lent lennék a jófiú szintjén.

    VálaszTörlés
  27. Nima: :) már mások is kapacitálnak, hogy jelentessünk meg a nyár közepén könyvet. Meglátjuk. Hátha elkap a kalandvágy.:)

    Igaziból nem csak kétszer adunk ki könyvet.
    Valóban nem teljesen folyamatos, de januárban, áprilisban, júniusban, októberben, novemberben és decemberben jelennek meg könyveink.
    A zöme persze csoportosul az események köré.

    Az én tapasztalatom az, hogy azok a könyvek, amik nem a fókusz időpontokban jelennek meg, nagy hendikeppel indulnak.
    Persze nyilván vannak olyan olvasók, akik egész évben vásárolnak könyvet – pl. ti –, de komoly forgalmat akkor lehet csinálni, ha sok a vevő a boltokban.

    VálaszTörlés
  28. PuPilla: szívesen.:)
    Talán még jobb is lesz később.:)

    Zerge: nehéz neked válaszolni, mert sajnos a leglényegesebb dologban igazad van. Az a fordítás tényleg nem a büszkeségünk.
    A többire inkább nem reagálok érdemben, mert hatásvadász csúsztatások.:)

    A fordítással kapcsolatban nem szívesen mondom, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, de az biztos, hogy minden hibát senki sem tud kiszűrni.
    Ilyen esetekben a kiadó utólag csak egyet tehet: vállalja a következményeket.
    Ha költöttél az Éjangyal inkriminált kötetére, akkor azt tudom mondani, hogy bocsánat. Visszavesszük a könyvet, ha nem tetszett.

    Van egy történet a tarsolyomban, amire időnként szívesen gondolok, amikor szenvedek a kiadó egyes mulasztásai, hibái miatt (Azt, hogy ez a rendszeren belül kinek a hibája, természetesen tök mindegy. A végén ez a kiadó hibája.)
    Volt egyszer egy nagyon szigorú kritikusunk. Igen élesen fogalmazta meg a számonkéréseit, és sajnos általában igaza is volt. A történet ott vett 180 fokos fordulatot, amikor elvállalt egy munkát nekünk, és valami oknál fogva messze kicsúszott a határidőből. Nyilván nyomós oka volt. Akkor valamit megértett, és továbbra is figyel ugyan és figyelmeztet, de már egy kicsit máshogy látja a dolgokat.

    Mindez persze továbbra sem változtat a lényegen: a kiadó tegyen meg mindent, amit tud, és a vevőnek, olvasónak mindig igaza van.
    Csak annyit jelent, hogy a kiadókban, kiadók körül is emberek dolgoznak.:)

    VálaszTörlés
  29. hallod, Zerge... :DDD

    a szandival nekem nincs bajom, sőt, lassan már bármelyik kiadónak hálásak lehetünk, akik fennmaradnak, és könyveket adnak ki. MD meg nem igazán érdekel ebből a szempontból, tipikus magyar vállalkozó, teli van az iroda meg az ország ilyenekkel.
    egyébként sem a kiadókért rajongunk a legtöbb esetben, inkább csak imádkozunk, hogy ha már egyszer behoztak valamit ebbe az országba, azt folytassák is.

    VálaszTörlés
  30. kvmoly: akkor remélem, hogy minél korábbi időpontban fognak kijönni a könyvek. csináljunk valami eseményt köréjük.:))

    VálaszTörlés
  31. Big Like az előz hozzászóláshoz @kvmoly. :)

    Alexandrával nekem sincs bajom, mondjuk MD-t se lehet igazán sehol látni, így nem idegesített még soha. A nyári nagy leárazásukat csípem.

    VálaszTörlés