2015/01/26

Laurell K. Hamilton - Anita Blake 3-6

http://theanyanka.deviantart.com/
Azt hiszem, ez az első olyan sorozat, ahol egyértelműen sokkal jobbak a magyar borítók, mint bármelyik külföldi. (A másik a Merry Gentry, de abból még nem olvastam.)
Pár éve olvastam az első két részét, aztán valahogy elfelejtődött. Nem is tett rám túl nagy benyomást, meg egészen másfajta könyveket olvastam a köztes időben, de így, hogy tavaly ennyire rávetettem magam az uf-re, gondoltam egyet, és ezt is folytattam. És egyáltalán nem bántam meg.

Anita halottkeltő és vámpírvadász. Dolgozik a rendőrségnek is, és hiába mint zombikirálynő és hóhér híresült el, sokkal szívesebben old meg bűnügyeket. Teljesen megértem, a zombikeltésnek, az eddig olvasottak alapján, kicsit öncélú és anyagias indokai vannak, meg elég trutyis meló, Dolph, a zsaru mellett mégiscsak izgalmasabb esetekkel találkozni. Meg időnként kap nememberektől is megbízásokat: vámpírok, alakváltók tűnnek el, kerülnek veszélybe vagy halnak meg, egyesek a Város Ura helyét akarják átvenni, vagy csak simán nagyobb hatalomra törnek.
Anita néha áruló lesz, aztán azt is elárulja, akinek elárult, de egyébként sem egyszerű a csaj. Alapvetően egy jó karakter: totál antiszoc, agresszív és erőszakos, 'előbb lő, aztán kérdez' típus, és hiába nő, meg kicsi, elég hihető, hogy akkora pusztításra képes, amekkorára. Hogy Hamilton egy szerelmi háromszöggel igyekszik még érdekesebbé tenni az egyébként is tök érdekes történéseket, az nem Anita hibája. Pedig nagyon utálom ezt a szűzkurva hozzáállást, amit levág a két fickó között, (ő csak az esküvő után fekszik le bárkivel is - pfff), de valamiért a női írókban benne van, hogy mindenképpen minél több pasi kell, hogy heverjen a főszereplő csaj lábai előtt, különben semmit nem ér az egész. Én nagyon jól el lettem volna, ha Jean-Claude megmarad a saját fajtájánál, és Richardnak csont nélkül sikerül a dolog, de hát ez nem így megy, mint tudjuk.

A krimiszálak egyszerre játszódnak a lények és az emberek világában, hol egy őrül boszorkány gyilkol, hol meg egy perverz vámpír, időnként emberek is meghalnak a lényekkel együtt, van, hogy külön emberek a célpontok, lehet mondani, hogy nagyon változatosak a bűntények. Időnként annyi minden történik egyszerre, hogy nem is tudom, hogy sikerült mindent megcsinálni egyetlen éjszaka alatt, és úgy tűnik, Anitának alig van ideje aludni, sőt, mintha semmit nem aludna. Pedig egy rakat pingvin várja otthona  hálószobájában. (Ha bárkinek lenne egy nagyon parányi kétsége is afelől, hogy szociopata-e a csaj, hát a pingvinek a bizonyíték, hogy az.)

http://fuchsiart.deviantart.com/
Van egy pszichopatánk is, Edward. Haláli fazon. Szó szerint. Hogy hogyan ismerkedtek meg Anitával, arra már nem emlékszem, de szerintem minden ellenkező állítása ellenére Anita az egyetlen ember a világon, aki biztonságban lehet tőle. Időnként beígérik egymásnak, hogy agyonlövik a másikat, de ez olyan, mint amikor pasik között megy a téma, hogy kinek nagyobb. Ettől még Edward simán megmenti párszor Anita életét, nem is nagyon emlegeti fel neki egy idő után. Jó, hogy ő nem került be (még?) sokszögként a képbe, mert elég fárasztó páros lennének szerelmesként. Anita a nagy stukkerével alszik, azzal jár még wc-re is, egy pillanatra sem teszi le a kezéből, Edward meg sztem nem is aludna, ha Anita mellett kellene lennie.
Richard vérfarkas, ráadásul alfa, és nagyon jó pasi. Van persze a farkas oldalának egynéhány perverz vonása, de az emberi oldala, amit magának elismer, az a tipikus kedves, nagyon szerelmes fickó, akit szerintem Anita nem érdemel meg. Richard vérfarkas énje elriasztja Anitát, de elég képmutató ez az ellenérzés: amíg Anita gondolkodás és lelkifurdalás nélkül gyilkol, és utána halál nyugodtan alszik, addig Richard hiába válhatna fenevaddá, és hiába izgul fel az erőszakra, elítéli, és soha nem ölne indokolatlanul. Sőt, akkor se, ha indoka lenne rá. Időnként beismeri magának Anita ezt a kettős mércét (és hiába hívja szörnyetegeknek a nemembereket, ő se kevésbé szörny, mint ők), valszeg Hamilton is rájött, hogy valahogy meg kell indokolni ezt  nagyon ostoba és röhejes indokkal kialakított háromszöget, aminek a harmadik csücske a vámpír, Jean-Claude, a város ura.
Nem egy rossz karakter, de engem érzelmileg hidegen hagyott, viszont nagyon jól jött minden akcióban. Érdekes lesz tőle a történet, de nálam csak ennyi hatása volt.
Meg nem vitatom, hogy érdekesebb ez így, hogy van miért halogatni a döntést a két pasi között, de azért néha idegesítenek a hülye indokok.

A háttérvilág elsőrangú. A nememberek pont olyanok, amilyeneknek lenniük kell: a vámpírok hidegek, számítóak, alattomosak, JC is mindig mesterkedik valamiben, teli van hátsó szándékkal. A vérfarkasok, függetlenül attól, hogy kifogtak Richard személyében egy mimóza alfát, elég kegyetlen népség - gerjednek a vérre, nem okoz nekik gondot, hogy tápláléknak tekintsék a saját fajtársukat, és az állati alakjuk minden emberi tudatosságot nélkülöz. Pont olyan a társadalmuk, mint amilyennek lenni kell: semmi köze nincs az emberekhez, vagy bármilyen pozitív emberi tulajdonsághoz.
Vannak még ősi, halottnak hitt halhatatlan lények,vérpatkányok, boszorkányok, sőt, egy vérhattyú is, meg egy rakat nagydarab, rosszkedvű, szigorú és morózus emberférfi - Brett, Anita főnöke, Dolph, a nyomozó, Edward, a bérgyilkos (bár ő inkább egykedvű, de ettől csak veszélyesebb).

Ha bárkinek is urban fantasy hiánya lenne, ne habozzon, mert teljesen addiktív a sori, azt a néhány idegesítő megmozdulást meg túl lehet élni.



7 megjegyzés:

  1. Igazából ezután jön a neheze! :D De ha kibírod, igazi rajongnak számítasz majd. Én elbuktam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. rajongó? :D csendes és visszafogott rajongás lesz az, de eddig tényleg jól bírom.:)
      Anitát néha agyonverném, annyira egy HK, de a többiekkel nincs baj.

      Törlés
  2. csak így tovább, várom, hogyan tetszenek majd neked a későbbiek :)) Annak idején, még mikor a 10. jelent meg, én is addiktív módon faltam, még angolul is elolvastam a meglévőeket, utána a Merry Gentry-ket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D mindenki riogat, hogy elromlik, hát majd látjuk. lehet, mire Anita eléggé kiéhezik a szexre, én is, és nem fog zavarni.
      kicsit riasztó, hogy már a 19-nél tartunk, de legalább ebből van jó sok.

      Törlés
  3. ha túléled a 14-et, a Harlekin előttit, utána szerintem javult a tendencia :) talán a 17-es volt az, ami tényleg nagyon tetszett

    VálaszTörlés
  4. Bocs, hogy beleszólok de nem túlzás ilyen nyersen nyilatkozni egy sorozatról úgy hogy még csupán finoman szólva is csak a töredékét ismerted meg...?

    VálaszTörlés