„Ez nem egy szokványos könyv a meditációról. Ha alkalomadtán szívesen legurítasz egy pohár sört, szereted a szexet, bolondnak tartod a szüleidet, vagy ideges vagy a munkahelyed miatt, akkor ez a könyv neked szól. Nem állítja piedesztálra a buddhizmust, hogy áhítatosan fel kelljen nézned rá. Ez a könyv inkább arról szól, hogy megvizsgáld életed minden zegzugát, és buddhista tanokat próbálj ki rajtuk; még akkor is, ha ez eleinte nehéznek tűnik.
Buddhistává kell válnod ahhoz, hogy kedveld ezt a könyvet? Dehogy is! Az ezeken az oldalakon található bölcsességek a tanítóim remek oktatómunkájának, valamint saját próbálkozásaimnak a gyümölcsei. A buddhista tanítás, más néven dharma, nem egy hatalmas, kifürkészhetetlen kötet, amit ízekre szedve kellene elemezni. A dharmát át kell élni. Úgyhogy ne gondold, hogy buddhistának kell lenned ahhoz, hogy belevesd magad ebbe a kalandba. Elegendő, ha készen állsz arra, hogy más nézőpontból tekints az életedre.
…
Ha szeretnél jobban a „jelenben” létezni, olvasd el ezt a könyvet.
Ha szeretnéd megváltoztatni a világot, olvasd el ezt a könyvet.
Ha szeretnél meditálni, de nem akarsz lemondani egy-egy pohár finom italról, olvasd el ezt a könyvet.”
Különös élmény a zsidósággal és a buddhizmussal ennyire közel egymást követően kapcsolatba kerülni. Akár az érme két oldala.
A zsidóság külső fókuszú: a Tóra körül forog a gondolatuk, a mindennapjaik, az egymással és a világgal való kapcsolatukat pedig szigorú szabályok uralják, a mit-mikor-miben- és kivel kérdések köré csoportosulva. A szellemi vezetőjük valóban Vezető, a közösség támaszkodik rá, és elvárja tőle, hogy mindenben felkészült legyen és bölcs tanácsokat adjon. A vallás ereje a közösségben rejlik, nem pedig az egyénben.
A buddhizmus ezzel szemben a belsőre fókuszál, a tanok és a mesterek náluk is nagy tiszteletnek örvendenek, de a szavaik nem szentírás, csak segítség; és a cél az önálló belső látásmód és hozzáállás kialakítása. Nem is lehetne vallás e kettőnél különbözőbb, a végeredmény valahol mégis ugyanaz: a harmóniát keresik, azt az érzést, aminek a segítségével létezni lehet a világban tevékenyen, segítőn, ami által úgy érezheti az ember, hogy oka van annak, hogy a világra jött. A zsidók ezt Isten szavának értelmezésében látják, a buddhisták pedig a belső megvilágosodásban - a zsidók Istent szeretnék megismerni, és általa a világot, a buddhisták pedig elsősorban önmagukat, és magukon keresztül a világot és a mozgatórugókat.
A fülszöveg részlet a bevezetőből, de az egész könyv ebben a hangnemben íródott. Nagyon kedves, nagyon tudja, mit akar elmondani, és tudja is, hogyan kell elmondania.
Feltételezi, ha az olvasó kezébe került a könyve, akkor valamit keres, valamivel nem elégedett, és a problémák, bár elég sokfélék lehetnek, azért mégsem annyira egyediek, mint azt gondolni szeretjük. Szinte minden fejezetben volt olyan mondata, aminél belém hasított, hogy apicsába, tényleg. Például a reggeli felkelés: felkészülünk a harcra. Szinte szó szerint, még ki is festjük magunkat.:D (ezt már csak én teszem hozzá.) De tényleg úgy indul az emberek nagy részének a reggele, hogy felkészül a várható akadályokra: a többi emberre. Hogy ez ne így legyen, ezen nagyon-nagyon nehéz módosítani, főleg, ha mindenki más az ember körül harcra kész, kivéve a delikvenst.
A buddhizmusban a meditáció mindig is központi szerepet foglalt el, Rinzler is erre buzdít minket. A netről megtudhatjuk, hogy rosszul szárítjuk a hajunkat, nem tudunk tisztességesen még kitakarítani sem, nemhogy zoknit húzni, most megtudtam azt is, hogy a meditálás sem az, mint aminek én azt évek óta ismerem. Ez a kiigazítás szinte kellemesen hatott, mert hát erre valók a mesterek: felhívják a figyelmet arra, amit nem tudok, vagy rosszul tudok, de végre nem kell azon görcsölnöm, hogy üres legyen a fejem, teljesen helyénvaló, hogy teli van mindenféle gondolattal. Mert, barátom, gondolkodom - mert fontos az is, hogy kedves legyek. Mármint magamhoz. Aztán majd jöhetnek a többiek. Ha megérdemlik.:> Oké, kicsit elkomolytalankodom itt a témát, de nem olyan nagy baj ez. Mármint hogy az ember gondolatai jönnek-mennek. A lényeg a rendszeresség: rendszeresen meditáljunk, ne adjuk fel, legyünk magunkkal elnézők, de soha ne veszítsük szem elől a kitűzött célt.
Első lépésként a helyes légzés, majd a helyes meditáció. Bagatell dolgonak tűnik, főleg a légzés, de fontos. Tuti, hogy a neten valahol ott van, hogy még lélegezni sem tudunk helyesen, és tényleg. Ha valaha is jógáztál, ahol a gyakorlatok közben a légzésre koncentráltál, akkor tudod, miről beszélek.
Aztán meg kell tanulni a mában élni, ebben segít a nyitott szemmel meditálás is. Nem tudunk elbújni a sötétben, kénytelen vagyunk odafigyelni mindenre, ami körülvesz minket. Meg is kell tanulnunk értékelni minden egyes apró ingert, ami ér bennünket.
Minden lényeges dolgot valami hétköznapi példán érzékeltet. Nem baj, ha hibázol, láthatod, hogy másokkal is megtörtént. Ez valahol megnyugtatja az embert, engem legalábbis. Nagyon jó tanácsokat ad, hogyan kereshetjük meg a zavaró tényezőket, és hogyan iktathatjuk ki őket, legyen az valami kellemetlen érzés, vagy kellemetlen ismerős, esetleg a még kellemetlenebb pénzhiány.
Hasznos a könyv, de ez nem lesz mindjárt egyértelmű, főleg azoknak nem, akik hozzám hasonlóan élvezik, hogy elveszhetnek a saját fejükben, a gondolataik között. Viszont sokszor tök feleslegesen pörgünk ugyanazokon a problémákon, és ha megfogadjuk Rinzler tanácsait, ha használjuk a technikáját, a feleslegesen eltöltött idő minimalizálható. És nem kerül semmibe, meditálhatunk a buszra várva is a padon, vagy a múzeumban egy kép előtt, senkinek nem fog feltűnni, hogy nem úgy vagyunk jelen, ahogy egyébként szoktunk. Meg hát végülis jelen vagyunk, csak nem fókuszálunk semmire.
Az egésznek a kulcsa az önismeret és az őszinteség.
A könyv reflektál az újabban divatba jött minimál életvezetésre (lagom, hygge, lykke, ikigai, sisu), próbál segíteni, hogy azt a rengeteg felesleges tárgyat, elvárást, vágyat ne csak fizikailag, hanem szellemileg is csökkentsük, amitől minden nap hajsza lesz az életünk.
Bár az alcím a fiatalokhoz szól, én nem szűkíteném le a korhatárt (főleg, hogy a franc se tudja, én beleesnék-e a "fiatal"-ba), ezt bármikor, bármilyen életkorban el lehet kezdeni, és nem kell hozzá buddhistának sem lenni. De az is tény, hogy a net, és a rohanó világ miatt a fiatalok az úgymond veszélyeztetettek, még ha nem is feltétlen érzik rossznak azt a rengeteg ingert és befolyásoló tényezőt, ami körülveszi őket, és ami még két generációval korábban sem volt jelen a hétköznapokban. A könyvben található gyakorlatokkal, tanácsokkal visszatalálhatunk önmagunkhoz, azokhoz a dolgokhoz, amik valóban fontosak (és ebbe a netes like-ok nem tartoznak bele, ezt tudomásul kell venni), és egy sokkal teljesebb, kézzelfoghatóbb életet tudunk élni. Sok-sok fejezetet fogok újraolvasni még, már előre tudom, mert elsőre nem lehet mindent befogadni, főleg, ha gyakorolni is akarjuk.
A zsidóság külső fókuszú: a Tóra körül forog a gondolatuk, a mindennapjaik, az egymással és a világgal való kapcsolatukat pedig szigorú szabályok uralják, a mit-mikor-miben- és kivel kérdések köré csoportosulva. A szellemi vezetőjük valóban Vezető, a közösség támaszkodik rá, és elvárja tőle, hogy mindenben felkészült legyen és bölcs tanácsokat adjon. A vallás ereje a közösségben rejlik, nem pedig az egyénben.
A buddhizmus ezzel szemben a belsőre fókuszál, a tanok és a mesterek náluk is nagy tiszteletnek örvendenek, de a szavaik nem szentírás, csak segítség; és a cél az önálló belső látásmód és hozzáállás kialakítása. Nem is lehetne vallás e kettőnél különbözőbb, a végeredmény valahol mégis ugyanaz: a harmóniát keresik, azt az érzést, aminek a segítségével létezni lehet a világban tevékenyen, segítőn, ami által úgy érezheti az ember, hogy oka van annak, hogy a világra jött. A zsidók ezt Isten szavának értelmezésében látják, a buddhisták pedig a belső megvilágosodásban - a zsidók Istent szeretnék megismerni, és általa a világot, a buddhisták pedig elsősorban önmagukat, és magukon keresztül a világot és a mozgatórugókat.
A fülszöveg részlet a bevezetőből, de az egész könyv ebben a hangnemben íródott. Nagyon kedves, nagyon tudja, mit akar elmondani, és tudja is, hogyan kell elmondania. Feltételezi, ha az olvasó kezébe került a könyve, akkor valamit keres, valamivel nem elégedett, és a problémák, bár elég sokfélék lehetnek, azért mégsem annyira egyediek, mint azt gondolni szeretjük. Szinte minden fejezetben volt olyan mondata, aminél belém hasított, hogy apicsába, tényleg. Például a reggeli felkelés: felkészülünk a harcra. Szinte szó szerint, még ki is festjük magunkat.:D (ezt már csak én teszem hozzá.) De tényleg úgy indul az emberek nagy részének a reggele, hogy felkészül a várható akadályokra: a többi emberre. Hogy ez ne így legyen, ezen nagyon-nagyon nehéz módosítani, főleg, ha mindenki más az ember körül harcra kész, kivéve a delikvenst.
A buddhizmusban a meditáció mindig is központi szerepet foglalt el, Rinzler is erre buzdít minket. A netről megtudhatjuk, hogy rosszul szárítjuk a hajunkat, nem tudunk tisztességesen még kitakarítani sem, nemhogy zoknit húzni, most megtudtam azt is, hogy a meditálás sem az, mint aminek én azt évek óta ismerem. Ez a kiigazítás szinte kellemesen hatott, mert hát erre valók a mesterek: felhívják a figyelmet arra, amit nem tudok, vagy rosszul tudok, de végre nem kell azon görcsölnöm, hogy üres legyen a fejem, teljesen helyénvaló, hogy teli van mindenféle gondolattal. Mert, barátom, gondolkodom - mert fontos az is, hogy kedves legyek. Mármint magamhoz. Aztán majd jöhetnek a többiek. Ha megérdemlik.:> Oké, kicsit elkomolytalankodom itt a témát, de nem olyan nagy baj ez. Mármint hogy az ember gondolatai jönnek-mennek. A lényeg a rendszeresség: rendszeresen meditáljunk, ne adjuk fel, legyünk magunkkal elnézők, de soha ne veszítsük szem elől a kitűzött célt.
Hogy mi a kitűzött cél?Meditálás közben ne próbáljunk valamiféle elvárásnak megfelelni,ellenkezőleg, éljük át maradéktalanul az élményt, legyen az bármi.(Pema Csödrön)
Első lépésként a helyes légzés, majd a helyes meditáció. Bagatell dolgonak tűnik, főleg a légzés, de fontos. Tuti, hogy a neten valahol ott van, hogy még lélegezni sem tudunk helyesen, és tényleg. Ha valaha is jógáztál, ahol a gyakorlatok közben a légzésre koncentráltál, akkor tudod, miről beszélek.
Aztán meg kell tanulni a mában élni, ebben segít a nyitott szemmel meditálás is. Nem tudunk elbújni a sötétben, kénytelen vagyunk odafigyelni mindenre, ami körülvesz minket. Meg is kell tanulnunk értékelni minden egyes apró ingert, ami ér bennünket. Minden lényeges dolgot valami hétköznapi példán érzékeltet. Nem baj, ha hibázol, láthatod, hogy másokkal is megtörtént. Ez valahol megnyugtatja az embert, engem legalábbis. Nagyon jó tanácsokat ad, hogyan kereshetjük meg a zavaró tényezőket, és hogyan iktathatjuk ki őket, legyen az valami kellemetlen érzés, vagy kellemetlen ismerős, esetleg a még kellemetlenebb pénzhiány.
Hasznos a könyv, de ez nem lesz mindjárt egyértelmű, főleg azoknak nem, akik hozzám hasonlóan élvezik, hogy elveszhetnek a saját fejükben, a gondolataik között. Viszont sokszor tök feleslegesen pörgünk ugyanazokon a problémákon, és ha megfogadjuk Rinzler tanácsait, ha használjuk a technikáját, a feleslegesen eltöltött idő minimalizálható. És nem kerül semmibe, meditálhatunk a buszra várva is a padon, vagy a múzeumban egy kép előtt, senkinek nem fog feltűnni, hogy nem úgy vagyunk jelen, ahogy egyébként szoktunk. Meg hát végülis jelen vagyunk, csak nem fókuszálunk semmire.
Az egésznek a kulcsa az önismeret és az őszinteség.
A könyv reflektál az újabban divatba jött minimál életvezetésre (lagom, hygge, lykke, ikigai, sisu), próbál segíteni, hogy azt a rengeteg felesleges tárgyat, elvárást, vágyat ne csak fizikailag, hanem szellemileg is csökkentsük, amitől minden nap hajsza lesz az életünk.
Bár az alcím a fiatalokhoz szól, én nem szűkíteném le a korhatárt (főleg, hogy a franc se tudja, én beleesnék-e a "fiatal"-ba), ezt bármikor, bármilyen életkorban el lehet kezdeni, és nem kell hozzá buddhistának sem lenni. De az is tény, hogy a net, és a rohanó világ miatt a fiatalok az úgymond veszélyeztetettek, még ha nem is feltétlen érzik rossznak azt a rengeteg ingert és befolyásoló tényezőt, ami körülveszi őket, és ami még két generációval korábban sem volt jelen a hétköznapokban. A könyvben található gyakorlatokkal, tanácsokkal visszatalálhatunk önmagunkhoz, azokhoz a dolgokhoz, amik valóban fontosak (és ebbe a netes like-ok nem tartoznak bele, ezt tudomásul kell venni), és egy sokkal teljesebb, kézzelfoghatóbb életet tudunk élni. Sok-sok fejezetet fogok újraolvasni még, már előre tudom, mert elsőre nem lehet mindent befogadni, főleg, ha gyakorolni is akarjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése