Ann Wroe - Poncius Pilátus

Nem tudom, a youtube-ot ki mennyire tartja használhatónak, ha újdonságot akarna felfedezni, én nem annyira. Nagy véletlennek kell ahhoz lenni, hogy tényleg valami jóhoz és ütőshöz vezessen, amit még eddig sose hallottam. Egyik éjjel covereket keresgéltem, rá is akadtam egy srácra, aki engem elsőre Jon Snowra emlékeztetett (hallgassátok meg tőle ezt), és aki a Jézus Krisztus Szupersztárból is tett fel egy feldolgozást. Oldalt pillantva megláttam egy érdekes fejet, és én ilyenkor elkezdek utána járni, mitől tűnik érdekesnek. Tim Minchin neve eddig nekem nem mondott volna semmit, de most megjegyeztem. A fickó fantasztikus, Júdásként elvitte a show-t Jézus elől. Ez van, amikor egy igazán karakteres embert tesznek be egy szerepre. A klip egy turné részlete, és azóta már párszor megnéztem az egészet, teljesen odáig vagyok érte. Az eredeti JCS-t is szerettem, de ez az új, ez mindent visz.

Na, de a lényeg, én meg Pilátus. Azt gondoltam, majd jó sok mindent megtudok róla, erre mindjárt a bevezetőben azzal szembesültem, hogy mintha csak kitörölték volna a történelemből, nem maradt fenn róla egy kődarabnál meg néhány érménél több. Tacitus írásának is pont az a két fejezete veszett el, amiben megemlíthette. De végülis mit várunk, egy szimpla kis hivatalnok volt, valószínűleg ő lett volna a legjobban meglepődve, ha megtudja, hogy még kétezer évvel később is ismerni fogja mindenki a nevét. Gondolom, nem vágyhatott ilyen hírnévre.
Mivel az élete, származása teljes homályba vész, Wroe inkább történelmi kontextusba helyezi, hogyan élhetett, honnan indulhatott és hogyan jutott el odáig, hogy Júdea helytartója lehessen. Ami egészen addig a pár bekezdés erejéig roppant izgalmas is volt, amíg a valós történelmi kort járjuk körbe, de ez tényleg csak röpke ideig tart, mert aztán előveszi a későbbi korok mindenféle kitalációját, amitől az egész értelmetlen és fárasztó lett. Régen örökített meg író ennyi ostobaságot egyetlen könyvben. Jobb lett volna, ha inkább ír egy fikciót, kiválasztva egy szálat a sokból, és azt felépíti rendesen.
Csalódott vagyok, de ez lehet, hogy nem az írónő hibája, hacsak annyiban nem, hogy írt egy könyvet arról, hogy van egy személy, akiről semmit nem tudunk, nézzük meg, az utóbbi 2000 évben ki mit talált ki róla, és gondolt bele a karakterébe. Szóval igazából fantáziálhatunk mi is nyugodtan Pilátusról, hogy milyen ember lehetett. Elég szerintem visszagondolni a legutóbbi utunkra a bürokraták között, csak tegyünk hozzá némi vérgőzös passzivitást, és máris közelebb kerültünk egy kicsit az emberhez.