Sok idő eltelt

Itt az év vége, pont a legjobbkor támadt kedvem évösszegzőt írni. Évek összegzőjét. 

Idén nem nagyon lett volna miről írni. Elolvastam 10 könyvet (igen, számomra is döbbenetesen kevés, remélhetőleg jövőre már összeszedem magam. akartam én keveset olvasni, de nem ennyire.), és semmi említésre méltó nem került a kezembe. Azt hiszem, a top 10 lista felejtős... A GR ilyen szempontból jó mankó, mert magamtól már nem tudnám, mit is olvastam. Itt van pl. a Géncsapda Blake Crouchtól, és fogalmam sincs, miről is szólt. Semmi nyoma bennem. Még csak annyi se, hogy jó volt-e.

Azt hittem, Simon S. Montefiore olyan író lesz, akinek falom majd a könyveit. Ehhez képest olyan közepesen semmilyen a stílusa is, a karakterei is, Szásenyka világában sem éreztem magam otthon, úgyhogy hanyagolhatom nyugodtan.

Kíváncsi voltam a Távol a világtól milyen lehet könyvben, mert a filmről kétfélét hallottam: az elvetemült összeesküvéselméletesektől, akik oldalakat megtöltve jegyzeteltek ki mindenféle világvégére meg manipulációra valló utalásokat, mások meg állították, hogy elvettek az életükből 2 órát. Hát nekem is elvett az életemből pár órát. A téma, hogy egy elzárt helyen érjen bárkit is a világvége tv és telefon nélkül, elég hálás, ha valaki egyébként tud írni, van fantáziája, mondanivalója, fel tud építeni érdekfeszítően egy valahonnan kiinduló és valahova haladó eseménysort, plusz a kispolgári, gyíkagyú, egybites embereket mellőzi, és ad a fejekbe gondolatokat. (Ja, hogy ez amerikaiaknak íródott?) Ennél sokkal sokkal többet vártam. A filmre nem is pazarolok időt, majd csak belenézek abba a hosszú, utalásokkal teli listába, szerintem az érdekesebb lesz.

Elég is volt a középszerű történetekből, pedig tudnám még sorolni.
Még szerencse, hogy rengeteg könyv közül lehet választani, bár tudom, hogy aztán meg az lesz a baj, hogy elveszek a túlkínálatban.

A St. Mary krónikáit fixen nagyon élvezem, várom, hogy hozzák a többi részt, mert igazán pihentető és szórakoztató történetekkel jön mindig Jodi Taylor. Elég komoly történelmi háttere van azért ezeknek a regényeknek, még akkor is, ha egyáltalán nem szabad komolyan venni egyetlen sorát sem. Egyszerűen csak leülök, belefeledkezem, és élvezem.

Ami számomra hatalmas meglepetés volt, hogy milyen gyorsan kiolvastam Maas-tól a Tüskék és rózsák udvarát. Amennyire nem tudtam összebarátkozni az üvegtrónos sorijával, ezt abszolút élveztem. Nagyon jó kis keveréke a retellingnek, az urban fantasynak, és a romantikus fantasynak, aminek van most valami új neve, csak nem jut eszembe. A karakterek és a történetvezetés miatt érdemes olvasni, lehet izgulni, kedvelni, utálni, drukkolni, és kombinálni.

Azt gondolom, hogy most nem vagyok abban a kísérletezős időszakban, amikor az ember komfortzónát tágít, és újfajta könyveknek ad lehetőséget, maradnom kell a jól beváltaknál, úgyhogy egyben jöjjenek is a tervek a közeljövőre.

Robert Jordan Az idő kereke sorozata fenomenális, monumentális, professzionális, letehetetlen és minden egyes pillanatot megér, amit ebben a világban töltök. Ugyanez igaz Robin Hobb-ra, bár nála az élőhajós sorozatot nagyon élveztem, és elég jól emlékszem is rá, Fitz lovag vonalát majd újra kell olvasnom, mert az már régen is volt, meg a dömpingelős olvasmányok között nehéz felidéznem, hogy mi és ki volt benne a legjobb. Előttem van még a Grisák világa is Bardugótól, és Samantha Shannon három könyve is, valamint John Gwynne teljes életműve, és Terry Pratchett Őrség sorozata.
Elbasztam az időt hülyeségekre, sajnos ez van.
Ja, és Rebecca Yarros Negyedik szárnyával teszek majd egy próbát, túl nagy a hype körülötte, nem bízom a magyar kiadójában sem, úgyhogy meglátjuk.

A csúcs azonban Brandon Sanderson. Tőle bármit, bármennyit, bármikor, bárhogy. Nem tud eleget írni.
Olyan karakterei vannak, akikkel barátkozni akarok, és olyan világfelépítése, ahol bármennyi időt el tudok tölteni. A mágiája különleges és egyedi, amire folyamatosan lehet újabb és újabb történetvonalakat építeni, és egyre mélyebbre merülni. Megunhatatlan, teli van ötletekkel, szórakoztató a története, és nagyon látványos, színes-szagos a világa.

Attól, mert így kiestem a blogírásból, elég jól követem a megjelenéseket. Mondanám, hogy sajnos, de majd egy külön posztban.
Két könyvet várok nagyon: Chakrabortytól az új kalózos könyvet, és Leigh Bardugótól a Hell Bent-et. 

Nagy tervek ezek, főleg, hogy nagy részük szinte soha véget nem érő sorozat, rengeteg idő és türelem kell hozzájuk, de próbálok egy kicsit többet tenni, mint az idei siralmas felhozatallal.

Mindenkinek nagyon boldog és nagyon könyves 2024-et!