Amikor mindenki ugyanazt olvassa

Nagyon sok időt eltöltöttem az utóbbi két évben a tiktokon. Imádom a booktokot, meg a főzős szösszeneteket, meg még egy csomó mást. Ennyi idő alatt láttam trendeket jönni meg menni, és tény,  valóban nagyon fel tudják futtatni a könyveket, még a magánkiadásokat is. A negatív vélemény ott sem igazán divat, ritka, mint a fehér holló, elém legalábbis nem igazán kerültek ilyen videók. Bár az is igaz, ha valaki nem tükrözi a képet, és fordítva látok mindent, azt azonnal tovább tekerem, szóval bármi lehet.

Az viszont egy kicsit unalmas, hogy ugyanazt a 30 könyvet/írót látom szinte mindenkinél: Maas, Schwab, Abercrombie, James Islington (!! na, őrá nagyon kíváncsi vagyok), M.L. Wang, Carrick, Rachel Gillig, Gwynne, Fonda Lee, Hobb, Sanderson. Ami egyébként tök jó, mert abszolút várnám azokat a könyveket magyarul, amik eddig még nem jöttek (azt sem tudom, a kiadók mennyire figyelik ezeket), de jó lenne már valami, amit nem rágtak meg előttem legalább ötszázan. Ráadásul ezeknek a könyveknek nagy része már itthon is tarol jóideje. Időnként olyan booktokkerek is elém kerülnek, akik kicsit idősebbek, mint az ACOTAR rajongói (mellesleg teljesen megértem a rajongást), és egy kicsit más témában olvasnak, inkább pl. történelmet vagy sci-fit, de ők jellemzően pasik, és a 30 író férfirészlege őket sem kerülte el.

Amiről szinte egyetlen videót sem láttam, az az alakváltós urban fantasy, se egy vámpír, vérfarkas, démon, vagy vérsün, se egy Moning ajánlás, se Anita Blake méltatás, Chance, Ward, Kelly Armstrong mintha nem is léteznének. A Vámpírakadémia és Mead előkerül nagy ritkán, de azokat a neveket, amikre mi nosztalgiával gondolunk, a booktok mintha elfelejtette volna. Legalábbis most, aztán majd valamelyik következő generáció valószínűleg előveszi őket újra.

Éppen ezért elhatároztam, hogy idei célom lesz keresni valamit, amit én fedezek fel. Terveztem bemenni könyvesboltba, mint a normális olvasók szoktak, és ott lézengeni, amíg meg nem akad valamin a szemem, de sajna most nincs ennyi időm, és pont az utamba került egy, vagyis kettő, hamarosan megjelenő könyv. 
margójegyzet: Nem értek egyet az általános hisztériával, hogy miért az angol cím veri ki a magyar olvasó szemét a magyar megjelenésen. Én szeretem tudni, hogy a könyv, amit esetleg várok, megjelenik. Vagy ha nem várom, akkor is. Szeretek képben lenni, mennyire tartjuk a lépést a külfölddel. Kell, hogy a borító meg a cím, amivel naponta többször találkozhat egy átlagember is - aki várja, érdekli, és az eredeti már beleégett az agyába -, szembesüljön a magyar megjelenésen is, hogy első ránézésre be tudjuk azonosítani.

Na, vissza az élményvadászathoz. A friss újdonság, amit kinéztem magamnak, mert még nem bombázta szét a net az agysejtjeimet a folyamatos ömlengéssel, megjelenik nálunk is, csak tök más borítóval, rendes magyar címmel. Először nem is tudtam, hogy én ezt akarom, annyira átsiklott a szemem rajta, semmi egyezőség nincs a külföldivel. Egy kezemen meg tudom számolni, hány helyen beszéltek róla pár mondatot, és az a néhány mondat elég figyelemfelkeltő volt, remélem, hogy alkalmas lesz arra, hogy befolyásolás nélkül alkothassak róla ítéletet. Ha nagyon fogom szeretni, az külön meg fogom köszönni magamnak.

Erről van szó:

Ha esetleg mellényúlnék, van egy B tervem is:

A Tízezer ajtót még nem olvastam, igazából erről a könyvről sem tudok semmit, azon kívül, hogy a borítója gyönyörű, így totál alkalmas arra, hogy hosszú idő után végre egyedül kezdjek el felfedezni valamit. Régóta hiányzik, hogy elvárások, és előfeltételezések nélkül olvassak. Lenne még ötletem néhány könyvre, pl. Islington, Wang, Gillig, ódákat zengenek róluk, és annyira jó látni, hogy mennyire imádják a könyveiket. (szóval attól, mert sokan beszélnek róluk, még azért olvasnám én is. és nem, nem akarok angolul olvasni.)  Isabel Canasról kevés helyen hallok, nálam ő a felfedezős kategóriába kerül, ha majd egyszer megjelenik.