KEMÉNYFEDÉL

Nem is olyan régen elkezdtem volna kigyűjteni az olvasott sorozatokat, kíváncsi voltam, mennyi van, és melyikkel hol tartok. Aztán rájöttem, hogy totál felesleges ezt nekem nyilvántartani. Van pár kedvenc, nagyon kevés, amit úgyis folytatni fogok, vagy aránylag elég jól követem az olvasással a megjelenéseket, van, amiből meg bőven elég egy-két rész, vagy amennyit olvastam.
És akkor most szemlesütve elrebegek egy bocsánatkérést, amiért bármikor is hisztiztem a következő rész meg nem jelenése miatt. :D
Persze, megértem én azokat is, akik nem tudnak élni a folytatások nélkül, bennem is feltör azért időnként, hogy ha már elkezdtem, illene folytatni meg befejezni, mert mégiscsak úgy kerek a történet, de ha valami nincs, hát akkor ennyi volt. Meg akkor is, ha már kifutotta magát nálam a sorozat, de mégiscsak megjelenik a folytatása.

Vannak bizonyos világok, amikben nagyon szeretek elmerülni részről részre,  de a legtöbbet megunom a második rész után. Később esetleg lesz kedvem folytatni, már ha van mivel, de nagyrészt hagyom annyiban.
És ez pont nemrég tudatosult bennem, amikor rácsodálkoztam, hogy Pupi meg akar szabadulni a Jane Eyre esettől, pedig az egy annyira jó könyv. Meg biztosan a második része is az, csak én odáig már nem jutottam el, pedig itt pihen a polcon. És erre mondta Pupi, hogy ja, biztos jó, de mivel úgysem fognak megjelenni a folytatásai, majd inkább angolul olvassa.
És szembesültem vele, hogy hát igen, hiába jelenne meg a többi is itthon, valszeg azt már nem olvasnám. Vagy legalábbis nem a belátható jövőben.
És rájöttem, hogy baromi nehéz lehet a kiadóknak ezekhez az ingadozó olvasói elvárásokhoz alkalmazkodni. Ha akkor hamarjában megjelenik mondjuk 3 rész, egészen biztos, hogy olvastam volna. Akkor rá voltam hangolódva, azóta viszont lehangolódtam róla. És még sok másikról is.
Úgyhogy most teli vagyok foghíjas sorozatokkal, amiket nem is igen kívánok se bővíteni, se folytatni.

És hogy mik a folytatósak:
- Moning és Chance, bár mindkettő angolul fog menni csak, ebben biztos vagyok. Merthogy magyarul már több nem lesz, bár ne legyen igazam. Moninggal megbirkózom, Chance viszont nekem kemény dió, de azt gondolom, megéri legalább megpróbálni alkalomadtán.
- A Térség-sorozat James S.A.Coreytól, félben vagyok vele
- Carriger mindenképpen folytatós, teljesen topon vagyok a magyar megjelenéssel, és nagyon várós már  az az utolsó rész. a többi sorija is az lenne, de sztem az felejtős.
- minden, ami Mark Lawrence, csak nekem ahhoz hangulat kell, meg a sokból csak egyet olvastam eddig.
- Alastair Reynolds - a kettőből egyet olvastam, gondolom, nem lesz nehéz legyűrni a maradékot
- minden, ami Abercrombie, és 18 éven felüli, jöhet
- On Sai-tól bármi. konkrétan minden. a Calderonokkal jól állok, de a Szivárgó sötétséget utol kell érnem.
- Ilona Andrews is jöhet minden mennyiségben, nála is olvastam mindent magyarul, sőt, folytattam angolul.
- ugyan Jack Campbell military sci-fije nem volt tökéletes a fordítás miatt, de szeretem a témát, meg a könyv is jó volt, úgyhogy várós, egyelőre, amíg valami jobbat nem találok. Marko Kloos esélyes, jó a világ is, meg ami a lényeg, nem egy karót nyelt igenisezredesuramasszonyom a stílus, hanem olyan tökös katonás. írok még róla pár sort, és rá is beszélem magam. :D
- Jeaniene Frosttól is jöhetne minden, ami még nem volt. hogy ebből lesz-e valami, nem tudom, de kérem vissza Hoppán Esztert.
- Vasdruida. kell még bármit mondanom? hatalmas lemaradásban van a magyar kiadás, én már nem annyira, de jó lenne azért gyorsan felzárkózni.
- Richard Morgantől minden. még szerencse, hogy az Agave elég megbízhatóan hozza a folytatásokat.
- Blake Crouch szintén mindentolvasós.
- Kelley Armstrong otherworld-ös könyvei, ha nem magyarul, akkor angolul, majd ahogy jön.

Egyelőre úgy tűnik, ennyihez ragaszkodom, aztán majd látjuk.

Úgy volt, hogy most nem témázok, de mégiscsak lett egy csomó gondolatom, úgyhogy csatlakozok..
Igazából én örülök, hogy kicsit eltávolodtam mindenféle ajánlótól. Újabban inkább csak megerősítenek a posztok, amiket olvasok, hogy akarom-e én tényleg azt a könyvet, vagy nem. (leginkább nem.) Köszönhető ez annak, hogy a nagy lakásfelújításban szembesültem a rengeteg kolonccal, ami az idők folyamán került hozzám mások rajongása miatt, és eszembe sem jutott aztán akárcsak kinyitni őket, úgyhogy ezeket szépen le is passzoltam. Nameg az utóbbi pár évben nem is álltam úgy anyagilag, hogy mindenre rárepüljek, amiről valaki írt valami jót. És ez a csendes visszafogottság nagyon jót tett a lelkemnek. Nincs akkora nyomás, hogy mennyi mindent el kellene olvasnom, aminek legalább a háromnegyede számomra igazából úgyis érdektelen.
Mindig az él bennem, hogy körülöttem alig olvasnak, aztán ha végiggondolom, rájövök, hogy azért ez nagyon nem úgy van, csak el kell menni emberek közé.:D

Szóval volt az a harácsolós korszakom, ahol még az antikvárium poros sarkát is képes voltam feltúrni egy-egy blogon látott könyvért. Vagy valami olyanért, ami hasonlított hozzá. Vagy csak egyszerűen intellektuálisnak éreztem magam, hogy birtokolhatok valami olyat, amihez igazából semmi közöm. Mert én nem vagyok az az intellektuális fajta, de jó néha kicsit többnek gondolni magunkat; viszont nagyon tudom csodálni az olyan embereket, akik élvezettel vetik bele magukat ezekbe a könyvekbe (pl. Bill vagy Timi Zolija.), és értik, és átérzik, és benne élnek, és adnak nekik valamit ezek a könyvek, amit én sose fogok megkapni.
Mert nekem más kell, amit néha nem is olyan egyszerű belőni.
Még a megboldogult Kellynek reciztem, (ami azért nem igazán volt az én kiadóm, de akkor még azt gondoltam, hogy ez a recizés jót tesz mindenkinek), és egyszer csak jött a hír Moningról meg Chance-ről. Azt hiszem, egy időben jelentek meg az első részek, de ez már elég ködös, rossz az időmemóriám. A lényeg, hogy úgy kértem ki a könyveket, hogy na, ez legalább valami hasonló, mint amiket szeretek, aztán meg totálisan belezúgtam mind a két sorozatba. Chance-be azonnal, Moningnak kellett egy kis idő. És a mai napig nem tudom, hogy ha ajánlom ezt a két sorit, kinek melyik fog bejönni. Mert vannak hibáik, de őszintén... kit érdekel? :D
Az én rajongásaim így kell kezelni, ezért is fogom magam nagyon vissza az ajánlókkal. Úgy gondolom, mint Timi: itt a poszt, döntse el mindenki, kell-e neki vagy nem, túl tud-e nézni az én rózsaszín ködömön, hogy megtalálja a sajátját, vagy nem.

Ami nagyon nagy hatással tud rám lenni, az mások magába forduló élvezete.
Régen összejártam egy társasággal, ahol az egyik srác annyira elmerülten olvasott valamit, hogy muszáj volt megzavarnom párszor, hogy kifaggassam. Nem bántam meg, életem egyik meghatározó élménye lett a Dűne sorozat, el is indított a fantasy felé. (tudom, sci-fi, de akkoriban nem írtak olyan sci-fiket, amik számomra is emészthetőek lettek volna.)
Van egy emlékezetes ajánlásom is. Anyám irodájában dolgozott időnként pár besegítő egyetemista, akik nem voltak ugyan olyan sokkal idősebbek nálam, de akkor úgy éreztem, legalább 100 év a korkülönbség közöttünk. Hogy az egyikük mit láthatott bennem, fogalmam sincs, főleg, hogy igazán nem is beszélgettünk, lehet, egyszerűen csak jólesett neki továbbadni valamit, amit annyira szeretett, de egyszercsak minden előzmény nélkül a kezembe nyomott egy könyvet, egy rövidke ajánlással az elején. Mert ezt nekem el kell olvasni, mert ez olyan könyv, ami kinyitja az ember fantáziáját. És tényleg. Ez volt a Korbács, és valóban megnyitott bennem valamit. Igaz, nem azonnal olvastam el, tizenpár évesen még nem voltam érett hozzá, de később nagyon jól jött. Sose válnék meg tőle.
És mostanra is jutott egy ajánlás, amit húgomnak és a párjának köszönhetek, a Warcraft világa. Nem írom, hogy Wow, mert aztán mindenki a tinikönyvkiadóra gondol, holott nagyon nem. Nem is értem, miért nem védették le a rövidítést, nem győzök időnként magyarázkodni, hogy nem, ez nem az, ez tök más.
Úgy tűnik, minden évtizedemre jutott valami, kíváncsi leszek, a következő tízesre mit fog hozni, és kicsoda. :D

Ami teljesen hidegen hagy, az a kiadók ajánlása. Újabban minden az év horrorja/thrillere/legsötétebb/legfantasybb, legakármilyenebb akármije, és ennél jobbat ők még idén nem, meg hasonlók. Nem érdekel, mert mindig kiderül, hogy oké, nem rossz, de azért nem is dobtam el tőle az agyam. Vagy nekem egyáltalán nem is jön be.
Én azt szeretem, amikor magam fedezek fel valamit, ami élmény lesz, és amikre nem írok példát, mert itt van egy csomó a blogon.;)
Baromi jó mindenkitől függetlenül rajongani, én legalábbis ehhez nem igénylek társat. És nem is jó minden könyvért rajongani, meg kell tartani ezt azoknak, amik tényleg megérdemlik.