Keményfedél

Ha a papír elbírja, a képernyő is

2018/10/15

Témázunk - Ki lennék, ha...

Zenka készítette kérdőív a mostani témázásunk. Elsőre elég egyszerűnek tűnt, de rendesen megdolgoztatott. Bátran lehet csatlakozni, ha megtetszett.:)

1. Ki lennél, ha egy mesében szerepelnél? Boszi, ent, hercegnő vagy herceg? Bármilyen szereplőt írhatsz! Mi történne veled?
Bármilyen mesében, azt hiszem, legszívesebben antiszoc boszorkány lennék. Van valami bájos abban, hogy ezek a banyák az emberektől elvonulva, távol élnek mindentől és mindenkitől valami erdő mélyén. Ilyen környezetben az ember törvényszerű, hogy boszorkánnyá válik, hiszen ha nincs kedve kiskertet kapálgatni naphosszat, gyomot irtani a sűrű erdőtalajon és csirkéket levágni, valami bűbájt a magáévá kell tenni, hogy ne haljon éhen. Gyerekeket azért nem tennék a kemencémbe, de valami minimál étrenddel kiszolgáltatnám magam.

2. Ki lennél egy fantasy regényben? Milyen szereplő lennél, milyen regényben?
Nem lennék rivaldafényben fürdőző szereplő, az nem túl biztonságos, úgyhogy egészen biztosan háttérmunkás lennék. Varázsló, saját sárkánnyal, vártoronnyal, és munkálkodnék a királyomért a háttérben meghúzódva. Aztán ha jönnek a nagy varázscsaták, néha megjelennék, és idővel legenda lennék, hiszen ki hinné el, hogy bárki is többszáz évig él, hogy az épp aktuális királyt segítse. Mert mindenki hinne a tündérekben, szellemekben, a mágiában és a varázslatokban, nade azért ennyi évszázadot leélni, mégiscsakmár, azt azért csak nem.

3. Sci-fi. Robot lennél, űrhajós, vagy egy szereplő a gépteremben? Bármi lehetsz, kezdj el játszani!
Csatlakozva az előzőhöz, mivel ugye évszázadokat élek túl, a szimpla kis varázstudóból űrmágus lennék. Az lenne csak az igazi, hiszen ki tudja, ha feltárul a világegyetem, milyen erők kapcsolódnak még be az áramlatba. Aztán ha valami vélelten folytán elveszne a varázserőm, átképezném magam csavaros eszű űrkalózzá, és marha jól élnék a semmiben röpködve.

4. Ki lennél egy Jane Austen regényben? Szomorú hősnő, egy sznob vipera, lovászfiú, esetleg egy tiszt?
Höhö, Austen. Hát fogalmam sincs. Valószínűleg lóként még kibírnám valahogy azt a korszakot.

5. Ki lennél egy krimiben? Rafinált bűnöző vagy maga Sherlock Holmes? Milyen esetet derítenél fel?
Krimiben időutazó detektív lennék, és arra sepicalizálnám magam, hogy a felderíteném a történelem nagy rejtélyeit, kezdve azza, hogy ki építette a piramisokat és hogyan, és nagyon-nagyon sikeresnek kell lennem, hiszen akkor feloldanák az időgátat, és elmehetnék Atlantiszig vagy Lemúriáig. Netán azt is megnézhetném, mi lett a neandervölgyiekkel, és tényleg meteortól haltak-e ki a dinók.

6.Ki lennél egy kortárs történetben? Miről szólna a regény?
Nagyon komoly dologról szólna, egészen biztos, hiszen a kortárs regények mind filozofálnak valami halál unalmas fontosról és életbevágóról, minthogy identitásválságból való kilábalás, lehetséges-e, netán hagyjunk fel az erőlködéssel, és inkább haljunk meg. Azt hiszem, gyertyatartó lennék egy asztalon, mert még ha a szereplőknek törényszerűen borzasztóan szar is az életük, hiszen egyik válságból esnek a másikba, mert amivel megszüntetnek egyet, az azonnal okoz egy sokkal rosszabb másikat, egy gyertyatartót nem érhet ilyesféle attrocitás.


7. Miről készítenél dokumentumfilmet/dokuregényt?
A vikingekről. Természetesen időutazó dokufilmes lennék, és felkéredzkednék egy hajóra, ahol férfinak álcázva élnék közöttük, mert köztudott, hogy egy nő a hajón csak szerencsétlenséget hoz. De lehet, hogy inkább a driudák titkait kutatnám ki, netán ugorva egy nagyon, beépülnék a portyázó magyarok közé. Mindenképpen valahol az 5-11. század környékén maradnék, elég sok érdekes és meghatározó dolog történt ebben az időszakban. És az is valószínű, hogy jobban járnék férfiként, úgyhogy kérnék magamra egy változtató bűbájt is. Az igazi, nagy titkokat, amiért hegyeket érdemes megmozgatni, mindig is a férfiak világa rejtette.

8. Ki lennél egy horrortörténetben/thrillerben?
Abszolút nem mozgatja meg a fantáziám, passzolom.

9. Jöjjön most a történelem. Melyik történelmi korban lennél szereplő, és ki lennél ott?
Középkor eleje, és viking harcos lennék. Nagy harcos, akiről sagák százai születnek, amiknek már az első mondata sem igaz, de kit érdekel, hiszen rólam szólnak, ahogy ellent ölök, ahogy fondorlatos cselekkel csapdába csalok, és vérfolyam jár az utamban, sőt vérfolyón hajózok magam is. De kit is érdekelnek a sagák és a hírnév, mikor egy igazi harcos egyetlen célja, hogy ejusson a Valhöllbe, és ott a Ragnarök eljöveteléig csak sörözzön jóízűen az elhullottak társaságában.
/Volt, akit ez lázba hozott? Egy ideig biztos elmegy, de idővel szerintem oltári nagy gyepálások lehetnek odafenn, annyira unatkozhatnak, akik egész életükben harcoltak, most meg nem csinálhatnak mást, csak ülnek és söröznek./

10.Mutass egy képet magadról (illusztráció, rajz is lehet, nem kell fénykép), ami leginkább kifejezne téged, mint szereplőt az egyik általad kiválasztott sztoriban…


10 + 1 Az általad MOST olvasott regényben melyik szereplővel tudsz azonosulni, miközben olvasod ki vagy? ( Vagy egyáltalán bele szoktad élni magad egy-egy karakter szerepébe, vagy csak külső nézőpontból figyeled a történéseket? )
Nem tudok egyet kiválasztani, általában mindenki vagyok. Ritkán szemlélek kívülről, mert az azt jelenti, hogy nem vagyok a történtek részese, ami problémás, ha élvezni akarom a regényt. És ha a most olvasott könyvemre gondolok (Sigurd-saga), már csak azért sem választanék egyvalakit, mert megfosztanám magam a többiektől, akik más tudással, más tapasztalattal, más képességekkel rendelkeznek, amire ugyanúgy szüksége van a történetnek. Mindig az vagyok, aki épp megszólal vagy feltűnik. Talán annyi választás itt azért van, hogy Sigurd oldalán állok, de pont annyira érdekel az ellensége is, mint az ő csapata.


TÖBBIEK LENNÉNEK...
Sister

csatlakozók
Bea

Share:

2018/09/29

Játékból könyv

Valahogy idén úgy sikerült, hogy sorban olvastam a sorozatokat, pedig rendszeresen megfogadom, hogy nem kezdek bele semmi újba, mert minek, úgysem folytatják. Lassan ez már nem is kérdőjeles, hogy jön-e a következő része, hanem tény, hogy nem. Úgyhogy olyanokat vittem végig, amik nagyrészt teljesek, és én dönthetem el, abbahagyom-e vagy folytatom.
Valahol ez egy próba is volt, mennyire tudok kitartani, egyféle könyvre/szereplőkre fókuszálni, tudok-e annyira türelmes lenni, hogy hetekre (hónapokra) beleragadjak ugyanabba a világba. Sikerült, úgyhogy kicsit tágítom a határaimat, és bepróbálkozom majd a játékokból lett könyvekkel is, legalábbis amikhez eddig még nem volt szerencsém. Vannak fenntartásaim, úgyhogy nagyon alacsony igényeket próbálok majd támasztani, innen már úgyis csak kellemesen lehet csalódni. Ezekre a könyvekre nem a finom jellemábrázolás, vagy a mélylélektani elemzés a jellemző, inkább öljünk meg mindenkit, akit csak lehet típusú regények némi körítéssel, a világfelépítés meg vagy sikerül, vagy nem, ez már csakis az író tehetségén és fantáziáján múlik. Ami biztos, hogy az összes könyv sokkal nagyobb élményt ad, ha valaki úgy ül neki, hogy már ismeri a játékot, hogy enélkül mennyire élvezetes, az már tényleg csak az írótól függ.
Megpróbálom összeszedni, miket könyvesítettek meg, nyugodtan lehet mondani a többit is, mert tuti kihagyok valamit. (a linkek a gr-re visznek, ha valakit érdekelnének a vélemények a könyvekről)

Elder Scrolls - Greg Keyes neve biztosíték, hogy nem egy gagyi fércművet fogunk olvasni, ami azért nem idegen a játékok könyvre adaptálásától. Egyelőre nem tudok többet mondani róla, csak hogy mindenképp olvasni akarom. (DV Pokoli város, Lelkek ura)

The Witcher - igazi kultusz nőtt köré. Jött belőle képregény, regény, és még színezőt is adtak ki. Igazán nagyot Sapkowski könyvei szólnak, még ha hullámzó is a színvonaluk. Van köztük rendes regény, meg van olyan, ami novellaszerűen fűzi össze a Geralttal történteket. (PlayOn The Witcher-könyvek)

God of War - ebbe most kezdett bele a Delta Vision, egyből ki is dobták a két részt. Kíváncsi vagyok rá, bár a játékkal nem játszottam, de amikor valami félisteni hős megy neki a görög isteneknek, az mindig vonzó, még ha elcsépelt is. (DV A háború istene 1-2 )

World of Warcraft - idehaza nagyjából a fele se jelent meg a Wow-os könyveknek, pedig tényleg jók. Amikor kijött a film, kiadták a filmhez kapcsolódó két könyvet, de ott megint abba is maradt az egész, pedig megérdemelné, hogy valaki felkarolja. Elég nagy játékosbázisa van itthon, akik jórészt a könyvekre is vevők lennének, ha lennének. Jónéhányat olvastam, és valószínűleg majd még folytatom, bár ha őszinte akarok lenni, igazán nagy élményt tényleg csak akkor jelent, ha valaki játszott/játszik is vele, különben egy kicsit avíttnak tűnik a mostanság megjelent fantasyk tükrében. (Szukits WOW)

Mass Effect - sci-fi. Nem is értem, miért kerülte el eddig a figyelmem, bár a játékot azt ismerem. Mindenképp érdemes egy próbát tenni vele, fülszövegek alapján nem tűnnek rossznak. (Tuan Mass Effect)

Dragon Age - ármánykodós harcos fantasy, amazonnal, varázslókkal, démonokkal és sárkányokkal. Mindhárom rész játékelőzmény.Egyöntetű a vélemény a könyvek minőségéről, mármint hogy nagyon jók. (Tuan DragonAge)

Assassin Creed - szerintem ezt nem kell bemutatnom. Rendszeresen jönnek a könyvek, bár az első részek minőségével azért vannak gondok, ez később megoldódott, a hetedik könyvre emberünk már írni is megtanult, nem csak a játék képeit szavakba foglalni. (Fumax AssassinCreed)

Halo - újabb gyöngyszem a military sci-fik sorában. A könyvek emekül visszaadják a játék hangulatát, még úgy is, ha valaki sose játszott a Haloval. (Tuan HALO)

Gears of War - a Sáska Horda és a Delta szakasz küzdelme. Szintén a jobbak közül való military sci-fi. Idegen hordák, akciók, taktikázás, emberi drámák. Szerintem nagyon jó. (Tuan GoW)

Starcraft - sci-fi. Alakváltó lidérharcosok és legfejlettebb űrtechnológia, ennél csodásabb párost elképzelni sem lehet.:D Tényleg érdekesnek tűnik, bár ahogy olvasom a véleményeket... nem is tudom, fontos ez? Az egyik szerint a karakterek mélységet kapnak, a másik szerint meg nulla a karakterábrázolás. Hát ezt így nem is lehet eldönteni, el kell olvasni. Hogy aztán akkor lesz élvezetes, ha nincs mihez viszonyítani, vagy pont ellenkező esetben, az majd kiderül. (Szukits Starcraft)

Warhammer - egy kis kakukktojás, eredetileg ugyanis táblás játékként jelent meg, minden mást csak később építettek rá. A számítógépes játékokon túl a világában rengeteg könyv játszódik, talán ez az egyetlen olyan játék, ami tonnaszámra termeli a regényeket, mindenféle műfajban. Van vámpíros fantasy (Ulrika), van dark fantasy (Sötétpenge Malus), military sci-fi (Gaunt szellemei, A bestia felemelkedése, Háború hajnala) sci-fi - fantasy (Hórusz eretnekség), sci-fi krimi (Ravenor), űropera (Eisenhorn, Inkvizítor). PL tökéletes összefoglalót írt róla. (Szukits, Tuan Warhammer)

Guildwars - Két aprócska könyv a játékból, teli izgalommal és kalanddal. Karakterépítést és részletes tájleírást ne várjon senki, de ezt leszámítva egyáltalán nem időpazarlás olvasni. (PlayOn GW)

Battlefield - a játéknak van világháborús része, de van olyan is, ami a jövőben játszódik. A könyvek ezzel szemben megmaradnak a kommandós-lövöldözős stílusnál (Andy McNabnek köszönhetően). A játékkal játszott emberem, úgyhogy felmerül bennem a kérdés, a könyvek és a játékvilág közötti kapcsolat mennyiben helytálló, de tény, hogy a brandbe sok minden belefér, még akár ez is. Ha nem olvastam volna már több tucat amcsi krimit megölhetetlen szuperkatonákkal, valószínűleg nem haboznék, de így teljesen hidegen hagy. (Fumax)

A Star Wars-t kihagytam, mert az nem játékként indult, bár tény, hogy mára már minden médiaterméket elért, amit csak lehet.

Vannak aztán olyanok, amikből itthon csak egyetlen rész jelent meg (vagy mert ez a szokás, vagy mert nem készült több eredetileg sem):

Rapture - steampunkos, és nagyon élveztem. Maga a környezet is unikum, főleg, aki nem olvasott Vernét, és elég jól összerakott könyv akár a történetet, akár a szereplőket nézem. (Lektűr)

Uncharted: A negyedik labirintus - na, ezt viszont egyáltalán nem élveztem. Nagyon nehezen akart rátérni a lényegre, de addig se nagyon történt benne semmi. Gondolom, a játék azért pörgősebb, az nem nagyon bírja el az ilyen hosszú üresjáratokat. (Fumax)

Dishonored - A képmások ura - nem tudom, Agave szeretné-e folytatni, én nagyon szeretném, ha folytatnák. Nagyon hangulatosra sikerült, és maga a történet is olyan, hogy simán megállja a helyét a játék nélkül is, mint dark-fantasy. Márciusban már kijött a következő része, itthon egyelőre nagy a csend körülötte. (Agave Dishonored)

Deus Ex - Ikarosz-hatás - újabb világ, ami abszolút alkalmas arra, hogy beszippantsa az embert. Ezek a feltunningolt, mindenféle kütyükkel, implantátumokkal és egyéb mechanikus cuccal felszerelt katonák tényleg alkalmasak arra, hogy eljtásszák a szuperhőst, aki az utolsó csepp erejét is képes hadba állítani, és még utána felkelni. Megrekedtünk itthon egynél szemben a külföldi tíz könyvvel. Kár, mert tényleg sokféle ízlésű olvasónak megfelelne. (Fumax DeusEx)

Úgy látom, elég jól állunk a videojátékos könyvek megjelentetései terén, de ez inkább a múltra vonatkozik. Újabban inkább mintha csak próbálkoznának a kiadók, minden félbemaradtnak tűnik, ki tudja, miért. Lehet, aki játszik, nem olvas (jogos, mikor olvasna, a geekek mindig játszanak), aki meg nem játszik, minek olvasna ilyeneket. Örülnék jópár folytatásnak, kár, hogy nem kívánságműsor.:)



Share:

2018/09/24

Jussi Adler-Olsen - A Q-ügyosztály

A skandináv krimiknél megszokhattunk pár borítékolható dolgot: eső fog esni vagy hó, de minimum nagyon hideg lesz és szar idő, a nyomozónk és mindenki, aki körülveszi, depressziós, ennek következtében az alkoholizmus valamelyik fázisában leledzenek a szereplők, és valami válság sem maradhat el, özvegység, válás, gyász.
Adler-Olsennél azonban megtörik a klisék sora, és egy meglehetősen vagány, életrevaló, intelligens fickót kapunk nyomozónak, aki külön él a feleségétől, és mégsem érzi úgy, hogy vége van a világnak, sőt. És a Q-ügyosztálynál jöttem rá arra is, hogy imádom, ha férfipáros a nyomozó, egyszerűen egészen más a hangulata az egész regénynek, amikor nem kell semmiféle rámenős nyomozónőnek bizonyítani, hogy neki márpedig tökei vannak, és a Titanic jéghegye kismiska hozzá képest.


A sorozat azzal kezdődik, hogy megtudjuk, Carl Mørck épp túlélt egy fegyveres lövöldözést, amibe egyik társa belehalt, a másikuk pedig lebénult. A tetteseket nem találták meg, és ez az a szál, ami átível a regényeken, igen hosszan el fog húzódni, nem csak éveken, de országokon keresztül is.
Carl a főszereplőnk. Elég balhés alak, nagyjából a munkatársai 90%-a fúj rá valamiért, ő meg tesz rá. Az a típus, akit nem nagyon hat meg, ha valakiben rossz érzést keltenek a módszerei, de a főnöke nyugalmat szeretne, így amikor visszatér a lövöldözés utáni lábadozásból, kinevezik a frissen létrehozott Q-ügyosztály élére, ahol egyelőre egyedül van, és a pincébe száműzik, hogy majd ha megcsinálják az irodáját, átteszik oda. Ő lesz a felelőse az évek, évtizedek óta az irattárak mélyén porosodó megoldatlan ügyeknek, és kap egy segítőt is, Assadot, aki a legkedvencebb szereplőmmé vált elég gyorsan. Assad szír, elvileg, és bármit is írnék róla, mindenhez hozzá kellene tennem, hogy elvileg. Elég titokzatos kis alak. Ami biztos, hogy kapott harci kiképzést, és nagyon intelligens, remek párost alkot Carllal, de ezt leszámítva még a lakcíme is kérdéses.
Mire megszokná Assad és tevés aranyköpéseinek jelenlétét, aki persze dolgozna, és elővesz mindenféle aktákat, megkapja másik segítőnek Rosét. Furaságban nem marad el Assad mögött, de Carl akármennyire is kiakad rájuk elég sokszor, nagyon hatékony hármast alkotnak. Elvileg Carl lenne a főnök, de ez nem mindig látszik, sokszor azokat az ügyeket veszik elő, amelyiken megakad Rose vagy Assad szeme. Carl egyébként sem tud belenézni az aktákba, a kollégái mindig beelőzik. Meg egyébként is, minek rohanni. Szereti például a szemét pihentetni, feltett lábakkal. Ugye milyen messze van a borongósan néző, éppen öngyire készülő nyomozótól?
És senki nem foglalkozik az időjárással. Időnként lehet tudni, hogy pl. esik, de ez is inkább csak Assad rózsaszín pöttyös ernyője miatt emlékezetes.

Az ügyek mindenfélék, van, amelyik az '50-es évekig is visszanyúlik, de nagyrészt a '80-as évekre koncentrál. A regények úgy alapból nagyon szórakoztatóak, és tényleg élvezet olvasni őket, nem társul melléjük nyomasztó hangulat, de ez csak a felszín. A laza dumák és izgalmas nyomozások mögött ott van az abortusztéma, a fasiszta eszmék előrenyomulása, a vallási és egyéb szekták léte és hatása, a hatalmon levők, épp ezért magukat érinthetetlennek gondolók megfékezése, a korrupció és a gazdasági válság, de a bevándorlás is állandó probléma.
Ezeknek a témáknak nem csak a felszínét kapargatja meg, lemegy jó mélyre, és miközben feltárja a problémák gyökerét, a kiindulási pontokat, sokszínű és borzasztó profilokat alkot meg. A bűnözői hitelesek, és nagyon sokfélék, emberileg és társadalmi hovatartozás szerint is, és mindegyik kivétel nélkül nagyon intelligens, különben nem tudták volna elkerülni ilyen sok éven keresztül a lebukást. És sokan vannak olyan pozícióban, ami egészen addig megvédte őket a következményektől, amíg Carl és csapata rá nem akaszkodik a bűntények felgöngyölítésére.
Sokszor próbálják megakasztani a nyomozást, néha elég erős a nyomás, de mivel sem Carl, sem Assad nem a szabálykövetéséről híres, elég nehéz az útjukba állni.

Van persze pár fura dolog, ami nem hiszem, hogy a valóságban bekövetkezhetne, például ahogyan időnként Rose a dolgokra reagál, szerintem őt soha nem alkalmaznák a rendőrségen, és Assad szerepe is elég kétséges. A regény szempontjából a lehető legtökéletesebb társ, de a papír sok mindent elbír. Mivel volt rendőr-szakértés, akár még így is történhetne, nem tudom.
Vannak nagyon érdekes részei a sorozatnak, pl. a 64-es betegnaplóban előkerült abortuszgyár a faji tisztaság védelmében nagyon durva történet. De legalább ilyen jó a vallási szekták romboló hatását felvillantó Palackposta is. Ami legkevésbé tetszett, az a Hajtóvadászat, iszonyatosan túlírt és hullámzóan unalmas, és enyhén szólva nem tett jót a történetnek Gordon felbukkanása. Annyira, hogy megfordult a fejemben, hogy elég volt a Q-ügyosztályból, de aztán a következő könyvben egy tök érdekes esetet vettek elő, úgyhogy végül kitartottam. 


Share:

2018/09/14

Árni Þórarinsson - A boszorkány ideje

The Season of the Witch – valaki ezt a számot küldi az észak-izlandi város színkörének. A színkör vezéralakját másnap sehol sem találják… A rejtély megoldása Einarra, az alkoholizmusából frissen kigyógyult újságíróra vár, aki nemrég érkezett a fővárosból. A háta közepére sem kívánja az északi kiküldetést, melynek célja, hogy tudósítson a vidéki ügyekről. Először úgy tűnik, nincs miről írni, a legnagyobb port az kavarja, hogy a helyi édességgyár vezetőjének felesége balesetet szenved a céges kalandtúrán, és nem sokára életét veszti. Ám ekkor az áldozat idősek otthonában élő anyja felhívja Einart, hogy elmondja, bizonyos benne: gyilkosság történt. Csak a vénasszony képzelődik? És lehet-e ennek köze a fiú eltűnéséhez? Einar szembeszegül a rendőrséggel, a helyi kiskirályokkal és nem utolsósorban saját kollégáival, hogy pontot tehessen az ügy végére.
Ért egy kis meglepetés a könyvvel kapcsolatban, de így jár az, aki nem olvas fülszöveget. Azt gondoltam, ez krimi, amivel végülis nem lőttem nagyon mellé, mert van egy olyan vonala is, de inkább társadalomtanulmány az izlandiak szociális, mentális helyzetéről.
A Délutáni Lap irodát nyit Akureyriben, ami kicsit megviseli az oda kirendelt újságírókat, leginkább Einart. Ahelyett, hogy izgalmas esetekkel foglalkozhatna, mindenféle padrongálásról meg apró-cseprő verekedésekről kell cikkeket írnia.
A kezdet sem tűnik túl érdekfeszítőnek: egy kalandtúrán baleset történik. Látszólag semmi különös, a nő beleesett a vízbe, a férje meg utána, a pasi túléli, a nő a kórházban meghal. Aztán felhívja Einart a nő anyja, hogy a lányát igazából meggyilkolták, de senki nem akarja őt komolyan venni.
Az akureyri gimnázium színitársulata közben egy régi darab, a Vajákos Loftur bemutatására készül, a főszereplő viszont egyszercsak eltűnik a premier előtt.

Miközben Einar nyomoz, és próbálja a megfelelő emberekből kipréselni az információkat, részletes társadalmi elemzést kapunk. Ezt úgy értsétek, hogy még a Vajákos Loftur üzenete is interpretálva van, és ezekkel rengeteg idő eltelik, de nem nevezném őket üresjáratnak. A padrongálásos cikk anyaggyűjtése közben a helyi kiskocsmában merengenek a társadalmi ellentétek felett, legközelebb egy másik lap főszerkesztőjével való találkozásnál, sőt, azt mondanám, hogy Einar minden alkalmat megragad, hogy helyzeteket elemezzen. Ezekből az eszmefuttatásokból társa, ellenpontja, az érvelések időnkénti másik fele, Jóa, a fényképész sem marad ki, Einar sarkos hozzáállását ő szokta kicsit ellensúlyozni.
Az eredeti könyv 2005-ben jelent meg, érdekes, hogy már akkor is akkora volt a helyi lakosok és a bevándorlók közötti feszültség, hogy ennyit lehetett róla beszélni. De persze nem csak az idegenekkel van probléma, a kábítószer terjedése, a fiatalok bandázása is ugyanúgy gondot okoz, mint a rendszeres rongálások és utcai verekedések, nameg a korrupció, ami pont ugyanúgy jelen van a városvezetésben, mint a rendőrségen. Családi és üzleti összefonódások határozzák meg az üzleti és politikai döntéseket, nem pedig a város és az emberek érdeke. (Netán van, ahol ez másképp van? Volt olyan valaha is, amikor nem így volt? ezt csak én kérdezem.) De ne feledkezzünk meg a bűntény(ek)ről sem, mert emellett a sok agyalgatás mellett az is felbukkan néha.

Ez egy nagyon lassú, szinte csak mellékesnek tűnő nyomozás, magánéleti, gondolati, mindenappi rutinos kitérőkkel, ahol a nyomozónk nem rendőr, úgyhogy ezt csak akkor vegyétek elő, ha van türelmetek elmerülni az izlandi társadalmi életben, aminek része sok minden, többek között a gyilok is. Kilóg a skandináv krimik közül, és mégsem, inkább csak hozzátesz valamit az ott megszokott fílinghez.
Share:

2018/09/06

Christelle Dabos - A tél jegyesei

Anima lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül.
Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt?
Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt...
Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel.

Valaha régen a világ darabokra esett, és a szétszórodott szilánkokon egymástól elszigetelve éltek az emberek. Minden ilyen szilánkon egy nemzetségfő volt a legfőbb uralkodó, egy halhatatlan isten, tőle származtatták magukat a szilánklakók. Mint minden ilyen esetben, az egymástól való távolság eltérő szokásokat alakított ki a világokon. Animán pl. kötelező volt a családból házasodni, de egyébként egy roppant szelíd és kedves népség élt ott, ahonnan Ophélie jött. Thorn a Sark lakója volt, ahol az emberek idomultak az időjáráshoz, nem ártott velük vigyázni, kemények voltak, elszántak, és nem adtál fel egykönnyen, bármit is terveztek. Animán ismeretlen volt a szolgaság, a Sarkon ellenben feudális rendszer uralkodott, és semmi nem az volt, aminek látszott. Odafenn az egyetlen biztos dolog a kegyetlen hideg volt.
Ophélie-nek elég nagy problémát okoz, hogy akaratán kívül férjhez akarják adni. Nagyon jól elvolt ő a múzeuma csendes magányában az ősi tárgyak között, katalógust vezetve, de ha már a Matrónák egyszer eldöntötték, hogy Ophélie férjhez megy, ott nincs pardon. Úgyhogy nekiindul keresztanyjával a Sarknak, ahol igyekszik a helyzetéből a legtöbbet kihozni.
Thorn egyhén szólva nem közkedvelt. Konkrétan mindenki gyűlöli, a saját családja leginkább. Ophélie sem igazán tudja eldönteni, hányadán áll vele, egyben biztos: Thorn és ő nem szeretik egymást, nem is fogják soha, eszerint kell majd alakítani a házasságukat is. Aztán Ophélie a családi intrikáknak hála, olyan helyzetbe kerül, ahol hosszasan meg tudja figyelni az eseményeket és az embereket, és felmerül benne, miért is van ő ott, és miért épp ő, és ez már túlmutat azon a problémán, hogy férjhez kell mennie, ez már egy más szintű probléma...

Nem mondom, hogy az első oldaltól kezdve jóban voltunk, sőt. Ahhoz képest, hogy általában 50 oldal a tűréshatárom, ha valamivel nem tudok zöldágra vergődni, ennek a könyvnek hagytam nagyon-nagyon sok időt. Időnként untam, időnként tényleg izgalmas volt, de az egyetlen ember, aki miatt kitartottam, az Thorn. Nem, nem azért, mert akkora alfahím lett volna, vagy mert első látásra szerelem, semmi ilyesmi. Csak egyszerűen kíváncsi voltam, annyira különös személyiséggel ruházta fel Dabos. Teli van titkokkal, és félreérthető félmondatokkal. Nem szeret beszélni, és még a hallgatása is mogorva, elutasító. Érezhető, hogy valahol a mélyben van egy másik része, de az valszeg csak egy fokkal melegebb, mint a felszín. És folyamatosan a zsebóráját piszkálja. Mindenki azt hiszi, az időt nézi rajta, de szerintem egészen mást mutat. A problémás kérdéseknél mindig előveszi (és elég sokat van a  kezében, sok a problémás kérdés, mióta Ophélie megérkezett), mintha onnan remélne valami segítséget. Talán megmutatja a jövőt, vagy a választási lehetőségeket, nem tudom, de hogy nem az időre kíváncsi, az tuti.
Szóval miatta maradtam végül a Sarkon, mert úgy alapból, ha Ophélie-n múlt volna, már az elején ráhagyom, de a végére azt hiszem, őt is megkedveltem. 
A világ egyébként Thornt leszámítva is nagyon figyelemreméltó, jónéhány szereplővel együtt. Archibald például az illúzió nagymestere, hivatásos bugyihúzogató, megbízhatatlan, és teli van hátsó szándékokkal. Hildegarde anyó egy őskövület, ő sem tartozik a Sarkhoz, mérnök, és a terekkel és idővel való machinálás a legnagyobb erénye. Ő tervezte az egész Sarkot szinte, ehhez képest éppenhogycsak megtűrt személy. Gaëlle, a szerelőlány felett először teljesen átsiklottam, aki egyébként az anyó szolgái közé tartozik, és milyen rosszul tettem. Pompás képessége van, remélem, nagy szerep jut még neki. Az egész világ teli van apró, remek ötletekkel, és azt hiszem, ezekből a többi kötetben sem lesz hiány.

A végére egészen megszerettem a könyvet, még ha akad is vele egy-két problémám. Egyébként tipikusan az a fantasy, ami a főszereplő esetlensége, és a történet könnyedsége és kedvessége miatt YA, nem pedig a szereplők életkora miatt. Kicsit véresebb mindennapok, egy-két kegyetlen gyilok, ami simán kinézhető a Sark lakóiból, Archibald ténykedéseinek kicsit részletesebb taglalása, és mindjárt nem lenne gyerekeknek való.
Share:

2018/09/02

Őszi megjelenések

Az Agave hoz októberben három olyan könyvet is, amit már rég kinéztem magamnak. Egy cyberpunk sci-fit, egy dark-fantasyt, és egy Drakula előzményt.
De persze jön még mástól is érdekesség, a King-es Csipkerózsikák pl. biztosan kötelező beszerzés lesz.

VOID STAR (október 2.)
A nem túl távoli jövőben a tengerszint megemelkedett és a középső szélességi fokok kiürülőben vannak, de még mindig jó gazdagnak lenni San Franciscóban, ahol felfegyverzett drónok tartják távol az elszegényedett tömegeket. Irina nem gazdag, legalábbis nem annyira, de mesterséges memóriával rendelkezik, aminek köszönhetően mindenre tökéletesen emlékszik. Közvetítőként dolgozik a megbízói és azok átláthatatlanul összetett mesterséges intelligenciái között. A munka jól fizet, Irina még évente egyszer a Mayo Klinikára is el tud menni belőle, ahol különböző kezelésekkel késleltetik az öregedését.
Kern nem mondhatja el magáról mindezt. Egyike azon menekülteknek, akik a várost körülvevő, drónok építette, állandóan terjeszkedő favelákban nyomorognak. A napjait szerzetes módjára tölti, könyörtelenül gyakorolja a különböző harcművészeteket, miközben tolvajként és utcai harcosként próbál napról napra túlélni. Thales egy teljesen másik világban mozog — egy brazil politikusklán sokadik ágának sarja, aki Los Angelesbe menekült, miután egy támadásban megölték az apját, őt pedig megnyomorították.
Egy rongyokba öltözött idegen egy nap leszólítja Thalest, és megkérdezi, hogy mire emlékszik az érkezése előtti időkről. Kern az életét mentve kénytelen menekülni, miután rossz célpontot rabol ki. Irina pedig szörnyű titokra bukkan az emlékeiben, amikor felidézi legutóbbi találkozóját a megbízójával.
Mindhármuk élete veszélyben van, ráadásul a sorsuk elkerülhetetlenül összefonódik ebben a gyönyörűen megírt történetben, aminek központi témái a mesterséges intelligenciák, az emlékek, a halhatatlanság, valamint a könyörtelen erőszak, amit mindezek birtoklásáért egyesek hajlandóak alkalmazni.

ÉJSZÁRNY (október 9.)
A ​széttört és szenvedő égbolt alatt terül el a Kárhozat végtelen és fertőzött sivataga, a halhatatlan Mély Királyai ellen vívott könyörtelen háború sötét mementója. A féktelen pusztítás lassan száz éve ért véget, amikor a Birodalom bevetette a Nall-gépezetet, az ismert világ leghatalmasabb fegyverét. Legyőzni azonban nem sikerült vele a királyokat, csupán kordában tartani – a mostanra romlott mágiával és vérszomjas démonokkal teli pusztaságban a halhatatlan uralkodók nagyon is éberek. Csak a megfelelő pillanatra várnak.
A fejvadász Ryhalt Galharrow jól ismeri a Kárhozatot. Amikor a hollót ábrázoló tetoválása életre kel, hogy előadja sürgető üzenetét, Galharrow az Éjszárnyakként ismert csatlósaival egy titokzatos nemesasszony keresésére indul az egyik távoli helyőrségbe. Egyikük sincs azonban felkészülve arra, amit ott találnak: a Mély Királyai nem félik többé a Nall-gépezetet, és óriási seregükkel megindulnak a Birodalom felé. Az egyetlen reményt egy rég halott varázsló öröksége jelentheti, ám az Éjszarnyak ideje fogytán van.

DRACUL (október 2.)
A ​Drakula hivatalos előzménye, amelyet a klasszikus regény szerzőjétől hátramaradt feljegyzések és szövegek inspiráltak. 
1868-at írunk, és a huszonegy éves Bram Stoker egy magányosan álló toronyban várja, hogy szembenézzen egy leírhatatlan szörnyeteggel. Feszületekkel, szenteltvízzel és egy puskával felszerelkezve azért imádkozik, hogy túlélje élete leghosszabb éjszakáját. Kétségbeesetten igyekszik papírra vetni mindazt, aminek tanúja volt, ezért feljegyzi azokat az eseményeket, amelyek egészen idáig vezettek… 
A Dracul egy kitalált történet, amely Bram Stokerről és a testvéreiről szól, akik egy sötét lény nyomába erednek. A vadászat Írországban kezdődik, a gyermekkori otthonukban, azután a testvérek bejárják Európát, és végül sor kerül az emlékezetes, végső találkozásra. A Dracul valóságos és kitalált szereplőkkel dolgozik, és új megvilágításba helyezi a világirodalom legfélelmetesebb és legmaradandóbb történetét.


KEITH ROBERTS - GŐZKORSZAK (szeptember 16.)
1588-ban kisiklott a történelem. I. Erzsébetet meggyilkolták, az armada sikerrel járt, és Angliát II. Fülöp spanyol király birodalmához csatolták. A megerősödött katolikus egyház egyesített csapatai egész Európát a római pápák uralma alá hajtották. A birodalom technikai fejlődése lelassult, a nyelvi és társadalmi gátak sokkal tovább fönnmaradtak, egészen a 20. századig. Az elektromosság nem terjedt el, a legtöbb munkát még mindig gőzgépek végzik. A rendet továbbra is középkori várak vigyázzák dörgő ágyúikkal.
Az inkvizíció brutális bosszúhadjáratai ellenére azonban a népek körében ott él a régi istenek eretnek imádata, és az évszázad közepére ismét fújni kezdenek a közelgő forradalom szelei...

Ha nincs ez a borító, fel sem tűnik a könyv. Már imádom.




A HABLEÁNY ÉS MRS. HANCOCK (november 5.)

Újabban nagyon el tudnak varázsolni a mesés elemekkel teleszőtt fantasyk, és A hableány és Mrs. Hanckok ilyennek tűnik.

1785 szeptemberében egy este türelmetlen kopogtatás hallatszik Jonah Hancock, a kereskedő ajtaján. Egyik hajóskapitánya toporog a küszöbön, miután eladta Jonah hajóját egy hableányért.
A hír végigsöpör a dokkokon, kávéházakon, szalonokon és bordélyokon, minden áldott lélek Mr. Hancock csodálatos teremtményét akarja látni. A hableány érkezése kizökkenti a kereskedőt a hétköznapok világából, és a legelőkelőbb körökbe kínál számára belépőt. Így ismerkedik meg egy pazar estélyen Angelica Neallel, a neves kurtizánnal, s egyben a legvonzóbb asszonnyal, akit valaha látott... A találkozásuk mindkettőjük életét veszedelmes, új vizekre sodorja. Vajon képesek lesznek-e megküzdeni a sellőknek tulajdonított, pusztító erők hatalmával?


CSIPKERÓZSIKÁK (november 28.)
Stephen King és Owen King szuperprodukciójában, apa és fia közösen írt könyvében a fő kérdés: mi történhet, ha a nők eltűnnek a férfiak világából?
Valamikor a jövőben (amely olyan valóságos, hogy akár napjainkra is felcserélhető lehetne) a nőket elalvás közben beburkolja egy ismeretlen fehérjéből képződő hártya, olyan, mint a selyemgubó. Ha a Csipkerózsikákként alvó nőket felébesztik, vagy bármi módon megsérül a gubójuk, akkor állatiasan vadak és erőszakosak lesznek. Alvás közben viszont egy másik, a miénknél jobb világba jutnak, ahol harmónia uralkodik, és szinte nincsenek konfliktusok.
Egy isten háta mögötti helyen, a nyugat-virginiai Dooling női börtönében azonban van egyvalaki, egy titokzatos idegen, bizonyos Eve Black, aki normális módon elalszik és felébred. De vajon az ő esetében orvosi anomáliáról van szó, amit tanulmányozni kellene, hátha megoldást ad erre az egész alvásproblémára? Vagy talán Eve Black démon, a megmagyarázhatatlan jelenség okozója, és a legjobb lenne megsemmisíteni? A magukra maradt, egyre inkább ősi ösztöneikre hallgató férfiak egymással vetélkedő frakciókra szakadnak: ki megölni, ki megmenteni akarja Eve-t. Mások a zűrzavart kihasználva személyes ellenségeiken állnának bosszút. A csupa férfi világban elszabadul a pokol és tombol az erőszak...

SARAH PERRY - MELMOTH (október 01.)
Helen Franklin húsz évvel ezelőtt szörnyű bűnt követett el, amit azóta sem tud magának megbocsájtani: lelkében a felejtés és az emlékezés erői küzdenek. 
Furcsa kézirat kerül a kezébe. Az emberi történelem legsötétebb fejezeteiről szóló dokumentumokat tartalmazza, melyek egy fekete ruhás, könnyező szemmel és vérző lábakkal megjelenő árnyalak legendájáról szólnak. Ő Melmoth, a Tanú, egy különös szellem, aki a Földet járja szüntelen a bűn és bűnhődés megtestesítőjeként.
Akinek Melmoth megjelenik, választania kell: vagy együtt él bűnével, vagy megsemmisül, és az időtlen magány és sötétség kárhozatába vezet útja... Helen úgy érzi, Melmoth őt is gyerekkora óta figyeli... a múltjával való szembesülés pedig fontos választások elé állítja.

Bár még az Essexi kígyóval is adós vagyok magamnak...




JOHN MADDOX ROBERTS - KIRÁLYCSEL / SPQR 1. (november 26.)
Időszámításunk előtt 70-ben, Pompeius és Crassus konzuli évében, egy hétköznapinak induló reggelen különös események sora veszi kezdetét.
Decius Caecilius Metellus, az előkelő plebejus arisztokrata család legifjabb tagja, nyomozása során újabb és újabb holttestekre bukkan. Szerelmi kalandjai is egyre bizarrabb fordulatokat vesznek. Miközben fejében lassan összeállnak a kirakós darabkái, rá kell jönnie, hogy egy olyan összeesküvéssel van dolga, amely nem csupán a saját életét fenyegeti, de magát a római köztársaságot is.
Vajon túléli-e az ifjú Decius élete első nyomozását? Megtalálja-e az igaz szerelmet a hírhedt szépség, Claudia Pulchra karjai között? Vajon képes lesz-e megmenteni az államot, és megőrizni családja hírnevét?
Az Edgar Award díjra jelölt híres krimisorozat első kötete letehetetlenül izgalmas olvasmány, a köztársaság kori Róma lenyűgöző színfalai között. Az ifjú Decius pedig a krimiirodalom egyik legszórakoztatóbb figurája, akinek megvan az a különleges képessége, hogy valahogy mindig magához vonzza a legszebb nőket, és a legnagyobb veszélyeket. (Néha a kettő egyutt jár, különösen Decius, a Nyomozó esetében.)

Ezt ugyan a Művelt Nép hozza, de ahogy ne ítéljünk borító alapján, néha a kiadót is figyelmen kívül lehet hagyni. 
Share:

2018/08/29

Katherine Arden - A medve és a csalogány

Gyilkos ​szél fúj a vad orosz vidéken, messze északon; nagyon rég nem volt ilyen fogcsikorgató hideg. A fák között suttogások, léptek zaja hallatszik. A medve ébredezik, egyre erősebb, és ha eltépi köteleit, talán senki sem állíthatja meg többé.
Vaszilisza zöld szemű, vadóc kislány, aki egy faház kemencéjének melegénél dadája régi időkről szóló meséire alszik el. Napközben lovagol, fára mászik, az erdőket járja; ott érzi igazán otthon magát, az állatok és növények között. De Vászja nem fiú, az a sorsa, hogy nővé érve gyermekeket szüljön és ellássa urát. A kislány már egészen fiatal kora óta tudja, hogy neki nem ezt írták meg, édesanyja nem ezért hozta a világra, mielőtt belehalt volna a szülésbe. Életével együtt különleges tudást adott a kislánynak, olyat, amely megváltoztathatja egész népe sorsát.
Katherine Arden első regénye az orosz mítoszok és népmesék varázslatos világába viszi az olvasót, ahol a csodák mindennaposak, a démonok és manók jelenléte megszokott, ahol ember és természet olyan összhangban élhet együtt, ahogy csak a legendákban lehetséges.

Úgy tűnik, az orosz mondavilág teljesen be tud szippantani. Valente és Arden lesz nekem ezentúl a két etalon, ha arról van szó, hogy mitológiát fantasyba kell átültetni, némi történelmi beütéssel.
1300-ban járunk, hercegek vívják intrikáikat a hatalomért, és a kereszténység igyekszik egyre nagyobb szeletet kihasítani magának a nép lelkéből.
Vászja vidéken született, különleges családba: nagyanyja boszorkány volt, kapocs egy pogány világhoz, akinek a képességeit örökölte, sőt, még talán többet is. A kislány az orosz vadonban nő fel, démonok, domovojok, ruszalkák, bannyikok közelében, nem csak hisz bennük, de látja is őket, beszél is velük. Egy hóviharos este az erdőben kóborolva felébreszti Medvegyet, majd Morozko kimenti végül a karmai közül, de a baj már megtörtént.

Amit Arden alkotott, az több szempontból is tökéletes.
Itt van pl. a családi kapcsolatok ábrázolása, az a bonyolult és szövevényes háló, ami az apát a fiaihoz és lányaihoz köti, a meghalt feleségéhez, és az újhoz, a dadushoz és a háznéphez, és mindenkihez, akiért felelőséggel tartozik. Ugyanez jellemző a testvérekre is. Odafigyelnek egymásra, érezhető, hogy összetartoznak. Nincs közöttük igazi hatalmi harc, mindenki tudja, hol a helye. Az apa az arany középút: mintha nem venne tudomást az óvilág szellemlényeiről, de eljár a templomba, bár nincs hite. Jó példával jár el, de eljön a pont, amikor állást kell majd foglalnia. Mint mindenkinek.
Viszonylag sok szereplővel dolgozik, akikkel tényleg sikerült benépesíteni ezt a vad és hófútta orosz vidéket. Bár a Télkirály (vagy Fagydémon, attól függ, ki beszél róla) és Vászja között különleges a kapcsolat, ez nem szerelmi történet. Legalábbis nem a szokásos. Egyelőre még nem tudni, mi lesz ebből, de remekül megalapozta a későbbieket.
A történelmi korszak adja magát a kereszténység és a pogányság összecsapásához. A száműzött pópa szenvedéssel teli mindennapjai remek ellenpontja a pogányságban rejlő szabadságnak, de a szellemek csak addig védelmeznek, amíg a bennük való hit tart. A pópa alakja megtestesíti mindazt, amiért bárki is elutasíthatja ezt az effektíve rákényszerített vallást, de az egyház szerencséjére az egyszerű népek nem látnak a szavak és arcok mögé, nem tudnak a sorok között olvasni.
Vászját is próbálja megtörni, ő az a személy, aki mindkét oldalon kulcsfigura: a pópának szüksége van rá a saját hite miatt, a pogány szellemeknek pedig Vászja hite miatt.

Bár egy egyszerű mesének tűnik, rengeteg tanulság rejtőzik a mélyén, mindenki levonhatja azt belőle, amire épp szüksége van, akár a hittel, akár a léttel kapcsolatosak a kérdései.
Divat mostanság gender-szempontból is vizsgálni a hősnőt, ha már egyszer hősnőnk van, hiszen a szerepe példamutató lehet, elő lehet venni, hogy tessék, íme egy igazi Hős, aki Nő, és mégsem dőlt össze a világ, pasik, bekaphatjátok. Csakhogy. Ott van ám Morozkó, a Férfi, már ha lehet az egy démon, isten vagy mi ő, ő áll ott Vászja mellett, és nem mondjuk a Hókirálynő. A Hókirálynő párja gondolom inkább Szása lett volna.
Szóval érdekesek ezek a gender-vonalak, csak szerintem semmi értelmük. Vászja okos, intelligens, talpraesett, és boszorkány, akit a falubeliek el akarnak üldözni a mássága miatt, férfiak, nők egyaránt. Képessége van, amit használ, és emiatt számomra sokkal feltűnőbb a látható és a sokak számára láthatatlan világ közötti ütközet, aminek érzésem szerint még csak az első csatáját láthattuk.



Share:

2018/08/20

Témázunk - Soha többé

Azt gondoltam, hogy ez egy olyan téma, amiről nem fogok tudni írni, hiszen véleményezés ide vagy oda, ami nem tetszik, azt nem olvasom el. Tudom, egy bloggernek az is lenne a dolga, hogy kielemezze, miért nem jó XY könyve, leginkább, ha magyar, mert abból lehet tanulni, meg mégiscsak jobb úgy fikázni valamit, ha az embernek vannak érvei, mintha egyszerűen csak behajítja a kemencébe a könyvet, az íróval együtt, letudva ezzel a továbbiakat.
De én is belefutok időnként olyanba, ami nem jött be, és ilyenkor mindig megfogadom, hogy soha többet ilyet vagy őt, aztán persze nem feltétlen tartom magam ehhez. Kihegyezhetném a posztot a romantikus könyvekre, miért gagyik, és miért kerülöm őket, de gagyit nem csak ez a műfaj termel ki magából. Tény, hogy hatványozottan többen alkotnak szerelmes íróként (az alkotás és az író szókapcsolat némileg röhögésre késztet), így több szemetet is termel ez a műfaj, de értékelhetetlen, minőségen aluli szarba futottam már bele fantasyban is. Mi több, sok általam lenézett romcsi regény klasszisokkal volt jobb, mint pl. a Korg Polaris. Abszurdum, hogy ezért még képesek pénzt kérni, inkább a kereskedőnek kellene fizetnie, hogy valaki egyáltalán ránéz. Hogy maga a történet milyen, azt nem tudom, lehet akár jó is. A gond csak annyi vele, hogy olyan, mintha egy 7 éves írta volna, mind szóhasználatilag, mind fogalmazásilag. Nem csak pár mondat a vészes benne, hanem en block, az egész. (az írója magyar. csak úgy mondom, hogy hergeljem a magyar írótársadalmat, hogy még csak véletlenül se próbáljanak meg hasonlóan írni.)
John Boland a másik, aki ugyan nem magyar, de messzire kerülöm, akkorát alakított a Magyarországról szeretettel című remekművében. Díjat kapott érte, de ez semmit nem jelent, mint tudjuk, az ilyen könyvek a bizonyíték rá. Lehet a többi regénye akár jó is, engem meggyőzött, hogy nem kell rá időt pazarolnom.
Még jó, hogy van a blogon egy gyenge címke, mert jól kiesnek a fejemből az ilyesmik.
László Zoltán hatalmas csalódás volt. Ahhoz képest, hogy mennyire nyomatja az Agave, semmi kiemelkedőt nem alkot a srác. Nincs önálló hangja, mi több, némely ötlete ismerős volt más könyvekből, úgyhogy meghagyom a könyveit olyan bloggereknek, akik szakmailag rátermettebnek érzik magukat annak megítélésére, mi a minőség.
Lakatos Levente. Inkább no comment, érzékeny a lelke. Ő az az üdítő kivétel egyébként, aki tudna írni, ha akarna, a témáitól viszont kiszaladok a világból.
Rubin Eszter - egyszer írt egy könyvet, amit elolvastam. De minek írta meg? Mi volt a célja? Mit akart nekem mondani, ami nem sikerült? Ha író lennék (nem tervezem), soha nem akarnám ezeket a kérdéseket viszontlátni a könyvemmel kapcoslatban, mert ez azt jelenti, hogy elvesztegettem nem csak a saját időm, de az olvasóimét is.
(ha majd egyszer lesz téma a jó magyar író, fel fogok sorolni rengeteg gyöngyszemet, mert most úgy tűnik, az íróink tehetségtelenek, pedig közel sem.)

És ha már így felmerült a téma, azon túl, hogy valaki tud-e írni vagy sem, lényeges a műfaj. Nem adom fel az első rossz élmény után, általában próbálkozom még pl. romantikus regényekkel is, (tudom, inkább ne tegyem), és tényleg érnek néha kellemes meglepetések is.
Mint ahogy a kedvenceimen belül is csalódások.
Kati Hiekkapelto összehozott egy nagyon érdekes krimisorozatot. Tényleg nem az ő hibája, hogy a stílusa, a könyv hangulata, az egész fíling, ami a szereplőkből áradt, taszít. És nem azért, mert ez volt a cél, hanem mert olyan nem is tudom. Nehéz ezt megfogalmazni, mert az olvasás közben felvillanó érzéseket és hangulatokat az író nem tudja befolyásolni. Én sem, úgyhogy inkább hanyagoltam is a folytatást. Talán ő az egyedüli, akit sajnálok, hogy kerülnöm kell.
Mary Janice Davidson, és a haláli szinglije. Azt vallom, hogy egyetlen szereplő sem tud okosabb lenni, mint az írója, és ez minden esetben igaz. Hogy az író tud-e okosabb lenni a szereplőinél, azt nem tudhatom, inkább csak feltételezésekbe tudnék bocsátkozni...

Konkrétan ezekkel az írókkal nincsenek céljaim a jövőben, úgy általában meg inkább műfajokat hanyagolok. Ifjúsági regények, NA-k, pararománcok, nincs hozzájuk túl nagy türelmem. Időnként persze jó egy-egy agyradír, de én nem vagyok az az olvasó, aki mindenáron elolvas bármit, csak hogy a hibák ellen érveljen, vagy megkeresse a könyvek gyenge pontjait, hogy abból az író esetleg okulni tudjon. Én élvezeti olvasó vagyok, a kész és teljes termékeket szeretem.


Többiek:

Utóvéd:
Nita
Kritta
Share:

2018/08/12

Gregg Hurwitz - Orphan X Az árva

Az Orphan X sorozat árvákról szól, akiket az állam pénzén gyilkolásra képeztek ki. Az egykori gyerekek felnőttek, a programot beszüntették, vagy legalábbis módosultak a céljai, de alapvetően jópár szociopata rohangál az utcákon a kiképzésnek köszönhetően. Evan Smoak egy üdítő kivétel, akit a tartótisztje kicsit elrontott: olyan gyilkost faragott belőle, akiben megmarad a normális emberi érzelmek egy része. Miután menesztették őket, Evan új hobbit talált: rászorultakon segít. Ő a Seholember, egy telefonszámmal, és mindig csak egyetlen feladattal. Elrabolt lányt kell kimenteni, gyilkosok elől menekülőt megmenteni, pedofil problémát kiiktatni, szóval van dolga.

Hurwitz jól ír. Egyensúlyban van a szöveg, kellően látjuk a környezetet, az eseményeket, a szereplőket kívül-belül, megkapjuk időben a kellő infót a jelenről épp úgy, mint a múltbeli összefüggésekről. De egy kicsit túltolja. Amikor az első rész elején Evannal találkoztam, az alkarján vágott sebére a zokniját csavarta, megcsomózva. Mivel én olyan olvasó vagyok, aki mindent elképzel, amit olvas, ezt is próbáltam. Kezdve azzal, hogy van egy vágás, amit le lehet fedni egy zokniméretű anyaggal, tehát olyan túl nagy nem lehet. Mégis vérzik elég rendesen, amin a zokni sem segít, tehát oké, elég rendes vágás lehet. Zokni. Nyilván nem bokazokni, ha már körbe tudta tekerni rajta, de nem is térdzokni, ha még meg is tudta csomózni. Mondjuk egy combfix pasiknak? Az egész egy pillanat műve, ahogy látom Evant a liftben, ahogy próbálja elrejteni az egyre nagyobb vérfoltot, a pulcsi átvérzett ujja alatt a megcsomózott zoknijával. És itt meg is akadtam. Egy zokni. Oké, lépjünk tovább. Ez van. Zokni.
Aztán jön rengeteg harci helyzet, amiket nagyon élveztem, tényleg mozgalmas az egész könyv, még ha hihetetlen is. Voltak olyan helyzetek, amiknél már elvesztettem a fonalat, annyira túlzsúfolt volt mindenféle mozdulatokkal. Nem baj, ez nem az a könyv, ahol érdemes lenne perceket merengeni egy-egy mondat felett. Evan azokra a robotokra emlékeztet, amik örökéletűek, és csak megsebezni lehet őket, de kinyírni nem, mert minden harci helyzetből kivánszorognak valahogy, és egymaguk képesek legyőzni egy kisebb hadsereget. De legalább elfáradt közben, ez már pozitívum. Aki nem szereti a ZS kategóriás akciófilmeket, az nem fogja szeretni Evan Smoakot sem.
Smoak ugyanis nem csak halhatatlan, és tudása nem csak a harcművészetekre és a fegyverekre terjed ki, hanem sebészi ismeretei is vannak. Képes magán hasi műtétet is elvégezni, sőt, egy elvágott gyomorartériával még a várost is átszeli, hogy otthon rendbeszedje kicsit magát, majd három nap után, mintha mi sem történt volna, ott folytassa, ahol abbahagyta.
Komolyan, ez a pasi hihetetlen.:D Ha nem kedveltem volna meg az első pillanatban, biztos kivágom a könyvet az ablakon, akkora baromságok vannak benne.
Ráadásul nem hagy nyugodni, hogy a tusoló mögötti rejtett szobába való bejutáshoz a tuscsapot következetesen a rossz irányba kell elfordítani. Létezik rossz irány? Nem csak ellenkező? Jobbról jön a forróvíz, balról meg a szoba. Az már csak nem lehet rossz.
Szóval ez egy olyan könyv, amit a helyén kell kezelni. Nem szabad komolyan venni egyetlen szavát sem, egyszerűen csak hagyni kell, hogy élvezzük az akció sodrását, a harcokat, Evan bosszúálló angyal szerepét.

Share:

2018/08/05

Témázunk - Gyűjtemények

Kicsit az előző témázást folytatva a többiek már megmutatták, milyen könyves dolgokat gyűjtögettek, én lustaságból csak most csatlakoztam.
A sorozatokhoz kapcsolódva általában kijönnek apró kis mindenféle biszbaszok, meg néha értelmesebb dolgok: funko pop figurák, pólók, bögrék, laposüvegek, konyhai eszközök, szinte bármi. Kis szerencsével bárki körbe tudja venni magát a konyhától a fürdőszobáig a kedvenceivel. Persze, ezen a szinten már nehéz egyik kedvencről a másikra nyergelni, nem olyan egyszerű egy komplett lakásberendezést mondjuk a StarWarsról Gyűrűk Urásra cserélni. Ha tehetném, én hobbitlakban élnék Trónok harcás mindenfélével. Nem passzol, de tetszik ez a domboldalból előbukkanó kunyhós fíling.
Én nem gyűjtök semmit könyveken kívül. Amikor elköltöztem otthonról, a nippeket száműztem az életemből, így nincs semmim, amit a könyvek elé tehetnék, nem is férnének sehova, mert bár akkor a jó egy könyvespolc, ha egy sorban vannak a könyvek, de kihasználok minden helyet, és ahol csak lehet, duplasorozok.  Muszáj.
Nézve a többiek gyönyörűséges könyvoszlopait, előjön az e-könyvek egyetlen hátránya: nem lehet őket mutogatni, és az utóbbi időben, amit csak lehet, e-ben veszek meg, mert már nem fér. Röhej, de most a képek miatt szétpakoltam, és most kevesebb a hely ugyanazoknak a könyveknek, mint előtte. Franc se érti.

Kezdem a kedvencemmel, Eriksonnal. Nagyon jó, hogy az Alexandra csődje után új kiadóra talált a Delta Visionnél, viszont a DV nem ebben a méretben ad ki, úgyhogy akármennyire is szeretnénk, tuti nem lesz egységes a sori, hacsak meg nem vesszük elejétől újra az egészet. Kicsit kibaszás ez a régi vásárlókkal, és még nem tart ott a dolog, hogy problémát okozzon, de azért el fogok rajta gondolkodni, mit tegyek. Nekem jobban bejönnek a zsebkönyv méretű könyvek, de hogy azok tizenév után nem maradnak meg ilyen állapotban, mint ezek, az tuti.

Ha már emlegettem a DV-t... Érdekes, így fényképen nem tűnik olyan soknak, a polcon mintha indolkolatlanul sok helyet foglalna. Most épp azon agyalok, hogy az Agavét tegyem be a megmaradt helyre, vagy ezt, mikor úgysem fog egyik sem beférni.

Sok agavés könyvtől megszabadultam az idők során, vagy néhány kölcsönadás megszabadított, sose akarnak visszakerülni, amit elkérnek, és még így is van rengeteg. Mostanában már nem merek szanálni, mert kiszámíthatatlan, gyerekem épp mit akarna olvasni. Mivel ők rendesen hozzák az e-ket, az újakat már így vettem meg, de azokat ugye nem lehet ilyen mutatósan felsorakoztatni.

A másik kedvencem a Tűz és jég dala, ami eredetileg Song of Ice and Fire, sose értettem, miért kellett megfordítani. A hype előtti olvasáson és megszeretésen kívül ehhez még annyi emlékem kapcsolódik, hogy anno elküldtem a sorozatot Görgey Etelkának (Raana Raas), akinek sikerült elveszítenie a védőborítót az első részről.:)) Elképzelésem sincs, hogy hogyan, de ez egy nagy utat megtett sorozat lett, ennyi még belefér.

Évek hosszú sora volt, míg a Rómás könyveket begyűjtöttem. Anno még a legelső részt papírkötéses, rondaborítós verzióban olvastam, aztán hogy az hova lett, nem tudom, de amikor rájöttem, hogy ezek nekem kellenek, már késő volt, jutott, ami maradt. Nem bánom, így némileg egységesebb és tartósabb, meg szebb is.

Nagyjából egy helyre összeszedtem a harcos keltás, vikinges, Arthur királyos könyveket, és közben rájöttem, hogy az összeset le tudnám fényképezni valamilyen téma szerint, UF, sci-fi, történelmi, írók, kiadók, régészet, Egyiptom, képeskönyvek, bármi alapján, nameg arra, hogy nem fogom ezt a pakolászást takarítás nélkül megúszni én se. 
Valahogy mindig sikerül visszakanyarodni a DV-hez, ők fogják ugyanis újra kiadni a Shannara-ciklust. 

Egy teljes polcot elfoglalnak azok, amiket én csak fekete könyveknek hívok. Kodolányi, Platon, Tacitus, Puskin. Nem mondom, hogy naponta forgatom, de időnként elmerülök egyikben-másikban pár órára.

Pár éve közölte a Szukits, hogy nem folytatják a Warhammeres könyveket, én meg gyorsan megvettem ezt a sorit. Nem bántam meg, bár elég tömény, nem tudom egymás után olvasni őket.

Imádok Egyiptomról olvasni, el is képzeltem, hogy régész leszek, és kiások valami fenomenális leletet, aztán persze felébredtem. Tutanhamon könyve volt az első a sorban, emlékszem, annyira drága volt (nekem), hogy nem volt elég a félretett uzsonnapénzem, még anyámtól is kellett kérnem rá.

Van sok-sok Harris-om, meg van két fém könyvjelzőm is. Az egyiket nem olvasom, a másikat meg nem használom.:D Mondjuk könyvjelzőt abszolút nem használok, olvasón nincs rá szükségem, a papíron sem kell, mert ójaj, én bizony szamárfülezek. Valahogy nekem a könyv használati tárgy, nem szentség. Én kihajtom, meggyűröm, nálam totál látszik, ha valami sokat van forgatva, vagy egy kicsit gyengébb anyagból van. Ha valaki végignéz a polcon, nem csupa vadonatújnak látszó könyveket lát, hanem olyanokat, amiket olvastak már, vagy csak én, vagy előttem már jónéhányan. Esetleg utánam.
Nem szeretek rettegve olvasni, úgyhogy nem aggódom rajta, meglátszik-e, hogy kézbevettem. Amit nem szoktam csinálni, az a firkálás, soha nem írok bele a könyvekbe, nem jelzek okos gondolatokat (ha nem tudom megjegyezni és a magamévá tenni, akkor úgyis mindegy), és nem post it-elek.


Ez a két bögrém az, ami nem könyv, meg a Vámpírok bálja füzetecske. Volt nekem Egyházi Géza dedikált fényképem is, majd egyszer előkerül valahonnan. Gondoltam rá, hogy egy trükkel eltüntetem a bögre sérülését, dehát az már nem ez a bögre lett volna. Anita Blake egyelőre elég jól megúszta csempülés nélkül, de a vámpíros bögrénél külön örültem, amikor a második nap leütöttem a szélét, hogy ez még nekem évtizedekig bögre lesz, ennél nagyobb baj már nem fogja érni. És tényleg. A musicalt egyébként mindenkinek ajánlom, aki még nem látta, felejthetetlen élmény.

Utoljára hagytam az egyik kincsemet, az angol Poe-t, amit még húgomtól kaptam valamikor nagyon rég. Látszik is rajta, kicsit viharvert, megélt már pár költözést, sőt, egy időre el is felejtettem, hogy nekem ilyenem is van, egyszer véletlenül került elő egy doboz mélyéről, de azóta ügyelek rá, hogy szem előtt legyen. Marha jól néz ki.

Kimaradt rengeteg könyv, például a Harry Pottereket sem fotóztam le, mert szerintem nincs benne semmi különös, valószínűleg minden olvasó ember polcán ugyanúgy ott van. 


Többiek gyűjteményei:

Share:

Blogok

Kommentek

Moon

CURRENT MOON

Kiemelt bejegyzés

Katherine Arden - A medve és a csalogány

Gyilkos ​szél fúj a vad orosz vidéken, messze északon; nagyon rég nem volt ilyen fogcsikorgató hideg. A fák között suttogások, léptek zaj...

Contact Me

Név

E-mail *

Üzenet *

Nima's wishlist book montage

Gunlaw
The Gone World
Éjszárny
Void Star
A Fényigéző
A Little Hatred
Fire & Blood
The Hunger
Tengerészek
Védtelen halandók
A kis idegen
Csipkerózsikák


Nima's favorite books »

Blogarchívum

Látogatás

Címkék

2011 (42) 2012 (71) 2013 (52) 2014 (33) 2015 (28) 2016 (43) 2017 (32) 2018 (28) 21.század (3) 5* (86) Aba (5) Ad Astra (6) Agave (53) Akkon (1) Alexandra (23) alternatív történelem (5) Animus (3) Athenaeum (16) bannerek (1) Book&Walk (4) borítóleleplezés (2) campus (3) Cartaphilus (14) Cassie Palmer (11) Cat és Bones (3) Cicero (5) CorLeonis (10) Crossfire (3) cyberpunk (6) dark-fantasy (22) Delta Vision (16) disztópia (8) ebook (6) Édesvíz (1) Egmont (5) egyéb (2) életrajz (4) elfeledett könyvek (3) Első törvény (5) epic (20) Erikson (5) Európa (16) évzárás (7) fantasy (134) félbehagyva (1) feminizmus (1) Fever (6) film (4) Főnix (3) Fumax (21) Gabo (23) Galaktika (9) game (6) General Press (5) Geopen (11) Gondolat (3) Göncöl (2) gyenge (17) gyűjtés (6) halloween (3) hírek (39) Holdvadász-hónap (6) hónapzárás (12) horror (5) humor (19) IPC (2) játék (9) K.U.K. (1) kaland (10) Karen Chance (11) Karen Marie Moning (7) kedvenc (38) Kelly (10) képregény (1) Kolibri (1) konteo (1) Kossuth (2) könyvekről röviden (4) könyvlista (1) Könyvmolyképző (41) körbeposzt (15) krimi (64) Lektűr (2) Libri (5) lista (12) Lybrum (1) M-Érték (1) Magvető (5) magyar (30) majdnem témáztunk (1) Malaza (2) manciregény (2) Maxim (2) megjelenik (24) Merit (1) mese (9) military sci-fi (3) misztika (48) MRC16 (2) MűveltNép (1) NA (3) Napernyő Protektorátus (3) noir krimi (2) novella (2) Novum (1) Őrségek (3) Palatinus (3) pararománc (14) Park Kiadó (1) Partvonal (7) PlayOn (2) Polar (1) Pongrác (1) pszichológia (3) régi blogról (102) Rézbong (1) romantika (23) sci-fi (46) Scolar (3) skandináv (10) steampunk (8) szépirodalom (63) szex (11) szösz (104) Szukits (3) szukkubusz (3) Takeshi Kovacs (3) Tarandus (2) témázunk (32) Tericum (1) Térség (4) thriller (38) történelem (41) történelmi romantika (8) Tuan (2) Tündérkrónikák (6) TwisterMedia (2) újraolvasás (1) Ulpius (33) urban-fantasy (63) útkeresés (1) űropera (8) válogatás (4) vcs2016 (7) vcs2017 (5) Victoria kiadó (2) Warhammer (3) Wizard Books (1) YA (33) zsidó (3)