2012/02/05

Joe Hill - A szív alakú doboz

Szívem szerint csak annyit írnék, hogy ez marha jó volt, dehát ez egy blog, és ide mégsem elég ennyi.
Misztikus pszichothriller, azt hiszem, ez lenne a legjobb elnevezés, bár így belegondolva, minden jó pszichothriller a misztikától az, ami, úgyhogy mégsem találtam fel a csőben a lyukat. De ez akkor is ütős, mert az egész nagyon abszurd, bizarr, olykor félelmetes, mégsem kellemetlen. Szimpik a szereplők is, és Hill igazából nem tett mást, csak pár napra kölcsönadta nekünk a szereplőket, hogy éljünk velük, és mindig belecsempészett egy kis múltat is, amitől teljesebb lett a kép, és aztán a végén össze is állt a dolog.
A történetről annyit, hogy Jude a neten keresztül megvett egy kísértetet, ami először  jó poénnak tűnt csak, aztán kiderült, hogy tényleg kapott egy kísértetet, akinek az a célja, hogy elpusztítsa őt, és mindenkit, aki a segítségére van.
Némelyik kép hátborzongató, volt, aminél lúdbőröztem, és eleinte aggódtam cseppet, hogy apja nyomdokain haladva elviszi valami gusztustalanul perverz irányba a dolgot, de aztán végül is nem tette. Volt benne gusztustalan is, meg nem kicsit perverz is, valahogy mégsem tette taszítóvá az eseményeket, inkább csak kellék volt, ok, vagy okozat, mikor mi.
Ez a szellemes-kísértetes vonulat a könyv egyik része, ami viszont számomra teljesen meggyőző volt Hill írói személyét illetően, hogy a szereplőknek volt személyiségfejlődésük. Mert az egy dolog, hogy egyik kísértés jön a másik után, de mindez nem történik céltalanul, és Hill nem hagyta a szereplőit a kezdeti posványukban. Semmi magasztos vagy fennkölt nem történik, egyszerűen megváltoznak, értelmet nyer az életük. És a haláluk.


A borítóról azért annyit megjegyeznék, hogy csak köszönőviszonyban van a könyvvel, néhány részlet egyezik. Eennél sokkal hatásosabb képet is kiemelhettek volna, van benne épp elég. Elnézve ezt a torz fejű manóalakot a könyv elején, egészen más beltartalomra számítottam, amolyan operaház fantomja x-dik kiadásban, túldramatizálva, és még rondábbá téve. Szerencsére szó sincs ilyesmiről, de akkor sem illik a könyvhöz.

Christina, köszönöm!!!:))

5 megjegyzés:

  1. Jó könyv volt nagyon, nekem is bejött.

    A köv. Hill könyvet már olvasatlanul rendeltem elő. Elvileg csütörtökön már az enyém is lesz! :)

    VálaszTörlés
  2. Én eddig majomnak néztem azt a manófejet :)
    Már egy ideje itt pihen nálam is a könyv, de kicsit félek kézbe venni, elég ijedős vagyok :D

    VálaszTörlés
  3. Nyáá, ha jobb idő lesz, tovább lesz világos meg minden, akkor én is el fogom olvasni. Nagyon tetszik az alaptörténet :)

    VálaszTörlés
  4. @BWizard
    már meg is fog jelenni? tökjó. nekem is lesz majd egyszer.:))

    @PuPilla
    én is elég sok mindennek néztem már azt az izét. így, hogy tudom, micsoda, pláne nem értem. én csak az elején ijedtem, utána, hogy beleszoktam, már inkább csak nagyon érdekelt, hogy oldják meg a problémájukat. bár az igaz, hogy ha ezt filmen kellett volna megnéznem, nem lettem volna ilyen bátor, mert azért vannak benne olyan jelenetek, amiket nagyon hatásosan lehetne filmre vinni.:D

    @Zenka
    :D akkor mindenképp reggel kezdj neki, mert én kábé három nap alatt végeztem vele úgy, hogy esténként olvastam.

    VálaszTörlés