Gregory Maguire - A boszorkány

Amikor még kicsi voltam, nem volt mp3, meg cd, volt viszont bakelit lemez, és átjátszó, meg üres kazetta, úgyhogy a kedves szomszéd átvette nekem az Óz hangjátékát, és az egyébként is rossz minőségű szalagot rongyosra hallgattam. Imádtam a zenét, a hangokat, a történetet, a szereplőket, behunyt szemmel magam elé képzeltem mindent, amit hallottam. Aztán most láttam, hogy megírták a nyugati boszi történetét. Mivel a gyerekfejjel belém épült történet igencsak hézagos, merthogy maga az alaptörténet is az, nem igazán tudtam elképzelni, mi lehet olyan érdekes ebben a repülő zöld némberben, akinek nem volt más vágya, minthogy megszerezzen egy pár cipőt, ezért viszont mindent megtett. És minden előzetes kételkedésem ellenére teljesen belevarázsolódtam a könyvbe. 

Imádom, amikor olyan, mintha én is ott lennék, és Maguire úgy ír, hogy végig ez volt az érzésem. Gördülékeny, izgalmas, varázslatos, karakteres történet Óz Gonosz Nyugati Boszorkányáról. A meséből igazából nem ismerjük meg túlzottan, bár annyit azért érzékeltem gyerekfejjel is, hogy Dorothyékat bizony jól bepalizta a Varázsló, és felhasználta a saját önző céljaira, hogy megtegyék azt, amit ő maga nem mert. Most viszont testközelből megismerjük Elfabát, aki nekem igazán szimpatikus lett. Gondolom ezért is agyalgattam olyan dolgokon olvasás közben, hogy mi teszi a gonoszságot, honnan is jön a valódi sötétség, ki az, aki igazán gonosz, és mitől válik egyszer csak valaki azzá, ha tényleg az, és mekkora hatalma van a propagandának és a médiának, és a beilleszkedni akarást és hagyást sem szabad elhanyagolni. Eleinte furcsa volt ugyan a különböző mindenféle szerzet, meg a politikai eszmék, amit meg kell mondjam, annyira nem tettem a magamévá, hogy tisztán lássak, most akkor melyik mit is jelent igazából, de tökéletesen hozta Óz birodalmát: a diktatúrát, a beszélő állatokat, az elnyomásukat, a lázongást, és a mindeközben alakuló Elfaba és barátai karakterét, akik egyre több szemszögből ismerték meg az Életet, egymást, önmagukat, és azt az összetett világot, melyben élnek. Bár ez egy kicsit félrevezető, mert nincs ebben semmi szándékolt jellemfejlődés, nincsenek erőltetett filozófiai menetek, egyszerűen megismerünk mindenkit, megismerjük a gondolkodásmódjukat, Óz világát, és közben nagyon jól szórakozunk, mert csodás ez a világ, és fantasztikusak a szereplők is. Egyszóval ajánlom bárkinek, akár ismeri Óz birodalmát, akár nem, mert remek időtöltés volt olvasni. És jön majd a folytatás is. Meg is lepődtem volna, ha nem.