A történet minden sötétsége ellenére kedves, mint ahogyan azt az elején írtam, nem találok rá jobb szót. Jámbor (na, annyira azért nem jámborak) szerzetesek, Will személyisége, és a hob egész lénye varázsolja ezt az egyébként baljóslatú történetet mesévé, olyan történetté, amit a tűz mellett élvezettel, borzongva hallgatunk, izgatottan követjük az eseményeket, és türelmetlenül várjuk a folytatást. Bármily meglepő az én kedvenc szereplőm a Foxwist erdő. Tökéletesen titokzatos, és ettől annyira érdekes lesz, hogy minden figyelmeztetés ellenére én bizony szívesen felkutatnám minden zegét és zugát. Nagyon jól sikerült a két különös figura, Bone úr és a szolgálója, Shadlok karaktere is, és külön érdekessége a könyvnek, hogy a tündérek nem a szokásos ember-formában jelennek meg, hanem inkább valamiféle állathoz hasonlóak. A könyv első fele elég lassú, a környezet és a szereplők bemutatására fordít több gondot, majd a közepétől felpörög. Onnan látszik, hogy ifjúsági regény, hogy igazából semmilyen történelmi adalékkal nem terhelte Walsh az olvasókat: nem tudunk meg az átlagnál többet sem a korról, sem a szerzetesi létről, a hangsúly inkább a fantasy-elemeken van: a halott angyalon, a tündéreken, a tündérek viszályán, a varázslaton, és a régi legendán.
A könyv most rendhagyóan kétféle osztályzatot kap.
Mint ifjúsági regény 5/5. A kis lény, a visszafogott misztikusság, és a karakterek olyan szívhezszólóak és szeretnivalóak, hogy biztos vagyok benne, minden ifjú olvasó azonnal beleszeret a könyvbe. Ha 16 alatt vagy, feltétlenül el kell olvasnod.
Nekem viszont nem elég ennyi, én jobb szeretem az ütősebb, keményebb, veszélyesebb történeteket, így ez csak 5/4. Várom a folytatást, mert a könyv hangulata nagyon megfogott, a világtól elzárt apátság olyan hely, ahová bármikor szívesen térek vissza. Ez már ugyan teljesen mellékes, de az eredeti borító hozza a hangulatot, amit számomra a könyv sugall, nekem az tetszik jobban.:)
Köszönöm Bridge-nek és a Lybrum kiadónak az előolvasás lehetőségét.
0 Megjegyzések