Simone de Beauvoir - Egy jóházból való úrilány emlékei

Könyvek, melyek más könyvekről szólnak, emberekről, akik olvassák azokat, hatással van rájuk, változnak általuk, és velük együtt az olvasó is. Az Egy jóházból való nekem valami távoli csoda volt, egy olyan könyv, ami másik világról szól, egy olyan korról, ami társadalmi rétegével együtt már a múlté. De egy dolog ábrándozni, miről is szólhat egy könyv, és más elolvasni. Ugyanis csak részben szól erről, de jól gondoltam, túl nagyot nem tévedtem.

Simone már egészen kicsinek is elüt a környezetétől. Olyan dolgok érdeklik, azokban talál szórakozást, amit korosztálya még nem fedezett fel. Tudatlanságában, naivitásában egy roppant önálló egyéniség, mindenről megvan a (még eléggé kialakulatlan) véleménye, és ahhoz határozottan ragaszkodik. Fejlődése, ami a szemünk előtt bomlik ki, roppant plasztikus. Minden önálló gondolkodása ellenére egy későn érő típus, talán épp azért, mert könyvei, melyeket szenvedélyesen szeret, szűkre szabottak, szülei gondos cenzúráján minden „illetlen”, a társadalmi konvenciókat nem tükröző írás fennakad, így Simone mindenről lemarad. A családjában tapasztalható szellemi és lelki ellentmondások nem múlnak el nyom nélkül benne sem, és amikor a vallási-lelki élet, és a szellemi-intellektuális út között kell választania, habozás nélkül hitetlenné válik, és a tanulásnak szenteli mindennapjait.

Ő maga sokáig kidolgozatlan jellem marad, minden érdekli, olyan, mint a szivacs, csak úgy szívja magába a tudást, de nincs egy határozott világkép, elv, hozzáállás, ami mindezt megszűrné. De mintha nem is lenne szüksége rá, mindig van egy bálvány, akit imádhat: a család, szinte burkot alkotva körülötte, osztálytárs, aki különleges, kirívóan más, mint a többiek, egy unokatestvér, vagy tudós elmék. Mindenki formálja, irányítja valamerre, és ahogy egyre többet megtud a világból, nagyon sokára, kialakul az, aki valójában mindig is lenni akart. Filozófia, matematika, majd az irodalom, száz százalékosan veti bele magát mindenbe, igyekezve megfelelni annak a képnek, amit önmagában megalkotott arról a Nőről, akinek hite szerint lenne kell. Mindeközben meg kell küzdenie apja ambivalens érzéseivel: az elszegényedett, és egyre szegényebb felső-középosztálybeli családfő lelkét megsínyli, hogy egyre lejjebb süllyednek, hogy lányaiknak dolgoznia kell, mert nem fogják tudni hozománnyal kiházasítani őket, épp ezért támogatja tanulásukat. De ellenérzést nem tudja eltitkolni, Simone mindent megtestesít, amit ő elutasít: önálló gondolkodású nő, aki nem akar a saját családjának alávetve élni napról napra, aki elutasítja a konvenciókat, és terhes számára mindaz, amit a többi nő az élet természetes velejárójának tart.

Simone feminizmusa nem életelv vagy iránymutató a mindennapokra, nem tanult, felvett póz, hanem teljesen ösztönös és természetes, szükségletet elégít ki; annak a nőnek a szükségleteit, aki egyenrangúnak tart férfit és nőt, akinek a párja méltó kell, hogy legyen hozzá, szellemi társnak kell lennie, mert Simone számára az intellektus, a szellemi gazdagság elengedhetetlenül a mindennapok tartozéka. Egyszerre roppant naiv és tudatlan bizonyos „illetlen” kérdésekben, minden másban azonban igen tájékozott, de soha nem szűnik meg lenyugodni.

Téves elképzeléseimhez képest kapott memoár egyszerűen magával ragadó. Megdöbbentő, hogy mennyire prűd és álszent volt az akkori világ és nevelés, de ezt nagyon kedves iróniával tudja érzékeltetni. Például amikor az őket tanító félapáca nővérekről megjegyzi: „Egész életükben a világi oktatás ellen harcoltak, s nemigen tudták megkülönböztetni az állami iskolát a nyilvánosháztól”. Ahogyan megjeleníti a gyermeki érzést, ami a szülőkhöz köti, ahol ők a mindenhatók, a biztonság összetörhetetlen burka, és ahogyan az értelem kinyílásával szembesülve az ellentmondásokkal még mindig képes megtartani önmagába ilyennek őket, majd még később az egész egyszerűen megszűnik létezni, és eltávolodik tőlük. A mindig kívülálló lány egyre magányosabb elszigeteltsége, küzdelme a saját szellemiségéért és elismeréséért, és nem utolsó sorban küzdelme önmagával önmaga megismeréséért, csodás olvasmány. Aki tanácstalan, hogy kézbe vegye-e, ne habozzon.