Thomas Gifford - Assassinók

A történet középpontjában a '80-as években igen nagy érdeklődésre számot tartó Pius pápaságának ideje áll, vagyis a II.vh. ideje alatti egyházi tevékenység, amikoris az egyház szövetkezett a nácikkal, és megindult az elkobzott, hatalmas vagyonok áramlása kézből kézbe, egyházi és világi segítséggel. A hatalmi játszmák az egy olyan dolog, amit átlátnia egy közönséges halandónak egyszerűen képtelenség. Néha kiderül ez, felszínre kerül az, felsejlenek összefüggések, de a nagy egészet egyben látni nem a mi dolgunk. Féltékenyen őrzik előlünk a szövetségeket, érdekeket, ki kivel miért és mikor, és miért nem, ellentétek, érdekek és ellenérdekek, néha pillanatnyi szeszély, lehetőség, néha évszázados családi szövetségek irányítják a világ sorsát. Ezzel lehet egyetérteni, lehet ellene tiltakozni, mindenki annyit vesz észre ebből, amennyit képes megemészteni. Mert szeretjük magunkat biztonságban tudni, szeretnénk, ha a világ, melyet felépítettünk, amelyben élni kényszerülünk, látszólag logikus, átlátható, önös érdekektől és titkoktól mentes lenne.
Ha ezt közvetítik felénk, akkor minden rendben. De amint valami kiderül, az emberiség két pártra szakad: vagy elhiszik, hogy vannak dolgok, amik a mindennapjaik felett állnak, és nem lehetnek hatással rá, vagy ostobaságnak bélyegeznek mindent, ami felborítja a világképüket. Sokszorosan igaz ez a hit egyik pillérére, az egyházra, ami elvileg nem másért létezik, mint hogy Krisztus tanait fenntartsa, ontsa a szeretetet szerte szét a világban, és a híveknek biztos bázist adjon. Gifford megmutatja ennek az egyháznak egy másik arcát.

Kilenc év kutatására, erre a temérdek információra, kapcsolatra, szövetségre, névre és évszámra nem lehet csak úgy legyinteni. Nyilván azért gondolom így, mert enyhén szólva sem vagyok feltétlen híve sem az egyháznak, sem a kereszténységnek. Ha az lennék, most meg lennék sértődve, legyintenék, és baromságnak bélyegezném ezt a történetet, így viszont el vagyok bűvölve. Eszméletlen ez a csóka, mit gürcölhetett, míg hosszú idő alatt összerakta az apró morzsákat, töredékeket, összeszőtte a szálakat, és biztos vagyok benne, hogy még csak a felszínt karcolgatta. Mindezt tette úgy, hogy egy remek kis oknyomozós krimit alkotott, karakteres szereplőkkel, beépítve azt a rengeteg tényanyagot, amit megtudott a kutatása alatt.
Nem áll meg a mostnál, olykor visszanyúlik egészen a kezdetekhez, hogyan szerezte meg a hatalmat a keresztény egyház, milyen vezetőkkel, és hogyan sikerült azt fenntartania, arról nem is beszélve, hogyan kerültek bizonyos emberek hatalmi helyzetbe a szervezeten belül. És eközben nem érzem, hogy tömné a fejem hülyeségekkel, vagy hogy kioktatna. Nem a boldog békeidők az érdekes, hanem amikor a nem megfelelő ember került a pápai trónra, amikor az egyház alól kicsúszott a talaj, amikor a hatalom, a pénz a vagyon, a befolyás fényévnyi távolságra került, de mindig megtalálták a megfelelő embert, módszert, szövetséget, halált, hogy visszatornázzák magukat. Mint ahogyan a  második világháború alatt is, amikor felélesztették a pápa bérgyilkosainak kis csoportját, az assassinókat, akik aztán 40 év elteltével újra előkerültek, de miért? Az ellentétes érdekek halálhoz és áruláshoz vezettek, és amikor egy apáca rábukkan erre az egészre, neki is meg kell halnia, meg még sokaknak másoknak. Azon kívül, hogy egy nagyon érdekes krimi, egy tág áttekintést is ad az egyház történetéből. (Becsületére legyen mondva, pro és kontra érvelnek a szereplők az egyházért ill. ellene.) Nem tudtam letenni, figyelemreméltó regény.