Ezeket muszáj lesz

Mindig van valami újdonság, amire azt mondom, hogy na, ez most kell nekem. Amíg tömegesen volt ilyen, csak töredéke jött be igazán, így, hogy egyet-egyet kinézek, igyekszem biztosra menni.

A vének háborúja nem igazán jött be. Rosszkor olvastam, nem Reynolds után kellett volna, vagy különben sem tetszett volna annyira, nem tudom, de ez az új, amit majd most hoz az Agave, jónak tűnik. Olyannak, amiket szeretek. Nyomozópáros, cyberpunk, mi a jó, ha ez nem?



"jön John Scalzi új regénye, az amerikai megjelenéssel egy időben, augusztus 14-én. Bezárt elmék lesz a címe, vagyis nem Vének háborúja-kötetről van szó (abból jelenleg nincs több, amit kiadhatnánk), de reméljük, hogy a rajongók ezt is legalább olyan elszántsággal fogják a kezükbe venni. Mert ez is egy jó regény: a nem túl távoli jövőben játszódik Amerikában, egy megvalósult cyberpunk utópiában, és egy FBI nyomozópáros egyik ügyét meséli el. Nem tudjuk egyelőre, hogy Scalzi mit tervez ezzel a regénnyel, ugyanis ez egy kerek, teljesen lezárt történet, de a folytatás lehetősége benne van. Részben krimi, részben politikai akcióthriller, részben pedig cyberpunk, avagy minden adott hozzá, hogy az életmű egyik komoly elemévé váljon. Az amerikai borítót tervezzük átvenni hozzá."


Kicsit unom már, hogy minden sorozat, üdítő lenne, ha végre önálló regények is jönnének, úgyhogy ez több szempont miatt is felkeltette a figyelmem.

Ami ugyan már nem új, de nagyon akarós, az Galbraith-Rowling Kakukkszója. Egészen biztosan meg fogom venni, mert minden nap eszembe jut, hogy kell, ezt meg már azért mégsem hagyhatom.


Karácsonyra kaptam Tittitől a Makedónia oroszlánját, jön most a második része, ami kellős, még akkor is, ha az elsőt nem olvastam. Majd fogom. Idővel. :D



A heroikus fantasy brit királya, David Gemmell visszatér egy mítoszokban, mágiában és kalandokban gazdag világba – az ókori Hellászba.
Makedónia oroszlánja – Parmenión, a sztratégosz. A magányos hős, aki a megváltást keresi, és aki ehelyett a végzetet leli meg.
A Sötét Herceg – a gyermek, akiből Alexandrosz lesz, a legnagyobb birodalom megteremtője, amelyet a világ valaha ismert. Mindent leigáz majd – mindent, kivéve a Káoszszellemet, a lelkében lakozó halhatatlan gonoszt.
Együtt kényszerülnek más dimenziókba, túl az időn, csodákkal és boszorkánysággal teli varázslatos világokba.

Megjegyzés küldése

4 Megjegyzések

  1. A Lock In engem is érdekel, mint minden Scalzi:) Az ember párhuzamosan olvas Alaister Reynolds-ot és Scalzit, bár előbbitől teljesen be van ájulva:D

    VálaszTörlés
  2. Most fejeztem be a Kakukkszót. Kíváncsi vagyok, mit szólsz majd hozzá.

    Natos

    VálaszTörlés
  3. A Kakukkszó megvan angolul egy éve... kéne rá időt találnom. ;) Scalzi *-* Most ezt kár volt elolvasnom... annyira le vagyok vele maradva, hogy bűntudatom lesz, ha megveszem... :D De kit érdekel! :)

    VálaszTörlés
  4. Titti, teljesen megértem, azért R. klasszikus sci-fit ír, Scalzi meg könnyebben emészthetőt. nem is értem egyébként, hogy reynoldsal mi a gond, hogy nem viszik a könyveit, merthogy befagyasztották a kiadást.

    Natos, én is az lennék már nagyon. :D az átmeneti üresedésre is mondtak jót is, meg rosszat is, nekem a hangulata nagyon bejön, meg a tipikus amcsi élethelyzetek, hozzáállások, szereplők. a Kakukkszó biztosan más lesz, meglátjuk.

    reea, ezt így nem szabad. ezt csak úgy szabad, hogy 'naná, hogy megéri megvenni'. :D legyen csak a polcon, onnan bármikor le lehet venni.

    VálaszTörlés