2014-ről

Az a szép ebben az évben, hogy semmi különös nem történt. Mármint a szokásos zavaró tényezőkön kívül, amiken akkor elmerengtem, amikor aktuális volt. Ezekkel már nem is foglalkoznék, koncentráljunk most a pozitív dolgokra.
És itt akadtam el. :D
Nem mintha nem lenne egy csomó jó dolog is az olvasásban, csak most mi jöjjön? Dicsérjek meg kiadókat? Kezdjem el újra ismételgetni a rajongós posztokat?
Ami most így év végére lecsapódott bennem, hogy nagyon bírom, hogy az Agave a papír után nem sokkal már kiadja az e-ket is. Igaz, amikor megláttam a Periféria árát, inkább lecsuktam az oldalt és elszámoltam ötig, mert én ennyiért ugyan meg nem veszem, akármivel is indokolják. De ugye koncentráljunk a pozitívumokra, pár napra rá jött a mikulásos leértékelés, aztán meg a karácsonyi akció, az már elég baráti volt, így viszont jól bevásároltam, mert kellett még más is.
Szeretem az e-ket, még ha a kiadók nem is.

A legekről. (nem csak pozitívan. hehe)
A legjobb könyv, amit idén olvastam, a Tündöklő lányok. Tudva, hogy megtörtént eseten alapul, még döbbenetesebb a hatása.
A legkellemesebb csalódás a Chicagoland vámpírjai volt. Jók ezek az urban fantasyk, egyik kedvenc műfajommá is vált, de azért a nagy részük tizenkettő egy tucat. Nagyon jó olvasni, remek időtöltés, de ahogy leteszem a könyvet, meg is szűnik a hatása. (Kivéve Chance meg Moning, de ezt már kitárgyaltuk egy párszor.) Merit viszont jött velem akkor is, amikor épp nem olvastam. Köszönhető ez a karaktereknek (az összesnek, kivétel nélkül), és a háttérvilágnak, nameg annak, hogy erotika csak nyomokban van benne, viszont nagyon jól csavarja a történetet Neill. De azért legyek őszinte, ezek az UF-ek nem működnének bugyihúzogató férfiszereplők nélkül, és ebből itt is van pár, viszont nagyon visszafogottan ízlésesen hatnak. Igazi jutalomfalatok.
A legjobb sci-fi idén is a Térség Corey-tól. Nem tud csalódást okozni szerencsére.
Más viszont igen. A legnagyobb csalódás a Tizenkettek volt Cronintól. Nem ezt vártam az első könyv után, ami abszolút favorit.
A legrosszabb könyv Lori Handelandtől a Shakespeare, a halhatatlan volt. Még egy ilyen igénytelen, összecsapott, gagyi történetet... bah. Igazi ballasztkönyv.
Van bennem nagy kérdőjel is, Ian McDonalddal kapcsolatban. A Síkvándor YA, legalábbis néhány szereplő korát tekintve, és mivel ezt a korosztályt célozta be olvasóközönségnek is, próbálta hozzájuk butítani a könyvet, ami egyáltalán nem sikerült. Egy nagyon érdekes történet, elég komplex világgal, jó stílusban megírva, de kíváncsi vagyok, mit ír, ha nem gyerekeknek akar írni.

Voltak terveim, hogy majd mindenféle műfajokban fogok olvasni, aztán persze ebből semmi nem lett. Akkor jó ötletnek tűnt, de aztán elveszítettem az érdeklődésem. Előrelátó vagyok, más egyebet nem lőttem be magamnak hosszútávon, jobb szeretem, ha a magam számára is meglepetés a következő olvasmányom.
Hogy merrefelé fogok blogilag haladni 2015-ben, fogalmam sincs.
Teli vagyok ötletekkel, hogy miket kellene olvasni, és ha valami nagyon betalál, arról úgyis fogok írni, de unom már, hogy minden könyvről megpróbálok kiizzadni magamból valami egyedit, szórakoztatót, vagy figyelemfelkeltőt. Nincs kedvem.
És időközben rájöttem, hogy masszívan utálom a disztópiákat, viszont sokkal több darkos könyvet akarok olvasni.

Ez egy jó év volt. Több volt (sokkal több) a jó könyv, szerencsére csak kevés rossz akadt az utamba, de ennyi meg kell. Az olvasás mellett tudtam sorozatokat is nézni (tényleg, jövőre lehet, hogy fogok írni arról is, miket nézek), de az igazi problémám, hogy a sportolást még most is csak erőszakkal tudom betuszkolni az időmbe. Ha sportolok, valami nincs, általában akkor nem olvasok. (ja, én is azt gondolnám, hogy nem nézek inkább meg egy részt sem semmiből, de egyszerűbb nézni, mint olvasni.)
Akarok - mert az határozottabb és célratörőbb, mint a szeretnék - majd olvasni Galbraith-ot, Franzent, World of Warcraft könyveket, pasis meg csajos UF-eket, Kemp Erevis Cale trilógiáját, Sandersont, Gears of Wart, Warhammereket, Peter F. Hamiltont, és remélem, jönnek majd a megkezdett sorozataim folytatásai is, meg azok is, amiket addig nem kezdek el, amíg nincs folytatása.
ÉSÉSÉS újra fogom olvasni a Fevert, de csakis, miután magamévá tettem a Burned-t (januárban jön, nem elfelejteni!), meg lehet, hogy Frostot is, meg a Calderonokat.
Unatkozni nem fogok, ez egészen biztos.

Tavaly tervbe vettük, hogy a Holdvadász-hónap mintájára idén is legyen tematikus hónap, ami végül nem lett. A Cassie Palmer hatodik részét nem hozta a kiadó (egyébként mást se), úgyhogy azt majd angolul, ha lesz kedvem, meg időm elmerülni, más ilyen addiktív meg nem akadt az utunkba.
Lett helyette Zenka-féle témázás, ami jó móka, még ha nem is mindig (sőt, szinte sose :D) a szívemnek kedves témák nyertek. Ezt valszeg folytajuk jövőre is, vagyis amíg lesz ötlet, addig biztosan.
Terveztem, hogy olvasok sorozatokat, így is lett, bár nem azokat olvastam, amikről gondoltam, hogy majd olvasnám. :D Nem baj, így is tökéletes volt, ráadásul ezt a szokásomat nem is szeretném hanyagolni. Szeretem a sorozatokat, még a félbemaradtakat is, még ha időnként be is hisztizek ki is akadok, hogy miért kell mindennek sorozatnak lennie.
Terveztem, hogy nem nagyon veszek papírkönyvet, ezt is tartottam, mert én már nem könyveket gyűjtök, hanem történeteket. Lehet, hogy visszafejlődött a könyvmoly énem, bár szerintem ez inkább előrelépés, de tudja fene. Végülis, olvasó ember vagyok, nem a forma hoz lázba, hanem a fantázia.

Kívánom nektek, hogy legyen jobb évetek jövőre, mint az idén volt. Tudjátok, sok könyvvel, meg mindennel, amire épp szükségetek van. :)

Megjegyzés küldése

29 Megjegyzések

  1. A World of Warcraftból vannak könyvek, nahát? :O Nem mintha érdekelne, csak meglepett. :D
    Jó kis összefoglaló lett, szeretem ezeket olvasgatni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aha, van, 6 vagy 7. nem olyan sok. angolul több, mint 20. nem úgy tűnik, hogy behoznák a lemaradást, de ez úgyis a játékosoknak lényegesebb inkább, azok meg elolvassák angolul is. :)

      Törlés
  2. Boldog új évet kívánok Nima! A Tündöklő lányok még engem is érdekelni kezdett, mi van velem? :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi. :)
      hát, nagy hatással vagyunk rád. :D

      Törlés
  3. Pfű de jó képek! :) Olyan jó, hogy vagy nekünk, és "előszanálod" az UF-eket, és ha véletlen arra támadna kedv, csak "felütlek", és megnézem mi az, amit igen, mi az, amit ne. :) És és és a Tündökő lányok... Én is akarom, de félek, hogy belehalok. Belehalok? :D És és és te már megújultál, karcolod a felhőket rendesen. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. háde látod, amit neked is ajánlottam alternatívaként, egyből el is passzoltad (UF). de majd keresek valamit, ami olyan Monás, hogy még te is elleszel vele. :D
      aki a tündöklő lányokba nem hal bele picit, az nem egészséges, úgyhogy csak hajrá. :))
      hát igen, újabban ennyi újítást engedélyezek a blogomon, ráuntam a sablonozásra.
      olyan ez a háttér hogy jó lesz esős tavaszi időre, borús nyárra is, meg ködös őszre, meg hómentes télre is. (aztán úgyse bír ki ennyi évszakot nálam. :D)

      Törlés
    2. háde jódenade azért az erős felütés volt! :D A prekoncepcióimat először el kell ringatni, hadd aludjanak, és akkor jöhet a huncutkodás. Te meg ideszabol nekem egy Chicagoland vármpírjait, érted... :D Legalább a címe legyen ilyen Tündöklőlányos. Olyan vagyok, mint hófehérke, csalogatni kell, akkor megyek, de ha rámküldöd a farkast... ja az már egy másik mese :D

      Törlés
    3. nagy levegő, nulla elvárás, és elkezdeni. és élvezni. :D

      Törlés
  4. Ez a történeteket gyűjtök, nem könyveket, tetszik. Valahogy én is így vagyok, hogy már mindenféle okokból egyre kevesebb kötetet, fizikait szerzek be. Én is inkább e-ben gondolkozom na meg persze könyvtár, bár tudom, te ki nem állhatod :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem, a könyvtár szóba se jöhet. minden visszaadott könyv csökkenti pár órával az életem. :D
      ó, végre valaki, aki még szereti az e-ket! Gutenberg óta a legjobb dolog, ami olvasó emberrel történhetett.

      Törlés
    2. Én is szeretem őket! :) Csak az utóbbi két évben annyira rájuk korlátozódtam, hogy most jól esik egy kis nosztalgia. De mikor szenvedek egy nagyobb darabkával a kezemben, és még kijelölni sem tudok rajta, azért csábosakat pillantok a Nukimra. :D Ezt a Gutenberges mondatodat, jó pénzért add el a Kindle-nek! Te mindig ilyen pólóravalókat mondasz, nagyon bírom! :D

      Törlés
    3. én valahol Erikson környékén döntöttem le végleg, hogy nekem e-k kellenek.
      halál jó kényelmesen elnyúlni a fotelomban a kandalló előtt, melegíteni a lábam, és fél kézzel legyűrni egy egyébként másfél kilós könyvet. :D
      volt már, hogy a könyvön nyomogattam oldalt, hogy lapozódjon, aztán nem. néztem is furcsán. :D

      Törlés
    4. Jaja, olyan nekem is. Nyomogattam, hogy miért nem lapoz, meg ki akartam jelölni.... :D A keresőről nem is beszélve... miért nincs egy rendes könyvben is ctrl+F :D

      Törlés
    5. :D
      mondja valaki, hogy nincs meg a hangulata az e-k olvasásának.

      Törlés
  5. Klassz post lett, és a hangulata külön kellemes. :)
    A térségen meglepődtem, de örülök neki, mert én is szerettem.
    Különben a téli képeid valami csodásak, és olyan furcsa a szürke városkép mögötte. Érdekes kettősség, ami szerintem téged is jellemez. Ettől vagy izgalmas ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ó, köszi. :))
      a térség nagy szerelem az első pillanattól. de miért lepődtél meg? sci-fi. az egyik legjobb műfaj.:)
      ezeket a képeket szívem szerint full képernyőn tettem volna be, de akkor elnyomná a szöveget. :D

      Törlés
  6. Boldog Új Évet!:)
    A disztópiákat én sem szeretem.
    az e-könyvekkel pedig ugyanígy vagyok már én is:)

    VálaszTörlés
  7. Hát legközelebb csinálj egy full képes bejegyzést + egy szövegest is :D Külön üdítő, hogy kiltes fiúk nélkül is ennyire klassz. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát ne tudd meg, mennyit kerestem egy jó kis kiltes-pasis-havas képet. amiket találtam, azokat inkább privátnak néztem, és azokat nem tettem be, úgyhogy csak ennyin múlott, hogy megmenekültetek. :D

      Törlés
  8. De jók a képek! Végre azokon látok havat, mert kint nincs is szinte már :( Remélem 2015-ben legalább esik tetemes mennyiség, mert imádom a havazást. Az e-könyvekért én is odavagyok, persze megint erre akkor jövök rá, mikor már megírtam az összegzőt. Idén kb az olvasmányaim felét a Kindle-n olvastam, imádom hogy ráfér több ezer könyv, és nem kell cipelgetni a nehéz papírkönyveket. Legyen neked is szép éved, minden jóval :) BÚÉK!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. itt nálunk esett egész rendesen. mondjuk akkora nem volt, mint ami a kis házikót betakarta, de legalább fehér lett minden.
      hát pedig most egy ideje mindenki az e-könyvekkel foglalkozott. :D de jó ezt tudni, hogy ennyien szeretjük, eddig nagyjából fele-fele az arány, aki fogdosni és szagolgatni szeret, meg aki inkább olvasni. ;))
      köszi, neked is búék. :)

      Törlés
  9. Basszus, majdnem elszalasztottam az összegződet, azt hittem csak a Tervek posztok volt, még jó hogy Amadea belinkelte az összes összegzőt :D Szóval a lényeg hogy nem úsztad meg, hogy jóóól elolvassalak!
    Nagyon tetszik nekem is a történeteket gyűjtök, nem könyveket - csak megvalósítani nem tudom... de majd talán idővel nálam is beköszönt (amikor az ágyneműtartóból is kifolynak majd a könyvek! :D)
    Jók a képek is! az a lámpaoszlop nem Narniás?

    Burned, Calderon, Galbraith, Franzen, Fever, mindnek csak üdvrivalgani tudok ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pedig még tegnap reggel kitettem. :D
      a tervek ma reggeli volt. jó kis listája van PL-nek a megjelenésekből, de szeretem, ha látom, mi kell, képpel, mindennel.
      miért nem tudod megvalósítani? szerintem nagyon egyszerű.:))
      de, lehet, hogy narniás, nemtom, annyira nem néztem meg, csak nagyon megtetszett.

      kíváncsi leszek, hogy fogjuk viselni Monával ezeket a másikhoz tartozó könyveket. meg hogy mennyi lesz belőle. lehet, egy kör bőven sok lesz. :D

      Törlés
    2. De akkor én nem néztem, és utána a tervek volt ugye a feedben elöl, hát gondoltam biztos teszel az összegzésre :D :D
      Azért nem tudom megvalósítani, mert mindig megveszem a szépségeket.... könyveket (is) gyűjtök ;)... de, történeteket is olvasok. :D

      Én is kíváncsi leszek! de egyelőre nem tippelek. remélem érdekes körök lesznek.

      Törlés
  10. Sajnálom, hogy a Cor Leonis Kiadó ennyire behalt, örültem volna, ha a Burned megjelenik magyarul, de akkor marad majd az angolul megvásárlás.
    Jó történeteket kívánok neked 2015-re is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. még szerencse, hogy a külföldi kiadókra lehet számítani.
      köszi, neked is. :)

      Törlés
  11. No igen. tavaly személyes tragédiaként éltem meg, hogy nem mostanság fogom Nalini-től Ash és Janvier történetét olvasni magyarul. És a másik kedvencemet a Cassie Palmer szériát sem... Pedig annak tényleg kiváló volt a fordítása!
    Nima, úgy érzem figyelmeztetnem kell, hogy ha rászánod magad a Tempt the Stars-ra, novemberhez közeli dátumot válassz, mert még-még-még durvább cliffhanger vége van, mint a Holdvadásznak! Ez az *idenekem a folytatást vagy ámokfutásbakezdek* érzés. XD
    Alexandra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. személyes tragédia. :D hát igen, a kiadók bele se gondolnak, micsoda törést tudnak okozni. :))
      köszi, hogy szóltál, akkor majd még jegelem kicsit, bár angolul messze nem olvasok olyan gyorsan, mint magyarul.

      Törlés