Keri Smith - Nyírd ki ezt a naplót

Keri Smithnek támadt egy remek ötlete: tegyünk tönkre egy könyvformájú papírhalmot. Először nagyon lelkes voltam, de aztán nézve a feladatokat, úgy láttam, lelkesedésnél itt többre lesz majd szükségem, elő kell vennem a szunnyadó kreativitásom. Ugyanis hosszútávra tervezem a naplókinyírást, és nehezen viselném, ha pár nap után a vacsorám szaglana ki a könyvből, például, és ez csak egy a sok undi dolog közül, amit művelnem kellene. :D
Előre bocsátom, hogy ennél azért szebben is tudok rajzolni, bár tény, hogy rég vettem ceruzát a kezembe, de direkt próbáltam nagyon egyszerű lenni. Azt még idővel lehet finomítani, ha vissza szeretnék térni egyik-másik feladathoz.
Hatalmas ötlet volt a Maximtól kiadni. Aki egy kicsit is bele van fáradva a betűk monotonitásába, meg csakazért is szereti pl. kihajtogatni a könyvet, mert arra olyan sokan összevont szemöldökkel néznek, és csintalanságot mindig jó móka elkövetni, az semmiképp se hagyja ki. Jut eszembe, kell majd keresnem egy lapot, amit telihajtogathatok szamárfülekkel.

Ez én lennék. A kobold-énem, leginkább, aki lelkesen tapod képzeletben a kötelező olvasmányokon, amik egykor oly sok keserves órával tüntették ki egyébként szórakozáshoz és mókázáshoz szokott olvasói énemet.
Finomítani fogom majd a technikámat, és próbálok majd egy ugrálós megmozdulást is papírra vinni, amivel biztosan nagy rongálást fogok véghezvinni, hiszen ha felemelem egyszerre a két lábamat, a könyv elkezd majd becsukódni...
Hehe, ezt nagyon élveztem. Egyszerre több ceruzával is csináltam, és nagyon röhögtem magamon, hogy képtelen vagyok párhuzamosan tartani őket. Viszont szép színesek, nekem ez tetszik a legjobban.

Óóó, a karikák-körök-szappanbuborékok... és még mennyi hely van, hogy követve a könyv rongáló szellemét, ne csak köröket rajzoljak, hanem mindenféle egyéb formát is. Persze, ez is színes, a művészies fekete grafit kevés lehetőséget tartogat, egyelőre, bár most, hogy írom ezt, rá kell jönnöm, hogy ebben is van még mit felfedeznem.

Vonalfirkálmány.
Itt még nem találtam meg a színeseim.


Természetesen maradt még egy rakat lap mindenféle kreatívkodásnak. Ez egy olyan napló, amivel nem érdemes hamar végezni. Jól meg kell fontolni, mit hova pöttyint rajta az ember, és mivel hol keni össze.
Van egy oldal, ahova oda kéne köpnöm a kávém, és nagyon büszke voltam magamra, hogy kitaláltam, majd inkább festek oda valamit a kávémmal. Lehet vele játszani, hogy az egyik fele feketekávéból lesz, meg lesz benne capuccino, meg tejeskávé is, esetleg kiterjesztem a rongálást kakaóval is. Na, szóval a lehetőségek tárháza végtelen.


Megjegyzés küldése

2 Megjegyzések

  1. Jó az az "állj ide" kép! :) Vicces ezzel szórakozni, én is kedvet kaptam folytatni az enyémet a posztokat látva. Amúgy szerintem is nagy hülyeség ténylegesen tönkretenni, vagy csak tessék-lássék firkálni valamit, használni kell a fantáziát, meg mindenféle kreatív eszközt, és tartalommal megtölteni inkább. :) Olyan sok jó példa van a neten is mindenhol.
    A kávéson is lehet művészkedni, nem kell rögtön telibeköpni ugye az oldalt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pedig egy művészi köpetnek csodájára járna az értő közönség. :D
      és igen, elő kell venni, ha az ember kicsit a kezével akarna valamit csinálni.

      Törlés