Amy Stewart - Lány pisztollyal ~ Keményfedél

Ha a papír elbírja, a képernyő is

2017/04/12

Amy Stewart - Lány pisztollyal

Egy súlyos családi titok arra késztet egy anyát, hogy családjával New Yorkból egy eldugott tanyára költözzön. Az anya halála után a három lány egyedül folytatja életét a tanyán, a legidősebb lány, Constance irányítása alatt. 1914 nyarán, amikor Európában kirobban az első világháború, felborul a három Kopp nővér élete is: egy autó belefut a bricskájukba, és Constance elhatározza, hogy megtérítteti a kárt a baleset okozójával.
A felelős egy helybeli gazdag és hatalmaskodó gyáros, aki ettől kezdve pokollá teszi a lányok életét. Constance követelése süket fülekre talál nála, a leány ezért hivatalos feljelentést tesz. A hatóságok először vonakodnak komolyan venni a határozott fellépésű, magas termetű Kopp kisasszony panaszát, de a helybeli seriff az ügy mellé áll, és Constance attól kezdve mindenben segíti a seriff munkáját. A sok megpróbáltatás után, amelyben a tanya elleni fegyveres támadások, gyújtogatások is szerepelnek, melyek során Constance fegyverrel kényszerül megvédeni a testvéreit, győz az igazság.
Constance a család megrendült anyagi helyzete miatt munkát keres, és az őket segítő seriff felajánlj neki maga mellett egy állást. Így lesz Constance az Egyesült Államok első női helyettes seriffje.
A szerző megtörtént elemekre építi az emlékezetesen megrajzolt jellemeket felsorakoztató történetet, amely korhű képet ad az akkori amerikai világról. Amy Stewart egy valóban élt személyről gyűjtött adatokat a korabeli újságokból és egyéb forrásokból. Számos kitalált szállal bővítette a rendelkezésére tényeket és sikerült egy lebilincselő könyvet írnia a jó és a rossz örök harcáról.
  
A fülszöveg alapvetően elmeséli az egész könyvet, nem is értem, minek ilyen fülszöveget írni, ahelyett, hogy inkább kedvet csinálnának egy valós történeten alapuló, igazán szórakoztató sorozathoz. (remélem, jönni fog a többi része is.)
A sztori váza megtörtént eseten alapul, egyeznek a szereplők névre, címre, jellemre, csak a körítés lett hozzáköltve, és némi kis izgalom miatt egyes kitalált eseményeket is közbeszúrt az írónő.
A Kopp testvérek nagyon talpraesett és önálló lányok, egy olyan világban kell boldogulniuk, ahol ha kérdez egyet egy nő, azonnal keresik a férfit mellette, apát, testvért, szomszédot, akit komolyan is lehet venni. És egy ilyen világban három nőnek önmagában nem lehetett egyszerű elboldogulni, úgy, hogy a várostól távol, egy tanyán élve tartották el magukat. Attól mindannyian elzárkóztak, hogy beköltözzenek a városba a bátyjuk családja nyakára, és ahogy néztem, a férjfogás sem szerepelt a terveik között.
A regény egyrészt remek szórakozás, kész élvezet volt látni, ahogy helyreteszik egy pöffeszkedő gyáros fejét (Constance egyszer úgy elkapta a fickót, hogy konkrétan a falhoz kente, amivel persze csak még jobban felbőszítette :D), de ami még jobb, látni az 1900-as évek elejének világát, társadalmi szokásait, a nőkhöz való hozzáállást, ami egyrészt levegőnek nézés, másrészt meg teljes gondoskodás, és helyettük való gondolkodást jelent. Apróságokban, de megmutatja a fejletlenebb vidéki élet, és az iparosodott nagyvárosokban élők közötti különbségeket is. 

Nem is én lennék, de... ez a borító... remélem, ettől függetlenül veszik a könyvet.

Share:

2 megjegyzés:

  1. Na, nem emlékszem kinél, de valakinél mér olvastam róla, és már akkor sem tudtam eldönteni, hogy érdekel-e. Hasonlóan vagyok vele most is. :D
    A fülszövegek meg... Erről hosszan elmélkedtem néhány éve, és tudom én, hogy nem könnyű kenyér, de ha az első 30 oldalon nem történik semmi olyasmi, amivel eladható a könyv, már később sem fog. sosem értettem, miért kell leírni a komplett tartalmat, vagy adott esetben ellőni a végét...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem tetszene neked. nálam amiatt volt nyerő, hogy semmi erőlködés nélkül tényleg három nagyon tökös csajt összehozott az írónő, és valszeg tényleg ilyenek lehettek. meg szerencse, hogy a cselekmény egy dolog, az ugye kompletten ott a fülszövegben, de a korhangulatot nagyon hozza. amit nem értettem, hogy miért kellett kiemelni az I.vh kezdetét, abszolúte semmi jelentősége, még csak említés szintjén sem. viszont a korabeli újságok szalagcímei is valódiak pl.
      lehet, hogy végülis a fülszöveget azért vállalták be így, mert a valóságban is így történt, és a könyv azért több ennél.

      Törlés

Blogok

Kommentek

Moon

CURRENT MOON

Kiemelt bejegyzés

Katherine Arden - A medve és a csalogány

Gyilkos ​szél fúj a vad orosz vidéken, messze északon; nagyon rég nem volt ilyen fogcsikorgató hideg. A fák között suttogások, léptek zaj...

Contact Me

Név

E-mail *

Üzenet *

Nima's wishlist book montage

Gunlaw
The Gone World
Éjszárny
Void Star
A Fényigéző
A Little Hatred
Fire & Blood
The Hunger
Tengerészek
Védtelen halandók
A kis idegen
Csipkerózsikák


Nima's favorite books »

Blogarchívum

Látogatás

Címkék

2011 (42) 2012 (71) 2013 (52) 2014 (33) 2015 (28) 2016 (43) 2017 (32) 2018 (28) 21.század (3) 5* (86) Aba (5) Ad Astra (6) Agave (53) Akkon (1) Alexandra (23) alternatív történelem (5) Animus (3) Athenaeum (16) bannerek (1) Book&Walk (4) borítóleleplezés (2) campus (3) Cartaphilus (14) Cassie Palmer (11) Cat és Bones (3) Cicero (5) CorLeonis (10) Crossfire (3) cyberpunk (6) dark-fantasy (22) Delta Vision (16) disztópia (8) ebook (6) Édesvíz (1) Egmont (5) egyéb (2) életrajz (4) elfeledett könyvek (3) Első törvény (5) epic (20) Erikson (5) Európa (16) évzárás (7) fantasy (134) félbehagyva (1) feminizmus (1) Fever (6) film (4) Főnix (3) Fumax (21) Gabo (23) Galaktika (9) game (6) General Press (5) Geopen (11) Gondolat (3) Göncöl (2) gyenge (17) gyűjtés (5) halloween (3) hírek (39) Holdvadász-hónap (6) hónapzárás (12) horror (5) humor (19) IPC (2) játék (8) K.U.K. (1) kaland (10) Karen Chance (11) Karen Marie Moning (7) kedvenc (38) Kelly (10) képregény (1) Kolibri (1) konteo (1) Kossuth (2) könyvekről röviden (4) könyvlista (1) Könyvmolyképző (41) körbeposzt (15) krimi (64) Lektűr (2) Libri (5) lista (12) Lybrum (1) M-Érték (1) Magvető (5) magyar (30) majdnem témáztunk (1) Malaza (2) manciregény (2) Maxim (2) megjelenik (24) Merit (1) mese (9) military sci-fi (3) misztika (48) MRC16 (2) MűveltNép (1) NA (3) Napernyő Protektorátus (3) noir krimi (2) novella (2) Novum (1) Őrségek (3) Palatinus (3) pararománc (14) Park Kiadó (1) Partvonal (7) PlayOn (2) Polar (1) Pongrác (1) pszichológia (3) régi blogról (102) Rézbong (1) romantika (23) sci-fi (46) Scolar (3) skandináv (10) steampunk (8) szépirodalom (63) szex (11) szösz (104) Szukits (3) szukkubusz (3) Takeshi Kovacs (3) Tarandus (2) témázunk (31) Tericum (1) Térség (4) thriller (38) történelem (41) történelmi romantika (8) Tuan (2) Tündérkrónikák (6) TwisterMedia (2) újraolvasás (1) Ulpius (33) urban-fantasy (63) útkeresés (1) űropera (8) válogatás (4) vcs2016 (7) vcs2017 (5) Victoria kiadó (2) Warhammer (3) Wizard Books (1) YA (33) zsidó (3)