Mindig esténként tűntek elő, néha csapatosan, többnyire azonban egyedül. Hogy pontosan hogyan és mikor érkeztek, arról senki nem bírt megbízhatót mondani. Volt, aki azt állította, hogy ugyanott laknak, amerre dolgoznak is, napközben alszanak és megbújnak valamelyik bérkaszárnya zugában, s csupán napszálltakor merészkednek elő. Mások akár meg is esküdtek volna rá, hogy a város egy másik fertályából jönnek és szekéren hozzák őket... Most is csak annyit lehetett tudni, hogy megint meghalt közülük az egyik. A székesfőváros utcáin arat a halál: a rendőrség elképzelhetetlen brutalitással meggyilkolt prostituáltak holttesteire bukkan szerte a városban, a Városligettől kezdve az előkelő Ó utcai bordélyon át egész a ferencvárosi munkásnegyedekig.
1910-et írunk: az újabban már villanyfényben úszó Andrássy úton még egymást kerülgetik a konflisok és az automobilok, a legendás kávéházakban pedig Ady Endre és Molnár Ferenc társaságát keresik a szépreményű költők és hírlapírók. Ezzel egy időben pedig különös vendég érkezik Budapestre, hogy néhány hónapi rejtőzködés után egyszerre csak az előkelő szalonok és úri társaságok kedvencévé váljon: Saint-Germain grófja, aki egyenesen Rákóczi fejedelem leszármazottjának mondja magát, és a világtörténelem legkülönbözőbb korszakaiból származó történeteinél csak a szokásai különösebbek. Éjszaka él, akárcsak a város, és még soha, senki nem látta enni.
Először nem tudtam, hogy álljak a könyvhöz. Mi lesz ez, szépirodalom? történelmi fantasy vámpírúrral? noir krimi, esetleg megtévesztő fülszövegű történelmi regény?
Igazából ez így mind egyszerre. Ami azonnal feltűnt, az igényes, cseppet sem darabos, könnyen olvasható avítt szöveg. Nagyon lazán vezetett vissza több, mint száz évvel ezelőttre Benedek, igényesen és visszafogottan, mindenféle modorosság nélkül szőve a szóvirágait. Olykor szinte haptákba vágta magát a lelkem, amikor Mihucz a nagyságos úrhoz (ő volt a rendőrségen a főnök, a Vezér, csak akkor másképp hívták) szólott.
A könyv szálai mindenfelé visznek.
Ahogy Mihucz Ervin, a nyomozónk, az első oldalakon lefestődött, arra gondoltam, hogy ez a fickó egy épkézláb mondatban nem tud egy értelmeset kérdezni, nemhogy nyomozni kezdjen. Aztán egészen megtáltosodott, bár az éleslátás és a penge gondolkodás nem az erőssége, legalábbis időbe telt neki rájönni dolgokra. Aztán rájöttem, hogy a leírása megtévesztő, az életmódja és a munkaszorgalma nem állt éppen párhuzamban, nem volt szép tőlem, hogy első látásra ítéltem.
A színház világában Tarnóczay Etelka személyében veszünk el, aki annyira csúnya kislány volt, hogy még a járókelők sem kérdezték meg tőle, ugyan miért is kóricál későn az utcán. Aztán micsoda végzet asszonya lett belőle.
Felbukkan Molnár Ferenc, Bródy Sándor, Hunyady Margit, meg úgy alapvetően szinte mindenki abból a korszakból. Benedek ügyelt, hogy ne hagyjon ki senkit, nehogy sértődés legyen a vége. Tumultus nincs, inkább csak átsuhannak ők a történeten, jelezve, hogy léteztek akkoriban.
Beláthatunk a múlt század eleji újságírás titkaiba is, csak hogy egy nagy kanyarral megismerkedjünk a vérgróffal magával.
A gyilkosságok pedig történnek, egyik a másik után. A gyilkos személye igazából nem egy nagy rejtély, nekem elég gyorsan leesett, de nem is az volt a cél, hogy sokáig homályban maradjak.
A korra jellemző apró részletek tömegével szolgál, különös tekintettel a bordélyok világára, ami nem is csoda, hiszen prostikat ölnek, állati kegyetlenséggel. Megtudhattam, hogy anno a városon belül is területenként különböző megnyilvánulásai voltak ennek a szubkultúrának, egyes részeken pl. vízáruslánynak álcázták magukat. Volt, akinél még víz is volt. Egy ideig.
A kávéházi élet különösen zajos volt, olyan természetességgel jártak oda melegedni, cseverészni, időnként kávézni, de mindenképp a világ dolgait kibeszélni, mint most a kocsmába. És most kiderült az is, hogy akkoriban a fontos, világi hírek Bécsnél megálltak. Bármi érdekes történt a nagyvilágban, azt mindenki egy bécsi kávéház egyik lapjában olvasta, semmiképpen sem itthoniban. Olykor ez Bécsben történt, olykor a csapostól elcsent ablakpucolásra használt újságból.
És persze azért fontos a nyomozás is, de csak annyira, amennyire a mindennapok része lehet minden más mellett. A vámpírság viszont a regény szempontjából elhanyagolható, impozáns díszlet, semmi több.
Nade elég is ennyi az apró titkokból.
Várakozáson felül jól szórakoztam, könnyed, humoros, de okos és nívós regény.
 |
| New York kávéház |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése