2017/09 - Keményfedél

2017/09/25

Jordanna Max Brodsky - the Immortals

Tara Nima 1 Comment
Az olimposzi isteneket elfeledték, senki sem imádja már őket, nem tartják meg az ünnepeiket és nem áldoznak nekik. Így el kellett hagyniuk saját világukat, hogy közöttünk, halandók között létezzenek. Szétszóródtak a világban, mindenki másfelé ment, és próbált alkalmazkodni a mai modern korhoz, használva saját képességét, a jelzőiket, amikkel eredetileg illették őket..
Selene DiSilva, eredetileg Artemis, magánnyomozó lett, a nők védelmezője, elszántan küzd mindenféle, nőket ért erőszak és atrocitás ellen (mellesleg a netes mindenféle dolgokkal meggyűlik a baja). Kora hajnalban a Hudson partján sétáltatja kutyáját, amikor ráakadnak egy megcsonkított fiatal nő holttestére.
Theo Schultz, a nő volt barátja, egyébként egyetemi tanár (archeológia? klasszika filológia? kulturális antropológia? valami ilyesmi.), összefut Selenevel a tetthelyen, és az információcserének az lesz az eredménye, hogy magánnyomozásba fognak, először külön utakon indulva, aztán együtt.
Helen ugyanis egy rituális gyilkosság áldozata lett, aminek a célja ugyan sejthető, de egyelőre nincs semmi konkrétum, csak annyi, hogy valószínűleg a szertartás nem áll meg egynél, lesz még több gyilkosság is.
Közben láthatjuk, hogyan pusztul az istenek világa. Imádat és hit híján az öregek elsorvadnak, a fiatalabbak öregedni kezdenek, és mindannyian meghalnak majd végül. Artemisz anyjával a halálos ágyán találkozunk már, ikertestvérén, Apollónon is látszik már a benne való hit hiánya. (Artemisz valamiért mintha még mindig virulna.)
Közben Theo próbál valami megfogható indokot találni Helen halálára, átnézi a kutatásait (Narcisszusz történetével volt kapcsolatos), és közben versenyt futnak az idővel, hogy még időben leállítsák a gyilkost.

Az én esti mesém a görög mitológia volt, és ez ugyan abszolút a modern korban játszódik, teljesen visszahozta azokat az érzéseket, amiket gyerekként éreztem egy-egy monda kapcsán. Brodsky még ebben az új közegben is képes volt megalkotni egy különálló, isteni világot, ami mostanra inkább már csak érzés lett, mint tényleges létezési sík. Theo előadásait nem hiába szerették annyira a diákjai, tényleg magával ragadó volt, szinte ott ültem előtte a padban, és próbáltam megválaszolni a kérdéseit. A sors fintora, hogy egy csomó kérdésére a választ ő maga is csak a nyomozás előrehaladtával fogja igazán tisztán látni. Selene-Artemisz karaktere inkább érdekes, mint szimpatikus, de ahogy haladt a történet, kicsit enyhült ez a nagy ellenállás benne, így közelebb tudott kerülni hozzám is.
Kicsit csalódtam azt utóbbi időben olvasott (vagyis inkább csak elkezdett) urban fantasykban, ez viszont teljesen levett a lábamról, köszönhető ez a fordulatos történetnek, és az okos, fejlődőképes karaktereknek, a háttérvilágnak, a stílusnak, nameg annak, hogy végre egy UF, ami minden UF klisét nélkülöz. Valószínű ez csak annak köszönhető, hogy a görög mítoszokat emelte be Manhattan utcáira, és egy ilyen alap más megközelítést kíván, mint egy vámpíros uf.
Emlegetik a könyvvel párhuzamban Riordant és Dan Brownt - sztem csak nagyon érintőleges a hasonlóság, kábé annyira, minthogy minden vámpír mellé lehetne egy Bram Stokert állítani. Hearne Vasdruidája hamarabb eszembe jutna a mitológiai alapok miatt, viszont hangulatilag nagyon eltér a kettő. De mindegy is. Aki szeret elmerülni a görög mitológiában, az semmiképp ne hagyja ki, nálam mindenképp az év egyik legérdekesebb könyve.

2017/09/17

Chirovici - Tükrök könyve

Tara Nima Add Comment
Felkeltette a kíváncsiságom a könyv előszava, ebből is az utolsó fejezet, vagyis hogy az olvasónak nem elég azt tudni, ki ölte meg az áldozatot, az mindenkit jobban érdekel, hogy miért. És teljesen igaza van. Gyilkosság esetén úgyis kiderült, ki ölt, mert valakinek kellett, és valóban sokkal érdekesebb tudni a miérteket, az összefüggéseket, azokat a dolgokat, amik nincsenek feltétlenül szem előtt, mint a nyilvánvalót.

28 évvel korábban megölték Wieder professzort, és Richard Flynn könyve elindítja a múltban, ezzel együtt emberek vélt vagy valós emlékeiben történő nyomozást. Peter Katz megkapja Flynn kéziratának az elejét, viszont a befejezést már nem áll módjában elküldeni. Katz kihozza a helyzetből, amit lehet, de mivel folytatás nincs, irodalmi ügynökként nem tehet semmit. Megkéri egy újságíró ismerősét, John Kellert, hogy nézzen utána, mennyire pontosak a kéziratban foglaltak, és hátha előkerül a teljes anyag.
Keller eljut Roy Freemanhez, aki annak idején a gyilkossági nyomozást vezette, de már akkor sem nyugtatott meg mindenkit az ügy megoldása.
Most, 28 évvel később, Flynn közvetetten sok ember életét felkavarja azzal, hogy rábírta ezt a három embert a múltban való kutakodásra.

A három ember nyomozása három különálló egységet kapott, amik tökéletesen egybeolvadnak. Nem szeretem a széttagolódó történeteket, kizökkentenek és elveszik közben a hangulat, de itt szinte fel sem tűnt az átmenet. Mind a hárman egyre többet oldanak meg a múltban történtekből, bár ezzel együtt, ahogy lenni szokott, egyre több kérdéssel is találkoznak.
Chirovici nem csak a gyilkosság miatt írta meg a könyvet, hanem az emberi emlékezet képlékenységét is próbálta vizsgálni. Tényleg izgalmas, ahogyan az emlékeket az agy kezeli, bár szerintem egészen más dolog az, hogy két ember sem emlékszik ugyanúgy egy bizonyos dologra, mint az, hogy valaki direkt hazudik.
Különös krimi lett ebből így, hogy három ember adta tovább egymásnak a már felgöngyölített tényeket és feltételezéseket, ezzel remekül építve a történetet, ami így tudott előre haladni, bár én kicsit hiányoltam a bővebb pszichológiai magyarázatot. Wieder munkássága éppenhogy csak említésre került, kivonatosan, mindenféle részletet vagy tudományos tényeket nélkülözve. A nyomozás és az emberi oldala viszont nagyon rendben volt, logikusan és reálisan történt minden.
Az ember azt gondolná, majd három évtized távlatából nehéz lehet megoldani bármit is, de vannak helyzetek, amikor hosszú idő után már elveszti a jelentőségét némely cselekedet, és könnyebb róla beszélni, bizonyos dolgokat már nem akar takargatni az ember.
Ez a könyv is attól olyan baromi jó, mint a többi hasonlóan jó társa: attól a sok-sok apróságtól, ami a fő történetszál köré szövődik, kiegészíti azt, élettel tölti meg, és befolyásolja az olvasót, gondolkodásra készteti, és eléri, hogy válaszokat akarjon. Még akár többet is, mint amit a könyv adni tud. (Én pl. simán elolvasnám Flynn könyvét is, még ha nem is létezik.)

2017/09/11

Piñeiro - Űrugrás

Tara Nima Add Comment
Hát ez egy nagyon cuki könyv volt. Tudom, hogy inkább a sci-fi részét, főleg a tudományos oldalát kellene elemezni, mennyire volt tudományosan hiteles, hogy a felhasznált anyagok hogy konvergáltak a légkörrel, a számítások helyénvalóak voltak-e, de őszintén szólva én ezt meghagyom annak, aki úgy érzi, ért hozzá. (kapunk tudományos lábjegyzetet, ahol a fordító  kijavította az író tévedéseit. így szinte tudományos is lett a könyv.)
Azzal együtt is teljesen egyben volt a könyv, hogy fogalmam sincs, mennyi sületlenség volt benne. Még az is lehet, hogy valami jövőbeni tudományos felfedezés (vagy akár jelenbeli) alapja lesz, az viszont biztos, hogy az akciójeleneteken izgultam, a szereplőket kedveltem, a háttérvilág ötletes volt, és a történet vezérfonala sem maradt el semmiben a legnagyobb tudományos fejtegetések mögött.

Angela1 a munkamániás tudományos munkatárs, neki köszönhető az az űrruha, amiben Jack elhagyja a légkört, és teszteléskor egy másik világon köt ki, ahol egy másik Angela2 várja, akinek nem kevésbé tudományos agya van, csak már egy ideje másra használja. De simán felveszi Angela1 vezérfonalát, és igyekszik mindent megtenni, hogy Jacket visszajuttassa a saját síkjára. Nincs egyszerű dolga egyiküknek sem (mmint az Angeláknak), mert mind a kettejük után hajtóvadászat folyik, és Jack sem könnyíti meg a saját dolgát, sem katonailag, sem érzelmileg.
Vérbeli ponyva a sci-fik között, de nem is akar magasabbra törni, és szerettem olvasni. Szórakoztató volt, izgalmas, adott némi gondolkodnivalót is, bár a történetvezetés roppant kiszámítható volt,és a szereplők sem gondoltak vagy tettek semmi meglepőt. És igen, elég durván HappyEnd a vége. Biztos lesz, akinek ez csalódást fog okozni, ők a vége előtt pár oldallal tegyék le. Semmiről nem maradnak le, minden úgy fog történni, ahogy elképzelték.


2017/09/07

Elin Hilderbrand - Hajótöröttek

Tara Nima Add Comment
MacAvoyék váratlanul meghalnak, és ez felkavarja a négy családból álló baráti társaság összes tagjának az életét. Egyik titok derül ki a másik után, és ezt egyedül a begyógyszerezett Phoebe veszi jól. Ő alig vesz tudomást valamiről, amit meg megtud, igazán az sem kavarja fel.
Elég széles társadalmi réteget ölelt fel ez a kis baráti társaság.
Ott van a Főnök, Eddie, (egyébként rendőrfőnök), és a felesége, Andrea, aki régen a másik baráti házaspár férfitagjával, Jeffrey-vel járt (és aki szerintem igazán sose szeretett ki a nőből). Ők abszolút középosztály, városlakók. Jeff viszont farmer, hatalmas gazdaságot vezet, a felesége, Delilah, meg nem is tudom, mit csinál. Ő a csapat beszélgetője, hangulati irányítója, tipikusan olyan nő, aki nem veszi tudomásul, hogy negyvenX évesen már nem azért kelünk fel reggel, hogy este a buliban szénné igyuk az agyunkat. (Mondjuk a pia alapvető meghajtója a csapatnak.)
Anyagilag, társadalmilag, szellemileg, mindenhogyan, Eddison és Phoebe látszólag kilógna a társaságból, mégis évek óta elég szoros a barátságuk a többiekkel. Eddison sikeres ingatlanügynök, Phoebe meg főállású begyógyszerezett feleség, aki időnként mindenféle egyesületekben elnököl, és jótékonykodik.
Együtt járnak nyaralni, bulizni, hétvégente rendszeresen összejönnek, sütnek, főznek, isznak és jókat szórakoznak. Óhatatlan, hogy egyéb mindenfélék is szövődnek közöttük keresztbe-kasul.
MacAvoyékkal együtt elég színes a bagázs; Greg volt a csapat gitáros szépfiúja, akiért a tanítványai is bomlottak, ahogyan azt kell, Tess pedig a csendes kis szeretnivaló kislány, egyébként Andrea unokatesója, szinte már húga, lánya, a mindene.
És ők így együtt is, meg párokban is, meg külön-külön is, teli vannak titkokkal, de a legelső és legnagyobb, hogy hogyan és miért halhattak meg Gregék.

A MacAvoy házaspárból Hilderbrand igyekezett valami nagyon központi, nagyon jelentős, és még annál is nélkülözhetetlenebb párost alkotni. Ebből én csak az igyekezetet láttam, a sikert azt nem.
Valószínűleg a halál nem az az állapot, ahonnan az ember személyisége igazán ki tudna domborodni, betudom ennek, hogy nem éreztem át a házaspár jelentőségét.
Pedig rengeteg anekdota, visszaemlékezés, könnyes meg nevetős történeteik voltak velük kapcsolatban, ennek ellenére súlytalan személyiségeknek tűntek, és nekem nélkülük is kerek volt a társaság. Érdekes emberek voltak, sok baromságot megcsináltak együtt, jó volt róluk olvasni.
Ami viszont roppant mód érdekelt, hogy hogyan halhattak meg, ez nagyjából megválaszolásra is került, bár ugye senki nem volt ott, úgyhogy inkább csak feltételezésekkel zárult a könyv.
Eddison titkárnőjét, Fredát, bevehették volna a csapatba, az őszintesége és a természete érdekes dolgokat hozott volna ki mindenkiből. Szerintem ő volt a legjobb arc a regényben a Főnök után.
És ebből már ki is derült, hogy igazán egyik házaspár sem lett a szívem csücske.

2017/09/04

Arne Dahl - Misterioso

Tara Nima Add Comment
Skandináv krimi a megszokottnál kevésbé véresen. '98-ban jelent meg eredetileg, mára kissé idejétmúlt lett. Mivel az utóbbi időben szinte csak friss regényt olvastam, amik eredetileg is nemrég íródtak, folyamatosan figyelmeztetnem kellett magam, hogy bár nekem a 90-es évek történései már kövület, akkoriban a közelmúlt volt.
Érdekes adalék a nyomozás mellé az akkori társadalmi helyzet. Akkoriban is probléma volt a skandináv államokban a menekültkérdés, csak jóval kisebb volumenű volt, mint most. Ráadásul, hogy ez most az író perverziója-e, vagy általános emberi hozzáállás, nem tudom, de még azt is számon tartották valakiről, hogy Finnországból jött svéd-e, és igen nagy szerep jutott az akcentusoknak/tájszólásoknak is, meg alapvetően annak, hogy ki honnan származott.
Jól megbonyolította a gazdasági témával a történetet, ezeket az összefonódásokat, hogy ki kinek a melyik cégébe mennyi ideig mi volt, biztosan lehetett volna követni egy folyamatábrán, én elvesztettem a fonalat már az elején.
A Mimir rend, ha lehet ilyet mondani, cuki. Mint az összes többi férfias csoportosulás, amikről mindenki csak annyit tud, hogy titkos szertartásaik vannak, amiknek jó része csoportos kefélés maszkban, egyébként minden titkos, és ha valaki, akkor egy nő aztán végképp nem kaphat róluk infót. :> (de gondolom, azért pár nő csak idekerült ilyenkor... vagy nem?)

Még mindig keresem azt a krimiírót Caleb Carr után, akinek a rajongója lehetnék. Dahl nem került a listára, de érdemes volt elolvasni. Mindent hozott, amit egy akciódús, jó krimitől elvárok.

Copyrights @ 2016, Blogger Templates Designed By Templateism | Distributed By Gooyaabi Templates | Pictures from Pinterest