2018/05/19

Django Wexler - Az ezer név

Lépj be a hősi fantázia világába, amely muskéták dörejétől és acél csengésétől visszhangzik - de ahol az igazi csatát az alattomos, sötét mágia ellen vívják...
Marcus d'Ivoire kapitány, a Vordanai Birodalom egyik gyarmati helyőrségének parancsnoka már beletörődött, hogy egy álmos, világvégi helyen kell kitöltenie a szolgálatát, ám egy lázadás fenekestül felforgatja az életét. Miután elült a lőporfüst, rámaradt egy demoralizált sereg irányítása, amely erőtlenül kapaszkodott egy aprócska erődbe a sivatag peremén.
A múltja elől menekülő Winter Ihernglass férfinak öltözve, közlegényként szolgál a Vordanai Gyarmati Hadseregben, annak a reményében, hogy így elkerüli a feltűnést. Amikor azonban tisztté léptetik elő, el kell nyernie emberei szívét, és olyan csatába vezetni őket, ahol minden esély ellenük szól.

Meglepő módon, bár a könyvet a Főnix adta ki, ez nem gyerekkönyv. Azt gondolom, ezt erősen ki kell hangsúlyozni, mert sem a borító, sem a fülszöveg alapján nem egyértelmű. Ha kicsit komolyabban vennék a felnőtt olvasóikat, kidolgozták volna rendesen a borítóképet, és csiszoltak volna a fülszövegen is. Elég kiábrándító, de szerencsére ez az élvezeti értéken nem csökkent.

A cselekménye jóval bonyolultabb annál, minthogy van egy kapitányunk, meg egy férfinek beöltözött nőnk. Egy elég összetett politikai szituba csöppenünk már az elején, és később is rengeteg a hadmozdulati elemzés, taktikázás, stratégiák megvitatása és részletes leírása. Igazi military-fantasy, emlékezetes karakterekkel.
Khandar, Vordana egyik gyarmata, lázong. A megszálló sereget elüldözték Ashe-Katarionból, akik a távoli Vitéz-erődben várják az erősítést. Marcus, a kaptány alig várja, hogy megszabaduljon a parancsnokság terhétől, amit majd a grófra testál át, de azért nem lesz könnyű dolga így sem.
A történetben van egy kis valós fíling, olyan, mintha az amcsi vagy a brit sereg (Vordana) megszállta volna a sivatagi nomádokat (Khandar). A városlakók összefognak a beduinokkal (deszoltájok), és szembefordulnak a megszálló erőkkel. 

Az új ezredes, gróf Janus bet Vhalnich, remek belépőt produkált. Nem igazán ezredeses a megjelenése, és igazán a hozzáállása sem. Okos és titokzatos, és katona létére kissé szokatlan dolgot követel a kapitánytól: teljes őszinteséget, bár csak négyszemközt. Ezredesnek sztem egy kicsit túl laza is, de nem véletlenül, erejét sok mérfölddel távolabb is megérzi, aki fogékony rá.
Marcus d'Ivore kapitány, bár nincs túlzottan jó véleménnyel a saját tapasztalatairól és értelmi képességeiről, azért nem kell szégyenkeznie, mindig van egy jó ötlete, okos meglátása. Az ezredessel együtt egy nagyon ütős párost alkotnak.
Winter, a férfinak öltözött nő... nos, nálam egy csillagot itt vesztett a könyv. Hagyjuk már ezt az álruhás bujkálást, amit mindenki bekajol gondolkodás nélkül, meg kéne próbálni kicsit megerőltetnie magát az íróknak, és bevállalni a kemény szitukat: nő a seregben, és minden, ami ezzel jár. Bár hiába van az leírva, hogy senki nem tudja, azért mintha sejtenék néhányan. Jónéhányan.
Az ő szála nekem kicsit vicces volt, képtelen voltam túllépni rajta, hogy a parancsokat egy női hang adja ki, és ez látszólag senkinek nem tűnik fel. Ezt leszámítva kedveltem a fejezeteit, de mindig ott volt bennem a meghasonlás, még akkor is, ha hatalmasat domborított ebben a férfi-női szerepben, meg úgy egyébként a történetszála igen lényeges. Talán az ő karaktere fejlődött a legnagyobbat, ezért gondolatban visszaadtam egy fél csillagot.
Van még egy különleges nő a seregben, Jen Alhundt, aki megtévesztő külseje ellenére az uralkodói Konkordátum egyik kémje, és csak másodsorban tudós.
A szereplők, őket leszámítva, elég klisés figurák: vannak a katonák, akik mindenfélék, egyszerűek, és leginkább nagyon fiatalok, kevesen közülük meg dörzsöltek és tapasztaltak. Az őrmesterek tipikus őrmesterek, hozzák a szokásos formájukat: kegyetlenek és érzéketlenek. A hadnagyok katona-módra ostobának tűnnek, parancsok szócsövei, semmi több. Persze, ők ennél jóval nagyobb fontosságot tulajdonítanak a rangjuknak, és saját személyüknek is. Szóval tipikusan katonai az egész rendszer, ennek ellenére roppant szórakoztató az egész, mert színes szereplőkkel és helyzetekkel van dolgunk, állandó mozgásban van az egész történet, mindig történik valahol valakivel valami, nem csak a seregben, hanem a lázadóknál is.
Ott az egyetlen figyelemreméltó figura az Acélszellem, ő vezeti a deszoltájokat.

Szerettem olvasni, az erős katonai-szál ellenére nagyon könnyed hangulata van, a szereplők nem veszik magukat túl komolyan, elég sűrűn adódnak humoros szituk. Wexler jól megjeleníti a környezetet is, szinte érezni a perzselő sivatagi napsütést, a katonák feszültségének az ingadozását, a parancslánc és taktika működését. Összességében egy igazán szórakoztató, könnyed és humoros pár órát kaptam a könyvtől, egzotikus környezetben, különleges szereplőkkel. 
Wexlerre oda fogok figyelni, örülök, hogy még ha véletlenül is, de megtaláltam a sorozatot.

Az eredeti borítók, amik egyszerűségükben is hozzák azt, amit a magyarnak is kellene. (érdekes látni, mennyire meghatározóak a színek, a betűtípus, a kidolgozottság, hogy első ránézésre mit nézünk ki a borítón keresztül a könyvből. tudom, ne akadjak fenn mindig ezen, de ha egyszer ott az a csizma is... jaj.)


2 megjegyzés:

  1. https://www.facebook.com/fonixkonyvmuhely/photos/a.455095917839492.120513.435976133084804/1913316025350800/?type=3&theater

    http://www.sfportal.hu/a-fonix-uj-brandekkel-a-piacon-interju-farkas-zoltannal-19563.scifi

    VálaszTörlés
  2. igen, a főnix astra a felnőttrészleg. kár, hogy ezt vizuálisan nem sikerült megvalósítani egyelőre.

    VálaszTörlés