Valahogy idén úgy sikerült, hogy sorban olvastam a sorozatokat, pedig rendszeresen megfogadom, hogy nem kezdek bele semmi újba, mert minek, úgysem folytatják. Lassan ez már nem is kérdőjeles, hogy jön-e a következő része, hanem tény, hogy nem. Úgyhogy olyanokat vittem végig, amik nagyrészt teljesek, és én dönthetem el, abbahagyom-e vagy folytatom.
Valahol ez egy próba is volt, mennyire tudok kitartani, egyféle könyvre/szereplőkre fókuszálni, tudok-e annyira türelmes lenni, hogy hetekre (hónapokra) beleragadjak ugyanabba a világba. Sikerült, úgyhogy kicsit tágítom a határaimat, és bepróbálkozom majd a játékokból lett könyvekkel is, legalábbis amikhez eddig még nem volt szerencsém. Vannak fenntartásaim, úgyhogy nagyon alacsony igényeket próbálok majd támasztani, innen már úgyis csak kellemesen lehet csalódni. Ezekre a könyvekre nem a finom jellemábrázolás, vagy a mélylélektani elemzés a jellemző, inkább öljünk meg mindenkit, akit csak lehet típusú regények némi körítéssel, a világfelépítés meg vagy sikerül, vagy nem, ez már csakis az író tehetségén és fantáziáján múlik. Ami biztos, hogy az összes könyv sokkal nagyobb élményt ad, ha valaki úgy ül neki, hogy már ismeri a játékot, hogy enélkül mennyire élvezetes, az már tényleg csak az írótól függ.
Megpróbálom összeszedni, miket könyvesítettek meg, nyugodtan lehet mondani a többit is, mert tuti kihagyok valamit. (a linkek a gr-re visznek, ha valakit érdekelnének a vélemények a könyvekről)

Elder Scrolls - Greg Keyes neve biztosíték, hogy nem egy gagyi fércművet fogunk olvasni, ami azért nem idegen a játékok könyvre adaptálásától. Egyelőre nem tudok többet mondani róla, csak hogy mindenképp olvasni akarom. (DV Pokoli város, Lelkek ura)

The Witcher - igazi kultusz nőtt köré. Jött belőle képregény, regény, és még színezőt is adtak ki. Igazán nagyot Sapkowski könyvei szólnak, még ha hullámzó is a színvonaluk. Van köztük rendes regény, meg van olyan, ami novellaszerűen fűzi össze a Geralttal történteket. (PlayOn The Witcher-könyvek)

God of War - ebbe most kezdett bele a Delta Vision, egyből ki is dobták a két részt. Kíváncsi vagyok rá, bár a játékkal nem játszottam, de amikor valami félisteni hős megy neki a görög isteneknek, az mindig vonzó, még ha elcsépelt is. (DV A háború istene 1-2 )

World of Warcraft - idehaza nagyjából a fele se jelent meg a Wow-os könyveknek, pedig tényleg jók. Amikor kijött a film, kiadták a filmhez kapcsolódó két könyvet, de ott megint abba is maradt az egész, pedig megérdemelné, hogy valaki felkarolja. Elég nagy játékosbázisa van itthon, akik jórészt a könyvekre is vevők lennének, ha lennének. Jónéhányat olvastam, és valószínűleg majd még folytatom, bár ha őszinte akarok lenni, igazán nagy élményt tényleg csak akkor jelent, ha valaki játszott/játszik is vele, különben egy kicsit avíttnak tűnik a mostanság megjelent fantasyk tükrében. (Szukits WOW)

Mass Effect - sci-fi. Nem is értem, miért kerülte el eddig a figyelmem, bár a játékot azt ismerem. Mindenképp érdemes egy próbát tenni vele, fülszövegek alapján nem tűnnek rossznak. (Tuan Mass Effect)

Dragon Age - ármánykodós harcos fantasy, amazonnal, varázslókkal, démonokkal és sárkányokkal. Mindhárom rész játékelőzmény.Egyöntetű a vélemény a könyvek minőségéről, mármint hogy nagyon jók. (Tuan DragonAge)

Assassin Creed - szerintem ezt nem kell bemutatnom. Rendszeresen jönnek a könyvek, bár az első részek minőségével azért vannak gondok, ez később megoldódott, a hetedik könyvre emberünk már írni is megtanult, nem csak a játék képeit szavakba foglalni. (Fumax AssassinCreed)

Halo - újabb gyöngyszem a military sci-fik sorában. A könyvek emekül visszaadják a játék hangulatát, még úgy is, ha valaki sose játszott a Haloval. (Tuan HALO)

Gears of War - a Sáska Horda és a Delta szakasz küzdelme. Szintén a jobbak közül való military sci-fi. Idegen hordák, akciók, taktikázás, emberi drámák. Szerintem nagyon jó. (Tuan GoW)

Starcraft - sci-fi. Alakváltó lidérharcosok és legfejlettebb űrtechnológia, ennél csodásabb párost elképzelni sem lehet.:D Tényleg érdekesnek tűnik, bár ahogy olvasom a véleményeket... nem is tudom, fontos ez? Az egyik szerint a karakterek mélységet kapnak, a másik szerint meg nulla a karakterábrázolás. Hát ezt így nem is lehet eldönteni, el kell olvasni. Hogy aztán akkor lesz élvezetes, ha nincs mihez viszonyítani, vagy pont ellenkező esetben, az majd kiderül. (Szukits Starcraft)

Warhammer - egy kis kakukktojás, eredetileg ugyanis táblás játékként jelent meg, minden mást csak később építettek rá. A számítógépes játékokon túl a világában rengeteg könyv játszódik, talán ez az egyetlen olyan játék, ami tonnaszámra termeli a regényeket, mindenféle műfajban. Van vámpíros fantasy (Ulrika), van dark fantasy (Sötétpenge Malus), military sci-fi (Gaunt szellemei, A bestia felemelkedése, Háború hajnala) sci-fi - fantasy (Hórusz eretnekség), sci-fi krimi (Ravenor), űropera (Eisenhorn, Inkvizítor). PL tökéletes összefoglalót írt róla. (Szukits, Tuan Warhammer)

Guildwars - Két aprócska könyv a játékból, teli izgalommal és kalanddal. Karakterépítést és részletes tájleírást ne várjon senki, de ezt leszámítva egyáltalán nem időpazarlás olvasni. (PlayOn GW)

Battlefield - a játéknak van világháborús része, de van olyan is, ami a jövőben játszódik. A könyvek ezzel szemben megmaradnak a kommandós-lövöldözős stílusnál (Andy McNabnek köszönhetően). A játékkal játszott emberem, úgyhogy felmerül bennem a kérdés, a könyvek és a játékvilág közötti kapcsolat mennyiben helytálló, de tény, hogy a brandbe sok minden belefér, még akár ez is. Ha nem olvastam volna már több tucat amcsi krimit megölhetetlen szuperkatonákkal, valószínűleg nem haboznék, de így teljesen hidegen hagy. (Fumax)

A Star Wars-t kihagytam, mert az nem játékként indult, bár tény, hogy mára már minden médiaterméket elért, amit csak lehet.

Vannak aztán olyanok, amikből itthon csak egyetlen rész jelent meg (vagy mert ez a szokás, vagy mert nem készült több eredetileg sem):

Rapture - steampunkos, és nagyon élveztem. Maga a környezet is unikum, főleg, aki nem olvasott Vernét, és elég jól összerakott könyv akár a történetet, akár a szereplőket nézem. (Lektűr)

Uncharted: A negyedik labirintus - na, ezt viszont egyáltalán nem élveztem. Nagyon nehezen akart rátérni a lényegre, de addig se nagyon történt benne semmi. Gondolom, a játék azért pörgősebb, az nem nagyon bírja el az ilyen hosszú üresjáratokat. (Fumax)

Dishonored - A képmások ura - nem tudom, Agave szeretné-e folytatni, én nagyon szeretném, ha folytatnák. Nagyon hangulatosra sikerült, és maga a történet is olyan, hogy simán megállja a helyét a játék nélkül is, mint dark-fantasy. Márciusban már kijött a következő része, itthon egyelőre nagy a csend körülötte. (Agave Dishonored)

Deus Ex - Ikarosz-hatás - újabb világ, ami abszolút alkalmas arra, hogy beszippantsa az embert. Ezek a feltunningolt, mindenféle kütyükkel, implantátumokkal és egyéb mechanikus cuccal felszerelt katonák tényleg alkalmasak arra, hogy eljtásszák a szuperhőst, aki az utolsó csepp erejét is képes hadba állítani, és még utána felkelni. Megrekedtünk itthon egynél szemben a külföldi tíz könyvvel. Kár, mert tényleg sokféle ízlésű olvasónak megfelelne. (Fumax DeusEx)

Úgy látom, elég jól állunk a videojátékos könyvek megjelentetései terén, de ez inkább a múltra vonatkozik. Újabban inkább mintha csak próbálkoznának a kiadók, minden félbemaradtnak tűnik, ki tudja, miért. Lehet, aki játszik, nem olvas (jogos, mikor olvasna, a geekek mindig játszanak), aki meg nem játszik, minek olvasna ilyeneket. Örülnék jópár folytatásnak, kár, hogy nem kívánságműsor.:)

A skandináv krimiknél megszokhattunk pár borítékolható dolgot: eső fog esni vagy hó, de minimum nagyon hideg lesz és szar idő, a nyomozónk és mindenki, aki körülveszi, depressziós, ennek következtében az alkoholizmus valamelyik fázisában leledzenek a szereplők, és valami válság sem maradhat el, özvegység, válás, gyász.

A sorozat azzal kezdődik, hogy megtudjuk, Carl Mørck épp túlélt egy fegyveres lövöldözést, amibe egyik társa belehalt, a másikuk pedig lebénult. A tetteseket nem találták meg, és ez az a szál, ami átível a regényeken, igen hosszan el fog húzódni, nem csak éveken, de országokon keresztül is.
Carl a főszereplőnk. Elég balhés alak, nagyjából a munkatársai 90%-a fúj rá valamiért, ő meg tesz rá. Az a típus, akit nem nagyon hat meg, ha valakiben rossz érzést keltenek a módszerei, de a főnöke nyugalmat szeretne, így amikor visszatér a lövöldözés utáni lábadozásból, kinevezik a frissen létrehozott Q-ügyosztály élére, ahol egyelőre egyedül van, és a pincébe száműzik, hogy majd ha megcsinálják az irodáját, átteszik oda. Ő lesz a felelőse az évek, évtizedek óta az irattárak mélyén porosodó megoldatlan ügyeknek, és kap egy segítőt is, Assadot, aki a legkedvencebb szereplőmmé vált elég gyorsan. Assad szír, elvileg, és bármit is írnék róla, mindenhez hozzá kellene tennem, hogy elvileg. Elég titokzatos kis alak. Ami biztos, hogy kapott harci kiképzést, és nagyon intelligens, remek párost alkot Carllal, de ezt leszámítva még a lakcíme is kérdéses.
Mire megszokná Assad és tevés aranyköpéseinek jelenlétét, aki persze dolgozna, és elővesz mindenféle aktákat, megkapja másik segítőnek Rosét. Furaságban nem marad el Assad mögött, de Carl akármennyire is kiakad rájuk elég sokszor, nagyon hatékony hármast alkotnak. Elvileg Carl lenne a főnök, de ez nem mindig látszik, sokszor azokat az ügyeket veszik elő, amelyiken megakad Rose vagy Assad szeme. Carl egyébként sem tud belenézni az aktákba, a kollégái mindig beelőzik. Meg egyébként is, minek rohanni. Szereti például a szemét pihentetni, feltett lábakkal. Ugye milyen messze van a borongósan néző, éppen öngyire készülő nyomozótól?
És senki nem foglalkozik az időjárással. Időnként lehet tudni, hogy pl. esik, de ez is inkább csak Assad rózsaszín pöttyös ernyője miatt emlékezetes.

Az ügyek mindenfélék, van, amelyik az '50-es évekig is visszanyúlik, de nagyrészt a '80-as évekre koncentrál. A regények úgy alapból nagyon szórakoztatóak, és tényleg élvezet olvasni őket, nem társul melléjük nyomasztó hangulat, de ez csak a felszín. A laza dumák és izgalmas nyomozások mögött ott van az abortusztéma, a fasiszta eszmék előrenyomulása, a vallási és egyéb szekták léte és hatása, a hatalmon levők, épp ezért magukat érinthetetlennek gondolók megfékezése, a korrupció és a gazdasági válság, de a bevándorlás is állandó probléma.
Ezeknek a témáknak nem csak a felszínét kapargatja meg, lemegy jó mélyre, és miközben feltárja a problémák gyökerét, a kiindulási pontokat, sokszínű és borzasztó profilokat alkot meg. A bűnözői hitelesek, és nagyon sokfélék, emberileg és társadalmi hovatartozás szerint is, és mindegyik kivétel nélkül nagyon intelligens, különben nem tudták volna elkerülni ilyen sok éven keresztül a lebukást. És sokan vannak olyan pozícióban, ami egészen addig megvédte őket a következményektől, amíg Carl és csapata rá nem akaszkodik a bűntények felgöngyölítésére.
Sokszor próbálják megakasztani a nyomozást, néha elég erős a nyomás, de mivel sem Carl, sem Assad nem a szabálykövetéséről híres, elég nehéz az útjukba állni.

Van persze pár fura dolog, ami nem hiszem, hogy a valóságban bekövetkezhetne, például ahogyan időnként Rose a dolgokra reagál, szerintem őt soha nem alkalmaznák a rendőrségen, és Assad szerepe is elég kétséges. A regény szempontjából a lehető legtökéletesebb társ, de a papír sok mindent elbír. Mivel volt rendőr-szakértés, akár még így is történhetne, nem tudom.

The Season of the Witch – valaki ezt a számot küldi az észak-izlandi város színkörének. A színkör vezéralakját másnap sehol sem találják… A rejtély megoldása Einarra, az alkoholizmusából frissen kigyógyult újságíróra vár, aki nemrég érkezett a fővárosból. A háta közepére sem kívánja az északi kiküldetést, melynek célja, hogy tudósítson a vidéki ügyekről. Először úgy tűnik, nincs miről írni, a legnagyobb port az kavarja, hogy a helyi édességgyár vezetőjének felesége balesetet szenved a céges kalandtúrán, és nem sokára életét veszti. Ám ekkor az áldozat idősek otthonában élő anyja felhívja Einart, hogy elmondja, bizonyos benne: gyilkosság történt. Csak a vénasszony képzelődik? És lehet-e ennek köze a fiú eltűnéséhez? Einar szembeszegül a rendőrséggel, a helyi kiskirályokkal és nem utolsósorban saját kollégáival, hogy pontot tehessen az ügy végére.

Anima lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül.
Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt?
Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt...
Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel.

Az Agave hoz októberben három olyan könyvet is, amit már rég kinéztem magamnak. Egy cyberpunk sci-fit, egy dark-fantasyt, és egy Drakula előzményt.
De persze jön még mástól is érdekesség, a King-es Csipkerózsikák pl. biztosan kötelező beszerzés lesz.

Időszámításunk előtt 70-ben, Pompeius és Crassus konzuli évében, egy hétköznapinak induló reggelen különös események sora veszi kezdetét.