Filmek, sorozatok




A rejtély (Fringe)
Én inkább a misztikus-nyomozós sorozatokat kedvelem, és ez ilyen. Egy őrült zsenit, aki 17 évig volt bezárva egy diliházba, az FBI kihozat, és a fiával együtt egy ügynöknő mellé rendel némi kis ráhatással, azzal a feladattal, hogy oldjanak meg olyan ügyeket, amik már kívül esnének a józan ész, és sokszor a törvényesség határán is. Mert ugye itt sokszor előkerülnek olyan módszerek, amik etikátlanok, veszélyesek, teszteletlenek, de bátor hőseink kiállják a próbákat, és rendíthetetlenül üldözik azokat, akik a veszélyes vírusokat a világra szabadítják. Túl azon, hogy egy roppant érdekes és pörgős sorozat, egy kicsit el is gondolkodtat a kormányzatok, a hírszerzés, az üzleti élet és a tudomány működéséről. Nem titok, hogy a hadiipar képes lendületbe hozni a gazdaságot, és van ugye az a rakás különleges vírusmutáció, ami mostanában felütötte a fejét világszerte, amiről néhányan halkan megjegyzik, hogy ilyesmi nem tud létrejönni csak úgy, egyik pillanatról a másikra... szóval érdekes. És egyébként is imádom az összeesküvés-elméleteket, mert ha visszatekintünk a múltra, ennek a kárálásával sok embert tettek már nevetségessé, de a tézisek utólag igazolták önmagukat. Ez egy 5/5-ös sorozat.

Paradox
Egy fizikus zseni éppen figyeli az időjárást az űrben, amikor képeket kap az egyik műholdjukról, egy x idő múlva bekövetkezendő katasztrófáról. Elmegy a zsarukhoz, kéri a legintelligensebb emberüket, megvádolják terrorizmussal, és mire oda kerül a sor, hogy észbe kapnak, és megpróbálnak utána járni, már késő. Aztán jön egy következő adag, majd még egy, egészen 5 részen keresztül, mindegyik rész egy-egy képcsomag, és a közeli jövőben bekövetkezendő bűntény megakadályozása. annyira nem voltam kinyúlva ettől a sorozattól. A képi világa, a hangulata, a szereplők valahogy nem tudta elnyerni a tetszésemet, viszont a téma és a megoldások elég jók voltak. ez csak 5/3.

A küszöb (Threshold)
Egy valami egyszercsak előkerült az Atlanti óceán közepén, az arra járó hajó matrózai megőrültek, brutálisan meghaltak, akik nem, azok eltűntek. Ez a valami, mint utólag kiderült egy többdimenziós tárgy volt, aminek ebben a világban csak egy része látható, viszont hatalmas pusztításra képes még közvetetten is. A hatásainak próbál gátat szabni egy rakás szakértő dr Caffrey egyik régi terve alapján, ő ugyanis vészhelyzetekre ír forgatókönyveket, a Küszöb volt az egyik munkája. Ez tipikusan az a sorozat, ami folytatásért kiállt, és a befejezését tekintve úgy van befejezve, hogy végül is lezárult a sorozat, de akár még folytathatták is volna. Számomra sokszor rejtély, hogy idióta, agyatlan sorozatok mennyi évadot érnek meg, de valszeg ez annak köszönhető, hogy azokhoz nem kell gondolkodni. Ez, még pár másikkal együtt viszont egy olyan történet, aminek a megértéséhez kell egy kis gógyi, így ha az amcsik nem elég befogadóak, és nem tudják kellően lebutítani a történetet, annak általában bukás a vége. Sajna ennek is kurtán-furcsán van vége, ennek ellenére 5/5.

Flash forward (A jövő emlékei)
Azt hiszem, a tartalmáról túl sokat nem tudok írni, volt egy ájulás x időpontban, katasztrófák történtek, a jövő és jelen között visszacsatolás van, és ez alatt a 17 másodperc alatt mindenki megláthatta a saját jövőjét. ez volt, akinek jó volt, volt akinek nem tetszett, mindenesetre eléggé megbolygatta a kedélyeket. Próbálják kideríteni, mi okozta az ájulásokat, lesz-e másik, és mi célja volt ennek az egésznek. Elég sok kérdést feszeget: a jelen irányítja a jövő felé az eseményeket, vagy a jövő az, ami úgy intézi, hogy mindenképpen bekövetkezzen? Tudunk ezen változtatni? És ha igen, az kire milyen hatással lesz? Feltétlenül meg kell történnie azoknak a dolgoknak, amiket láttak? Ezt is azért szeretem, mert mindenki elindulhat a válaszkeresések és a kérdésfeltevések egyéni útján. És jellemzően valószínűleg nem fogják folytatni, mert meghaladja az átlagamerikai IQ-ját a befogadása. 5/5

Tudorok

Ez az a sorozat, amit valószínűleg senkinek nem kell bemutatnom. VIII. Henrik és az ő háreme. Sokszor elgondolkodtam. hogy vajon mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy az utókor alig ismeri az uralkodása alatti intézkedéseit, két dolgot kivéve: hogy megalapította az anglikán egyházat, és hogy pár asszony halála az ő lelkén szárad. 5/5.






Vámpírnaplók (The Vampire Diaries)
Egy kisvárosba, Mystic Fallsba visszaköltözik a Salvatore család, ahol a két testvér között azóta dúl ádáz harc, hogy vámpírrá tette őket egy csodaszép nő. próbálnak vegyülni, beilleszkedni, de olykor megjelennek más vámpírok, akik miatt majdnem lebuknak, sőt, még azok is visszatérnek, akikről azt hitték, már réges rég elpusztultak. Ahhoz képest, hogy a vámpíros könyveket szeretem, a sorozatokból túl sokat nem láttam. Még a Buffyt se néztem. Ez viszont nagyon kellemes kis történet, bár abban biztos vagyok, hogy sokat dob az egészen a színészi gárda. Jó rájuk nézni, kellemes őket hallgatni (csakis eredetiben!), és a romantikus vonulata  nem fajsúlyos annyira, hogy fárasztó vagy túl csöpögős legyen, pedig a középpontban itt is az érzelmek, túlnyomórészt a szerelem áll. Vámpírokkal. Szóval tök átlagos, 5/4.

Fallen (Letaszítva)
A vámpírokat kezdik leváltani a különféle lények, még nem dőlt el a csata, hogy az angyalok vagy a tündérek nyerik-e ezt a menetet. Ez most épp az angyalokról szól, akik közül párat isten eltaszított maga mellől, amikor fellázadtak, és ők úgy döntöttek, a Földön maradnak. Emberektől származó utódaik a nephlimek, akik közül az egyikük 18 éves korában különös dolgokat tapasztal magán, majd kiderül, az ő sorsa az, hogy megmentse az emberiséget a teljes pusztulástól. hogy szabadulást hozzon a bukott angyaloknak. Bár ezt az Isten-Lucifer-angyalok-emberek témát nem lehet túl sokféleképpen csűrni-csavarni, eléggé egy vonulat mellett haladnak ezek a történetek, azért még jó volt nézni. Amolyan Angyalok háborúja rövidített verziója, kicsit más tálalásban. 5/4

4400 (4400)
Monumentális sorozat 4400 emberről, akik különböző időpontokban tűntek el a világról, majd egyszercsak megjelentek anélkül, hogy bármit is változtak volna, viszont nem emlékeztek rá, merre voltak az elmúlt években,  évtizedekben. Egyeseknek különös képességeik vannak, pusztítóak és jóra használhatóak egyaránt, és úgy tűnik, van egy ember, aki valamiféle céllal jött vissza, ő próbálja összefogni ezeket a képességekkel rendelkezőket. Közben megszületik egy csecsemő, az anya nem tudja hogyan fogant, mikor és kitől, és úgy tűnik, ennek a gyermeknek nagy szerepe van az események további alakulásában. Jó kis semmitmondó voltam, mi? Dehát ez egy ilyne kusza, szerteágazó, nagyon izgalmas sorozat, nem lehet pár szóban összefoglalni. 5/5
Hirtelen ennyi, bár azt hiszem, meg kell még említenek a Battlestar Galacticát, amiről már írtam itt. Ez is nagy kedvenc, mindenképpen 5/5.
És a Black_Books , ami kicsit lefárasztott a végére, szerintem sikerült túlzásba vinni az igénytelenséget és a semmit sem történést, de azért egynek elmegy. 5/3


Hazudj, ha tudsz (Lie to me) - Tim Rothot gondolom nem nagyon kell bemutatni. Túl sok filmjéről nem tudok, az egyik Az óceánjáró zongorista legendája, a másik a Guldenstein és Rosenkrautz c. Hamlet-átirat, de az biztos, hogy nagyon eredeti figura. És amit ebben a sorozatban alakít, az valami fenomenális. Egyszerűen élvezet nézni a mimikáját, hallgatni a stílusát, ráadásul még ha nem is tudományos sorozat, nem árt odafigyelni arra, amiket mondanak. érték: 5/5


Csodák (Miracles) - Egy borzasztóan ellenszenves fejű főszereplő egy egészen jó misztikus sorozatban. Komoly küzdelmet jelentett minden egyes rész a rókaképű csávó miatt, de ezt leszámítva a sorozat nézhető, bár elég felejthető. Ennyi idő távlatából azt sem tudtam volna megmondani, melyik is ez a sorozat, de egyszer mindenképpen érdemes megnézni. érték: 5/3


Szellemekkel suttogó (Ghost whisperer) - Jennifer Love Hewitt-et divat ma utálni, mert micsoda változáson ment keresztül a Tudom, mit tettél tavaly nyáron óta, meg egyébként is, béna alakja van, de mindez engem egyáltalán nem zavar, én nagyon bírom a csajt. Igaz, elég látványosan affektál a sorozatban, viszont annyira jók a részek, és olyan borzongató történeteket tudnak összehozni, hogy ez már egy idő után fel sem tűnik. Senkinek nem kell hinnie a szellemekben ahhoz, hogy élvezhesse, egyszerűen le kell ülni, és nézni kell, mert a természetfeletti beütéssel együtt is van olyan jó, mint bármelyik krimi, aki meg külön bukik a szellemekre, annak igazi csemege. 6. évad már nem lesz, valami nagyokos ezt is egyetlen mozdulattal elintézte. érték: 5/5


5 nap az élet (5 days to midnight) - Ha kapsz egy táskát, amiben meglátod a saját magad megölését, először hitetlenkedsz, aztán kételkedsz, majd nekiállsz nyomozni és reménykedni, hogy meg tudod változtatni azt a jövőt, ami egy még távolabbi jövőben már a múlt. Vajon lehetséges lenne ilyen? És kiben lehet egyáltalán megbízni? Mert akiben kellene, abban nem. Elég jó sorozat, de az első nézés után már semmi meglepetést nem tartogat, hacsak nem vagyunk nagyon feledékenyek. érték: 5/3,5


Titkok városa (Point Pleasant) - A tengerből kimentenek egy lányt, akiről senki nem tud semmit, saját magáról csak annyit árul el elsőre, amire ő maga is emlékszik, és később meg már igyekszik eltitkolni mindent, amit megtud. Keresi az anyját, benne van minden reménye a változásra, hogy ne váljon azzá, ami a leggonoszabb része. A felszínen egy butácska kis sorozat az ördög lányáról, és eléggé befejezetlen és összecsapott a vége, viszont önkéntelenül is elgondolkodtat: lehetett volna másképpen? Ha mindenki őszinte, ha  túl tudtak volna lépni a bizalmatlanságon, és nem gyűrte volna le a szeretetet, akkor is ez lett volna a vége? Mindenképpen a gonosz az erősebb az emberben, és a jó legyőzettetésre ítéltetett, még a szerelem ellenére is? Nagyon érdekes, az biztos. érték: 5/4,5


Lost in Austen - Próbálkoztam már Austen könyveivel, de vagy rossz időben találtak meg, vagy tényleg nem az én műfajom, ezt még nem döntöttem el. Mindenesetre ez a sorozat az első percétől kezdve az utolsóig magába szippantott, és elhatároztam, hogy mindenképpen adok még esélyt Austennak. Annyian és annyira szeretik, és gondolom, sokan szerettek volna már belekerülni a könyvbe. A filmbeli lánynak ez sikerült, ráadásul úgy, hogy az egyik szereplő helyét veszi át a könyvben, míg Elizabeth meg Amanda helyére lép a mi időnkben. Jó kis kavarok születnek ebből, de a vége mindenki számára igen kedvező lesz. remek szórakozás lesz annak is, akitől igencsak távol áll az austen-i romantika. érték: 5/5


Castle - nagyon laza, cinikus író, kiábrándult, magányos nyomozónő, akinek agyára megy, hogy neki kell pesztrálni a sikerszerzőt, aki a kapcsolataival a nyakába akasztotta magát háttérkutatás címén. Igazából semmi különös, izgulni én nem izgultam, de bírom a főszereplőt (még a Firefly-ból), jó dumák vannak benne és elég szórakoztató, de mint krimi elég gyenge. Még friss az élmény, de azt hiszem, ez is inkább a felejthető, egyszer nézhető kategóriába fog tartozni. egyelőre az érték: 5/3,5


Szívek szállodája (Gilmore Girls) - Ez az a sorozat, aminek ha megláttam a címét a tévében, azonnal tovább kapcsoltam. Ilyen címmel mi lehetne más, mint egy brazil szappanopera amerikai változata, ahol folyamatosan szerelmesek, és megcsalók, meg megcsalatók, meg ármánykodók, szóval a szokásos nyavalygós-csöpögős baromságnak véltem. Pedig nem, iszonyatosan jót lehet szórakozni rajta. Vicces, olykor nagyot röhögős sorozat, kedvelhető szereplőkkel, akik nagyon jó fejek, és az egész sorozatra a laza humor és jó dumák a jellemző. érték: 5/5


Life is wild (Afrikai kaland) - Tiniproblémák, felnőttsorsok, kiragadva a nagyvárosból, és ledobva Dél-Afrikába, ahol egy nagyvárosi családnak kell megtanulnia a boldogulást, együttélést, és egy vadidegen kultúrát. Aki szereti a vadregényes tájakat, a vadállatokat, vagy csak egyszerűen az állatokat, az is nézze meg mindenképpen, mert a városi ember igazából állatorvos, tehát szinte minden részben van egy-két nagyvad. érték: 5/4


Odaát (Supernatural) - Nem is tudom, kell-e erről írnom bármit is. Hatalmas rajongótábora van, nem véletlenül. Aki szereti a misztikus-okkult-szellemes-démonos témát, annak ezt feltétlenül látnia kell, mert sokat veszít, ha mégsem. Tényleg. érték: 5/5





Black Books - Egy vadászat alkalmával találtam erre a sorozatra, nem túl hosszú, összesen 18 rövidke kis részből áll, viszont annál jobb. Főszerepben a Black Books könyvesbolt, jobban mondva, annak tulaja áll, Bernard Black, aki egy baromira elvarázsolt figura. Életfilozófiája közé tartozik, hogy úgy lehet csak igazán elviselni az életet, ha folyamatosan részeg, valamint ez a sok olvasó ember, aki könyvet akar venni, igazából nem akar mást, mint őt bosszantani. Fran, aki régi barátja, ha a saját életéről van szó, igazi szerencsétlen szingli, viszont remekül rakja helyre Bernard agyát. És Manny, aki egy rendkívül jószándékú fazon, de nála is elgurul olykor a gyógyszer, és ők így együtt nagyon viccesek. Azt hiszem, nem a szokásos humorérzék kell hozzá, viszont ha egyszer ráéreztünk, imádni fogjuk, ráadásul többször nézhető.


Battlestar Galactica
Nagy vonalakban arról van szó, hogy az ember istent játszva megteremtette a cylonokat, akik először gépek voltak (a centúriók jó fejek, bírom őket), majd kifejlesztették magukat, mint az emberhez hasonlatos lényeket, vagyis tök úgy néznek ki, mint mi. Igazából ez a 'mi' nem a mostani 'mi', hanem egy másik Földről származó 'mi', de ez csak sokára derül ki, az elején nagy jelentősége nincs. Szóval az emberhez hasonlatos cylonok fellázadnak, és ki akarják irtani az emberiséget, ami mondhatni, sikerül is nekik, hiszen csak párezer túlélő marad szerte a világegyetemben, különböző csillaghajó-bázisokon. Harc, majd fegyverszünet, béke nincs, csak látszólag, van viszont egy háttérben megbújó Terv, és lassan, nagyon lassan megindul a változás mindenkiben, emberben, cylonban egyaránt.
Van egy rakás érdekessége a sorozatnak, mert túl azon, hogy a technikai háttér (értem ezen az űrt, a csatákat, a hajókat) nem a legprofibb, ettől viszont még nagyon is látványos, meg élvezhető, vagyis megmaradtak a jól begyakorolt mozdulatoknál és látványvilágnál, van egy nagyon érdekes szellemi üzenete (?) is a sorozatnak. Mivé válunk, honnan jöttünk, mi lesz a sorsunk. Van egy mondat, ami folyamatosan előbukkan az epizódokoban: "Mindez már egyszer megtörtént. És újra meg fog. És újra és újra." És a helyzet az, hogy esélyt látok rá. És ez nem a jövő. Ez a múlt.





Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések