Bram Stoker életrajzát mindenki elolvashatja a wikin. Röviden: dublini volt, hét testvérrel, egy különösen felvilágosult anyával és egy hivatalnok apával, és egy olyan korban született, amikor az élet a krumplivész utóhatásai alatt állt. Állítása szerint 7 éves koráig ágyban fekvő beteg volt, majd szinte egy pillanat alatt meggyógyult, annyira, hogy az egyetemi évei alatt komolyan és rendszeresen sportolt. Családjában voltak neves orvosok, sebészek, művészek, ő maga színész akart lenni, de először apját követte a hivatali pályán, míg végleg ott nem hagyta, hogy a színháznak éljen.
Ő maga is próbálkozott írással, de a Drakula az egyetlen igazán ismert regénye.
A Stoker & Barker (A negyedik majom) páros által írt Dracul utószava sok mindenről fellebbenti a fátylat. Többek között arról, hogy nagyjából ahány ország, annyiféle Drakula-változat létezik, és az idők során a különböző feldolgozások rengeteget torzítottak az egyébként sem teljes eredeti angol változaton. Abból ugyanis az első 101 oldalt kivették, és ami kézirathoz egy Microsoft-alapító hozzájutott, abból is hiányzik. Barkerék átolvashatták (és ezúton is köszönjük Paul Allennek, hogy megengedte nekik, hogy tanulmányozzák), és kerekítettek neki egy olyan előzményt, ami a kézirat itt-ott elejtett megjegyzéseiből adódott, és azokból a történeti szálakból, amiket a kiadáskor megváltoztattak, vagy meg sem jelenhettek.  Talán ha nem úgy írja meg az előszót az eredeti kézirathoz, ahogy, ha nem ragaszkodik hozzá annyira, hogy a történet igaz, és hiteles, talán akkor a kiadó sem kukacoskodik, és megjelenhetett volna egy az egyben. Ki tudja. Mindenesetre nemrég lefordítottak izlandira egy verziót, ami szinte mindenben különbözik az általunk ismerttől. Remélni sem merem, hogy azt is olvashatnánk...

A Dracul alapját Dearg-Due legendája adja, amit a könyvben részletesen is el lehet olvasni.
A könyvbeli Bram élete úgy kezdődik, ahogyan az író Bram Stokeré is: a tengerparton, betegen a szobájába zárva, sok testvérrel körülvéve, akikkel mégis alig van kapcsolata. Nem mernek közel kerülni hozzá, hiszen bármelyik rohama elviheti. Egyetlen kivétel Matilda, az egy évvel idősebb nővére, aki nem hajlandó tudomást venni Bram betegségéről. Bácsikája rendszeresen piócákkal csapoltatja a vérét, mígnem a dadus megelégeli, és onnantól Bramnek mintha semmi baja nem lenne.
Bramnek és Matildának éles a szeme, élénk a képzelőereje, és veszélyes kalandokba keverednek erdőben, mocsarak partják, ódon, kísértetjárta kastélyokban. Maguk sem hiszik, amit látnak, tapasztalnak, aztán idővel kénytelen szembenézni a titkokkal.

A regény ugrál az időben: van a most, ahol Bram a naplóját írja, hogy halála ne legyen értelmetlen, és akik megtalálják, legyenek tisztában a történtekkel. Bram ugyanis egy toronyban reked, összezárva valamivel, és nem csak belülről ostromolja a gonosz, de a torony aljában ott várja Dracul(a) is a kísérőivel. Innen indulunk, visszaemlékezve a naplója segítségével, hogyan is kezdődött az egész történet. De a múltat nem csak az ő, hanem a többiek naplófeljegyzéseiből is megismerhetjük, és Matilda leveleiből, amiket Ellen dadusnak ír. Nagyon szépen épülnek egymásra és olvadnak össze az idősíkok, egy pillanatig sem zavaró hogy egyszer most vagyunk, aztán meg 15 évvel korábban.
A főbb szereplőkről nem érdemes állást foglalni. A legtöbbjük kétértelmű szerepbe kerül, és egészen a végéig úgy is maradnak. Lehetnének rosszak gyilkos szándékkal éppannyira, mint jók, vagy legalábbis gyilkolási vágy nélkül létezők. Két részre oszlanak a karakterek, vannak a vámpírok, és vannak az áldozatok. Bramék azért küzdenek, hogy ne váljanak egyikké sem, de nincs egyszerű dolguk.
Amit a legjobban élveztem, az Ellen dadus története, személyisége. Eleinte nem volt teljesen egyértelmű, hogyan viszonyul a gyerekekhez, de ennek így kellett lennie. Ahhoz képest, hogy nem csináltak belőle sem különösebben kedvelhető, sem igazán utálnivaló alakot, egyáltalán nem volt az a szereplő, akiről csak úgy meg lehetett feledkezni. A titokzatosság és a megfoghatatlanság légkörét árasztotta, kiismerhetetlen célokkal.
Akitől egy kicsit többet vártam (a film és van Helsing az oka mindennek, meg sir Hopkins), az Vámbéry professzor volt. Azt gondoltam, jelentőségteljesebb lesz a tudása és a jelenléte, hogy jobban rányomja a bélyegét a történet menetére, és nagyobb befolyása lesz. Ehelyett Stoker okozta a meglepetést és Matilda, belevaló párost alkottak.
Sokféle Drakula-változatot ismerek, könyveket is, filmeket is, de azt hiszem, a Sóvágó-féle Európa kiadós változat az igazi, az eredeti angol megjelenést tartalmazza változtatás nélkül. Azt gondolom, a Dracul méltó előzmény minden tekintetben. Végre újra egy igazi vámpírregény, mentes a romantikus maszlagoktól és a haluvúdi csöpögéstől. Ha valaki a klasszikus vámpírokon nevelkedett, az ne hagyja ki, mert visszahozza a vámpírlétbe a durvaságot, vadságot, ismeretlenséget és embertelenséget, ami mindig is a részük kellene, hogy legyen. Tudtam volna még olvasni, nem bántam volna, ha legalább kétszer ennyi.

Zenka készítette kérdőív a mostani témázásunk. Elsőre elég egyszerűnek tűnt, de rendesen megdolgoztatott. Bátran lehet csatlakozni, ha megtetszett.:)

1. Ki lennél, ha egy mesében szerepelnél? Boszi, ent, hercegnő vagy herceg? Bármilyen szereplőt írhatsz! Mi történne veled?
Bármilyen mesében, azt hiszem, legszívesebben antiszoc boszorkány lennék. Van valami bájos abban, hogy ezek a banyák az emberektől elvonulva, távol élnek mindentől és mindenkitől valami erdő mélyén. Ilyen környezetben az ember törvényszerű, hogy boszorkánnyá válik, hiszen ha nincs kedve kiskertet kapálgatni naphosszat, gyomot irtani a sűrű erdőtalajon és csirkéket levágni, valami bűbájt a magáévá kell tenni, hogy ne haljon éhen. Gyerekeket azért nem tennék a kemencémbe, de valami minimál étrenddel kiszolgáltatnám magam.

2. Ki lennél egy fantasy regényben? Milyen szereplő lennél, milyen regényben?
Nem lennék rivaldafényben fürdőző szereplő, az nem túl biztonságos, úgyhogy egészen biztosan háttérmunkás lennék. Varázsló, saját sárkánnyal, vártoronnyal, és munkálkodnék a királyomért a háttérben meghúzódva. Aztán ha jönnek a nagy varázscsaták, néha megjelennék, és idővel legenda lennék, hiszen ki hinné el, hogy bárki is többszáz évig él, hogy az épp aktuális királyt segítse. Mert mindenki hinne a tündérekben, szellemekben, a mágiában és a varázslatokban, nade azért ennyi évszázadot leélni, mégiscsakmár, azt azért csak nem.

3. Sci-fi. Robot lennél, űrhajós, vagy egy szereplő a gépteremben? Bármi lehetsz, kezdj el játszani!
Csatlakozva az előzőhöz, mivel ugye évszázadokat élek túl, a szimpla kis varázstudóból űrmágus lennék. Az lenne csak az igazi, hiszen ki tudja, ha feltárul a világegyetem, milyen erők kapcsolódnak még be az áramlatba. Aztán ha valami vélelten folytán elveszne a varázserőm, átképezném magam csavaros eszű űrkalózzá, és marha jól élnék a semmiben röpködve.

4. Ki lennél egy Jane Austen regényben? Szomorú hősnő, egy sznob vipera, lovászfiú, esetleg egy tiszt?
Höhö, Austen. Hát fogalmam sincs. Valószínűleg lóként még kibírnám valahogy azt a korszakot.

5. Ki lennél egy krimiben? Rafinált bűnöző vagy maga Sherlock Holmes? Milyen esetet derítenél fel?
Krimiben időutazó detektív lennék, és arra sepicalizálnám magam, hogy a felderíteném a történelem nagy rejtélyeit, kezdve azza, hogy ki építette a piramisokat és hogyan, és nagyon-nagyon sikeresnek kell lennem, hiszen akkor feloldanák az időgátat, és elmehetnék Atlantiszig vagy Lemúriáig. Netán azt is megnézhetném, mi lett a neandervölgyiekkel, és tényleg meteortól haltak-e ki a dinók.

6.Ki lennél egy kortárs történetben? Miről szólna a regény?
Nagyon komoly dologról szólna, egészen biztos, hiszen a kortárs regények mind filozofálnak valami halál unalmas fontosról és életbevágóról, minthogy identitásválságból való kilábalás, lehetséges-e, netán hagyjunk fel az erőlködéssel, és inkább haljunk meg. Azt hiszem, gyertyatartó lennék egy asztalon, mert még ha a szereplőknek törényszerűen borzasztóan szar is az életük, hiszen egyik válságból esnek a másikba, mert amivel megszüntetnek egyet, az azonnal okoz egy sokkal rosszabb másikat, egy gyertyatartót nem érhet ilyesféle attrocitás.


7. Miről készítenél dokumentumfilmet/dokuregényt?
A vikingekről. Természetesen időutazó dokufilmes lennék, és felkéredzkednék egy hajóra, ahol férfinak álcázva élnék közöttük, mert köztudott, hogy egy nő a hajón csak szerencsétlenséget hoz. De lehet, hogy inkább a driudák titkait kutatnám ki, netán ugorva egy nagyon, beépülnék a portyázó magyarok közé. Mindenképpen valahol az 5-11. század környékén maradnék, elég sok érdekes és meghatározó dolog történt ebben az időszakban. És az is valószínű, hogy jobban járnék férfiként, úgyhogy kérnék magamra egy változtató bűbájt is. Az igazi, nagy titkokat, amiért hegyeket érdemes megmozgatni, mindig is a férfiak világa rejtette.

8. Ki lennél egy horrortörténetben/thrillerben?
Abszolút nem mozgatja meg a fantáziám, passzolom.

9. Jöjjön most a történelem. Melyik történelmi korban lennél szereplő, és ki lennél ott?
Középkor eleje, és viking harcos lennék. Nagy harcos, akiről sagák százai születnek, amiknek már az első mondata sem igaz, de kit érdekel, hiszen rólam szólnak, ahogy ellent ölök, ahogy fondorlatos cselekkel csapdába csalok, és vérfolyam jár az utamban, sőt vérfolyón hajózok magam is. De kit is érdekelnek a sagák és a hírnév, mikor egy igazi harcos egyetlen célja, hogy ejusson a Valhöllbe, és ott a Ragnarök eljöveteléig csak sörözzön jóízűen az elhullottak társaságában.
/Volt, akit ez lázba hozott? Egy ideig biztos elmegy, de idővel szerintem oltári nagy gyepálások lehetnek odafenn, annyira unatkozhatnak, akik egész életükben harcoltak, most meg nem csinálhatnak mást, csak ülnek és söröznek./

10.Mutass egy képet magadról (illusztráció, rajz is lehet, nem kell fénykép), ami leginkább kifejezne téged, mint szereplőt az egyik általad kiválasztott sztoriban…


10 + 1 Az általad MOST olvasott regényben melyik szereplővel tudsz azonosulni, miközben olvasod ki vagy? ( Vagy egyáltalán bele szoktad élni magad egy-egy karakter szerepébe, vagy csak külső nézőpontból figyeled a történéseket? )
Nem tudok egyet kiválasztani, általában mindenki vagyok. Ritkán szemlélek kívülről, mert az azt jelenti, hogy nem vagyok a történtek részese, ami problémás, ha élvezni akarom a regényt. És ha a most olvasott könyvemre gondolok (Sigurd-saga), már csak azért sem választanék egyvalakit, mert megfosztanám magam a többiektől, akik más tudással, más tapasztalattal, más képességekkel rendelkeznek, amire ugyanúgy szüksége van a történetnek. Mindig az vagyok, aki épp megszólal vagy feltűnik. Talán annyi választás itt azért van, hogy Sigurd oldalán állok, de pont annyira érdekel az ellensége is, mint az ő csapata.