A fura lány, Eleanor Oliphant élete óraműpontossággal működik, és tökéletesen üres. Emberi kapcsolata csak anyukával van, akivel minden héten egyszer beszél telefonon, és attól is csak az ekcémája lesz rosszabb. Neki minden éppen így jó; köszöni, jól van. Egy nap azonban meglátja a tökéletes férfit, aki még talán anyukának is tetszene, és onnantól kezdve mindent megtesz, hogy kapcsolatba kerülhessen kiszemeltjével. Ebben viszont folyton megzavarja bosszantó új kollégája, Raymond, akit a kiszámíthatatlan események újra és újra az útjába sodornak. Az események felgyorsulnak Eleanor körül, aki harmincévesen kész végre szembenézni az addig mélyen magába temetett gyermekkorával...
Ezután minden egyes alkalommal, amikor félre akarok tenni egy könyvet, ami egyébként hónapok óta vonz, mert idegesít benne valami, magamra fogok parancsolni, hogy tartsak ki. Egyszerűen, ha vonz, el kell olvasni, véletlenek nincsenek.
Oliphant kisasszony olyan szinten kiverte nálam a biztosítékot az első 50 oldalban, hogy értetlenül álltam a dolog előtt, hogy ez, így, ebben a formában bárkinek is tetszhet.
Mert nekem nagyon nem tetszett.
Aztán szerencsére tovább olvastam.
Azt hiszem, soha senkinek nem szabad elhinni olyasmit, ami azt tükrözi, hogy egy egyébként kellemetlen helyzetben jól érzi magát. A kövérek igenis szenvednek a túlsúlyuktól, és ha lehetne, gombnyomásra megszabadulnának tőle, és a magányosak sem érzik jól magukat egyedül, magányosan, hiába hangoztatják az ellenkezőjét. Eleanornak se higgyünk, egyáltalán nincs jól. Mivel az emberek nem tudnak mit kezdeni a kivételes intelligenciájával, a múltjából adódó túlzott és sokszor indokolatlan (bár szórakoztató) racionalitásával, magára hagyták. Kemény dió, és nem igyekezett senki a közelébe férkőzni, feltörni ezt a diót, és feltárni azt a csodálatos személyiséget, aki mintha direkt teremtett volna magának ingerszegény környezetet, ahová elbújhat önmaga elől.
De aztán jött Raymond, és a dolgok változni kezdtek, főleg, hogy Eleanor már hamarabb elkezdett változni, csak ez kicsit félresiklott. De az egész mégis Sammyvel kezdődött, aki bár később jött (igazából nem ennyire bonyi, csak nem akarok spoilerezni), mint Eleanor lovagja, vagy Raymond, mégis az ő személyisége szembesíti Eleanort az egész életével, azzal, ahogy önmagára tekint, azzal, hogy mit gondol arról, mások hogyan tekintenek rá.
Kemény utazás elé néz Eleanor, és többé-kevésbé jól veszi az akadályokat, de nem szeretném elvenni az érdemet Raymondtól, ugyanis ha ő nincs, Eleanor is lassan megszűnt volna létezni.
Nem szerelmi történet, annál sokkal szebb: a hűség, az egymás mellett kitartás, az őszinte barátság regénye, amikor ott van valaki, ha baj van, segít, és egy kis ellenállással nem lehet elriasztani. Hogy aztán később lesz-e valami több, annak már innentől nincs jelentősége.
Először abszolút semmi szimpatikus nincs Eleanorban. Nem kicsit mániákusnak és eléggé kattantnak tűnik, tipikusan az a fura figura, aki rendszeres kibeszélésre ad okot a háta mögött, holott szegény nem csinált igazán semmit. De mintha za ilyen emberekről különösen izgalmas volna beszélni.
Aztán ahogy előkerült Raymond, megváltozik az olvasó hozzállása is. Igazából vártam, hogy mi lesz itt. Semmi, végülis, Raymond szerepe egészen más. Eleanor kinyílik a segítségével, bár ezt csak jóindulatból lehet nyitásnak nevezni, még csak repedezik a máz, az is csak halványan, de nem számít, mert az olvasó egyre kíváncsibb, mi kerül a felszínre.
Közben pedig egy nagyon fura érzés kezdett kibontakozni bennem, mint amikor valamit egyszerre látunk úgy, ahogy van, és a tükörképeként is. Ez leginkább az emberi kapcsolatokra vonatkozik, de Eleanor az élet minden területére képes volt ezt alkamazni, ezt a fordított látásmódot. A kollégák például azt képzelték, hogy ők zárták ki E-t a kis klikkjükből, de E nézőpontjából ez éppen fordítva volt: ő nem akart csatlakozni. (nem csak mondta, tényleg nem izgatta az a szocializálódási forma.)
Az ajándékozást sem a szokványos módon képzeli el: a végletekig praktikus, hamarabb vesz sajtot valakinek, mint tusfürdőt.
Tisztában voltam vele, hogy divat látogatáskor ajándékot vinni, de mit vegyek? Sammy tőlem akárki lehetett volna, teljesen idegen volt a számomra. Értelmetlennek tűnt ételféleséget vásárolni neki, hiszen látogatásom éppen azt célozta, hogy a saját ennivalóját elvigyem neki. Mivel kómában volt, az olvasnivalót is kissé feleslegesnek éreztem.
Jó érzés volt figyelni, ahogy az addig begubózott lány kinyílik, és élni kezd, bulikba jár, idegen emberekkel ismerkedik, új stílust alakít ki magának, és egyre közelebb enged magához addig idegeneket, hogy barátok legyenek.
Nem kellett a végére sem jutnom a könyvnek, hogy tudjam, nagyon kár lett volna feladni az elején. Élveztem a fanyar humorát, az igényesen és kiművelten megfogalmazott gondolatait, a fura látásmódját, amihez ennyira el kell távolodni mindenkitől, amennyire ő tette.
Egy élmény volt.
(ezt a borítót csak én nem értem? nem mondom, hogy kellemetlen, csak hogy jön ehhez a történethez...?)
8 Megjegyzések
De örülök, de örülök! :) :) Éreztem én is, hogy tetszeni fog, nagyon jó, hogy nem inogtál meg! Nekem is nagyon antipatikus volt az elején Eleanor, de sok minden változik a könyv végéig. :))) És imádomm hogy nem egy egykaptafa love story, valóban szól inkább a hűségről, kitartásról, barátságról - és a bátorságról, változásról is. :)
VálaszTörlésSzuper! :) Eleanor egy jelenség, egyedi és megismételhetetlen, a könyv is annak tűnik. Még utólag is ;)
VálaszTörlésA borító egy részét meg lehetne magyarázni, a költöztetett növényével és a macskával, de a többi... olyan annyira elborzasztó, hogy képes volt 500 forintért többet adni az egyik angol kiadásért, mert azt legalább értettem. :D Bár ha jól emlékszem, valamelyik amerikai is ehhez hasonló, de akkor is fura... :)
ha ti nem mondjátok, hogy tartsak ki, ráhagyom, az tuti.:)
VálaszTörlésvégülis ez nem is love story volt, sztem Raymondnak még sokat kell tepernie, míg Eleanorban lecsapódik bármi is.:D
végig azon gondolkodtam egyébként, hogy vajon hány ilyen ember lehet a környezetünkben. nyilván nem történt velük is az, ami E-vel, de ki tudja, ki milyen terheket cipel.
Reea, én az angol borítók mellett is simán elmentem volna. a miénk arra jó, hogy odavonzza a szemet, de semmi köze a könyvhöz. na, hát vannak még az életben érthetetlen dolgok.:))
Jaja, én is úgy értettem, egyáltalán nem love story, de akár azzá is kerekedhetett volna ahogy Raymondot képbe hozta - nagyon örültem, hogy nem így lett! :)
TörlésTényleg, a növénye az egyik a borítón, nem?
A megjelenésekor olvastam ezt a könyvet, tetszett, de igazán csak utána, visszagondolva láttam meg az értékeit (újra is kéne olvasnom). Örülök, hogy kitartottál és tetszett!
VálaszTörlésA borító - E. nem olvasgat enciklopédiákat, vhogy most ez ugrott be, hogy ezért vannak rajta ezek az ábrák (+latin nevük?).
igen, kicsinek mintha azt kellett volna olvasniuk, ezért lett olyan hatalmas szókincse és kiművelt fogalmazása, de felnőttként keresztrejtvényeket fejtett.
Törlésén nagyon szeretem az utólag "beérős" könyveket, ez is olyan, csak ezt nem láttam még az elején.:)
A múlt év egyik legjobb olvasmánya volt nálam. Baromi jól megírt könyv, én mindenkinek csak ajánlom. A borítót én értettem, nem az volt, hogy ismerte a növénye latin nevét, és néha úgy elemezgette az embereket, mintha egy kívülálló természettudós lett volna :D??? Esküszöm én ebbe magyaráztam bele. Amúgy nekem bejövős a borító. Csak félrevezeti a gyanútlan vásárlót. :) Ja és igen, szegény Raymond, még tepernie kell elég sokat ;)
VálaszTörléssztem az ilyen könyvek nagyon jó eszköz ahhoz, hogy a másokat egy kicsit közelebb vigye a "normál"okhoz.
Törlésnemtom, én ezt a természettudományos látásmódot nem tudom belemagyarázni ezekbe az állatokba.:D igaz, hogy tűpontos megállapításai voltak az emberekről, de nekem ezt nem jelzi a kép.