Cynthia Swanson - Nővérek könyvesboltja

Elbűvölő ​​és erőteljes bemutatkozó regény arról, hogyan határozzák meg visszavonhatatlanul a múltbeli döntések a jelent, és milyen keserédes szembesülni azzal, ami lehetett volna.
1962, Denver. Ebben a városban egy egyedül élő harmincas nő már-már bohémnak számít. Ám a harmincnyolc éves Kitty Miller elégedett a maga szingli létével. Anno együtt járt egy Kevin nevű orvossal – de amikor nem úgy alakultak a dolgok, ahogy remélte, úgy döntött, hogy a saját útját fogja járni. Most annak a könyvesboltnak szenteli magát, amelyet a legjobb barátnőjével, Friedával együtt vezet, és esténként hazatér otthonos lakásába. Férj híján, akit vacsorával kellene várni, megengedhet magának egy-két italt munka után a barátaival; gyerekek nélkül, akiket reggel iskolába kellene indítani, akár egész éjjel fenn maradhat olvasni imádott macskája, Aslan mellett üldögélve.
Aztán elkezdődnek az álmok.
1963: Katharyn Andersson házasságban él nagy szerelmével, Larsszal. Álomotthonban laknak Denver kertvárosában, baráti szomszédságtól körülvéve. Eszményi hely a gyerekeik felnevelésére. Katharyn világa pontosan olyan, amilyet Kitty hajdan elképzelt magának… de csak az álmaiban létezik.
Kitty eleinte élvezi az éjszakai kiruccanásokat ebbe az alternatív világba. Bár ott nincs Frieda, nincs könyvesbolt, hiányoznak az ismerős arcok, Kitty egyre kevésbé vágyik kinyitni a szemét és elhagyni Katharyn vonzó életét.
De az álomvilág minden egyes látogatással reálisabbnak tűnik. Ahogy kezd elmosódni a határ a két világ között, Kitty kénytelen szembenézni a bizonytalan jövővel. Milyen árat kell fizetnie azért, hogy az álomvilágban maradhasson? És mivel jár, ha elengedi?
Sok mindenről szól ez a történet, hűségről, szeretetről, ragaszkodásról, választásokról és a következményekről, a könyvesboltról a legkevésbé, bár tény, hogy központi helyet foglal el főszereplőnk életében, és elég gyakran megfordulunk ott vele.
Swanson stílusa nagyon kellemes, nagyon jól szövi a szálakat az álom és az ébrenlét között. Ki ne gondolkodott volna már rajta, hogy ha bizonyos helyzetekben másképp dönt, vajon hogy alakultak volna a dolgai. Kitty alternatív valósága is egy ilyen 'ha', amibe az első pillanatban bele tudtam helyezkedni. Úgy nagyjából a közepe felé már lehet sejteni, hova fog haladni a történet, de azért az álombeli amnézia miatt szembesülünk néhány meglepő dologgal.
Tipikusan az a történet, ami bármelyik korszakban megállja a helyét, a '60-as évek azonban mindig hordoz magában valami pluszt, ami miatt szívesen vagyok ebben az időszakban.
Kitty mindkét valója szimpi volt, bár a szingli könyvesboltost jobban szerettem a háromgyerekes anyukánál, valahogy lazábban állt a problémákhoz, az anyuka túlságosan be volt feszülve az életétől. A könyvesboltos Frieda is közelebb állt hozzám az üzletsszony Friedánál, de a másik világban ott volt Alma, a bejárónő, és Lars, a férj, akik miatt simán megérte ingázni a világok között.
Ezek a kisebb-nagyobb ellentétek úgy jönnek elő, ahogy halad előre a történet. Ami az első pillanatban tökéletesnek tűnik, nem sokra rá már megterhelő lesz, de ez természetes. Még egy álomvilágban sem lesz sterilen pöpec minden, bármennyire szeretnénk, és pont ezért jó a fantáziánkban élni időnként, mert bármit megtehetünk, bármiben kipróbálhatjuk magunkat, nincs tétje, nincs következménye.

Megszerettem ezt a könyvet, sokszor alig vártam, hogy hazaérjek végre és kézbe vegyem, mert totálisan ki lehet vele kapcsolódni,
Idei első vcs-m, ennél jobb indítás nem is kellett.

Megjegyzés küldése

8 Megjegyzések

  1. De örülök, hogy tetszett neked is! Tényleg nagyon kellemes stílusa van, és izgalmas is az ingázás a két világ közt. :)
    Csak ilyeneket, vagy ennél jobbakat a további vcs-khez is! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. van másik könyve is, tudtad? az üvegerdő, arra is kíváncsi vagyok.
      eddig jól állok vcs-ből, háromból csak egyet passzoltam.:D

      Törlés
    2. Igen, láttam! Biztos az is jó! :)
      Ügyes vagy! Melyiket passzoltad? Én a 4-5.-et olvasom a vcs listáról épp.

      Törlés
    3. a hotel világot. 30 oldal után úgy döntöttem, hogy ez egy baromság.

      Törlés
  2. Ez engem is érdekel, és a posztod csak megerősített benne. Érdekes, vannak könyvek, amikről akárhány pozitív, dicsérő poszt születhet, akkor is abban erősítenek meg, hogy nem kell, mások meg abban, hogy kell :D Most az utóbbi eset áll fenn. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem nem fogod megbánni.:)

      Törlés
    2. Bea, ez szerintem is bejönne neked! :)

      Törlés
    3. Rajta van az egyre növő listán. :)

      Törlés