Maria Semple - Hová tűntél, Bernadette?

A hírhedt BERNADETTE FOX: A Microsoft csodagyermeke, Elgie Branch számára vidám, friss, tehetséges és kissé zűrös feleség. Az iskola előtt várakozó anyatársak szemében: fenyegetés. A tervezőmérnökök számára ő az építészforradalmár. A 15 éves Bee legjobb barátja, vagy egyszerűen csak: anyu. Egyszer csak fogja magát, és eltűnik. Beenek a világ végére kell utaznia, hogy megtalálja. A Hová tűntél, Bernadette? kötelező olvasmány, ellenállhatatlan, mélyen megindító könyv a helyét nem találó zseniről, anya és lánya szerepéről a világban.

Általában csak felhúzott szemöldökkel reagálok arra, amikor valaki 25 éve felett még keresi a helyét a világban, vagyis nagyon látványosan fogalma sincs arról, ki is ő, és mire való az élet. 

Bernadette helyzete némileg más, ő egyszer volt valahol, nagyon is jó helyen, tisztában volt önnön értékeivel, lehetőségeivel, és korlátaival (avagy inkább korlátok nélküliségével), csak aztán jött az élet, és közbeszólt. Olyan szinten antiszoc középkorú nővé vált, hogy még ahhoz is Indiából abszolvált magának személyi asszisztenst, hogy a netről rendeljen helyette, biztos ami biztos, így vele sem kell, csak virtuálisan kapcsolatot tartani.

Aztán történik néhány roppantul igazságtalan dolog vele, és hopp, egyszercsak Bernadette nem lesz sehol, és Bee, akit egyébként Balakrishnának hívnak, és a lánya, megírja a könyvét, belefoglalva minden alávaló és magasztos dolgot, ami valaha érte őket.

Imádtam Beet, Bernadette-et is, nagyon cukik voltak, ahogy próbálkoztak ezzel az anya-lánya dologgal, tetszett Bee kitartása, ahogy mindenáron meg akarta találni az anyját. Az apja... hát, nem zártam a szívembe a fickót, de remekül sikerült a mindig dolgozó, elidegenedő ember prototípusát belesűríteni.

Akin remekül szórakoztam, az Audrey, a folyton áskálódó szomszéd, a végére már kicsit sajnáltam is, annyira megtépázta az élet. Az ő férje csak időnként van említve, viszont Audrey tragikomédiájának csúcspontjára adott reakciójával egyszerre megvett magának, pedig tényleg csak abban a három sorban volt jelen személyesen is a könyvben.

Audrey tipikus kertvárosi tyúkanyó, aki azt hiszi, annyi a világ, amit a kerítése mögül lát, viszont nagyon öntudatosan (=erőszakosan) tudja érvényesíteni a világképét és az akaratát a környezetén. Ezt tisztán le lehet szűrni Tommal, a kertésszel folytatott levelezéséből. 

Az igazi rejtély számomra még csak nem is Bernadette eltűnése volt, hanem Ollie-O személye, aki remek menedzsernek tűnik, nem tudom, lesz-e olyan bátor vállalkozó, aki a mintájára megpróbálná eggyel magasabb szinte emelni kedvenc iskoláját. Szerintem hatalmas ötletei voltak.

Összességében meglepett a könyv, mikor elkezdtem olvasni, nem számítottam rá, hogy levelek cikázásának a közepébe fogok csöppenni, de igencsak élveztem.

A végére leszűrtem, hogy jó helynek tűnik ez az Antarktisz, de ennyire nem szeretem a hideget.

Nem is tudom, talán nem kellene ennyivel lezárnom ezt a regényt, mert remek szórakozás volt, ez tény, iszonyat jó dolog volt figyelni a szereplők egymásra gyakorolt hatását, amin sokszor valódi fizikai hatást kell érteni, de azért ennél kicsit több.

Nem csak Bernadette keresi a helyét a világban, amit újra el tudna foglalni, de szinte minden szereplő, még a kiskorúak sem maradnak ki belőle. Jó volt látni, hogy nem csak esetleges megoldásokkal próbálja kiszúrni az olvasó szemét, hanem itt mindenki szembenéz önmagával, és kénytelen meghajolni a levont konzekvenciák előtt. Sokkal több a könyv, mint amit elsőre kinéztem belőle, és ez már csak azért is megnyugtató, mert időpazarlás kis semmiség könyvekkel időt tölteni.