2011/11/11

A boszorkányüldözések története

Hogy igazából mit keres a könyvesblogon egy cseppet sem könyves bejegyzés? Rengeteg könyv szól a boszorkányokról, misztikumról, és van jónéhány, aminek a témája felelevenítik azokat az időket, amikor mindenkinek rettegnie kellett, a szomszédjától, az ellenségétől, attól, akit a barátjának gondolt, mert a vád, hogy valaki boszorkány, és mindennek a következménye, nagyobb elégtétel volt mind anyagilag (sokan meggazdagodtak akkoriban), mind lelkileg (egyelőre nem ő van a vádlottak padján), mint bármilyen más sértés. És a könyvek, melyek erről az időszakról szólnak, lehet, hogy nem pont úgy történtek, nem azokkal a szereplőkkel, nem abban a városban, faluban, de megtörténtek valaki mással, aki épp annyit, ha nem többet szenvedett, akinek ugyanúgy voltak utódai, akik tovább adták a perek iszonyatát.
Azt hiszem, ki lehet mondani, hogy a boszorkányüldözés a középkorban a nőgyűlölet megnyilvánulása volt. A kivégzett „boszorkányok” 80%- nő volt, leginkább magányos nők, özvegyasszonyok. A perek másik alapja azonban az egyház és a világi uralkodó eltávolodásában, a különböző eretnek szekták megjelenésében és az azok elleni fellépésben gyökerezik.
A népi hitvilág alakjai közül a boszorkány alakja az, amit a keresztény egyház a magáévá tett, méghozzá elég negatív előjellel. A régi időkben a boszorkányok kuruzslók voltak, ismerték a gyógyfüveket, és a többé, de leginkább kevésbé sikeres gyógymódokat. Míg a korai egyház türelmes volt a pogányokkal, és a különféle természeti vallások követőivel, később, a XIV. századtól megváltozott a hivatalos álláspont. Ekkorra a boszorkányok alakja szinte egybeolvadt az Ördögével: kísértők voltak, az ördögök szeretői, természetfeletti képességek birtokosai. A boszorkányüldözés a XV. Századra érte el csúcspontját. VIII. Ince pápa bullája a boszorkányságot szentségtöréssé nyilvánította, érte halálbüntetés járt. A boszorkányság elleni fellépésben az inkvizítoroknak teljhatalmat ad, és a papságot használja, hogy felvilágosítsa a népet a boszorkányság mibenlétéről.
1486-ban két domonkos rendi szerzetes, Heinrich Kramer és Jacob Sprenger megjelentette a Malleus Maleficarumot, a Boszorkányok pörölyét (vagy ha úgy tetszik, kalapácsát), melyben részletesen taglalják a boszorkányság mibenlétét, működését, megjelenési formáit. A könyv annak ellenére ért el összesen 29 kinyomtatást, hogy a kölni teológiai egyetem nem engedélyezte. Úgy tartják, hogy a téma szakértője Sprenger volt, noha a könyvet Kramer állította össze. A könyv három részből áll. Az első rész részletezi a boszorkányok képességeit, erejét, cselekedeteit, varázsigéit és igézéseit: képesek vihart támasztani, átváltozni és átváltoztatni, szemmel verni, a felsorolás folyamatosan bővülhetett, az adott esethez igazodva. A második részt a nőknek szentelték az írók, szemléletesen taglalják a romlottságukat, gyengeségüket a bűnnel szemben, és hajlamukat a gonoszságra és a testi vágyakra. A harmadik rész a vizsgálatok kezelési útmutatója, alapvetően az inkvizítori nyomozás és kihallgatás menetét, a próbatételeket, vagyis a kínzásokat részletezi. Vízpróba (ha alámerült ártatlan volt), tűpróba (boszorkánybélyegek után kutattak, valamint tűvel szurkáltak bizonyos pontokat. Ha nem vérzett, bűnös volt.), könnypróba ( a boszorkányok nem tudnak sírni).

A szexualitás és a boszorkányság ennek következtében szorosan egybefonódott, hiszen a boszorkány erejét az Ördögtől nyeri, nemi aktus közben. Az okozott kár is ilyen jellegű: impotencia, szemmel verés, házassági viszály, reménytelen szerelmek és gerjedelmek. Talán nem véletlen, hogy a két egyházi szerzetes ennyire ki volt hegyezve erre a témára, viszont esztelen téziseik alapján több tízezer nőt kínoztak és csonkítottak meg. Kezdetekkor az üldözésekben leginkább a nőgyűlölet nyilvánult meg, leginkább a szélsőséges megjelenésű vagy életvitelű nőket támadták, később azonban változtak a célok. A boszorkányság vádjával sok olyan átlagembert is megvádoltak, akiknek a vagyonára fájt valakinek a foga, így az könnyen megszerezhetővé vált. A hadisarcot a Vatikán éppúgy levette, mint a helyi inkvizítorok és városi tanácsosok.A boszorkányperek egyik jellegzetessége az volt, hogy bár a korabeli perekben csakis tiszta előéletű, feddhetetlen polgárok tanúskodhattak, a boszorkányperekben bárki lehetett tanú, még olyan is, aki a vádlottat nem ismerte, esetleg csak látásból.
Igen érdekes Könyves Kálmán néhány törvénye:
22. Megtiltjuk, hogy tüzesvas- és forróvíz-próbát valamely egyházban tartsanak, csupán a püspöki székhelyen és a nagyobb prépostságoknál, valamint Pozsonyban és Nyitrán.
46. Ha valaki izmaelitákat böjtölésen kap rajta, vagy evésen és a disznóhústól való tartózkodásban, vagy mosakodásban avagy más vétkes szokásukban, az ilyen izmaelitákat küldjék a királyhoz. Aki pedig őket bevádolta, vagyonukból kapjon részesedést. (bár ennek a törvénynek nincs köze konkrétan a boszorkányperekhez, itt is látszik, hogy a vádló a vádlott vagyonából törvényesen részesül.) Könyves Kálmánt láthatóan jobban zavarták a ( zsidók is ) mohamedánok, elég érdekes törvényeket hozott miattuk, mint a boszorkányok. Ha valakit érdekel, a törvénykönyvet ITT megtalálja.
Könyves Kálmán híres mondata kicsit elferdült szállóigévé vált. Ő ugyanis nem azt mondta, hogy boszorkányok nincsenek, hiszen az ő idejében nem egy boszorkányper volt, tehát létüket nem tagadhatta, hanem csak annyit jelentett ki, hogy lidércek nincsenek: "de strigis vero, quae non sunt, ne ulla quaestio fiat" (vagyis átváltozni képes boszorkányok nem léteznek.) Van egy nagyon érdekes weboldal ITT , a szavak akkori pontos jelentését tárgyalja.
Magyarországon a boszorkányüldözés ideje alatt közel 500 embert ítéltek el. Csak nagyon ritkán fordult elő, hogy a boszorkányság nem nyert bizonyítást, hiszen kegyetlen kínzásokat kellett kiállniuk, így még az ártatlanságukba is belehalhattak a meggyanúsítottak. A vádakat soha nem kellett bizonyítani, azt valósnak és igaznak fogadták el. A perekig a nők nem voltak teljes jogú állampolgárok, helyettük egy férficsaládtag vállalta a felelősséget. Ez volt az első olyan eset, amikor teljes jogú emberként ítéltek el nőket boszorkányság vagy gyermekgyilkosság vádjával. Ahogy a hisztéria elharapódzott, a férfiakat (politikai ellenfelekké váltak, esetleg a vagyonuk kellett) és gyerekeket is megvádoltak. A hivatalos ítélet általában nyilvános máglyahalál volt, kivéve Angliát, ott nem égettek, jobban szerették az akasztást és a lefejezést.
Az első égetés 1565-ben volt, az utolsó 1756-ban. Az utolsó magyar boszorkány Göldi Anna cselédlány volt, akit a rontás bűnével vádoltak meg, és 1782-ben lefejeztek. 1794-ben volt az utolsó európai boszorkányper németföldön. A boszorkánypereket Mária Terézia tiltotta be, az elítélt boszorkányokat szabadon bocsátotta, és a pereket beszüntette.
Az egyik leghírhedtebb per a salemi per volt, ahol egy kis faluban 1692-ben végül 19 ember felakasztottak, kivégeztek, vagy bebörtönöztek. Az egész néhány fiatal lány vádaskodásával kezdődött, akik többeket megvádoltak, hogy megbabonázták őket, és rontást tettek rájuk. Rövid időn belül a hisztéria átterjedt a környező településekre is. Az elsők, akik felemelték szavukat a boszorkányüldözések ellen, a jezsuiták voltak. Nekik általában aztán menekülniük kellett az őket ért támadások elől.
A boszorkányság ma már nem több, mint ami réges rég volt, a perek előtt, visszatért a pogány természethit szintjére, visszakapta a kellékeit, a pentagramot, a boszorkányszombatot, a familiárist, az árnyak könyvét. A régi hit keveredik az újakkal, a szarvas termékenységisten és az anyaistennő a wicca köntösébe öltözött, és bár igen különös rituáléik és szertartásaik vannak, már nem üldözik őket a világ civilizáltabb felén. Érdekességként viszont meg kell említeni, hogy a brit törvényekben még a múlt században is szerepelt egy passzus, amelyben boszorkányokat emlegetnek, ezt csak 1951-ben helyezték hatályon kívül. (1944-ben egy jósnőtt ez alapján az 1735-ös törvény alapján ítéltek börtönbüntetésre).



A boszorkányperekről szóló, vagy témájukban ahhoz kapcsolódó regények:
Nathaniel Hawthorne - A skarlátbetű
Arthur Miller - A salemi boszorkányok
Celia Rees - Bűbájos Mary / Farkasszem
Yrsa Sig. - Az utolsó rítus
Robin Cook - Halálos kockázat
Herner János - Rontás és igézés
Eyvind Johnson - Rózsák és lángok
Aba Iván - A szegedi boszorkányok
Szántó György - A boszorkány
Nora Roberts - Három nővér szigete trilógia
Shakespeare - Macbeth
Nagy László - Erdélyi boszorkányperek

Boszorkányos, nem történelmi könyvek (mert olyan jókat írtok):
Anne Rice - A Mayfair-boszorkányok élete trilógia
William Glandown - Boszorkányszombat
Gaál Viktor - Arche

Igazán hálás lennék, ha még tennétek a felsoroláshoz.


1 megjegyzés: