"A vele kapcsolatos dühödt fantáziálások során, a féltékenység ama óráiban, melyeket azzal töltött, hogy elképzelte kettesben Apollónt és Alice-t, aztán valahányszor nyomorult szerencsétlennek érezte magát, összehasonlítván nem éppen lenyűgöző fizimiskáját Apollón dicső szépségével, egyetlenegyszer sem ötlött fel benne, hogy Apollón esetleg tökhülye."
Annyira jó ez a könyv! Mert tényleg, mi lenne, ha az Olümposz levetné magáról az isteneket, akik kénytelen lennének évszázadokat az emberek közé zárva tölteni? És igen, megtörtént lehetetlen. Londonban élnek, egy düledező, roskatag, többszintes házban, szegényen. Zeusz és Héra a padlásra vannak zárva, Apollón, Artemisz, Aphrodité meg a többiek meg teszik a dolgukat legjobb tudásuk szerint, de inkább ki-ki érdeme szerint. Aphrodité kéjeleg, leginkább a telefonjába, de Apollón pl. rendszeresen dugja (de sztem a többiek is). Artemisz még mindig szűz, Héphaisztosz még mindig nagyon csúnya, Erósz pedig... nos, hát ő megtért, keresztény lett. De a legjobban az jellemző rájuk, hogy már nagyon nem bírják elviselni egymás társaságát, ami szerintem annak köszönhető, hogy ebben a halandó világban kénytelenek halhatatlanok lenni. Így tényleg elég uncsi lehet hosszútávon, pláne ha olyan csórók, mint a templom egere. Aphrodité hozza a szokásos formáját, és hogy kicsit móresre tanítsák Apollónt, aki már megint elkezdte fává változtatni az előle menekülő nőket, kicsit bekavar Erósz segítségével, és innentől lesz nagyon érdekes a dolog, mert Erósz csak félig hajtja végre anyja utasítását, meghagyva a halandó Alice-nek a döntés jogát. És ha egy ember kezében döntéshelyzet van, ott semmi nem úgy fog alakulni, ahogyan azt az istenek előre eltervezték.
Orpheusz és Eurüdiké. Rémlik? Az jó, mert ez nem igazán olyan. Nekem is ez ugrott be, aztán említik is, de nem olyan.
Nekem ez a könyv egyszerre tűnik nagyon szórakoztatónak és humorosnak, és mellette vérkomolynak is. Az isteneknél más a morál, más az erkölcs, már ha van, és épp ettől az egész létezéshez, ok-okozati következményekhez másképpen viszonyulnak. De ezzel együtt is nagyon muris, ahogy Phillips látja őket, a fenti idézet önmagáért beszél. Minden ilyen abszurd és kifordult lesz, amibe ezek az istenek belekeverednek. Az én külön bejáratú kedvencem Árész volt, és Hermész, de alapvetően mindenkit nagyon szerettem. A görög mitológia egyébként is azóta szívem csücske, mióta olvasni tudok, és nagyon tetszett, ahogy ennyire isteninek, és mégis nagyon esendőnek vannak beállítva, szemben a klasszikus mitológiai képpel. Egy ilyen léthelyzet nagyon alkalmas arra, hogy belegondoljunk igazából alapvető dolgokba: abba, hogy az élet rövid, és bármikor történhet valami, ami áthúzza az ember számítását, és már nem lesz több idő, sem több lehetőség arra, hogy megtegyünk vagy elmondjunk valamit, vagy épp végiggondolhatjuk saját hitünket is, ha már úgyis adja a téma. Ugyanis azzal, hogy Erósz megtért, és olykor neki kell utat mutatnia valamelyik depis istennek, bekerült a képbe a görög hedonista istenlét és a keresztényi érték szembeállítása is. Szerencsére nincs ebben semmi direkt, nagyon szépen belesimul a történetbe a két világnézet ütköztetése gondolkodásostól, értékestől, mindenestől, de minden szájbarágás nélkül, teljesen természetesen adja magát a dolog.
De persze azért nem tökéletes a könyv, mert pl. Neil és Alice, a két halandó, nagyon kétdimenziósra sikerült, és úgy alapvetően az egész könyvön érződik, hogy humornak íródott inkább, mint filozofálgatós könyvnek, ezért az istenek is inkább tűnnek hibbantnak, mint valódi eréllyel és isteni személyiséggel rendelkezőknek. De ez nekem végül is nem volt baj, ezzel együtt is nagyon élveztem, mert a történet haladt, bonyolódtak a dolgok, és nagyon kíváncsi voltam, mi fog ebből kisülni. Jön majd a film is, amit csak kivételesen béna rendező fog tudni elrontani, főleg ilyen szereposztás mellett.
"Egyikünknek sem szabad lemennie (az alvilágba), az ugyanis az élőket és holtakat elválasztó határ áthágásának minősül. Ha rajtunk múlna, állítólag minden időnket azzal töltenénk, hogy az általunk kedvelt holtakat hurcibáljuk ide-oda. Tiszta káosz lenne. Hádész és Perszephoné szerint nem lehet megbízni bennünk."
0 Megjegyzések