2011/12/01

Bloghalál, hónapzárás, stb

Valami történt a Mollyal, így most ide irkálok, mert szómenésem van.
Csináltam az eseményt, hogy ne vegyünk könyvet, meg ne olvassunk egyszerre tízet, de ezt most nem tudom linkelni, de úgyis tudjátok már, miről van szó. Na, én ezt nagyon jól bírom, ha jól emlékszem, szeptember óta nem vettem könyvet, ami annyit jelent, hogy az ehavi adaggal vehetnék 4 darab könyvet bünti nélkül, ha akarnék. Ez azért jó, nem? Eleve, hogy kibírom, meg hogy egyszerre ennyim is lehetne. Ha most decemberben megjelennek az előrendelt könyvek, akkor pont le is tudom vásárolni őket, plusz emberrel megbeszéltem, hogy melyik két könyvet szeretném karácsonyra, és akkor a jövő évet újult erővel kezdeném könyvmegvonás terén. 2012.07.31-ig tart az akcióm, vagyis ha az első félévben nem veszek könyvet, akkor júliusban egyszerre vehetek 7-et. Ez annyira jól hangzik, sokkal jobban, mintha havonta elmorzsolgatnám a megengedett egyeket. Meg aztán, a lakásból sem fogunk kiszorulni, és ez azért nem mindegy ilyen hidegben.
Olvasás terén remekül állok, és most, hogy visszaszoktam rá, hogy egyszerre csak egyet (vagy kettőt) olvasok, sokkal nyugodtabb a lelkem.

Amiről még írni akartam, az a költözés, meg a freebloghalál, meg a hűtlenségem. Kicsit rosszul éreztem magam, hogy az első problémánál megpattantam a freeblogról, mert én olyan vagyok, hogy amit megszokok, attól nehezen válok meg, de igazából nem bántam meg. Annyival nem másabb a blogspot, mint a freeblog, viszont attól, hogy rengeteg apró funkciót lehet csatolni, egészen más érzés itt lenni. Profibb a kezelési felülete és a működése, nagyobb a játéklehetőség, és csak azt nem értem, miért nem léptem hamarabb. Eleinte aggódtam cseppet, hogy mi lesz velem, ha mindig ugyanazt a sablont kell nézegetnem, mert a linkfalat nem volt egyszerű felépíteni (ugyanis marha sokáig tart, mert ez a része kicsit körülményes, de szerencsére csak egyszer kell megcsinálni), de aztán merész voltam, próbálgattam, és aztán már látszódott, hogy nem kell féltenem a sokórányi belefektetett időt. ráadásul szerencsére nem csak azok a lehetetlen, csicsa sablonok léteznek, amitől annyira el voltam ájulva, mikor mg nem lehettek az enyémek, mert azokkal az a baj, hogy nem érdemes beléjük piszkálni, úgy vannak egyben, ahogy megcsinálták őket, csak nekem egyik se kell. Én olyat vadásztam, ami tökegyszerű, ránézésre semmitmondó, viszont ott van benne a lehetőség, hogy azt csinálok vele, amit akarok. Szerencsére sok ilyen is van, ezek közül csak meg kellett keresnem a legtesthezállóbbat. Úgyhogy most elégedett vagyok, és mivel itt a tél, és tegnap hó is esett, kitéliesedtem.

A sok apró funkció nagyon szórakoztató, többek között ez a szavazós bigyó is, amit ezentúl majd gyakran fogok használni, mert ha már adott, és csak egy kattintás, akkor miért ne kérdezgessek alkalmanként.

20 megjegyzés:

  1. Hát az, hogy ne vásároljunk könyvet a kiadóknak nem nagy öröm:))) Én azok közé tartozom, aki inkább támogatják őket.:))

    Fú de nagyon szép lett a blogod!!!

    VálaszTörlés
  2. Hát ez borzasztó, hogy nincsen moly. Mindjárt előjönnek az elvonási tünetek... :S

    VálaszTörlés
  3. cseri, ugye? azonnal elkezd az ember blogokat olvasni.:D

    szilvamag, már tűrhetetlen volt, amit műveltem könyvvásárlás címén. viszont rengeteg támogatást kaptak már tőlem.:)) köszi.:)

    VálaszTörlés
  4. Hát ebben a hónapban én sem fogtam vissza magam. Csak akkor látom igazán, hogy mennyi mindent is vásároltam össze, amikor egy kis összegzést csinálok. De utána én is elszörnyedek, hogy milyen mohó voltam.:))Ennek ellenére nem tudok változtatni rajta. :D

    VálaszTörlés
  5. én is ezt csináltam egy időben, és mindig vettem olyat is, amit nem kellett volna. így viszont, hogy várok vele, legalább letisztul, hogy tényleg akarjam, amit megveszek.:))

    VálaszTörlés
  6. hát ez qvajó template, eddig ez a blogspotos kedvencem tőled:)))

    VálaszTörlés
  7. Titti, de jó, hogy ennyire tetszik.:))

    VálaszTörlés
  8. Bizony, Nimás is, karácsonyi is:)
    már majdnem kedvet kaptam én is egy karácsonyi újításhoz, csak ne lennék ilyen lusta...:D

    VálaszTörlés
  9. na, ne legyél lusta.:D szeretem látni, hogy ki milyenre alakít.

    VálaszTörlés
  10. Már megint csodaszép itt nálad, és ne mondd már, hogyn nálatok esett a hó!

    VálaszTörlés
  11. de, tegnap egy nagyon picit szállingózott, háromszor is. *nima büszke*

    VálaszTörlés
  12. @Nima nem csak lusta vagyok, de időhiányos is:D
    de 1 apró változtatást már eszközöltem:D

    Hogy csináltad, hogy van "válasz erre" gombod?

    VálaszTörlés
  13. @Titti
    http://www.bloggersbloggers.com/2010/08/replay-option-in-bloggers-comments.html
    csak ez is sablonfüggő, nekem pl olyanom nincs, amit ír, én a timestamp környékére tettem be.
    érdemes körülnézni a blogon, rengeteg hasznos beillesztés van fenn. bár a freeblogon lett volna ilyen segítség...

    VálaszTörlés
  14. @Titti
    csináltál főoldalt? mintha az eddig nem lett volna.

    VálaszTörlés
  15. @Nima Köszi holnap megszakértem:)

    És csak egy új blog buttonom van "I love Comments"-es:D nem mondhatni, hogy nagy mahinátor lennékÉD

    VálaszTörlés
  16. @Nima
    Hát nekem van olyan sorom, kettő is, bemásoltam amit kell, elmetettem, de semmi sem történik:(:( Ezt emgismételtem 3x. Valami ötlet? (Válasz erre gomból van szó)

    VálaszTörlés
  17. @Titti a blogon wiselady írja, hogy hová kell betenni, lehet, hogy nálad oda kellene beilleszteni. nálam egyáltalán nem volt olyan, csak nagyjából betájoltam, hogy hol kellene lennie, de akkor meg nem oda tette, ahova kellett volna, ezért tettem az első timestamp környékére.

    VálaszTörlés
  18. @Nima
    közben próbáltam másféle változtatásokat is eszközölni html kódban, de a jelenlegi sablonommal van a baj, ennek semmi se használ:S
    Másik blogon kipróbáltam, és minden műxik...
    Bosszant a dolog jövőre csinálok új sablont, testre szabósat, aztán csókolom:)

    VálaszTörlés
  19. @Titti
    az nagy kár, mert egyébként tök jó a sablonod.
    azt vettem észre, hogy ebben a rengeteg mindenféle kész sabloncsodákban elég sok a hiba, és nem is nagyon lehet beléjük nyúlni.

    VálaszTörlés
  20. hát igen, anno én is sokat kipróbáltam, mire egy "Normálisa állt" :)
    nekem is tetszik még a sablonom, csak kiábrándítanak a korlátai. Csak a modulszerkesztős cuccok működnek....

    VálaszTörlés