Leiner Laura - Szent Johanna gimi 3


Az első két részt előzőleg már igen részletesen kiveséztem, sokkal több dolgot nem tudok hozzátenni.

Amik még mindig nagyon idegesítenek:
- a szűlők, úgy en block
- a "kis barátod"ozás
- ez a szerencsétlen szerelem Cortezzel (igen tudom, de akkor is a hajam kihullik tőle)
- itt alig van más jegy, mint 1-es meg 5-ös
- a diákok úgy tesznek az órákon, mintha valami kötetlen programon vennének részt (esznek, zenét hallgatnak, olvasnak, játszanak, dobálóznak, ordítoznak)
- mintha a tanárok is úgy gondolnák, hogy a szemtelenség és a modortalanság kötelező tinitartozék, ezért elnéző mosollyal, esetleg időnként értetlenkedve kell nézni az ilyesmit
- ahogy Reni próbál beilleszkedni, és ha már valahová oda tudta biggyeszteni magát, akkor valahogy megmaradni a pozícióban
- hogy itt kötelező mindennek "menő"nek lenni, mert menőség nélkül mit sem ér az élet. aki nem menő, az csakis szánalmas lúzer lehet
- szerintem Cortezen még egy talicska trágya is menő lenne, de mindenképpen érdemes lenne arra, hogy a Cortez-dobozban tárolásra kerüljön egy darab az anyagból. csak úgy a fíling kedvéért.
- Cortez-doboz ??? jaj.
- ez a nagy Cortez-love egyébként is szánalmas. ennyi idő alatt már túl kellett volna lépnie Reninek az egészen.
- Virágot ejteném.

Amiket még mindig szeretek:
- a sulihangulat. se nem valóságos, se nem életszagú, de kellemes
- az összetartás az osztálytársak között, amiben szintén nem látok semmi realitást, de attól még tetszik.
- a suliújság
- Arnold, mindenek felett. kár, hogy nagyon keveset szerepel.
- Kinga. bár meg kell mondjam, hogy olyan stílusa van, ami a bicskát nyitogatja a zsebemben, és élőben valszeg cafatokra tépnénk egymást, de üdítő a reakciója és a véleményközlési módja.

Azért a három részt egymás után lenyomni nem volt semmi, kellőképpen le is fáradtam a végére. Most egy időre biztosan pihentetem.

Megjegyzés küldése

2 Megjegyzések

  1. Ez az órai viselkedés és a tanárok elnéző mosolya nem a könyv sara, ha bölcsészkaron van szak, ahonnan nem vágják ki a delkvenst írásbeli szigorlatról, amin végig cseng a telefonja, fel is veszi és szövegel is hangfogó nélkül, akkor egy maszek gimitől mit vársz? Az lepne meg, ha nem ezt kapnák a hülyegyerekek anyuék pénzéért :D
    No, én meg a vámpírakadémiát olvastam végig nyáron, de jól is tettem, legalább egyszer s mindenkorra kigyógyított abból, hogy muszáj végigolvasnom bármi szart, amibe kíváncsiságból belekaptam =)

    VálaszTörlés
  2. @kergezerge
    ennyi rossz a VA?:D én is bele akarok majd olvasni, csak nem mostanában.
    nem tudom, lehet, hogy igazad van, de én a szülők helyében balhét csapnék, mert nem azért fizetném a tandíjat, hogy a kölök órán csámcsogjon, meg a padra borulva aludjon. én egy magániskolától színvonalat várnék és minőségi oktatást. namost ez itt nincs.
    viszont sokkal egyszerűbb kezelni egy magániskolai 12 fős osztályt, mint teszem azt, egy 30 fős normál gimiét, úgyhogy talán emiatt is egyszerűbb volt magánsulit a főszerepbe tenni. de a kölkök viselkedése kritikán aluli az órákon.

    éhezők viadalát olvastad már? na, abba érdemes belekapni.:))

    VálaszTörlés