2012/01/30

Még nem tudom, mi legyen a címe

Délután kaptam egy mélt a Kelly kiadótól, hogy nyilatkozzak a fb-on, hogy mi a véleményem az e-könyvekről. Nem igazán akartam írni semmit, főleg, mert fb, és meg mert nem kell, hogy véleményem legyen mindenről.
Aztán most elolvastam BWizard dühöngését, és mivel nekem nagyon is nagy kedvencem a dühöngése tárgya, kicsit felment az agyvizem.

Hogy mi a véleményem az e-könyvekről? Én szeretem őket. Először is, hatalmas előnye, hogy olyan borítót teszek az elejére, amilyet én akarok. Ha a magyarok szokás szerint mellényúlnak, csak letöltöm a netről az egyik tetszetős kiadásét, és már meg van alapozva a lelki békém.
Aztán tudok betűtípust váltani, és betűméretet, ami az olvashatóság szempontjából igencsak lényeges.
Beszéljünk arról, hogy az ingyen van? Legalábbis nekem, aki a neten bóklászva bármibe bele tud akadni, igen, ingyen. Igaz, valaki azt már megvette, és más meg keményen dolgozott rajta, hogy olvasható formába öntse, de nekem max csak időbe kerül, míg előkerítem valahonnan.
Mindenki próbál finomkodni, és igyekszik a legálisan fellelhető példányokról nyilatkozni ilyenkor, az illegálisakról meg mélyen hallgatni, és normális esetben én is ezt tenném, de most mégsem teszem. Hogy miért? Épp BWiz posztja miatt, ami remekül tükrözi, hogy egy méregdrága könyvet hogy lehet a lehető legteljesebben elkúrni, és kidobott pénzzé tenni azt az összeget, amikhez a kiadók olyan nagyon ragaszkodnak.
Ma már alig lehet könyvet kapni 3000 alatt, és ez nem kevés pénz. Az ominózus Túl az árnyakon konkrétan 3500, és ez az olcsóbb puhafedeles változat.Mint látható, ez marhára nem az olcsó kategória, nem az az ár, amiért olyan ordenáré hibák maradhatnának benne, mint amit BWiz megemlít. Én még nem olvastam, viszont szerettem volna, de ahogy ír róla, az kábé olyan, mintha én fordítottam volna angolból, szal lehet, jobban járok, ha megszabadulok a magyar könyvektől. Angolul meg már rég megvan.

És most kérdem: EZÉRT vegyek könyvet? Ezért adjak a kiadóknak évente több százezer forintot, amit az évi vásárlásaim az utóbbi időben simán kitettek? Megérdemlik? Vagy gyűjtsem be inkább a neten fellelhető példányt ingyen, elvégre nagyjából az ilyen silány minőség ennyit ér, és tegyem félre az árát, hogy abból majd esetleg elmenjünk múzeumba?
És akkor meg lehet sértődni, hogy kalózkodás, meg letöltés, meg kalózfordítások. Jogos a sértődés? Úgy gondolom, nem.

Szóval én szeretem az e-könyveket, és a magyar könyvkiadás jelen minőségi állapota szerint soha nem adnék egy legális e-könyvért 500 forintnál többet, de mint láthatjuk, vannak esetek, amikor még ennyit sem ér az adott termék. Őszintén szólva a mai gazdasági helyzetben, a sajátoméban, és úgy en block az országéban, engem nem foglalkoztat a legalitás. Nem fogok attól jobban aludni, hogy kicsengettem az e-kért a lóvét, és nem alszom rosszul a más forrásból beszerzett könyvek miatt sem, viszont amikor ennyi pénzt dobok ki az ablakon egy alapvetően félig kész valamire, az nagyon tud dühíteni.
Mára az internet teljesen elterjedt, a háztartások nagy részében ott figyel az asztalon. És ha egy kicsit kitekintünk, a magyar kiadók sanyarú helyzetén elmerengve, láthatjuk, hogy külföldön sokkal rosszabb a helyzet. A digitalizálás egy megállíthatatlan folyamat, ezen nem fog a jogvédők meg a mindenféle szervek ilyen-olyan törvénye meg szabályozása segíteni.
A kiadóknak nagyon össze kell kapniuk magukat, ha fel akarják venni a versenyt a mellettük  elvonuló világgal, mert már alig behozható a hátrányuk. Persze, lehet kajabálni, hogy kalózkodás, meg illegalitás, de kérdem én, mit tesznek ők azért, hogy ne érje meg? Semmit, azon kívül, hogy hisztiznek. Ha valamit még keresni szeretnének az elkövetkezendő 10 évben a piacon, mindenképpen lépniük kell. Minőséget kell kiadniuk, hogy ne érje meg otthon bíbelődni az ingyenes példánnyal, hogy az pofás és hibátlan legyen. Olcsón kell adniuk, iszonyat olcsón, olyan olcsón, amitől legszívesebben a Dunának mennének, mert máskülönben nincs jövőjük. A kalózvilág már így is a fejükre nőtt, mert időnként iszonyat minőségi magánfordításokba lehet botlani, sokszor olyanba, amit a kiadásra került példány megirigyelhetne. Egyelőre még talán ott van az 50-50%-os arány, aki szereti az e-ket, és aki ragaszkodik a papírkönyvek illatához. De hamarosan felnő a következő generáció, akik már most a kiságyból játszanak a számítógépes és konzolos játékokkal. Azt hiszem, nem kérdés, hogy van-e jövője, és mekkora.
Persze, ez nem azt jelenti, hogy a papírkönyvek háttérbe szorulnának. Nagyjából ahhoz lesz hasonló az állapot a nem is olyan távoli jövőben, mint amilyen arányban ma az őrölt és egész szemes kávékat használják.

És nem utolsó szempont, a fakészlete véges a világnak...

10 megjegyzés:

  1. BWiznél már kommenteltem, de ide is beírom... hátha olvassák az illetékes elvtársak.
    Az egyik leordenárébb korrektori melléfogással az Alexandra Kiadónál találkoztam.
    Ráadásul pont kedvenc írom, Edward Rutherfurd Az Erdő c. könyvében.
    Annyi volt bennük, hogy szuper olcsón 790 forittért vesztegették az egyébként egészen kiváló fordítású remek könyvet.
    Aztán szintén jött a fejete leves... kiderült, elfelejtették korrektúrázni. Minden oldalon sok hiba van, a betűkihagyások és többletek tömkelegével találkozhatsz és az elgépelt szavak mocsarában lehet dagonyázni akár a disznók.

    Amikor megvettük a könyvet, azt hittük, azért ilyen extrém olcsó, mert a borító kicsit matt. Még örültünk is, hogy milyen korrekt az Alexandra. A hibás árút selejtezi és nem szedi érte a sápot.
    Tudjátok, mint a jó zöldségesnél, amikor kicsit megnyomdik a gyümölcs, kiszelektálják és olcsóbban hozzájutsz.
    Csakhogy ez a "gyümölcs" belül előrehaladottan rothadásnak indult és még hasmenést is kap tőle az ember.

    Mert ugye Alex nem írta ki sehol, hogy a könyv azért olcsóbb, mert a belseje egy rakás hulladék.
    Az egyébként a remek írás élvezeti értékét 90%-osan meggyalázta a hanyag, ócska utómunka. Ha én így dolgoznék a munkahelyemen, rég utilaput kaptam volna!
    Rutherfurdról egyébként tudni illik, hogy nagyon igényes ember. Maximalista!
    Ha tudná, hogy mit csináltak a művével, idegrohamot kapna az biztos.

    A korrekt megoldás az lehet, ha az Alexandra első körben újrakorrektúráztatja a könyvet. Kinyomja, majd meghírdeti, hogy a hibás példányt ingyen és bérmentve kicserélik a hibátlannal - igen sűrű elnézések közepette.

    Uff

    VálaszTörlés
  2. Én nem vagyok letöltő,nem olvasok E-bookokat sem,de szerintem is az a jövője a könyveknek,hogy lejjebb viszik az árukat és oda figyelnek nagyon a minőségre.
    Mondjuk hála az égnek nem nagyon fogtam még ki ilyen selejtes könyveket.
    De azért egy könyv nem hiszem hogy 3000-5000 ft.Túl drága,már luxus akkor könyvet venni?
    Tessék kicsit olcsóbban adni őket kedves kiadók!

    VálaszTörlés
  3. @Ramyra
    úh, ez nagyon gáz. de legalább rájöttek, és olcsóért adták.
    de mintha ki is vonták volna a forgalomból, nem találni eladó példányt a boltokban.
    azon gondolkodtam, hogy hoygan fordulhat elő ilyesmi.
    eleve hogy angol szavak maradnak benne. elvileg a fordító ugye lefordítja, és még ha nem is tudja művészien összerakni a mondatait, akkor is magyarul kellene lenniük. már itt elakadtam, hogy kiadott a fordító a kezéből úgy egy könyvet, hogy le sem fordította rendesen? és innentől kezve elvileg még rengeteg ember kezén átmennek a könyvek, és ezt senki nem veszi észre,
    vagy úgy vannak vele, mi is csak akkor fogjuk észrevenni, ha már megvettük, és akkor meg már úgyis mindegy?
    valahogy a szandi könyvein nem csodálkozom, hogy némelyiket még kinyitni is borzalom, hát még olvasni. viszonylag megfizethetőek, bár nem a legolcsóbbak, és tömegtermelnek, így becsúszik ez-az.
    nade a könyvmolyképző? olyan pöpec a legtöbb könyvük, miért nem figyelnek jobban ilyesmire?
    azt is el tudom képzelni, hogy túl sok dolga volt a fordítónak (és nem csak a nevét adta), és összecsapta. de ez akkor sem a fordítónak gáz, hanem a kiadónak, ahol senkinek nem tűnt fel, hogy valami nem jó, egész idő alatt, míg a könyv eljutott a nyomdába.
    pfff... minimum két másik könyvet vehettem volna ennek az árából.

    VálaszTörlés
  4. @Pikszi
    azt hiszem, ezt a dolgot három oldalról is lehet nézni, és mindegyik mást fog mutatni.

    VálaszTörlés
  5. Végre valaki őszintén megírta sokunk véleményét!!!
    Köszönöm!
    Lemoni

    VálaszTörlés
  6. Nima, én úgy egyetértek veled! Nap mint nap rengeteg vállalkozóval találkozok, és fennmaradásukat csak annak köszönhetik, hogy igényes munkát adnak ki a kezükből. Legyen drága, rendben van, de akkor olyan minőséget kapjak a kezembe, amire azt mondom, hogy megérte a pénzt kiadni érte. Nem tudom mekkora eredményességgel zárják az évet a könyvkereskedők, de tuti sírni fognak. Én meg megkérdezem, hogy milyen jogon?!

    VálaszTörlés
  7. @Joeymano
    szerintem a kiadók meg a kereskedők azt hiszik, hogy teljhatalmuk van, pedig pedig dehogyis.
    itt a net, nézzük csak a rakat sorozatot, ami idegen nyelven gyorsan elérhető. egy idő után ragad az emberre a nyelv. és lehet, hogy ma még nincsenek tömegével, akik idegen nyelven olvasnak, de hamarosan itt is általános lesz, hogy angolul minimum mindenki tudni fog. innen már nem nehéz az eredeti nyelvű könyvekhez nyúlni. és akkor a magyar kiadóknak mindegy lesz, hogy a netről tölti-e le a könyvet, vagy megrendeli külföldről (mert ugye azt senki nem gondolja, hogy az írók gázsijáért remegnek annyira), mert a pénz így vagy úgy, de elvándorol tőlük.
    és ahogy mondod, aki minőségi munkát ad ki a kezéből, és bízni lehet benne, attól nem pártolnak el. és elég egyetlen csalódás, mert én pl. most gondolkodóba estem, hogy Abercrombie harmadik részét akarjam-e, mert simán megszívhatom, és most nem vagyok abban a helyzetben, hogy próbálkozzak, hátha nem lesz vele semmi.
    BWiz posztjára egyébként reagált a kiadó, most látom. furcsa, hogy senki nem vett észre semmit, pedig ahogy leírják, minimum 4 ember kezén átment a könyv. asszem, senki bele sem nézett, megbízva az előző ránézőben.

    VálaszTörlés