Hollandia, Amszterdam, II. világháború, nácik, zsidóüldözés, műkincsek elkobzása. A XXI. század és a múlt század közepe folyamatos áthallásban van, a jelen egyetlen eseménye sem történhet anélkül, hogy elő ne kerülne valami az 1940-es évekből. Egy fénykép, egy történet, a múlt egy-egy élő kövülete néhány ember személyében, és természetesen egy festmény, ami köré az egész történet szövődik.Johannes van der Heyden, a XVIII. Század egy jelentéktelen és szinte ismeretlen festője, ( aki az internet szerint valóban élt, megtaláltam a családfájukat, tőle kezdődően. Úgy vettem ki, valamelyik utódja szintén festő lett, némileg nagyobb nyomot hagyva maga után. Hogy aztán ő ő-e, azt nem tudni, az írói szabadság felfedezhető a könyvben.), egykor készített egy igen érdekes kompozíciójú festményt, ami a nácik után fennmaradt műtárgyak raktárában porosodott egészen odáig, amíg a múzeum ajtaján be nem esett egy igénylő, aki a sajátjának vallotta a festmény. Állítólag nem csak a festmény volt az övé, de a festő egy leszármazottja is volt. A képnek van egy titka, ami az Alzheimer-kóros asszonynak sehogyan sem akar eszébe jutni, viszont a múzeum két dolgozójának az érdeklődését sikerült felkeltenie, ám úgy tűnik, még valaki nagyon érdeklődik. És ez a valaki megpróbálja a kutatókat távolt tartani a múlttól, próbálja megakadályozni, hogy kiderüljön. Valami. Azt egy ideig senki sem tudja, hogy pontosan mit is titkol a festmény. Vagy a festménynek nagyobb-e a titka, esetleg az öregasszonynak, aki kicsit szalajt, a rég meghalt testvérének, netán a szembeszomszédnak? Ármánykodás, fenyegetés, cinikus humor, és némi tudomány. Elég pontosan jelenik meg a regényben az alchimia lényege, az idézetek, a főbb művek, de ez valahol muszáj is, mivel a regény központi témája az alchimia köré szövődik.Érdekesek voltak az ismeretlenek elnevezései. Nem ember, meg nő, meg alak, meg férfi, hanem Kölyök, Szatyros, meg hasonlók. A cselekmény pörgős, izgalmas, végig fenn tudja tartani az érdeklődést.
Számomra a vége roppant elcsépelt lett, pár szál kidolgozatlan maradt, de ez betudható annak, hogy sok hasonló témájú könyvvel volt már dolgom, és ez a befejezés egyike azoknak, amiket szeretettel alkalmaznak az írók. A titokról a fátyol lehull, kiderül, hogy mégsem akkora titok, és a misztikum is inkább az emberi elme kreálmánya, mint természetfeletti jelenség. Összességében egy nagyon jó könyv, aki vágyik egy kis szellemi és idegi izgalomra, és nem riad vissza a kémiai és fizikai ismertetőktől (újabban megtalálnak engem ezek a tudományos témák), az bátran a kezébe veheti, nem fogja megbánni.
0 Megjegyzések