Bulyovszky Lilla - Norvégiából - Keményfedél

2012/07/25

Bulyovszky Lilla - Norvégiából

Bulyovszky Lilla az első magyar színészdinasztia egy leszármazottja volt, és olyan magasra jutott a hírnév csúcsán, ami az 1850-es évek környékén csak lehetséges volt. Már 7 évesen a színpadon állt, 15 évesen főszerepeket játszott, majd nyughatatlan természete 25 éves korára Németországba vitte. A szász királyi udvar színésznőjeként Drezdában telepedett le, a bajor uralkodó udvarában játszott, és a kor nagy alakjaival folytatott kiterjedt levelezést. Színészete mellett elbeszéléseket írt, fordított és útirajzokat készített. A kor divatját figyelmen kívül hagyva nem egy felkapott fürdőhelyre utazott pihenni, hanem Norvégiát vette célba. (Életrajzát Péchy Blanka Hűséges hűtlenek című regényében írta meg, ha valakit esetleg bővebben érdekelne.)
Norvégiai útja nem csak kalandos volt, de különösen nehéz, egy nőből akkoriban egy ilyen utat nemigen néztek ki. A nehezen járható utak, a zord időjárás, a hideg éghajlat nem rettentette vissza a kalandvágyó hölgyet, és bátran vette az akadályokat Norvégia két partja között. Közben megismerteti velünk szépséges lengyel útitársnője bánatos (és mellesleg roppant unalmas) történetét is, és mindazon városokból kapunk egy kis ízelítőt, amin keresztülhaladnak. Nagyon könnyű elképzelni, hol járunk, ugyanis mindig igyekszik valami párhuzamot vonni a magyar városokkal, de egyébként is igen plasztikusak a leírása. Az akkori politikai helyzetet is igen jól felvázolja, és nem mulasztja el az újdonság érdekességén túl annak helyénvalóságát vagy kiválóbbságát magasztalni a közép-Európában megszokotthoz képest, sokszor inkább csak célzás szintjén.

A részletes útleírást, a városok pontról pontra való bemutatását mellőzi, inkább csak azokról tesz említést, amit valamiért fontosnak vél. Ezzel szemben viszont soha nem mulasztja el bemutatni a helyi szokásokat, életmódot, embereket, akikkel találkozik, vagy egyszerűen csak az útjába akadnak, parkokban, múzeumban, utcán, kiskocsmákban, és nagyon részletes tájleírásokkal is szolgál. Néhol, itt-ott elejtve néhány ironikus, gúnyolódó esetleg igencsak célzatos utalást, megtudhatunk kis hazánkról is pár dolgot, például, hogy már 1860-ban is Európa legdrágább szórakozóhelyei voltak a pestiek. Számomra ez is volt az egyik legnagyobb érdekessége, hogy nem csak egy idegen országról tudunk meg dolgokat, de ezzel párhuzamosan a 150 évvel ezelőtti Magyarország is fel-felvillan, sajátosságaikat szembeállítva. Előkerül a magyar nemesség is, a lenézését fejezi ki velük szemben elég konkrétan, név szerint emlegetve, szinte minden óvatosságot mellőzve. (Nyilván ezekért a nevekért még nem járt kiközösítés.) Megismerhetjük az akkori divatot, pletykákat, közkedvelt emberek neveit, történeteit a tájképekkel párhuzamosan.

Nyelvezete is igen érdekes, ugyanis ez egy reprint kiadás, és egy az egyben mindent meghagytak az eredeti megjelenés szerint, úgyhogy ilyet, és ehhez hasonlókat lehet olvasni benne: „ …megismerkedénk egy dán nemzeti étellel, melyet ők igen gyakran leves helyett esznek. Ez étel áll szagó-lisztből, melyet málnalével, vörösbor- és finomra tört mandulával, czukorral tökéletes fagyalékká készítve, sűrű hideg tejjel és tört czukorral szoktak enni. Igen gyanúsan néztünk e kissé kéjelmetlen tálra, és csak vonakodva ízellők meg étvágyat épen nem gerjesztő tartalmát; kellemes meglepetésünkre azonban igen ízletes- és hűsítőnek találtuk.” A szavak, melyek ma már furcsán hangzanak (utcza, martalócz, arcz, typusz, eszélyes, halhatatlanítván) kicsit lassítják az olvasást, néhánynak a jelentésén is gondolkodni kell, de ez is hozzátartozik a könyv bájához. Nem igazán szeretem az útleíró regényeket, de ez néhol igen szórakoztató volt.

Share this:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Keményfedél. Template Designed by OddThemes - WP Themes