Kurt Vonnegut - A titán szirénjei

Azt olvastam, hogy a Titán szirénjei az egyetlen olyan könyve Vonnegutnak, ami ízig-vérig sci-fi. Nem kétlem, hogy így van, de szerintem ennél árnyaltabb a kép. Indulunk a Földről, két hatalmas emberrel a főszerepben: az egyikük születése jogán, a másikuk a szerencse fiaként (szinte szó szerint) került magas pozícióba. Mindez annyit jelent, hogy hatalmas vagyonnal rendelkeztek. Aztán egy űrhiba következtében a születése okán Úr (Rumfoord) egy tér- és időanomáliába került, mindenhol élt szinte egyszerre, rendszeres időközönként feltűnve, de végülis sehol nem élt. A szerencse fiától (Malachi Constant) meg elpártolt a szerencse. Nem csak a vagyonát vesztette el, de a Marsra jutva még emlékeitől is megtisztították. Aztán megindult a háború a Föld ellen, eleve kudarcra ítélve a bábukká degradált marsi sereget, ezalatt a szerencse fia a Merkúron kötött ki, az Úrnak hála, majd vissza a Földre, végül a Titánra...mert Rumfoord volt az, aki a szálakat mozgatta, a múlt és jövő tudásának biztos tudatában irányított, kozmikus szinten.

Túl azon, hogy sci-finek sem utolsó, tökéletes jellemtanulmány az emberről. Anomália Úr előre látja a jövőt, és lehetőségeivel együtt ez akkora hatalom, amivel az ember vagy nem él, várva a megsemmisülést, vagy visszaél. Ő visszaél, kedve szerint játszik, mikor mi jut eszébe. És minden döntése (a háború, a vallásalapítás, találkák szervezése) két mozgatórugóra jár: a hatalom és a pénz az, amiért minden történik. Az ember, akitől elpártolt a szerencse, maximálisan kiszolgáltatott helyzetbe került, az Úrtól függ minden téren, közben igyekszik visszaszerezni önmagát. Anomália Úr Isten próbál lenni, a szerencse fia emberségéhez próbál visszatalálni. Lehetne még hámozgatni a könyvet, kezdve azzal, hogy a marsi sereg katonáit miért kellett zombikká változtatni, hogy a szirének mekkora kísértés volt a földi szerencse fiának, és mivé vált a sokat megélt univerzumembernek, vagy hogy a jövőbe látás által a jövőben látott események előidézése most akkor valóban jövőbe látás, vagy csak egy magasabb hatalom magasabb játszmája, és van-e akkor önálló döntés, vagy csak kiszolgáltatott végrehajtók vagyunk? Jelentősége van a bolygók teremtményeinek, akár természetes módon jöttek létre, akár kreatúrák, de nem akarom túlokoskodni, ezek azok a dolgok, amikbe mindenki más láthat bele, és ki tudja, Vonnegut minek szánta őket. Két lényegi kérdés: miért élünk? tettünk-e valaha is önzetlenül olyat, ami más javát szolgálta? És a kedvenc mondatom: "Voltaképpen miből gondolod, hogy mégy valahová?"
Azt mondják, Vonnegut nem ír jól, és ezzel én nagyon nem értek egyet. Igenis jól ír, végig fenn tudta tartani az érdeklődésem, szerettem olvasni, baromi jó az ötlet, és élvezetes a csomagolása. Ennél többet igazán nem kívánhatunk. Vonnegut nem az az író, akitől csodás tájleírásokat, aprólékos emberi jellemzéseket lehet olvasni, vagy netán izgalmas csatajeleneteket, ő inkább csak jelzi, mit látunk, hol járunk, kivel állunk szemben, és így lecsupaszítva is pont olyan plasztikus, mintha részletes lenne. Röviden és tömören tud elmondani sorsokat, személyiségeket, és éppen ettől a tömörségtől olyan nagyszerű. No meg a humortól, attól az iróniától, nagy adag gúnytól, ami csak úgy süt a sorok közül. Érzésem szerint Vonnegut mulatott az olyan emberi gyarlóságokon, mint gazdagság, hatalom, pénz, vallás, soha nem mulasztja el az ember arcába dörgölni mindezek hiábavalóságát. A legjobb időben találtam meg az írót, teljesen a  kedvencem lett.