2012/08/18

Guido Knopp - A Harmadik Birodalom titkai

A cím nagy titkokat ígér, amiről Knopp lerántja a leplet, és bár azért elég sok dolog nyilvánvaló már ezekből a tényekből egy ideje, azért voltak újdonságok számomra, leginkább Hitlerrel kapcsolatosan.

A könyv négy ember köré épül: Hitler, Himmler, Rommel, és Albert Speer.
Megismerhetjük Hitler családi múltját, amit nagyon  próbált leplezni, annak érdekében, hogy céljainak megfeleljen a róla lefestett kép. Igyekezett eltitkolni származását, bár a könyv szerint zsidó felmenő nem voltak, azért volt pár gyanús név a közzétett családfában. Hiába próbálták utólag módosítani, az eredetileg megjelent anyagra emiatt egyből lecsapott a sajtó. A családtagokra külön figyelmet fordított: nem nyilatkozhattak, és a legjobb, ha senki nem tud róluk. Ez alól húga (féltestvére) volt kivétel, akit maga mellett tartott házvezetőnőként. Mivel házasságon kívül fogant, az apa személye igazából vitatott, és még én is úgy tanultam, hogy az anyja cselédsorban tengődött, sanyarú körülmények között, ami a levéltári iratokból kiderült, hogy nem igaz. (mint ahogyan az sem, hogy Hitler szobafestő lett volna.) Jó módban élt, semmiben nem szenvedett hiányt.
De persze mindenkit nem tudott az ellenőrzése alatt tartani, ezért eshetett meg, hogy az unokaöccse kicsúszott a kezei közül, aki Angliában élve előszeretettel nyilatkozott a nagybácsiról. Becsvágyó ember volt, Hitler nem tudott neki annyit fizetni egy idő után, hogy kielégítse.
Hitler életben maradt rokonai vagy elköltöztek és nevet változtattak, vagy visszahúzódtak a nyilvánosság elől.

A nőkkel való kapcsolatát illetően ma már számunkra döbbenetes, de Hitlerért döglöttek a nők, de ő ezt nem viszonozta. Kihasználta őket, ameddig csak lehetett, majd miután megfeledkezett róluk, a legtöbbjük az öngyilkosságba menekült. Ráadásul egyikük sem úgy élte meg, hogy a nagyember átgázolna rajtuk, vagy csak érdekből (sok esetben a pénzük miatt) tartaná velük a kapcsolatot. Sok támogatója tartott ki mellette a bebörtönzése idején is, sőt, azután is szeretettel gondoltak rá, hogy a háború végeztével teljesen nyilvánvalóvá váltak a bűnei. Hitler sokak szerint meleg volt, amit ő mereven elutasított, egyrészt, mert nem illett bele a politikusi imidzsébe, másrészt meg nem illett bele a társadalomképbe sem, amit az árja felsőbbrendűség képviselt. Arra a kérdésre, hogy miért nem nősül meg, mindig azt válaszolta, hogy ő már eljegyezte magát a politikával, de valószínűleg ennek egészen más oka volt. Soha nem kötődött egyik szeretőjéhez sem, és az sem teljesen tisztázott, hogy valóban volt-e bármiféle testi kapcsolat bármelyik nővel, aki körbeimádta. Az, hogy szinte az összes nő, akit közel engedett magához, öngyilkos lett, még őt magát is megijesztette, rossz óment látott benne. (bár gondolom, nem a nők életét sajnálta).
Érdekesség: unokahúgával, Geli Rabulallal is hírbe hozták, de valószínűleg semmi nem volt közöttük. Féltékenyen ügyelt rá, milyen férfiakat enged Geli közelébe, de amikor felröppent a hír a vérfertőzésről, megcsappantak a látogatásai. Geli végül öngyilkos lett, de nem tudni, miért.
Hitler jó kapcsolatot ápolt Churchill unokahúgával is, Unity Mitforddal, egy magas, szőke szépséggel, ki tudja, mi okból, talán azt hitte, információkkal tud szolgálni az angolok terveit illetően. Unity nem is habozott véleményt nyilvánítani bizonyos kérdésekben, bár bebizonyosodott, hogy sok dologról tévesen gondolkodott. Ő is öngyilkosságot kísérelt meg (bár szinte biztos, hogy nem a Hitler iránti érzései vezették), és bár belehalt, nem azonnal.

Anyagilag Hitler igyekezett azt a téves képzetet kelteni mindenkiben, hogy a múltja teli van éhezéssel, nyomorral teli időszakokkal, amikor is a társadalmi rendszer nem hagyta érvényesülni. Pedig egyszerűen csak nem akart dolgozni, felélte az örökségét, kölcsönöket kért, és amikor a festményeit tudta értékesíteni, már nem szorult másokra. Az első világháborúban beállt a seregbe, majd őrvezetőként, egy sebesülést követően élte meg a háború végét. Ezt követően pártszónokként építette karrierjét, majd megírta a Mein Kampf-ot, amivel a hatalomátvétel évében már milliomos volt, és ez később is csak gyarapított a vagyonát. Nem fizetett adót, külön az ő személyének létezett egy "adómentes" státusz. Miután a megfelelő támogatókkal kapcsolatba került, pártjához ömleni kezdett a pénz, és ez később sem volt másként, amikor már kancellár volt. Szóval látható, hogy közel sem volt az a csendes szegénységben élő, visszafogott aszkéta, amit próbált magáról elhitetni. Támogatói között sok ismert név van, például Ford is szimpatizált vele, és ezt pénzben is rendszeresen kifejezte.
Érdekesség: Hitler halála után összes vagyona Bajorországra szállt, a nem kevés kulturális örökséggel, amit az összelopkodott  és elkobzott majd árverésre bocsátott műkincsek tettek ki. De ide tartozik a Mein Kampf kiadásából származó jogdíj is, és Bajorország nem győzi megakadályozni, hogy a világban mindenfelé újból megjelentessék. Ennek ellenére ha mégis kiadásra kerül, hatalmas nyereséget hoz (ami számomra érthetetlen), az egyik brit kiadó például a nyereségét jótékony célokra fordította. (de legalább volt valami értelme.)
Nem volt egyszerű utánajárni, hogy azok a műkincsek, amiket megtaláltak, mennyire jogszerűen kerültek a németek birtokába. Egy részüket visszaadták az eredeti tulajdonosnak, de sokról nem lehetett egyértelműen kijelenteni, hogy rablott műkincsek lettek volna. Ezeknek az ügyében még ma is nyomoznak.

Rommel, a "Sivatagi Róka", egy nagy ütőkártya volt Hitler kezében. Knopp nagy vonalakban felvázolja az életútját: az első világháborúban nagy taktikai tehetséget mutatott, ám egyszerű származása miatt arisztokrata felettesei igyekeztek mindig háttérbe szorítani. A második világháború hozta el számára a kitörés lehetőségét, és minden alkalmat megragadott, hogy tetteivel kitűnjön. Egészen Hitler belső köréig jutott. Hitler egyrészt meglátta a hadvezéri tehetségét, másrészt tisztában volt vele, hogy nagyon jól lehet a propagandán keresztül motiválni a személyével a hadsereget és a német népet, és épp ennek a propagandának köszönhetően igyekezett minél félelmetesebbnek feltüntetni seregét és magát Rommelt is a szövetségesek szemében. Úgy tűnt, hogy a végtelenségig hűséges Hitlerhez, ám eljött a pillanat, amikor be kellett látnia bizonyos tényeket. Néhányan már jó ideje szövetkeztek Hitler ellen, de 1944-re eljutottak oda, hogy Hitlert el kell távolítani, és merényletet szerveztek ellene.
Érdekesség: Rommelt is próbálták beszervezni, de kérdéses, hogy milyen sikerrel. Az előkerült brit akták szerint akkoriban a hadifogolytáborban tartózkodó német tiszteket lehallgatták, és a beszélgetésükből az derül ki, hogy Rommel tudott a merényletről. A feleségének írt leveleiben viszont ennek ellenkezőjét állítja, de mi mást is írhatott volna. Tudott róla vagy nem? Részt vett benne, vagy nem? Kérdéses, hogy lehetne rá egyértelmű választ adni, mindenesetre a gyanú árnyéka, és a különböző terhelő bizonyítékok miatt lenyelették vele a méregkapszulát.

Himmler. Felelős a népirtásért, koncentrációs táborokért, az elnyomásért, kémkedésért, az áttelepítésekért, az SS főnöke. Három gyereke volt (van), de ezek közül csak egy lánya lett ismert, Gudrun.
Sokáig szerényen éltek, de Hitler 1933-as hatalomra kerülésével előtte is megnyílt az út: országgyűlési képviselő lett, és rendőrfőnök. Himmler, aki a koncentrációs táborok létrejöttéért felelős, ezzel együtt több százezer ember haláláért, teljességgel a felesége befolyása alatt állt, míg fel nem figyelt egy lányra a stábjából, aki amolyan titkárnő-féle volt Himmler mellett, és a vele folytatott viszony, valamint a gyermekáldás nagyban befolyásolta a világképét.
Nagy álma volt egy lovagi közösség, amit az SS keretein belül próbált megvalósítani az árja faj "kitenyésztésével". Emiatt házassági engedélyt kellett kérniük a tagoknak, és minden menyasszony szigorú bevizsgáláson esett át öröklési és egészségügyi szempontok alapján. De persze saját példájából okulva a "fajilag értékes utódoknak nem kellett szükségszerűen házasságból származniuk", és azzal, hogy pártolta a bigámiát, szembehelyezkedett az egyházzal is. (Himmler egyébként szigorú katolikus családból származott.)
Megismerhetjük, milyen apró lépésekkel jutott egyre előrébb ez a nagyon szélsőséges gondolkodású és életvitelű alak, amivel aztán megalapozta a náci diktatúrát, majd a későbbiekben a legfőbb támogató szervének a feje lett.
Érdekesség: Himmler személye remek példa rá, hogy  a párton belül is feszültek ideológiai ellentétek: Hitler például ki nem állhatta a germanizmust és annak a misztifikálást, így Himmler kénytelen volt titokban végeztetni a kutatásokat, amik alátámaszthatnák az egyházzal szembeni kijelentéseit, és a boszorkányok mártírrá emelését. De persze amit találtak, nem tárhatták a nyilvánosság elé, mert ellentmondott Himmler szavainak.
Lánya, Gudrun, istenítette Himmlert, minden lépését számon tartotta, és teljesen magáévá tette a náci gondolkodásmódot, pedig apjával csak keveset találkozott. A háború után megalakult a vezetésével egy SS-egyesület a náci bűnösök megsegítésére, és amíg csak tehette, tevékenyen részt vett a neonácizmus ápolásában. Nem volt nehéz egy ilyen leányt kinevelni, hiszen anyja is olyan eszmékkel bírt, mint Himmler.
Himmler élete is a ciánkapszulával ért véget.

Egy különös ember maradt még hátra, Albert Speer, Hitler építésze. Ő volt a "jó német", a legjobb hazudozó, akit a történelem valaha is ismerhetett. Megúszta élve a nürnbergi pert, túlélte a 20 évnyi spandaui fogságot, és öreg milliomosként halt meg egy olyan szerető karjaiban, akiről a világ nem is tudott. A vádemelések során tagadta, hogy bármi köze lett volna a népirtáshoz, vagy hogy bármit is tudott volna róluk, így lehetősége volt a szabadulás után egy új, szinte mintaszerű élet felépítésére. Ám a halálát követően előkerült egy hatalmas műkincsgyűjtemény, ami egészen más megvilágításba helyezi a "mintapolgárt".
Pártolója halálát követően került a főépítészi pozícióba, ezzel együtt abba a kiváltságos, néhány tagot számláló körbe, akik a német birodalmat irányították. Amit Hitler megálmodott, azt ő valósította meg. Bár sok terv megmaradt a makett szintjén, a fényképekből monumentális alkotásokra lehet következtetni. Miután kinevezte fő-építésfelügyelőnek, megbízta Berlin átépítésével. Az alábbi makett, a "Nagy Csarnok", az egyik része lett volna ennek a hatalmas tervnek, amit végül nem sikerült megvalósítani. A területek megtisztítását, és a kitelepítéseket elkezdték ugyan, de ez inkább csak "fajtisztításra" volt jó; sok zsidó családot tartottak nyilván az új lakhelyük szerint, ez volt később a deportálások egyik adatbázisa. Nehéz elhinni, hogy Speer és Himmler ne beszéltek volna össze, így Speer tudatlansága ezt illetően eléggé kétséges.
Speerből fegyverkezési miniszter is lett, a termelés fellendüléséért kényszermunkásokat alkalmazott (külföldeket, és tábori foglyokat egyaránt), elrendelte a megszállt területek kifosztását, és közben a konkurensekre is akadt gondja. Nem tűrte, ha valaki az útjában áll, és nem is habozott őket félreállítani. Később Speer ezeket a vádakat tagadta.
Érdekesség: ha az összerablott műkincsekről esik szó, két név biztosan mindenkinek eszébe jut, Hitler és Göring. Szinte versenyeztek a náci vezetők, hogy kinek van nagyobb érték a tulajdonában, és ez Speer-re is érvényes volt.Maximálisan kihasználta pozícióját, és szervezőképességét, mind a kincsek megszerzéséért, mind az elrejtésükért, amit még jóval a háború befejezése előtt megtett. a szövetségeseknek fogalmuk sem volt róla, hogy Speernek is többmilliót érő gyűjteménye van.

A könyv bizonyos szempontból elég részletes, más szempontból meg összesűríti a történelmi tényeket, és nagy vonalakban vázol fel életutakat, eseményeket. Nagy titkokról nem rántja le a leplet, mint ahogy azt már az elején írtam, viszont tanulságos volt ezeket a tényeket egy helyen, egymás mellett látni, a rengeteg képanyaggal, amiből szinte minden oldalra jut egy.
Mivel Knopp történész, nem pedig pszichiáter, senki jellemét és esetleges lelki devianciáját nem árnyalja. Pedig talán javára vált volna a könyvnek, ha beilleszt egy ilyen részt is szakértői véleményezéssel, mert sok döntésre magyarázatot adna. Persze nyilván el lehet intézni a személyüket egy-két keresetlen szóban is, tény, hogy ezzel árnyalta volna a kialakult képet. Például aki találkozott Hitlerrel, mind azt mondja, hogy nagy hatással volt rá, nem véletlenül volt ekkora támogatás mögötte nem csak anyagilag, hanem szellemileg is. És persze ott voltak azok is, akikre meg inkább negatívan hatott, és minden alkalmat megragadtak az ellenállásra, mert tisztában voltak vele, hogy Hitlerben semmi magasztos nincs, csak a romlást hozza magával. Egy biztos: Hitler alig valamit tudott volna véghezvinni a terveiből, ha nem azokkal az emberekkel veszi körbe magát, akik aztán ilyen vagy olyan módon segítették valóra váltani az elképzeléseit.

A  könyv filmváltozatát vetítik a National Geographic Chanellen, akit érdekel, még nincs is lekésve róla, mert szeptemberben kezdik (vagy ismétlik.)


10 megjegyzés:

  1. Köszi ezt az ismertetőt, remek volt!!! Felkeltetted az érdeklődésem pedig amikor kiadták nem gondoltam volna, hogy el akarom olvasni.

    VálaszTörlés
  2. Librarius, ha egyébként nem ismeretlenek ezek az emberek, biztos, hogy érdekesnek fogod találni. én sajnáltam, hogy vége lett, pedig nem is rövid könyv, meg jó tömény.

    VálaszTörlés
  3. Én nem hiszem el, hogy minden nő az önsajnálat miatt lett öngyilkos. Inkább egy gépfegyveres ember miatt, aki a háta mögött állt, és kényszerítette rá...
    Érdekesek ezek a dolgok, de ahogy mondod, engem a lelki motivációk sokkal jobban érdekelnek,

    VálaszTörlés
  4. nem, biztos, hogy nem az önsajnálat miatt, valszeg már alapból sem voltak százasok. egy ilyen kapcsolat csak ronthatott az idegeiken. bár nekem két kakukktojás van, az egyik Geli, a másik Mitford, ők biztosan nem a függés miatt haltak meg.
    ad egyébként elég háttéranyagot a személyiségekhez, csak az orvosi szakvélemény hiányzik.

    VálaszTörlés
  5. Viszont azon gondolkodtam,hogy amilyen agymosás volt abban az időben, lehet azt, hogy Hitler nem volt teljesen elégedett velük- mert teszem azt, ha az lett volna, valami komolyabb is kialakul- , szóval lehet, ez részükről hatalmas szégyen volt. Nehéz így megítélni a dolgokat, de biztos nem valami misztikus indoka volt, vagyis én nem hiszem :)

    VálaszTörlés
  6. Zenka, mondjuk erre nincs bizonyíték, de sok dolog utal arra, (legalábbis nekem), hogy Hitler asszexuális volt. egy dolog, hogy ködösítették politikailag az életmódját, de senki nem beszélt vele kapcsolatban fizikai aktusról. imádták, rajongtak érte, nyomták lóvéval, és hűségesek voltak hozzá, de ennyi.
    Wagner (a zeneszerző) menye volt az egyedüli, akivel H. nagyon szoros kapcsolatot ápolt, és a talán még a férje életében kijelentette, hogy elvenné feleségül. az örökösödés miatt ez nem jött létre, viszont még ő is azt állította, hogy soha nem feküdtek le.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó poszt lett, tök sok érdekes dolgot írtál. Az NG-t majd sasolni fogom.
    Még egyetemen az egyik előadáson vettük Speer építészetét, és tényleg iszonyat meglepő volt, hogy micsoda monumentalitásban gondolkodtak... A makettjeiről készült is valami bemutató rövid film, asszem a youtube-on elérhető, érdemes belenézni, ha esetleg még nem láttad.

    VálaszTörlés
  8. Heloise, sajnálom, hogy nem tudom megnézni, biztos érdekes lesz filmen is.
    a makettes videót kerestem, de most hirtelen nem találom. gondolom, nem mindegy, milyen szavakkal keresek rá.

    VálaszTörlés
  9. Ó, bocsi azt hittem, hogy simán feljön első találatban, de aztán én is néztem, és tényleg nem :-S meg amit még én láttam, azt kiderült, hogy közben eltávolították szerzői jogok miatt. De találtam egy másikat (ráadásul magyar), itt is jól látszódik micsoda hatalmas méretek voltak:
    http://www.youtube.com/watch?v=DAt-22WnZdE (mind a három része nagyon érdekes különben)

    VálaszTörlés
  10. dejó, ezt be is teszem, köszi.:)

    VálaszTörlés