Képzeljetek el egy modern Szárnyas fejvadászt összegyúrva a Gamerrel: mindenhol reklámok, nanotechnológia, kábszerek, és virtuális valóság - teli kémkedéssel, anarchista reakciókkal, és megtorlással. Az emberek a telefonjukban hordják önmagukat, ha megszüntetik a virtuális valósággal való kapcsolatukat, az felér egy elektrosokkal. Márpedig itt ez a büntetőeszköz: ha rosszat teszel, ha rosszat mondasz, lekapcsolnak, aztán rángatózva  fetrenghetsz a földön a saját nyáladban; ha úgy gondolják, visszakapcsolnak, ha nem, úgy maradsz, és száműzött, valóságból kivetett leszel. Nem tudsz belépni sehová, nem szolgálnak ki, talán még a házad sem enged be, mert a SIMed kiiktatásra került.
Ebben a multik irányította virtuális reklámvilágban él a négy fiatal, akik a könyv nézőpontjait adják. Ahány ember, annyiféle szempont, ez pedig itt hatványozottan igaz: különböző társadalmi státuszt töltenek be, különböző elveket vallanak, egyetlen közös van bennük, a rendszerellenesség, de mindannyian a saját eszközeikkel küzdenek ellene.
Toby egy szimpla blogger, aki a látogatottságért bármire képes. Felveszi, mi történik vele, kivel dug, hol van épp és kínosan ügyel rá, hogy szép legyen a látvány, érdekes, netán sokkoló, vagyis olyan, amire felfigyelnek, és ami hozza a nézettséget. Blogjának aktuális képei a kabátján is láthatóak, két lábon járó reklámfelülete önmagának. Hogy egy kis pénzhez jusson, bármit elvállal, rajta keresztül kapcsolódunk fel a címadó világba, Moxylandbe, ami, bár keveset szerepel, annál nagyobb a jelentősége: szimbolikusan utal az elnyomásra, a világ kaotikus rendszerére és a benne való létezés teljes kiszolgáltatottságára, vagyis a fokvárosi társadalom kicsinyített mása.
A haverja, Tendeka, szenvedélyes ellenálló. Részt vesz az ellenállási mozgalomban, akciókat szervez, de csak kis hal, őt is csak ugyanúgy használják, mint sokukat, ráadásul pont a virtuális tér segítségével, amiből annyira ki akarna törni. egretoro* a hangadója, a titokzatos alak, aki avatár mögé bújva adja ki az instrukciókat. Ő az átlag ellenálló: önállóan nem képes nagy dolgokat véghez vinni, kell mögé valaki, akit nagynak, okosnak és erősnek hisz.
Lerato, akiről egy ideig nem tudtam, hogy nő (ezekkel a nemtelen nevekkel mindig bajom van, ráadásul nem éppen csajos hangon szólal meg elsőre sem), igazi munkamániás karrierista. Ráadásul azt tűzte ki célul, ami a legritkább esetben sikerült eddig bárkinek is: a konkurens multireklámcéghez akar átigazolni.
És Kendra, a csendes, szerény, visszahúzódó művész, aki folyamatosan a tűzzel játszik: amit csak lehet, lefotóz, ráadásul régi, analóg géppel dolgozik. Az ő ellenállása nem olyan harsány és szembeötlő, mint a többieké, mégis számomra ez volt az igazán radikális rendszerellenesség. Szembemenni az árral úgy, hogy még meg is dicsérik érte. Mindezek tetejébe a testét a nanotechnológiai kísérletek rendelkezésére bocsájtotta, feljavítva önmagát, és megváltoztatva ezzel a környezete érzékelését.

Remekül szórakoztam olvasás közben, mert olyan feelingje van, amivel még nem találkoztam más könyvekben. Kezdem ott, hogy az elején, jó sokáig, igazából nem is értettem. Annyi szlenget használt hirtelen, amennyivel én már nem tudtam megbirkózni, ráadásul a világ is totál idegen volt; talán ha olvasnék cyberpunkot, kicsit otthonosabban mozogtam volna már elsőre is, így egy kicsit úgy éreztem magam, mint Alice a nyúl barlangjában, vagy hol. Viszont annyira élveztem, ahogy apródonként feltárul előttem ez a hol underground, hol pedig nagyon is átlagos világ és életmód, és öröm volt kisakkozni a rendszer felépítését és gyenge pontjait. arról nem is beszélve, hogy totál úgy éreztem magam, mintha be lennék lőve, nyilván ahhoz, hogy megértsem, módosult tudatállapotba kellett kerülnöm. Nem mondom, hogy nagyon vonzó lenne ez a világ, mindenesetre így, egy kicsit belesve a doboz tetején, nagyon érdekes és izgalmas volt.
Miközben olvastam, rájöttem, hogy meguntam a megszokott klisékkel dolgozó könyveket, és pont erre az újdonságra vágytam most nagyon: a szimpatikus karakterek és a pörgő történet mellett a különféle technológiák közé ágyazott társadalmi problémák olyan összetett látásmódra késztettek, ami nagyon jót tett most nekem. Tudom, kicsit önző dolog ennyire egocentrikus okokkal olvasásra buzdítani, de amikor annyira jó kifordítva látni a világot, és belesni a készülődő jövőbe. Mert azért nincsenek illúzióim, valami hasonló alapjait rakjuk le mostanában.
Kiadja az Ad Astra.