2013/06/27

Paul Hoffman - Isten balkeze

Nagy kedvencem ez a könyv, kár, hogy a folytatásai bedugultak. Akiknek tetszik Mark Lawrence Széthullott birodalma és Jorg, a tövisek hercege meg királya meg császára, annak nagy valószínűséggel ez is bejönne, bár tény, hogy azért annyira nincs jó, mint Jorg pajtás.
"Semmilyen hír nem olyan jó vagy rossz, amilyennek első pillanatra tűnik."
Menedék, ahol a Megváltók az urak, Az Akasztott Megváltó hívei. Menedékben többezer fiatal fiú él, akik szellemileg, testileg és lelkileg is ki vannak szolgáltatva a Megváltóknak. az Akasztott ugyan a szeretet és a megbocsájtást hirdeti, és a novíciusoknak is eldarálják ezt. Két iszonyatos verés között. Ezeknek a fiúknak nincs életük, nincs lelkük, szó szerint kivernek belőlük minden egyéniséget. Számuk gyarapszik, de ezt ők csak közvetve tudják meg. Ágyaikat emeletes ágyakra cserélték, turnusokban járnak mindenhová az addig megszokottal szemben. Hogy mi végre, azt senki nem tudja, de egy idő után már eszükbe sem jut kérdezni, vagy gondolkodni. De Cale más. Egy véletlen következtében, amit aztán ki is használnak, neki, és három társának gyökeresen megváltozik az élete, és megkezdődik izgalmas kalandjuk ebben a különös világban.

A történetnek ez még csak az eleje, sőt, igazából semmit nem mondtam, mert nem szeretném elrontani, amit a könyv legeleje kínál, ahol az író hihetetlen feszültséget és izgalmat teremtett. Mondjuk ez az egész könyvre is jellemző, de az elejére különösen.

Az a helyzet, hogy én meg voltam róla győződve, hogy mivel tizenévesek a szereplőink, ez majd egy laza kis fantasy lesz, amolyan ifjúsági, ami mostanában olyan nagy divat. A borító egyszerűségét látva először arra asszociáltam, hogy egy kicsit fantáziaszegény volt a grafikus, és a kölköknek minden mindegy alapon csak odatett egy alakot, de amilyen megtévesztő a borító egyszerűsége, olyan fordulatos és színes a történet. Sok kérdésem maradt, ki kicsoda, mit miért, minek mi a célja és értelme, de mivel ez egy háromrészes sorozat lesz, azt hiszem, ez így a normális. Nem traktált semmiféle politikai vagy vallási összefüggéssel, egyszerűen belecsöppentem valamibe, aminek csak egy részét értettem, de nagyon izgultam a szereplőkért, és szépen lassan azért világosodtak a homályos foltok. A Menedékben a Lordok hite valamiféle keresztény elfajzásra hajaz, annak minden torzulásával, amit csak el lehet képzelni. Cale a központi figura, aki saját képességét sem igazán érti (legalábbis nem osztja meg velünk), származását homály fedi, és mindig akad valami magasabb rangú védelmezője, aki kihúzza a csávából. Márpedig ha valami gáz van, annak általában ő az okozója. Nagyon tudja az író csavarni a történetet, és ahogy Amadea szokta mondani, nem egy rohangászós könyv. Merthogy fel sem akartam kelni mellőle (bár néha muszáj volt.) A könyv eleje kicsit sokkoló, kegyetlen, de utána nagyon kalandos és izgalmas lesz, ráadásul még humoros is. Bizarr feketehumor, ami oldja kicsit a feszkót. Az egyetlen idegesítő dolog az volt, hogy felváltva tegeződtek és magázódtak, mintha a fordító nem tudott volna dűlőre jutni, melyiket is akarja jobban. Jobb lett volna a tegeződés, ez a magázós hangnem mindig olyan modorosnak és affektálónak hat az ilyen könyvekben.


10 megjegyzés:

  1. Neked ez tetszett?
    Az első könyv, ahol homlokegyenest mást gondolunk. :)

    VálaszTörlés
  2. nekem nagyon.
    nem, mert Amanda Quick sem egyezik.:))
    bár gyanítom, te a tövisek hercegével sem lennél kibékülve.

    VálaszTörlés
  3. Ha úgy viszonyul a történet a kicsi Jorgyéhoz, mint ez a borító a töviseshez, akkor hagyom is kifele =) főleg mert azért az sem lett nálam tízpontos, de azért persze várom a császárt :D
    (ménem lehet úgy kommentelni, mint rég? túl nagy tesó nekem már a gugli, nem szeretem h be kell jelentkezni)

    VálaszTörlés
  4. sokaknak nem jön be ez az istenes. meg ahogy olvasom, azért Jorgba is bele szoktak kötni, de ez nem zavar, én attól bírom őket.:D
    bocsi, Zerge, de megleptek a spamelők, valahogy szűrni kell. volt szóbeírós, de sztem az rosszabb.

    VálaszTörlés
  5. Néztem már sokszor ezt a könyvet, engem is az tántorított el, hogy azt hittem, nagyon ifjúsági. Most 300 forintért adják az utcai árusok Pesten, szerintem beruházok rá. (Bár ha nem adják ki a folytatásokat, akkor csak mérgelődni fogok a nem folytatott sorozatok miatt.)

    VálaszTörlés
  6. egyáltalán nem ifjúsági, és 300 forintot simán megér.
    sajna, tuti nem lesz folytatás. a kelly ugye becsődölt, vagy tudja fene, mi van velük, másról meg nem tudok, hogy tervezné.
    pedig ahogy nézem, gr-en egészen jó értékelést kapott, főleg a harmadik rész. kár érte.

    VálaszTörlés
  7. Még egy könyv, amire nincs időm... :D Nem panasz ez, csak kéne két év fizetett szabi, hogy egyenesbe kerüljek. :D Én is azt gondoltam róla, hogy ifjúsági, és bár azokat igen szeretem, eddig mégsem vonzott, most listára tettem :)

    VálaszTörlés
  8. reea, ne is mondd, nálam is halomban állnak az olvasnivalók. ha életem végéig egy könyv sem fog megjelenni, vagy érdekelni, még akkor is bővel eltartana addig.:))
    sztem neked is tetszene a könyv.

    VálaszTörlés
  9. Tudsz a folytatásról vmit? Ezt a sorozatot is abbahagyták az első rész megjelenése után?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem fog jönni, hacsak valamelyik kiadó nem lát benne fantáziát.
      emlékeztet a tövisek hercegére, valószínű, hogy most nagyobb nagyobb sikere lenne, de nem ezzel a borítóval.

      Törlés