2013/10/07

Karen Chance-ről mindent

Karen Chance nem egyszerű fantáziával rendelkezik. Ez nem csak a könyveiben nyilvánul meg, hanem a valósághoz való hozzáállásban is. Nagyjából azt lehetne mondani, hogy egy szavát sem lehet elhinni, bármit is mond, mivel fantasy-íróként gyakorlott hazudozó. (nem én mondtam, ez áll a honlapján önmagáról.) Lehet ebben valami, de én azért megpróbáltam nektek összeszedni a leglényegesebb tudható dolgokat, már amit a honlapja és az interjúi alapján tudható.

"Megunta a repkedő modell-életmódot, és valami hasznosba akart kezdeni, ezért úgy döntött, író lesz. Miután eleget tartózkodott a Dante kiváló borospincéiben, kijelentette, hogy az új sorsa nem tudott elég gyorsan meglépni előle. Egy hatalmas kiadóbirodalomról fantáziál, de reggelente általában még normális.

Születése helye folyamatosan változik, de legvalószínűbb, hogy a floridai Orlandóban született. Egy nagyon szigorú katolikus iskolába járt, ahol egy halloweeni öltözetét, amit humorosnak szánt, igen rosszul fogadták.

Mivel hihetetlenül lusta volt, az egyetemen elpazarolt éveire úgy néz, hogy elég sok időt lógott ott, hogy történelemből diplomát szerezzen. Valószínűleg megvesztegethetett valakit. Nemrég fellélegezhettek az amerikaiak, hiszen Chance külföldre ment, és két évet eltöltött Hong Kongban valami nagyon aljas tevékenységgel, de állítása szerint tanított. Remélik, a kár nem lesz tartós szegény diákoknál.

Arra a kérdésre, hogy hol kíván a szerző nyugdíjba vonulni, ha besöpri a hatalmas bevételeket, esetleg ha nyerne a lottón, a válasz Új Zéland. Hogy miért? Mert Chance-ben  él egy téves kép önmagáról, hogy szereti a természetet, de néhány nap után a megszokott komfortdolgai után kezd nyafogni. Új Zélandot azért élvezi, mert megadja neki a lehetőséget, hogy a téveszméjét élvezze, miközben a dekadens kényelem körülveszi.

5 tanácsot ad a kezdő íróknak:
1 - Olvass. Sokat. Vagy egy kicsit többet. Tapasztald meg, mit szeretsz, és mit nem. Legyél róla meggyőződve, hogy ezt "én is meg tudom csinálni!" Aki ellentmond, arra ne hallgass. (ez különösen annak az írónak megy nagyon, aki  ritkán hagyja el a saját fantasy-világát, hogy másoktól tanácsot fogadjon el, vagy egyáltalán észrevegye, hogy valaki beszél hozzá.)
2 - Írj. Írj egy kicsit többet. Mutasd meg valakinek, mit írtál, és ha azt mondja, teljesen szar, lökd a fiókba, és folytasd tovább. Végül összehoztok valamit, amit már nem lehet lefitymálni. Küldd el a regényt több száz, nem, több ezer kiadónak és szerkesztőnek, hadd mondhassanak köszönetet a hulladékpapírért.
3 - Az első és a második lépést addig kell ismételgetni, míg valaki fel nem kínál egy szerződést. Ez hosszú ideig, akár évtizedekig is eltarthat. Azoknak azonban, akik kevésbé lusták, mint Chance, (vagyis az emberek körülbelül 99%), hamarabb is összejöhet.
4 - Vegyük át a kiadási megállapodást a postán, majd táncikálva csapjunk egy görbe estét sok alkohollal. (bár ez utóbbi dolog nem feltétlenül szükséges, de Chance reakciója a legtöbb esetben ez, nincs új a nap alatt ugyebár.)
5 - Rázd le magadról a másnaposságot, és nézz szembe a rideg valósággal: az, hogy a könyved elfogadták, csak az első lépés. Amint átléptek a szerkesztési fázisba, ki fogod tépni a hajad, úgyhogy irány parókát venni. Fejezd be a szerkesztést. Terjeszd elő a kész regényt. Vásárolj még több italt. Majd folytasd." (kezdd előlről.:D)
(éltem a szabad fordítás lehetőségével, az eredetit itt találjátok.)

Gondolom, látható, hogy Chance elég komolytalanra veszi a figurát, ha róla van szó. Sok íróval ellentétben alig található róla kép a neten, nem jár író-olvasó találkozókra, nem tart dedikálást, és alapvetően alig lehet tudni róla bármit is, legalábbis semmi olyat, ami ő maga nem akar megosztani az olvasóival. Előfordul azonban, hogy néhány szerencsés találkozhat vele (ezt olvassátok el, haláli, én nagyon röhögtem, de vigyázat, spoileres), de időnként válaszol interjúkérdésekre is.
Az interjúkat olvasgatva teljesen világos, hogy Chance egy komolytalan nőszemély, aki majdnem szakács lett (emlékeztek a Dante konyhájára? haha, ráadásul saját bevallása szerint nagyon rosszul főz ), rajong az ausztrál bennszülött művészetért, hajszál híján a Katrina áldozata lett, WoW-ozik és sakkozik, és írás közben nem használ vázlatot.
Túl sok konkrétumot egyikből sem lehet megtudni, eléggé visszafogottan adagolja az infókat, minthogy pl. vannak nevek a világában, amit azért adott, mert illik a korszakhoz, mások pedig beszédes nevek (ezek teljesen egyértelmű dolgok); rátalált a kelta mítoszokra, és beépítette a történetbe; oka van a szerelmi háromszögnek (nahát, meglepő); egyik karakterét sem valódi ember ihlette; és semmiképpen nem utazna az időben, mert biztosan bubópestisben halna meg. (:D)


Nagyon életvidám hölgyemény, remek humorérzékkel, és amennyire elkomolytalankodja az emberi dolgokat, annyira komolyan veszi a saját maga alkotta világot.Volt egy olyan tévképzete, hogy paranormális romantikus sorozatot ír, de aztán rá kellett jönnie, hogy urban fantasyt, és nagyon jól viseli pl. a horror-rajongók felháborodott levelét, akik a bolt horror-részlegéből leemelve a könyvet mégsem horrort kaptak. Meglepve őket, teljesen egyetért velük, hogy ő valóban nem horrort ír. Önmagával szemben maximalista, és megdöbben, amikor valaki elégedett a könyvével. Például napokig kutatott utána, milyen volt a színház szőnyege 1889-ben (oda ugrik vissza Cassie), de megszállottan pontos és aprólékos minden részletet illetően. A sorozatban nagy szerepe van a tarotnak, olyannyira, hogy külön posztot érdemel, és legjobb munkájának a Holdvadászt tartja. Hamarosan megtudom, egyetértek-e vele.

Olvassátok Chance-t, mert remek szórakozás. Üdítő, pihentető, de vigyázat, addiktív. Viszont lehet kezdeni elölről, mert nem lesz unalmas másodszori, sőt, harmadszori olvasásra sem. Tapasztalat, ugyanis ahogy készülök ezekre a posztokra, kénytelen vagyok újraolvasni.

Megrendelhetitek a Holdvadászt külön, de a teljes sorozatot akár egyben is.

6 megjegyzés:

  1. Tök jó cikk lett:)
    És utóbbi megállapításoddal abszolút egyetértek, újraolvasásra felterjesztve:) és úgy is roppant szórakoztató, mert úgy sem emlékszel arra a sokmindenre, ami történik;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi.:)
      ezért nagyon jó, hogy ilyen sűrű, mert én most harmadszorra tettem a magamévá, és így is tud újat mondani.:))

      Törlés
  2. Egyre biztosabban érzem, hogy áldozatul fogok esni ennek a Holdvadász hónapnak, már nagyon mocorognak a Chance könyvek a polcomon :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ennek mi igazán nagyon fogunk örülni.:))
      hidd el, remek szórakozás lesz.

      Törlés
  3. Még régebben nagyon felcsigáztatok vele, ezenkívül még soha nem vettem egy sorozat első három kötetét látatlanban (jó, az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nagyon olcsó volt).
    Szerintem ha leküzdöttem a Gyűrűk Urát el is kezdtem, pont jó lesz beékelni valami pörgőset az olvasmányaim közé :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aha, elég sok helyen lehet kapni 500 meg 800 forintért.
      szeretném megérni, hogy hiánycikk lesz, és mindenki ezeket keresi.:)

      Törlés