2013/10/15

Minden, amit Mirceáról tudni érdemes


Karen Chance Holdvadászának megjelenése alkalmából Holdvadász hónapot tartunk a lányokkal, Grettyvel, Tittivel és Zenkával. Most az egyik igen lényeges szereplőről tudhattok meg szinte mindent, aki nagy szerepet játszik Cassie életében.

Mircea egy 500 éves vámpír nagyúr, a Vámpírszenátus egyik magas rangú tagja. A Szenátus tartja ellenőrzése alatt az észak-amerikai vámpírokat és a mágusok alkotta Ezüst kör a legnagyobb ellenfele.
Mielőtt elátkozták volna, Romániában élt hercegként, két testvérével, Vladdal, más néven Drakulával, és Raduval, ai egy évszázadnyi kínzás után totálisan megőrült, ezért elzárva kell tartani.
A vámpírátkot egy cigánylány bocsátotta a fejére, aki borzasztóan haragudott Mircea apjára, aki megerőszakolta a lány nővérét (aki így Drakula anyja lett), és bár bosszúból tette, a legjobb volt, ami Mirceával történhetett. Hamarosan ugyanis a nemesek bérgyilkosokkal szövetkezve elfogták, megkínozták, és élve eltemették. Még vadiúj vámpírként sikerült teherbe ejtenie egy embernőt, de Dorina létezéséről nem tudott egészen addig, míg az asszony meg nem halt.
Mindig halkan és kimérten, szinte barátságosan beszél, igen nehéz észrevenni, hogy mi az, ami felbosszantja, vagy dühíti. Sose tudni, hányadán áll vele az ember.
Cassie-vel Tony, az egyik alattvalója udvarában találkozott, aki azért vette maga mellé a lányt, mert bízott benne, hogy egy Pythiát nevelhet magának. Mircea szívesen töltött időt Cassie-vel, mesélt neki a régi időkről, és lovagoltatta a térdén. (Haha, nem kell semmi rosszra gondolni, akkor még nem benne semmi hátsó szándék. Legalábbis olyan.:)
Igen elegánsan étkezik. Anne Rice óta tudjuk, hogy egy vámpírnak nem ildomos összemaszatolnia magát, és még ha nem is minden vámpír tartja magát ehhez az elvhez, Mircea nem pazarol. Vagy nem szeret mosakodni. Mindenesetre az étkezések tisztán és igényesen zajlanak le. Vámpírmesterként nem volt feltétlenül szükséges megérintenie az áldozatot a táplálkozáshoz, de minden alkalom remek mókának ígérkezik.
Családi címerét, a sárkánnyal és karjaiban a kereszttel, megtartotta, a szenátusi széke feletti pajzsot is a régi címer díszíti.
Nem véletlenül tudott a szenátusban ilyen pozícióhoz jutni, és azt hosszú időn keresztül megőrizni. Előrelátó, ravasz, és azonnal átlátja a kusza diplomáciai viszonyokat. A szenátusnak szüksége volt a Pythiára, ezért ki kellett rá vetni egy geist, egy szerelmi varázslást, ami egy picikét visszafelé sült el, mint ahogyan azt tervezték.
A legutolsó divat szerint öltözködik, de a hivalkodást nem szereti.
Mint vámpír, egészen másfajta szabályoknak engedelmeskedik, de a vér szavának ő sem tud ellenállni. Nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy Radut, a testvérét megmentse.


Mircea-konteó

Cassie-ben a történet során nem egyszer felmerült a kérdés, vajon mit lát benne valójában Mircea.
Egészen kicsi korától kezdve sok időt töltött vele, soha nem érezte magát veszélyben mellette, holott tudta, hogy Mircea igazából nagyon is veszélyes, és nem érezte, hogy ne lenne őszinte, pedig nem egyszer tanúja volt, hogy profi módon tud bárkit félrevezetni, ha az érdekei úgy kívánják.
Azzal, hogy a geis működésbe lépett közöttük, Cassie-ben ha nem is kérdőjeleződik meg minden, de fenntartással kezeli azt a szenvedélyt, amivel egymás felé közelednek. Már amikor épp nem akarja leszaggatni a nadrágot Mirceáról
Cassie a Pythia posztjának várományosa, ahogyan egykor az anyja volt. A poszt nem öröklődik, és csupán a véletlenen múlik (véletlenek nincsenek, ezt ugye mindenki tudja), hogy Cassie is bírja a Pythia képességeit: többek között utazik az időben, testeket képes megszállni és meg tudja változtatni az eseményeket.
Egy ilyen képességű nőt uralni olyan hatalmat ad, amit más nem tud pótolni.
De vajon mennyire őszinték Mircea érzelmei? Vagy, mint ahogyan Cassie gondolja, csupán a szenátus akaratának engedelmeskedik? Netán saját, önös céljai vannak?
Mivé válnak, ha a geis beteljesedik? És mi van, ha tényleg valódi, amit Mircea érez?
Én nem tudok azonosulni Zenka gonosz-Mirceás elméletével, dehát ő Pritkin-drukker. Zenka úgy véli, "hogy Mircea gonosz és csak megjátssza a jófiút, csak azért kell neki Cassie, hogy befolyásolja és a kezében legyen és irányítsa - nála van valami, ami fontos Cassie-nek - egy dobozban, és amikor majd egyszer Cassie kinyitja azt a dobozt, beszipkázza és Mircea egy kis dohánydobozban fogja hordozni a mellényzsebében a nagy Cassandra Palmert, de majd jön Pritkin, aki felrobbant mindent és mindenkit és félő, hogy a gonosz Mirceával felrobban a doboz is." :D
Na, szerintem ez már csak azért sem lehet így, mert amiről Zenka úgy gondolja, hogy egy dobozban van, az szerintem már nincs a dobozban, de ez viszont már nagyon nagy spoiler, így még azt sem árulhatom el, hogy kihez kapcsolódik. Nagyon kíváncsi leszek, igazam lesz-e. Mert ugye véletlenek nincsenek, ezt sose feledjük. Szóval az van, hogy nem csak Mircea méltó konteókra, hanem mások is a sorozatból.

Szeretném hinni, hogy az érzelmek valódiak, bár néhány kép innen-onnan ellene szól. Ha valódi lenne, azt hiszem, egyikük sem uralná a másikat, hiszen Mircea is épp olyan alávetett lenne érzelmileg Cassie felé, mint viszont.
Ha viszont nem valódi, csak a geis gerjeszti, akkor a geis beteljesedésével el fog múlni. Állítólag a geis nem képes érzelmeket produkálni, csupán a már meglévőket erősíti fel. Emiatt akár gondolhatunk arra is, hogy mindez valódi, csak akkor felmerül a kérdés, hogy vajon Mircea mit láthatott egy 11 éves kislányban, merthogy Cassie ennyi idős volt, amikor a geist Mircea rátette. Nincs ráutaló jel, hogy Mircea ferdehajlamú lenne, és szerintem a titok nyitja Cassie időutazásában rejlik. A múltban ők már találkoztak, és Mircea nem véletlenül környékezte meg Cassie-t, ő már akkor tisztában volt vele, kivel áll szemben, amikor még senki más nem tudta.
De végülis mire jó uralni egy Pythia szívét? Mit kezd vele önmagáért? Nem érthetőbb, ha inkább a hatalom érdekében használná?
De még az sem biztos, hogy ki akarta használni a geis adta lehetőségeket, hiszen a beteljesítéshez önmaga helyett mást szánt.
De mivel már találkozott Cassie-vel és a hatással a múltban, tudnia kellett, mire vállalkozik...

Nem egyszerű kérdések ezek, és mivel Mircea nagyon taktikus, egyelőre még válasz sincs rá. Csak lehet konteózni róluk mindenféle elméleteket. És miközben gyártjuk az összeesküvés elmeléteinket, ne feledkezzünk meg Chance mondatáról, miszerint a Mircea-Cassie-Pritkin hármasnak igencsak nagy jelentősége van, ez a háromszög nem az önmagáért való erotikát szolgálja. Imádom az okos írókat, akik tudják, mit akarnak megmutatni a történeteikkel.



















A teljes sorozat nagy kedvezménnyel megvásárolható.

11 megjegyzés:

  1. Kedves olvasók! Ugye milyen klassz konteóm van? :D Igazam van, ugye, ugye? :)

    VálaszTörlés
  2. Muszáj lesz olvasnom, már látom. :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon MIrcis ez a fickó a képeken!
    Btw én nagyon hajlok afelé, hogy Mirceának hátsó szándékai vannak, nem is kevés, még akkor is ha útközben egészen megbarátkozott Cassie-vel. Mégiscsak egy manipulatív kötsög vámpír;)

    Biztos perverz vagyok, de az első részekben emlegetett térden lovagoltatástól nekem mindig felszaladt a szemöldököm. Szvsz 11 évesen már nem lovacskázunk senki férfiszeméllyel (nade utána...:D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. teljesen igazad van. itt az ötödik rész végén jól fel is bosszantott.:D

      a térdén való lovaglást mindig felemlegeti Cassie, de nem hinném, hogy ez bármit jelent. teliaggatta csatokkal Mircea haját, és úgy járkált Tony udvarában, sztem 11 évesen ezt se nagyon csinálják már, de Tony udvarában minden mókát meg kellett ragadni. :D

      Törlés
  4. Na jó, még mindig azon röhögök, hogy
    Magasság: magas

    :D Tényleg nem írja le hozzávetőlegesen sem? Cassie 164 körül van, és esküszöm, úgy rémlik, hogy az operában játszódó jelenetnél van valami olyan leírás, ahol be lehet lőni +/- 5 centire a függőleges kiterjedését. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én csak tippelni tudok, hogy olyan 1,80 környéke. lehet, hogy írta Chance, hogy kábé mennyi, de valszeg átsuhantam rajta.
      széles, nagydarab, az tuti. *.* (mármint nem az a vékony, törékeny vámpír, mint amit megszoktunk.)

      Törlés
    2. Hülyén is nézne ki egy diplomata nyikhajként. Legalábbis, én nem tudnék leülni tárgyalni olyannal, akit látszatra felkap a szél. :D

      Törlés
  5. szerintem magasabb mint 180, inkább 190, mert Pritkint írja alig 180nak Chance a Holdvadászban, és mintha emlékeznék egy utalásra h Mirci ennél sokkal magasabb

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szóval akkor megegyezhetünk abban, hogy magas. :D
      én is úgy emlékszem, hogy Mircea a magasabb.

      Törlés