2014/06/02

Jönnek és kellenek

Gaura Ágnes - Lángmarta örökség

Borbíró Bori kalandjai a vámpírvilágban folytatódnak. És bár még csak az elsőt olvastam, szorgosan gyűjtögetem, és a polcon várják, hogy eljöjjön az  idejük.
KELL.

Margaret Mitchell - Elfújta a szél

Ezt a könyvet tervezem majd újraolvasni. A közhiedelemmel ellentétben ez nem romantikus regény, sokkal inkább történelmi, és valószínűleg pont ettől lett "minden idők legnagyobb romantikus regénye", mint ahogyan a borítón hirdetik. Van benne egy kis romantika is, de csak amennyi kell, és most újra kiadják. Épp ideje volt.

Gaál Viktor ~ Kiss Angéla - Feketén fehéren

Egy könyv, aminek a borítóján található a fülszöveg, egyébként sztem elég ronda, de manapság ez a divat és az igénytelenség mindig olcsó, szal ne legyen egy szavam se.
VISZONT Gaál Viktor írta, úgyhogy mindenképp figyelmet érdemel.

Jacqueline Susann - Babák völgye

Érdekes könyvnek tűnik, főleg, hogy még a szex és new york előtt íródott. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha én meghallom ezt a sorozatot, sikítva menekülök. Egyetlen részt láttam belőle, azt is csak félig, de bőven elég is volt. Biztosan rengeteg párhuzam van a drogos sztárvilág és a s&ny között, ezt nem tudhatom, de a könyv érdekel. Ha valami '66 óta töretlenül népszerű, azt meg kell nézni közelebbről.

Kevin Hearne - Hammered

Attikus és Oberon kalandjai folytatódnak, de hogy pontosan mikor jön a könyv, nem tudok, a KMK-nál sose lehet tudni. Elvileg könyvhét, de volt már, hogy összevadásztam minden kiadótól a könyveiket, aztán a fele se volt igaz, úgyhogy nem mondanám biztosra.
Én várom, ez a másik kellős a listából.

Leigh Bardugo - Árnyék és csont

Ez a másik, amin még gondolkodom. Egyrészt baromi jó a borítója, másrészt orosz vonatkozású, ami ugye látszik is a borítóján, szóval lehet itt ekézni a borítómánokat, de nem árt, ha van összefüggés első ránézésre, olvasatlanul is a történet és a fedlap között.


17 megjegyzés:

  1. A Babák völgye nekem megvan a régi barbie-fejes borítóval, sosem érdekelt, azt hiszem nyertem valahonnan (a jó ég tudja honnan), eladósorba is tettem még 5 éve, de nem kell senkinek :D Most lehet hogy érdemes lenne elővennem... :) a szex és new yorkot viszonylag sokat néztem, kikapcsolt. Meg tetszett Carrie és ahogy ír, mindig úgy képzeltem ez nagyon menő dolog és olyan jó volt párhuzamot vonni, amikor elkezdtem blogolni, jól éreztem magam tőle. :)
    ez a Shadow and Bone tök szép. :)
    Ja és Gaura is érdekel, mert annyira szeretitek, de én még az első résznél tartok szégyenszemre... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. megnéztem a babásnak a régi kiadásait, és nem csodálom, hogy nem kell senkinek. :D nekem ez az új borító se jön be, de inkább ez, mint az előzőek. bár sztem nem nekem való a könyv.
      Gaura nagyon jó! ha vihogni akarok, előveszem. :D

      Törlés
    2. Ez jobb borító, de nem vonz...
      akkor Gaurára fel! :D

      Törlés
  2. Az utolsó könyvet az Árnyék és csontot már olvastam és hú.. nekem nagyon tetszett. A könyv borítója pedig csodás, nagy szerencse, hogy megtartotta a kiadó. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aha, láttam, hogy olvastad, de csak belekukkantottam, hogy kábé mit gondolsz róla.:)
      a kmk nagyon jól csinálja, hogy a legtöbb eredeti borítót megtartja. a legtöbbje telitalálat.

      Törlés
    2. nem nálad láttam, bocsi. :D

      Törlés
  3. Nahát Nima, tőled akartam pedig kérdezni, szerinted komisz nekem bejönne-e Borbíró Bori, mert szemezek vele egy ideje, erre kiderül, te is csak az elsőt :D
    Az Elfújta a szél rajta volt a tavalyi vlcs-men, csak sajnos abbana hétben, ami kimaradt :D de asszem, még idén pótolom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bejönne. bár én még tényleg csak az elsőt, de a többiek nem panaszkodtak színvonalcsökkenésre, úgyhogy ha az első bejön, a többi is.
      az elfújta a szélt filmben meg ne nézd, majd csak ha olvastad, esetleg, utána, de csakis akkor, ha nem bírsz nélküle létezni.:))

      Törlés
    2. Zerge, olvass velem BB-t! :) Nyárra tervezem :)

      Törlés
    3. PuPi, meggyőztél, szeretek bandázva olvasni :D
      Jó, Nima, filmek nélkül tök jól szoktam bírni. Igaz, Hrabaltól két könyvet olvastam, és mindkettőtől az volt az érzésem, ez filmen lenne igazi, és biztos, hogy ezzel a hátsó szándékkal írt, de amúgy eszembe sem jut, hogy megnézzek valamit filmen,.

      Törlés
    4. Fogok egyet könyvrohamozni, asszem, és mehet a menet!

      Törlés
  4. Nekem a kék-zöld borítós van meg a Babák völgyéből, az a védőborító, ha jól emlékszem, alatta rikító sárga és zöld a cím.:D
    A negyedik rész fülszövege miatt nagyon megkívántam, hogy folytassam a BB-sorozatot, pedig még én is csak az első résznél járok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aha, azt is láttam antikban, egyik jobb, mint a másik. :)
      ah, végre valaki, aki szintén le van maradva. :D

      Törlés
    2. Na, kiderül, hogy minden háztartásban van egy Babák völgye régi kiadás :D :D

      Törlés
  5. Gaura Ágnes nagyon jó, olvassátok! Eszméletlen stílusa van az írónőnek, és mellette a történet is pörög. Ha kijön az újabb rész, kiejtek mindent a kezemből, és asszem, egy éjjel elolvasom :)

    VálaszTörlés
  6. A Gaál Viktoros könyve engem is érdekel, de csak azért mert ő írta. :P :D Borbíró Bori alap, de hát ezt tudjuk. Viszont a többi nem érdekel. :D Ha olvasod az árnyék és csontot akkor majd szólj, addig nem vagyok hajlandó elolvasni. :D

    VálaszTörlés