2014/06/27

Nyári olvasmányok

Úgy volt, hogy megint lesz nyáriszünete a blognak, ami még bármikor megtörténhet, csak most poszttalan leszek, mert lusta is vagyok, meg nyűgös is vagyok, meg minden bajom van.
Rászoktam, hogy enyhébb estéken kifekszem a függőágyba és ott olvasok, kényelmes is, a levegő is jó, és a család is elfelejti, hogy létezem, mert ha nem látnak, nem jut eszükbe, hogy ők éhesek, szomjasak, masszírozásra vágynak, meg hasonlók. Vagy ha mégis, kénytelenek megoldani maguknak.
És szokás szerint megint elkapott a hév, hogy mindent egyszerre akarnék olvasni, Borbíró Borit is, meg Átmeneti üresedést is, aztán kikötök valami huszadik választási lehetőségnél, mert az is pont olyan jó.
Közben meg időnkét elkap a posztolhatnék, hogy mi a francért kell felháborodni azon, hogy ha valakinek nem jön be egy borító, vagy minek kell annyira nyomatni könyveket, hogy az embernek már hányingere van, ha csak valami hasonló színösszeállítást meglát, vagy hogy már megint milyen béna borítóval akarnak kiadni könyvet (igen, borítómániás vagyok, ez van), még ha engem marhára nem is érdekel.
Szóval ezeket én szépen megtárgyalom magamban, meg is tervezem, hogy majd milyen posztokat fogok írni, és hogy ennek hatására hányan akarnak majd bírósággal meg feljelentéssel megfenyegetni :D, aztán hagyom a picsába az egészet, mert nem érdekel. Bár nagyon bennem van pár gondolat a marketing és az ízlés valamint a nyereség összefüggéseiről, ezeket azért majd még megtárgyaljuk.
Szal perpill jó nihilista módjára egyelőre csak szemlélődöm, gyűjtöm a benyomásokat, és tervezgetem, hogy miket akarok olvasni. Meg próbálom szem előtt tartani, hogy nem kéne elhanyagolni a blogot sem, mert ha nincs új poszt, nem jönnek az olvasók, és ha nem jönnek, nem fogok írni, de akkor meg pláne nem fognak jönni, és ha elkap az ördögi kör, nem fog elengedni.
Ja, majdnem elfelejtettem, lesz majd érdekes posztolásunk Zenkával, csak még nem egyeztettünk, és jól ki fogunk tárgyalni mindenféle témát. Hogy miket, még titok. Nekem is. :D

Tudjátok, mit figyeltem meg? Ha csak egy könyvre vágyok, az masszívan megmarad jó sokáig, és vélhetőleg meg is veszem. (haha, nagyon tudatos vásárló lettem, miután majd' a fele könyvtáramtól megszabadultam.) Most épp Galbraith Kakukkszójára vágyom, pedig nem is érdekelt először. 
És totál beleestem a Bitten sorozatba, és azt is olvasni akarom, kizárásos alapon egyelőre angolul. Beleolvastam, és hát eléggé átírták a forgatókönyvet, kíváncsi vagyok, mekkora csalódást fog okozni a könyv.
Ja, és a Nyárherceg egy különleges csemege, engem totál elvarázsol.

Egy jótanács a a nyárra: ne olvassatok blogokat, inkább maradjatok a könyveknél. (majd egyszer arról is posztolok, miért.) És az aktuális kérdés: mit fogtok olvasni a nyáron?




30 megjegyzés:

  1. Szóval ezeket én szépen megtárgyalom magamban, meg is tervezem, hogy majd milyen posztokat fogok írni ... aztán hagyom a picsába az egészet, mert nem érdekel.
    Valahogy én is így vagyok mostanában a cikkírással. Olvassunk :)
    A függőágyadat picit irigylem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kezd taposómalom érzetem lenni, ha a blogra gondolok. teljesíteni kell, mert lemaradunk. :D
      az a gond, hogy akárhány posztötlet is jut eszembe, mindig az a következő kérdésem, hogy minek. kit érdekel. lehet, még engem se. :D

      most mit olvasol? jaj, tényleg, lehagytam a kérdést a végéről.

      Törlés
  2. Pfff elszállt amit írtam, most mérges vagyok :( valami szarság van a blogspottal, mert már napok óta játssza ezt velem :(
    szóval, mégegyszer: mit akarok még idén nyáron olvasni: borbíró bori(k), Joanne Harris, Pocsék karma, lehet hogy Galbraith is, és Sarah Addison Allen. :) Meg ami még jön, majd meglátom.
    most a Levelek Skye szigetérőlt olvasom, Pöfitől kölcsönbe :)
    A nyárherceg mikor jön? már elég régóta van előkészületben a Corleonisnál... vagy ezt is angolul?

    Amúgy meg ííírjál! ígértél egy, az én sorscsapásomhoz hasonló posztot hétfőre ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem ígértem, azt írtam, hogy következő hétfőre is kérek ilyen posztot. :D újabban olyan magas az ingerküszöböm, észre se venném, ha ennyire szar könyvet olvasok. :D
      velem is eljátszotta ezt párszor, hogy elszállt, amit írtam, azóta mindig kopizok küldés előtt.
      a Nyárherceg meg hamarosan jön, valamikor júliusban, ha jól tudom. (igazából nemtom, miért csúszik ennyit.)
      tényleg, Allentől én is akarok, nálam a cukorkirálynő jön majd. (jut eszembe, kmk-s posztot is tervezek.)

      Törlés
    2. jaa, bocsi :D félreértettem, vagy rosszul emlékszem, teljes agyi leamortizálódást okozhatott az a könyv nálam :D
      Na, az jó ha már jön a Nyárherceg, pont nemrég nézegettem megint a Corleonis oldalát, hogy mi a szösz van (annak apropóján, hogy a Skye-könyv is az ő kiadványuk és eszembe jutott).
      Úh, a cukorkirálynőt én nagyon csíptem, jó kis misztikus, finom, szerelmes, varázsos :) :) Nálam a Waverley meg a Peach Keeper lesznek soron :)
      mindig kopizok én is... kivéve akkor, amikor ugye tényleg el fog szállni :D :D... murphy

      Törlés
  3. Engem a blog nem érdekel már egy ideje. Az a néhány "rég" kiválasztottat elkértem befejeztem már egy ideje, most csak olvasgatok és dolgozom egy kicsit és a 24-et nyomatom még kb. max.3 hétig. Aztán nem kezdek újat remélhetőleg.
    Olvasni biztosan fogok, annyit amennyihez kedvem lesz, most is régi könyvet olvasok, előtte is azt olvastam (Vadvirágok-sorozat), de pl.idénre is elterveztem a Katedrálist, mert még soha.., újraolvasnám at Iskola a határont, Hannával elolvasnám A kőszivű ember fiait, hogy segìtsek neki, és én még soha nem..., vágyom Mikszáthra, vannak tervben jónak tűnő kb.90-es évekbeli könyvek.... és mindig mást látok meg a polcon. Hogy ebből mi fog megvalósulni?- szerintem nem sok, de majd kérdezd meg egy nyárvégi posztban. :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hű, nem semmi tervek. :D
      hát, én kisnima helyett bevállaltam egy egri csillagokat, de többet soha ilyet. szemét anya vagyok, nem segítek, megy ez neki egyedül is. (mondjuk inkább Gárdonyi, mint egy kőszívű, sztem eret is vágtam volna magamon. majd írj róla posztot, felnőtt fejjel milyen.) Mikszáth nekem minden reggel eszembe jutott olyan 8 ében keresztül, mert a sulihoz út totál olyan hangulatú, mint a könyvei, de valahogy nem vitt rá a lélek. majd egyszer, ha öreg leszek.

      Törlés
    2. én nagyon nem bírom mikszáthot :S
      a kőszívűről meg annyit, hogy ez volt az egyetlen könyv kb aminél tényleg modnani kellett a szüleimnek hogy olvassam el a napi adagot XD ... hogy végre vége legyen.
      egri csillagokból rituális ajtókitámasztó lett barátnőmnél és nálam is, annyira utáltuk :) *nyári emlékek*
      Andi, szerintem normális hogy lazulunk, sorozatozunk, stb, csak én vagyok olyan kattant, hogy mindig blogolnék, szerintem még sose untam rá, vagy ha mégis, hát nem tartott sokáig.

      Törlés
    3. :-) :-)
      Igazából az Egri cs-t végigcsinálta maratoni olvasással egybekötött hangoskönyvezéssel, ezt kikerülném, bàr váltig állítja, hogy sokára kerül sorra. :-) és még van a Szent Péter esernyője. Ezt sem olvastam.
      Nekem nincs kedvem blogolni, mert alig olvasok, soha nincs ötletem, hogy miről írhatnék a könyveken kìvül.
      Egyébként nálunk a nagygépen nem megy chrome-on a blogspot, smivel azt én használom, ketten a családból kettő másikat és nem kotnyeleskedünk bele a masikéba, így ott kizárva. A laptopom olyan régi, hogy bármit csinálunk vele qrvavlassú, utálok vele bármit is csinálni, ált.be sem kapcsolom. A telefonomon jobb rendszer van, mint a gépeken, de ezen nem fogom posztot bepötyögni. Marad a sorozat, a könyvek és a semmittevés.
      Nekem Mikszáthot most ajánlották, és belegondoltam, hogy a suliban szerettem, Móriczot pedig utáltam.. Hátha.

      Törlés
    4. Andi, hogyhogy nem megy a gépen chrome-on? Ez fura. A laptopodat lehet formatálni kéne :) de ezekhez én se értek. mondjuk én elég netfüggő vagyok, ha nincs mit csinálnom állandóan csak nyomkodom... :)
      Mikszáth-tól én szenvedtem eddig mindennel. a tót atyafiak jó palócok, a beszterce ostroma, a noszty fiú, nekem ez mind nagyon nem ment, nem szeretem ezt a nagy... nem is tudom.. paraszt stílust :D

      Törlés
  4. Mi épp most húzunk el két hétre az országból (kár, hogy nem örökre) és viszem magammal a Nyárherceget :) és a Chicagoland vámpírjai sorozat 3. részét. Aztán tervbe van véve, hogy a továbbiakban majd a Párválasztó 3. részével butítom, akarom mondani szórakoztatom majd magam... meg most Pupillának hála ráizgultam a The Rosie Projectre, ami nagyon remélem, hogy megjelenik a kiírt időre. Meg egy csomó sorozatot folytatnom kéne, mert jók voltak és mert megérdemlik pl. a Sírkertek királynőjét, Calderont, a Bűbájoló történetet... meg van még olvasatlan Julia Quinnem is (mily szégyen) szóval könyvben és tervekben nincs hiány.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de jó nektek! jó pihenést. :))
      a sírkertek királynője nálam nagy kedvenc. meg majd akarom a bűbájoló történetet is, meg el kell olvasnom egy quinnt meg egy sep-et is. (nemtom, meddig váratom őket. :D)

      Törlés
  5. Most én is akarok Borbíró Borit meg Átmeneti üresedést olvasni. Egy csomó könyvhöz van kedvem, de azok egy részéhez, amiket évekkel ezelőtt harácsoltam össze, nincs.
    Engem se érdekelt először a Kakukkszó, aztán hirtelen felindulásból megvettem, nyomi kis 23% kedvezménnyel, de olyan jó érzés volt, rögtön el is olvastam, imádtam, írtam róla, és még a post se lett rossz.

    Mindenki nyári listákat gyárt, én nem tudok. Félóránként változik, mit akarok következőnek olvasni, és kivételesen még tervezni se akarok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az átmenetit én folyamatosan olvasom, mindig egy kicsit, de ez így nem lesz jó, szal majd kell rá időt szakítani, hogy csak azt.
      aha, olvastam ám. végső lökés voltál. :D
      én se tudok listázni, mert este eldöntöm, reggelre már mást akarok.

      Törlés
  6. Szerencsére most kivételesen "tudom" mit akarok/szeretnék olvasni. Most Dan Simmons Hyperion sorozatát kezdtem el, majd egy nyári, könnyű olvasmány jön, Baráth Katalin legújabb regénye. Na, hogy után mit fogok olvasni kérdés lesz. Lehet újraolvasom H. Fawcett Katedrális sorozatát, vagy folytatom Cronin könyvét, vagy keresek vmi újat. :) Most sci-fi lázban égek, jó volna Reynoldstól még olvasni, de angolul nem szeretnék, vagy vmi hasonló, szuper sci-fit, de jöhet még On Sai is. Szóval B. K. után nem tudom mit fogok olvasni, de addig megvan.
    Sorozat nincs, várom a Grimm következő évadját, de csak ősszel jön. Amúgy meg olyan zsúfolt nyáron a program füzetünk, hogy nem sok minden fér már bele, ezek mellett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hű, azért ez nem semmi lista lesz, már eleve a hyperion hatalmas falat, nem csak mennyiségileg, hanem történetileg is. :) Croninról nem is szólva.
      ó, Fawcettet én már annyiszor újra akartam olvasni. az a baj a sok új könyvvel. hogy a régi kedvencekre nincs idő miattuk. :))
      Reynolds egyelőre nem lesz. :( eggyel kevesebb, amit olvasni kell, ha pozitívan nézzük. :D
      On Sai viszont tökéletes lesz helyette. sztem ő az évszázad felfedezése magyarok terén, Gaura mellet.

      én is sorozatozok. de azzal az a baj, hogy nem bírom abbahagyni, és amíg tart, nézem.

      Törlés
    2. On Sai-tól már csak a Scart nem olvastam. Hát az már igaz, hogy nem egy könnyed olvasmány a Hyperion. Néha azt sem értem, amit olvasok, de aztán pár oldallal később összeáll pár dolog. De nagyon tetszik. Cronint meg mér rég megvettem, de valahogy nem volt kedvem folytatni, pedig nagy kedvenc az első rész.
      Már annyi jót olvastam nálad Gauráról h ideje lesz megismerkednem a műveivel. :)

      Törlés
  7. Azanyjaúristenit a blogspotnak, most engem is megszívatott :) na akkor újra...
    Szóval 4-5 könyvet olvasok most egyszerre, ami nem jellemző rám... Rákaptam a pszichológiai témájú non-fictionre, főleg Nyitott Akadémia könyvek, ez most bejön (csak erről nem tudok írni). Olvasom az Arthur tragédiáját, ma reggel rákívántam a Szerencsére a tejre, szerencsére rövid volt és gyorsan kiolvastam :D Plusz elkezdtem újra a Trónok harcát, két könyv között olvasok pár fejezetet, nyáron le akarom tolni az eddigi részeket + újranézni a sorit. És ha épp semmihez nincs kedvem, Az elszúrt idő nyomábanból olvasok 1-2 novellát, az mindig bejön.
    Nyárra itt egy halom feladat, amik többnyire érdekelnek is, de hogy mi lesz a következő, az napról napra változik. Bábel fiai, Az arany cimbalom, A terapeuta, Születésnap után a legesélyesebbek most. Aztán ki tudja, folytatni akarom a sci-fivel való ismerkedést, szóval lehet hogy véletlenül kézbe ugrik a Vének háborúja és borul az egész terv :)))
    Most ez ilyen... amúgy én is sorozatnézős-bambulós időszakban vagyok. Meg virágokat ültetek. Meg körmöt lakkozok. Igazából néha bármit, csak ne kelljen olvasni meg írni :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jó sokfélék a választottjaid. (bár elég perverz dolognak tartom a trónok harcát egy akadémiás könyvvel keverni. :D)
      sci-fiben on sai megvolt már? ha nem, ki ne hagyd.

      Törlés
  8. Azt tervezem, hogy szeptember előtt még sikerül a magánkönyvtáram olvasottságát magasabbra tornázni, ugyanis a pesti tartózkodásom alatt olyan mértékűre duzzadt, hogy alaposan szelektálni kellene. Próbálom kideríteni, hogy a különböző akciókban vásárolt könyvek megérdemlik-e helyüket a polcomon, vagy inkább keressek nekik más gazdát. Neked nem volt kemény megválni a könyveidtől? Én még kívánságlistás könyvre is nehezen cserélek, valamiért még nem estem túl ezen a görcsös ragaszkodáson. Pedig kellene a hely, mert lassan otthonról is át kell költöztetni Szegedre a könyveket. Most limonádés heteket tartok, mert a munka mellett más nem nagyon fér bele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én már rég nem tartom számon, mennyi az olvasatlanom. megrémülnék a számoktól. :D
      én is pont így voltam. megvettem a rengeteg akcióban, aztán meg rájöttem, hogy ez engem nem is érdekel, csak azért kellett, mert olcsó volt.
      de a megválásnál csak elkezdeni nehéz, utána jön magától minden. én úgy voltam vele, hogy azok maradjanak, amik tényleg érdekelnek, mert a többi csak porfogó és foglalja a helyet, ami egyébként sincs. és a cserével is az a baj, hogy a kínálat alapján az ember kiválaszt valamit, ami meg nem is biztos, hogy kellene normális esetben, csak olyan jónak tűnik. szal én úgy voltam vele, hogy nem elégszem meg azzal, hogy esetleg olvasni fogom, tutira kell mennem.

      Törlés
  9. Én most az Archívumot olvasom, ezután a második részt, de tervben van még az Átkozott boszorkák Hoffmantól, a Sült zöld paradicsom, újraolvasni A párizsi feleséget és az Ellen Rimbauer naplóját. Ezek a rövid távú tervek, az elkezdett könyveimből is be akarok fejezni párat.
    Amúgy én is így vagyok a posztírással: magamban megfogalmazom, de leírni már nem sikerül.
    Engem az zavar, amikor valaki egy könyvet egy ismertebbhez hasonlít (pl Éhezők viadala), ez zavarja abban a könyvben, pedig sok esetben pont az jelent meg előbb, amit leszól.
    Én arra a bejegyzésedre lennék kíváncsi, hogy miért ne olvassunk blogokat nyáron.
    Ha a Nyárherceg ilyen jó, akkor arra is sort kerítek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áááá, Schwabot olvasol, dejódejó :) Nima, te is olvashatnád már ;)
      Az Átkozott boszikat én is szeretem, bár annak idején a filmbe habarodtunk bele a legjobb barátőmmel... volt hogy csak azért szerveztünk egymásnál alvást, mert a tv-ben adták az átkozott boszorkákat :D Magyarul már olvastam, angolul szeretném újrázni :)

      Törlés
    2. :) Eddig tetszik, nagyon hangulatos.
      :D Én a filmnek egy részét láttam, akkor még nem tudtam, hogy Hoffman könyve alapján készült. Tőle még a Skylight confessions-t tervezem olvasni (ezt egyébként a te hatásodra vettem meg :)).

      Törlés
    3. Elszállt megint amit írtam, hurrá :D
      Szóval: A Skylightot én nagyon szerettem, remélem nem fogsz csalódni :)
      A boszis film a barátnőmmel való közös rajongás miatt nekünk nagy kultuszfilm lett :) de szerintem regényben kicsit laposabb.

      Törlés
  10. Már én is írtam egy kommentet két napja, de nekem is elszállt, amin annyira kiakadtam, hogy csak most jöttem újra próbálkozni.:/ :)
    A Bitten tényleg nagyon jó.:) Én is olvasnám könyvben.
    Nekem nincs tervem az olvasásra, mindig azt kezdem el, amihez épp kedvem van.
    Amit mostanában felfedeztem, sorozatot, a Blacklist - tudom ajánlani.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a blacklistet már ajánlották páran, csak az a gondom, hogy vagy olvasok, vagy sorozatozok, és ha mindent megnéznék, amit akarok, kábé fél évig nem olvasnék. :D

      Törlés
  11. Én írtam nyári listás blogbejegyzést, persze majd kiderül, mennyit sikerül majd elolvasni belőle. Nem ragaszkodom görcsösen hozzá, amihez kedvem lesz, ahhoz kedvem lesz. :)
    A bloggal meg úgy vagyok, hogy amikor van hangulatom hozzá, akkor írok bele, amikor nincs, akkor nem. Így persze jóval kevesebb a bejegyzés, de azok legalább tényleg azért íródtak, mert én szerettem volna, és nem görcsből. Aki elolvassa, elolvassa, aki nem, nem, ennyi. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem is inkább csak körülbelüli listám van, hogy ezeket kellene, mert már régóta akarom, vagy mert nagyon érdekelne, de általában közbejön egy sokadik, amire nem is gondoltam. :)

      Törlés
  12. Nekem tervben van a Temeraire sorozat, a Chicagoland vámpírjai, a Georgina Kincaid, a Mercedes Thompson, az Alapítvány és általatok kedvem támadt a Borbíró Borihoz és az On Sai regényekhez is, szóval lehet azok is sorra kerülnek majd... :)

    VálaszTörlés