Újabb témázós poszt, ami egyedül Pupilla érdeme, vele beszélgettem sokat, és végül ő győzött meg, hogy mégiscsak írjak, bár még mindig azt gondolom, hogy nincs abban semmi különös, hogy nem bírom a meséket.
Pedig nekem is vannak mesés emlékeim, szóval ez inkább csak nagy általánosságban igaz, mert vannak pl. a Grimm mesék, nem az átírt és totálisan elrontott hollywoodi változatuk, amikből azért jónéhány lecsúszott, mikor kicsi voltam. Van nekünk egy ősrégi mesekönyvünk, dédanyám abból mesélt nekem, amikor rá tudtam venni. De ott sem szerettem mindegyik mesét, így utólag visszagondolva pont a véresebbje jött be akkor is.
A másik emlékem a Kisvakond, amit húgom imádott, és mivel egy szobában laktunk, így én is kaptam belőle. Időnként próbáltam valami másikért könyörögni, nemár, hogy megint kisvakond, de húgom győzött. Mindig. Halálra untatott a sokadik felolvasástól kezdve.
Akkoriban még nem voltak ilyen anna-peti-gergő meg nem is tudom milyen mesék, volt a sün, aminek egy nagy alma volt a tüskéi között, meg voltak afrikai meséim, meg magyar népmesék, meg világmesék, meg ilyen-olyan válogatások, de az összes a polcon porosodott. Időnként próbálkoztam én velük, amikor már tudtam olvasni, de mindig a görög mondák izgalmát kerestem bennük, teljesen hiába.
Gyerekem is megszívta, mert felnőtt fejjel sem lettem elnézőbb, másképpen oldottam meg a mesélős korszakot. Így utólag kaptam már az arcomba a hiányosságaim miatt, de a meseelmaradás nem volt közöttük, úgyhogy nem volt olyan rossz az én alternatívám sem.

Figyeltem a többieket, és ez a mese-téma mindenkiből a bárgyúnvigyorgós fejet hozta elő, ami a múltba meredve úgy maradt. Annyira imádják a többiek a meséket, én meg annyira nem, bár nagyon nem mindegy, hogy nekem ezt néznem kell, hallgatnom, vagy olvasnom. A legtöbb mese egészen elviselhető - nézve. Színes, mozog, és legfőképpen gyorsan le lehet tudni, mivel sokkal szórakoztatóbb nézni, mint olvasni. Próbálkoztam én az Aladdinnal, meg az ezeregy éjszaka meséivel, mivel jó magyarosként Babits Gólyakalifája miatt ezt kötelezővé tették nekem, de aztán hatalmas csalódást okozva  a tanárnak, nem tudtam elolvasni. Bármit azért nem nézek meg, de ami jó, az jöhet, viszont az olvasásuk nem megy. Ez van.
Amiket szeretek, pl. Szépség és a szörnyeteg, Rém rom (igen, tudom, nem is igazán sorolom a mesék közé), Tom és Jerry, Mátyás király, magyar népmesék. De listázás közben azért erősen kellett gondolkodnom, és tuti van, amit kihagytam.

Úgyhogy amíg mások a múltba révednek, és a nyáluk is elcsöppen egy-egy kedves emlék hatására, nekem addig hamarabb jut eszembe a meséből olvasott két mondat között hajszálvékonyra szelt alma dédanyám tompa és kopott kése alól (pedig voltam vagy 3-4 éves), meg a Prométheuszt ért mérhetetlen igazságtalanság (ez már később volt, olyan 8 évesen), mint az, hogy ajjdejó meséket is hallgattam én gyerekként. 
Kivéve az Óz a csodák csodája rádiójáték-féle, amit egy hatalmas vihar alatt hallgattunk az alattunk lakóknál, örök emlék. Még most is képes vagyok meghallgatni, a család nem is nagyon érti a perverzióm.
Janikovszky rajzos könyvei, amit már magamtól vettem a kezembe, olyan nyomot hagytak, hogy megvettem őket, mert akkor könyvtárból olvastam, és ez kell a polcra is, még akkor is, ha azóta sem vettem kézbe. Sőt, gyerekem se. Őt nem fogta meg.

Vannak ezek az etalon-mesék, amikkel ki lehet kergetni a világból. 
Bambi. Szegény szarvasbébi, akiből őzikét csináltak. És ezt nekem most kellett megtudnom nemrég. És még beszél is. 
Pinokkió, a beszélő fabábu. Micsoda baromság már, egy beszélő fatörzs. bah.
Micimackó. A mindenki által kedvelt medvebocs és társulata, és egésznek semmi, de semmi értelme nincs. Biztosan aranyos, a maga bárgyú és ostoba módján, csak nekem még nem sikerült eljutnom a lényegéig.
Charlie. Kisnima közbeszólása: "nagyon utáltad". :D
Cin cin lovag. Pedig még könyvben is megvettem, de gyerekrészről is ellenállásba ütközött.
Szóval van, amit még animációban sem, és nem az elvonatkoztatás volt a problémám, hanem inkább az unalom. Mennyivel izgalmasabb szegény Hephaistos története, akit az anyja dühében a mélybe hajított. 

Nagyon hálás voltam a sorsnak, hogy nőhetek, és megtanulhatok olvasni, mert tudtam, hogy onnantól kezdve nem leszek kiszolgáltatva mások szórakoztatónak gondolt történeteinek, hanem megkereshetem azokat, amiket én magam is annak találok. Mennyire élveztem volna, ha Szíriusz kapitány kalandjaira alhatok el... Szóval azt hiszem, nálam olyan gondok voltak, hogy nagyon ritkán értek el hozzám a korosztályomnak és az érdeklődésemnek megfelelő mesék. Kaptam én egy rakat mesekönyvet, mert gondolom, azt gondolták a felnőttek, hogy a mese az mese, pedig nem így van. Azt hiszem, ezért is van több emlékem nézett mesékről, mint olyanokról, amiket olvastak nekem, valahogy filmen minden sokkal fogyaszthatóbb. Amikor már olvasni tudtam, találtam sokkal értelmesebb történeteket, mint a mesék, amik egyáltalán nem kötöttek le.

 Jár az agyam, hogy mi volt régen, amiket szerettem, és amikre jó visszagondolni.
Hát persze. Szutyejev! A cica meg a kakas, meg kiscsibe és kisréce, valami, amit olvasás nélkül is értettem, és imádtam. Nem tudom, hová tűnt a régi mesekönyvem, de megvettem újonnan. Nem mondom, hogy előveszem és lapozgatom, mert nem, de jó emlék.

Mézgagéza. Felnőtt fejjel tudtam meg, hogy van könyvben is, de ha gyerekként is tudom, egészen biztosan kisírtam volna magamnak egyet. Ehelyett maradtak a dvd-k, ez volt itthon az estimese kisnimának.

Mikrobi. Kívülről fújtam egyes részeit. Húgom a  reklámokat skandálta, én mikrobit.

Futrinka utca. Nem tudom, ki emlékszik rá, én is csak nagyon nagyon halványan, nagyon kicsi voltam, amikor az ment.

Mazsola és Tádé. Azt hiszem, az egyetlen mese, amit együtt imádtunk húgommal.

Frakk. no comment. Minden egyes részét láttam, többször is.
És ugye ezeket a meséket igyekeztem megszerettetni kisnimával is, ami egyáltalán nem jött össze. Volt egyszer ugye a meseolvasás helyett a mesélés, amikor totál értelmetlen történeteket találtam ki, de hogy ne zárjam el teljesen a fejlődéstől, nálunk nem volt az ördögtől való vétek a mesecsatornák nézése sem. Rollie, Pollie, Ollie, Varázslatos iskolabusz, Horseland, Clifford, (és miközben faggatom a kedvenceiről, rám kérdez, hogy milyen posztot írok már, sose olvastam vagy néztem meséket :D), neki már ezek voltak a kedvencei. Még a Tom és Jerryre rá lehetett venni, de pl a Mazsolára nem, és nem szerette a Vízipókot sem, viszont ámulva nézte a Varázslatos iskolabuszt, és nem tudom, ki csinálta azt a mesét, de örök hálám neki, hogy úgy tudtam lefoglalni a gyerekem, hogy közben tanult is belőle. Mikor én voltam gyerek, max Öveges professzorral szórakozhattam volna, kár, hogy sosem érdekelt a fizika, viszont mindig megnéztem a Deltát kudlikjulival.


Kicsit hosszabb lettem, mint azt elsőre terveztem, és még nem beszéltem arról, hogy szerintem miért nem mese a fantasy, vagy hogy milyen jót beszélgettem Anariával a mesék pszichológiai hatásáról, vagy hogy mennyire élvezem Pupi meserajongását. :D
Szóval egyáltalán nem teljes a poszt, de most itt a vége, fuss el véle, majd egyszer folytatom.

A többiek meséi:
Pupilla
Reea
Zenka
Andi
Miamona
Ilweran
cariad
Magnolia
Bea 
Patricia