2015/01/03

Brian McClellan - Vérrel írt ígéretek

„A királyok kora lejárt – és én fojtottam vérbe.”

Tamás tábornagy királyellenes puccsa korrupt arisztokratákat küldött a guillotine alá, és éhezőket juttatott kenyérhez. Egyúttal azonban háborút provokált a Kilenc Nemzetekkel, és belső támadásokat a királyhű fanatikusok részéről. Közben Tamás állítólagos szövetségesei, az Egyház, a munkások szakszervezete és a zsoldoscsapatok között kapzsi hatalmi harcok törnek ki.
Kifogyva a lehetőségekből, Tamás saját félelmetes lőpormágusi képességei mellett csak kevés bizalmasára támaszkodhat. Közülük leginkább saját elhidegült fiára, a megkeseredett Tánielre, aki briliáns lövész és lőpormágus, és Adamatra, egy nyugdíjazott rendőrfelügyelőre, akinek hűségét zsarolással teszik próbára.
A külső és belső ellenség szorításában vergődve, felerősödnek a rémült suttogások pusztításról és halálról, és a földre visszatérő egykori istenekről. Persze, ezek csupán babonás vén parasztok legendái – modern, tanult emberek már nem hisznek az ilyesmiben. Pedig talán jobban tennék…

Tamás tábornagy puccsa a nyakába zúdított rengeteg ellenséget: árulók veszik körül, a Kez háborút indít Adopest ellen, miközben a babonák istenei sem nyugodhatnak, és Tamásnak nagyon meg kell gondolnia, kinek a segítségét kéri, ha meg akarja oldani a problémákat.
Ami miatt totál belezúgtam ebbe a könyvbe, az a mágia. Teljesen különlegessé teszi a könyvet. Bár így jobban belegondolva igazán csak a lőpormágusokról tudhatunk meg többet, mert Tamás is, és a fia, Tániel is az, de rajtuk kívül is vannak még bőven mágikus lények, különleges és kiejthetetlen nevekkel, működő erőkkel, csak nem tudni, mit használnak és hogyan.
A lőpormágusok egy idő után függők lesznek a lőportól, úgy használják, mint a kábszeresek az anyagot - ez egy nagyon morbid szál a regényben. Tamás rágcsálni szereti, Tániel felszippantja. Brrr...
Vannak Kiváltságosok, erős és régi mágiával, vannak a Különbek, mint pl. Tániel a lőpormágiájával, és vannak a Fortélyosok, gyenge mágiával, viszont különleges képességekkel. Aztán vannak a Kioltók, akik képesek megszüntetni a mágiák maguk körül. Hogy a lőpormágusokon kívül még milyen különbek vannak, arról sajna nem esik szó, ha nem a lőporral dolgozik, akkor Kiváltságos, és nagy valószínűséggel ellenség.
Szóval Tamás nincs egyszerű helyzetben.
Olvasás közben azon gondolkodtam, mekkora szívás már egy mágikus háború. Az erőviszonyok soha nem lehetnek kiegyenlítve, főleg, ha néhány isten is beszáll a harcba, mert itt hiába erős vagy okos valaki, ha jön egy mágikus löket, és darabokra szaggatja a fél világot körülötte. Itt pont ettől olyan izgalmas az egész, mindig valahogy Tamás és a szövetségesei azok, akiknek kevesebb erő van az oldalán.
De még szerencse, hogy ott van Ka-poel, aki egyedül kompenzálja a megbillent mérleget.
Nagyon akciódús, feszes tempójú regény, karakteres szereplőkkel, ami a gyengém. Itt soha nem kevertem össze senkit senkivel, pedig rengetegen voltak.
Kíváncsi lennék, kik a kedvenc karaktereitek, akik a főszereplők, vagy valaki a mellékszereplők közül?
Egy letehetetlen könyv, és sodor magával egyik történés a másikba, lehet izgulni, meg esélyeket latolgatni, bár azért a csaták és harcok végkimenetele nagy meglepetést nem okoz, a fő szálak elég kiszámíthatóak. De nem baj az, úgyis mindig kinyiffannak a kedvenceim, itt legalább megmaradtak.
Van amit nem tudtam elképzelni, pl. hogy "aurákkal" dolgoznak a mágusok. Ez eredetiben is így volt, de nekem az aura más, és csak kábéra gondolom, hogy mire utalhat. A másik furcsaság a nevekkel volt. Nem csak magyar, orosz meg szláv nevek is voltak, csak a betűk sorrendje volt kicsit összekavarva, és azt hittem majd zavar, hogy Tamást olvasok Tamas helyett, de egyáltalán nem volt az.
Szuper volt egy ilyen könyvvel kezdeni az évet.

15 megjegyzés:

  1. Akkor nekem is el kell olvasnom. :)
    Amíg Te ezt olvastad addig és Pandóra csillagát olvastam. Az is szinte letehetetlen. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na, akkor hamarosan cserélünk, mert nekem meg majd a pandóra jön. :)

      Törlés
  2. Jó könyv.

    Amúgy a keményfedél blog is közrejátszott abban, hogy a Fumax nem akar saját készítésű borítót készíteni A vér éneke folytatásához.

    https://www.facebook.com/fumaxkiado/photos/a.229532993792363.57046.147458935333103/779433555468968/

    A bejegyzést törölték, helyette írtak egy kommentet. (Nem írták le nyíltan, de tuti közrejátszott.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. érdekes, hogy a fumax kapcsán csak névtelen kommenteket kapok... :)

      Törlés
    2. A többi kiadóval kapcsolatos kommentet nem én írtam.
      Régebben láttam, hogy kitetted az oldaladon A vér éneke borítóját, ezért gondoltam, hogy közrejátszott. Ha szerinted nem, akkor nem.
      Amúgy elég sok "névtelen" olvassa a blogodat, akik nem vállalják fel a nevüket.

      Törlés
    3. nézd csak:
      https://www.facebook.com/fumaxkiado/posts/741113782634279

      ha esetleg véletlenül eltűnne, a csodás nyilatkozat szó szerint:
      "És befutott a Tövisek Császára orosz borítója is, ők sajnálták Jason Chan borítójára a pénzt és inkább a francia kiadás saját készítésű borítóját vették át."

      tudod, én szégyellem magam helyettük is. (és van printscreenem.)

      Törlés
    4. egyébként mit javasolsz, kérjek jutalékot, ha már így felfuttattam a könyvet?
      (mert a hiszti hatására még az is megvette, aki nem akarta, és ha ráhatásom van az eseményekre, akkor nyilván az eladásokban is szerepet játszom.)

      Törlés
    5. Nem azért írtam, hogy megsértselek vele/cukkoljalak. Csak jeleztem, mert pont idevalónak tartottam.

      "(mert a hiszti hatására még az is megvette, aki nem akarta, és ha ráhatásom van az eseményekre, akkor nyilván az eladásokban is szerepet játszom.)"

      Hogy ez mennyire igaz, egy ismerősömhöz is a "hiszti" hatására jutott el a könyv híre. :D (Komolyan.) Két hónappal a megjelenés után be is szerezte.

      (A nyilatkozaton nagyot nevettem, furcsa ilyet olvasni egy kiadótól. (Tudom, enyhén szánalmas.) Túlságosan belekeverik a hivatalos nyilatkozataikba (azon belül a marketingbe) a saját ízlésüket/szubjektív véleményüket.

      Törlés
    6. ugyan, nem sértettél meg. időről időre előkerül a téma általuk, nyilván ők is tisztában vannak a jótékony hatásommal. :)

      hát nem tudom. nálam nem fér bele, hogy egy kiadó ilyesmiket leírjon, mert nagyon jól tudom, ha ezt róluk írja valaki, valószínűleg mindenféle perrel fenyegetőznének, és körbehisztiznék a netet minden alkalommal, hogy a kiadó ellen törnek, és megakadályozzák a normális működésüket.
      szóval na. gondolkodjanak már egy kicsit, mielőtt ilyeneket leírnak. kicsinyes, szánalmas, és semmiképpen nem etikus.

      és ha már ilyen szépen összejöttünk, te miket szoktál olvasni?:)
      (hogy valami engem is érdeklő témáról is beszéljünk már.)

      Törlés
    7. Sok mindent, leginkább sci-fi/fantasy témában vagyok "jártas". (Többségében ilyen műfajú könyveket olvasok.) Kedvencet nem tudok mondani, nagyjából minden tetszett, amit eddig olvastam (valami jobban, valami kevésbé, olyat nem olvasok végig, ami nem érdekel).
      Mostanában fejeztem be a Vérrel írt ígéretek című könyvet is, már várom a második részt.
      Most éppen James S. A. Corey "A Térség" sorozatát olvasom. (Idén készül belőle egy tévésorozat, ha érdekel.)
      http://www.imdb.com/title/tt3230854/
      Amúgy befejezted a Széthullott Birodalom trilógiát? (Csak az első részről látok ismertetőt az oldalon.) Még tavaly olvastam, nekem és az ismerőseimnek is nagyon tetszett, engem leginkább a fekete humor fogott meg benne.

      Remélem egyszer az Alexandra kiadó is folytatja az eddig felfüggesztett/félig kiadott fantasy és sci-fi sorozatokat.

      Törlés
    8. a térség baromi jó sorozat, bár a filmmel bajban vagyok. egyetlen jó szereplőt találtak, azt is betették millernek holden helyett. a képi világa nagyon jó, de nem hiszem, hogy a szereplőket meg tudom szokni.
      a széthullottal meg félben vagyok, de majd folytatni akarom.

      jaja, én is várom még Reynoldsot a szanditól, meg Eriksont, de azt hiszem, Reynoldsot teljesen felfüggesztették, Eriksonra talán van esély, csak mikor.

      Törlés
  3. Sok volt a könyvben az elírás?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ? biztos volt egy-kettő, mindegyik könyvben van ennyi, de a fumax ilyen szempontból nagyon odafigyel. úgyhogy nemtom, mire gondolsz.

      Törlés
    2. Az egyik olvasó kigyűjtötte a hibákat. http://moly.hu/ertekelesek/1706972

      Törlés
    3. :D
      egy névcserére emlékszem, de ha sodor a könyv, nem veszem észre a hibákat, azonnal javítja a szemem, és fel sem tűnik.
      egyébként ezért (is) jó az e-könyv. az ilyen listák alapján lehet javítani.

      Törlés