2015/09/05

Őszi-téli lista

Mindenki az ősszel foglalkozik. Mondjuk, a nagy meleg után nem is csodálom, de tudom, hogy ha három napig egyfolytában esni fog, és 20 fok alá megy a hőmérséklet, mindenki azért fog majd nyígni, hogy mennyire fázik, és miért nincs meleg.
Én most kezdek majd kinyílni. Jönnek a nekem való idők, reggeli köd, esőfüggöny, hideg szelek, aztán majd remélhetőleg hó is, amit imádok, annak ellenére is, hogy alig lehet tőle közlekedni.
Néztem Pupinál ezt a rengetegsok könyvet, ami nem is tudom, hogy férne bele normálisan egy évszaknyi időbe. :D Én kisebb léptékkel próbálkozok.
Először is, szeretném befejezni Hamiltontól a Pandora csillagát. Ez magában egy fél évszaknyi olvasmány, még jó, hogy az egyik felét az előző évszakban már letudtam.
Most még úgy érzem, hogy annyira benne vagyok a sci-fiben, hogy benne is akarok maradni, elkezdem majd Jack McDevittől a Priscilla Hutchins sorozatát. Egyelőre elképzelésem sincs, milyen lehet, azt sem nagyon értem, miért egy nő neve a sorozat címe (gondolom, szerepel benne), mert odakinn ez egészen más alcím alatt fut (The Academy).
Aztán teszek még egy próbát Scalzival. Az előző olvasás nem volt egy szerencsés időzítés, pont Reynolds után, de úgy érzem, érdemel még egy esélyt.
Ha ráunok a sok űrcsatára, közbeiktatok majd egy kis Vérmacskákat, meg esetleg még egy vámpírosat, talán a Félholtakat Charlie Hustontól.
Nemrég jelent meg Adam Sternbergh Akkor hajrá c. könyve, ami egészen addig nem érdekelt, amíg meg nem láttam, mi az eredeti. Ezt még mindenképp elolvasom, dacára ennek a címnek, meg ennek a magyar borítónak.

 

Aztán számítok még rá, hogy beesik pár, ami még meg sem jelent, pl. Jack Campbellnek nagyon várom a könyvét, minden előtt elsőbbséget fog élvezni, és esélyes, hogy Richard Morgant is olvasni fogok, ahogy megjelenik e-ben.

15 megjegyzés:

  1. Charlie Huston jóóóó! Én szeretem, bár magyarul nem olvastam. Öt részből áll a sorozat, pasi írta és jóóóó! Vagy ezt már mondtam? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, még régebben beszéltük. :D
      igazából még tavaly valamikor eldöntöttem, hogy az összes nálunk megjelent UFet elolvasom, és ez is benne volt, onnan választottam.
      van pár elég felejthető, nem tudom, ez melyikbe fog tartozni.

      Törlés
  2. Ajj, nincs az én listám kőbe vésve.. :P De amúgy tuti oldalszámban, könyvszámban meglesz az ennyi könyv a három hónap alatt, miért ne lenne? Ez csak egy tervecske ;)
    Bakker ez a Shovel Ready magyar változatban... nagyon nem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. számomra megdöbbentően magas a könyvtorony. :D egyébként ja, attól függ, hány oldalas, nekem újabban monstrumok jutottak, azzal nem nagyon lehet rohanni.
      hát a shovel meg no comment.

      Törlés
    2. Nem olyan sok ám, figyi, nyárra 17-et tűztem ki ugyanilyen kupaccal, 6-ot el is olvastam belőle, de egész nyáron elolvastam 25 könyvet :D
      Ez a kupac 14 db, szóval, nem olyan sok azért na :D

      Törlés
    3. és akkor még azt mondod, lassan olvasol... :D

      Törlés
    4. Igen, ezt tartom, továbbra is :D mi lenne még, ha gyorsan olvasnék?!

      Törlés
  3. Csak a Vérmacskákat ne, kritikán aluli. Nincs más ellenvetésem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ó, ennyire? :D akkor keresek helyette mást. vagy a bartimaeust, vagy a vasdruidákat. (még jó, hogy van választék. kellett volna gyártani alternatív listákat. :D)

      Törlés
  4. Impozáns lista.
    Egyszer próbálkozz meg Bukowski-val, a Vegyes felvágott pont jó erre a célra. Szerintem neked tetszene.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. valamit már olvastam tőle, a Postát, azt hiszem, de nem kerültünk nagyon közel egymáshoz. mondjuk nem most volt már, lehet, azóta érettebb lettem. :))

      Törlés
    2. Egy pohár (izé, üveg) bor mellett, lehet, hogy jól fog esni.

      Törlés
    3. üssem ki magam, mint B, hogy élvezhessem? :D

      Törlés
    4. Vagy csak tedd magad mellé :)

      Törlés
  5. Strayt olvasni két Más dalok-fejezet között igencsak sokkoló, lehet, valami ratyi után kellett volna kinyitni, de így nagyon tinikönyv, de szerintem amúgy is :D

    VálaszTörlés